Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1969-07-20 / 29. szám

Talán a két kezemen sem tudnám összeszámolni, hány szépségversenynek voltunk tanúi az idén. A fiatalok körében ez is divattá vált. A szépség­­versenyek szervezésében részt vettek az ifjúsági utazási irodák, járási ifjúsági szervezetek, üzemek, újságok, s köztük idén először a Szabad Földműves is. Mert ha lehet szépségkirálynője Csehszlovákiának, Szlovákiának, a pedagó­gusoknak, a Smenának, a textileseknek, a Besedának, és ki tudja még kinek és minek, miért ne lehetne szépségkirálynője a Szabad Földművesnek is? Erre gondolt a Szabad Földműves főszerkesztője, Pathó elvtárs, mielőtt megrendezték a szépségversenyt. Nem volt könnyű eldönteni, hol, melyik városban válasszák az első Miss Szabad Földművest. Aztán mégis a gyakorlati oldalát nézték a dolognak és úgy döntöttek, hogy ahol a legtöbben jelentkeznek, ott rendezik meg a versenyt. így esett a vá­lasztás Dunaszerdahelyre. Ez a szombat délután külsőleg semmiben sem különbö­zött a többi szombattól. Mégis annyira más volt... A szer­dahelyiek egy kicsit megtiszteltetésnek is vették, hogy a vá­lasztás éppen őrájuk esett. Nagy érdeklődéssel kíváncsisággal várták, vajon ki nyeri el este a szépségkirálynő rangos cí­mét. Am nemcsak a helybeliek, de a környék lakossága is kiváncsi volt a „szép parasztlányra“. Az érdeklődést és iz­galmat még az is fokozta, hogy a nézőközönségnek is jogá­ban állt szavazni. A lányok már kora délután megérkeztek, s ugyancsak szo­rongó szívvel nyújtottak kezet egymásnak. Láttak már szép­ségversenyt a televízióban, olvastak is róla elég sokat — de mégiscsak más az személyesen is részt venni rajta! Amíg ruhájukat vasalták, öltöztek, szemük sarkából egymást figyel­ték. Vajon kinek hoz szerencsét a mai este?! Szívük mélyén mindnyájan remélték; hátha engem választanak. Es ha nem, akkor sem történik semmi, így is érdemes volt eljönni, meg­ismerkedni a többiekkel, kicsit elszórakozni. Mindenki a választottjának drukkolt. Csak a zsűri volt tárgyilagos, már amennyire ilyen esetben az objektivitás egyáltalán lehetséges! ... S az eredmény? A verseny győz­tese, vagyis Miss Szabad Földműves, Hobán Magda, a Szer­dahelyi Mezőgazdasági Műszaki Középiskola másodéves ta­nulója lett. A második helyet Sándor Olga, a harmadikat pedig Szabó Mária érdemelte ki. Az ezerötszáz, ezer és ötszáz koronás jutalom, amit az el­ső három helyezett kapott, a Szabad Földműves ajándéka volt. Azokat a kristályvázákat, tálakat, táskákat és más em­léktárgyakat, melyeket a verseny többi résztvevői — Dóra Márta, Szabó Erzsébet, Albert Erzsébet, Kaprián Mária, Kaprián Kati, Fülöp Erzsébet, Herdics Terézia, Holdi Ilona, Dojcsán Ilona — hazavittek, a környék szövetkezetei ajándé­kozták a lányoknak. Hobán Magda, a „királynő“ tíz perccel az eredmény kihir­detése után Így nyilatkozott magáról: — El sem tudom mondani, mennyire boldog vagyok. Kimondhatatlan érzés volt, amikor a koronát a fejemre tették. Szemben láttam az ismerős arcokat, diáktársaimat, tanáraimat. Ügy tűnt, mintha az iskolapadban elaludtam volna, s az egész szépségverseny csak álom lenne. Sándor Olga határozottan az egyik legszebb résztvevője volt ennek a szépségversenynek. Csupán egy pont veszteség­gel került a második helyre. Hosszú, fekete haja, szép fehér fogsora, kedves mosolya magával ragadta a közönséget. A nádszegi kislány csak úgy ragyogott a boldogságtól, s ami­kor megkérdeztük, hogy a szépség tudatában nem vágyik-e valamilyen más pálya után, látszott rajta, hogy őszintén válaszolja: nagyon szeretem a könyveket — agronómus aka­rok lenni! Szabó Marika az előző nap egy tábla csokoládéba foga­dott a barátnőjével, aki azt állította, hogy az első három között lesz. Marika számára ez lehetetlenségnek tűnt . . . A harmadik dij mégis az övé lett. Boldogan lobogtatta az ötszáz koronát rejtő borítékot, s nevetve mondta, hogy ebből egy óriási tábla csokoládét vesz a barátnőjének. Marika szin­tén a szerdahelyi mezőgazdasági iskola növendéke. Szereti a könyveket, de még ennél is jobban a gépeket. Örömmel ül fel a traktorra s az iskola elvégzése után legszívesebben valamelyik szövetkezetben a géppark vezetését vállalná el . . . A mezőgazdaságban dolgozó és tanuló lányok első szép­ségversenye általában elérte a célját. Jövőre talán többen jelentkeznek, akikből jobban lehet választani is. Hiszen nem más ez, mint vetélkedés, szórakozás — egy kis izgalommal. 7к S NINA DYER kincsei Több mint tizenkét millió svájci frank értékű ékszert árvereztek el a közelmúlt­ban Genfben. Ez volt az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb ékszeraukciója, ame­lyen nemcsak az ékszerész-szakma legbe­folyásosabb képviselői jelentek meg, ha­nem a multimilliomos Heinrich von Thys­sen, és az ugyancsak multimilliomos Sad­­ruddin herceg megbizottai is. Ez utób­biak azzal az utasítással érkeztek Genf­­be, hogy igyekezzenek az árverésen megszerezni Nina Dyer ékszereit. Ki volt Nina Dyer? Fotomodellként kezdte a karcsú magas lány. Jól propor­­cionált testén kivül semmiféle szellemi, vagy egyéb kiváló tulajdonsággal nem rendelkezett, de azok szerint, akik is­merték amíg elég szűkös viszonyok között élt, arcáról soha nem hervadt le a mosoly. A bájos fotómodell Cannes­­ban ismerkedett meg Thyssen német acélmágnással, aki 1954-ben feleségül vette. A férj gavalléros nászajándékot adott feleségének: egy szigetet, egy tig­rist és egy háromsoros, fekete gyöngy­szemekből fűzött csodálatos gyöngysort. Ennek értéke 1 millió svájci frank, és ezért a genfi árverésen sem talált ve­vőre. A házasság azonban nem sikerült és tíz hónap múlva a házastársak összefér­hetetlensége miatt kimondták a válást. Két év múlva az akkor 27 esztendős Nina feleségül ment Sadruddin herceghez, Aga kán egyik közeli rokonához. A nász­ajándék egy 32.02 karátos gyémántgyű­rű volt. Azonban ez a házasság is válás­sal végződött, és a szép Ninát ezek után már nem látták mosolyogni. Második vá­lópere után kalandjairól egyre több hir jelent meg a bulvárlapok címoldalain. A jelek szerint szorgosan gyűjtötte a csalódásokat és az ékszereket. Az egykor szegény fotómodell 1965- ben már dúsgazdag asszony volt, villák, ékszerek, szőrmék, bankbetétek és egy sziget tulajdonosa, és 1965. júliusá­ban altatóval vetett véget életének. Nina Dyer amikor még sze gúny, de bulling és villáin voll Genfben kalapács alá került ékszerei­nek értéke ötmillió svájci frank volt. A volt férjek megbizottai pedig az árve­rési hiénák ravaszságával igyekeztek a legértékesebb darabokat a lehető leg­alacsonyabb áron visszaszerezni, mert hiszen mindig voltak, vannak és lesznek olyan szegény, de csinos fotomodellek, akik azt hiszik, hogy egy 32 karátos gyé­mánt jelenti az emberi boldogságot. Nina Dyer tragédiája ennek ellenke­zőjét bizonyítja. A híres Dyer hagyaték, ki zépon a fekete gyöngysor

Next

/
Thumbnails
Contents