Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1969-07-20 / 29. szám

mgfflfiSS®®

Grusenyka Dmitri] Karai kiált

ív után

A halhatatlanság újjászületése

„Nem mindig csinálhattam azt, amit szerettem volna. De ez a kor, szerencsére, elmúlt, és most a hatodik X küszöbén, útban a hetedik felé, ismét valósággá válhatnak régóta magamban hordozott álmaim.“ Éppen tiz esztendeje, hogy a moszkvai filmfolyóiratban, az „Isszkusztvo Kino“-ban, napvilágot láttak Ivan Pirjev önvallomásszerű sorai. A neves filmrendező akkoriban Dosztojevszkij „A félkegyelmű“ című regényét vitte filmre, s egy esztendővel később fejezte be második Dosztojevszkij-filmjét, a „Fehér éjszakák“-at. Ezt a csendes beszédű, mindig elmélyülten gondolkozó, mindenkihez szívélyes embert, harminc éven keresztül kinozta a vágy, hogy kedvenc Írójának híres műveit filmre vihesse. „Kínzott a vágy, de mindig féltem. Magamban csak a „rettenetes Fjodor“-nak neveztem Dosztojevszkijt, és sohasem vágtam bele a forgatókönyv írásába, mert mindig azt mondtam: fiatal vagy te még, élned, látnod, tapasztalnod kell, hogy igazán megértsd világát. Az aggodalom, hogy éretlen fővel, vagy éretlen módon közeledem kedvenc íróm alakjaihoz, mindig távol tartott tőle. És akkor egyszer megkínzott egy szívroham. Azt hittem, ez a vég. Amint annyi erőm volt, hogy tollat foghattam, habozás nélkül írni kezdtem „A félkegyelmű“ filmváltozatát. Féltem, hogy mindent eltaktikázok, és már késő lesz.“ Ez az önvallomás segít megérteni azt az önemésztő ambíciót, amely Pirjevet a Dosztojevszkij-témákhoz kényszeritette. A művelt irodalmár és felkészült történész rendkívüli igényeket támasztott önmagával szemben. „A félkegyelmű“ és a „Fehér éjszakák“ a Dosztojevszkij-megfilmesítések előiskoláját jelentették nekem — vallja. — Sok mindent bíráltam magam is ezekben a filmekben, és ha megadatna, hogy újra kezdhetném őket, más filmeket tennék le

a nézők elé. De újra kezdeni már aligha lesz idő, csak a következő filmre koncentrálhatok. A Karamazov-testvérekben kell kiküszöbölnöm mindazt a hibát, amiben az előző alkotásokban vétkesnek találtattam.

A bizonyítás és a tökéletes alkotás vágya, évekre valósággal megbénította, és félt a nyilvánosság elé lépni az 1960 óta kész, de időközben hétszer teljesen átdolgozott forgatókönyvvel, míg végül is egy újabb, hosszadalmas betegség után, nem egészen gyógyultan, 1966-ban, munkához kezdett. De szervezete már nem bírta a megpróbáltatásokat a műteremben, forgatás közben rosszul lett s néhány órával később, egy moszkvai klinikán vitte el az újabb, az utolsó szívroham. „A Karamazov* test vérek “-nek akkor valamivel több, mint a fele állt készen.

Ivan Pirjev azonban sokszor beszélt a filmről, és le is írta elképzeléseit: Ezért határozták el tanítványai (akikből a film szereplőit is verbuválta) és munkatársai, hogy az 6 neve alatt a mester szellemében és elképzelései szerint fejezik be a felvételeket. A két neves színész, a két fivér alakítója, Mihail Uljanov és Kirill Lavrov vette át a rendezés munkáját, és Pirjev feleségével, a női főszerepet alakító Lionella Skirdával közösen, a mester feljegyzéseit, rajzait, elképzeléseit és leírásait követve, forgatták le a filmet.

Így lett „A Karamazov-testvérek“ a mester és a tanítványok filmje, s így lett egyben a kegyelet alkotása is.

Dosztojevszkij népszerű regényének új filmváltozata nemsokára a közönség elé kerül. Most, a film moszkvai premierje idején, bemutatjuk ezt az alkotást, Ivan Pirjev egyik legutolsó cikkéből idézve azt a szellemi kiinduló-pontot, amely a mű filmrevitelének alapforrása.

„A Karamazov-testvérek — írja — Dosztojevszkij egyik legkomplikáltabb, legsokoldalúbb filozófiáját tartalmazó műve. Számomra nem lehetséges más elképzelés, minthogy ezt a filozófiát minél teljesebben megőrizzem, és kifejezzem a filmben is. Mit jelent ez? Hogy rendkívüli feladatot kell hárítanom a színészekre. Eddigi tapasztalataim szerint a Dosztojevszkljfilmek sorsa végül is a színészi játék minőségén múlik. Mivel közismert műről van szó, az a cél, hogy a színészek, mint egyegy figura megtestesitői, filozófiailag is a köztudatban élő és Dosztojevszkijnak tulajdonított látásmódot adják vissza, vagy ezen a területen a köznapi nézők megfelelő vitapartnerei legyenek. Mit értek ez alatt? Hogy esetleg olykor a köztudatban élő alakkal és felfogással ellentétes is lehet egy-egy figura, de akkor ezt olyan hittel és olyan meggyőző erővel kell a közönség elé állítani, hogy az feltétlenül elfogadja azt, és saját elképzeléseit feladva, ismerje el a miénket. Valami olyasmire van ebben az esetben szükség, mint amit Laurence Olivier tudott tenni, 1948-as Hamlet-filmjével a Shakespeare-rajongó közvéleményben. Ugyanakkor azonban, amikor ezt az igényt támasztjuk, kettős kötöttségben is élünk. Egyrészt köt Dosztojevszkij felfogása, másrészt az a tény, hogy „A Karamazovtestvérek“ a nyilvánosság előtt játszódó tömegjelenetekkel és külső helyszínekkel tarkított eseménysorokból áll, amelyek miközben nagyszerű hátteret és motivációt adnak a film fővonalának cselekményéhez, egyben meg is kötik a színészek kezét az egyes figurák lényegével kapcsolatos felfogás kérdésében . . . Ahhoz, hogy plasztikusan visszaadhassuk Dosztojevszkijt, a filmben néha túl kell lépnünk rajta, de szellemileg sohasem lehetünk mások, mint az ő elképzelése."

Az első külföldi kritikusok, akik láthatták a filmet, felső fokban nyilatkoznak róla. „Ez a mű a halhatatlanság újjászületése! Minden idők egyik legjobb Dosztojevszkij-filmjével lepett meg bennünket Ivan Pirjev“ — írta például Marcel Martin, és a neves francia esztétához hasonlóan nyilatkoztak az amerikai, angol, német és olasz kritikusok is.

FENYVES GYÖRGY

KDIsó felvételen a stáb — amikor még a film készült

A TRAK

Amint Szófiából Plovdiv felé utaztunk, mintha óriási gyümölcsöskertben jártunk volna. Az országút két oldalán cseresznyefák kínálták érett gyümölcsüket, beljebb pedig őszibarackfák szívták a nedvet, amelyet öntözőberendezések árasztottak magukból. A gyümölcsösök felszántva, megművelve, mindenütt emberi kéz nyoma.

Itt terül el a nagy Trák síkság, melyet szelíden megtör egy-egy domb. Egy-egy temetkezőhely. Itt található az a híres trák sírbolt Is, melynek festett boltozata vetekszik a legfrisebb festmények színével. A festmények alakjai mintha ma is élnének, és hű képet adnak az akkori idők kultúrájáról.

így értünk be Razsevo Konare faluba, mely 1900 lelket számlál. Ha az ember végigjár egy falut, sok mindenre következtet. Például meg tudja állapítani, milyen életszínvonala van a falu lakosságának. Milyen a lakáskultúrája, mennyire szereti a tisztaságot.

A falu házainak 90 százaléka az utolsó tíz, illetve húsz év alatt épült. Félemeletes téglaházak, tágas, nyitott verandákkal, fürdőszobával. A portájukon minden talpalatnyi föld meg van művelve. A házak előtt, a község terén minden színben pompázó rózsák. Ebben a faluban működik a Georgij Dimitrov szövetkezet, mely aj első földművesszövetkezetek között alakult 1945-ben.

Itt van az Irodája a szövetkezet elnöknőjének is, Sztojanka Titovának, akit a nap legnagyobb részében nem lehet itt találni, de minket türelmesen várt. Mert őszintén szólva, az én kifejezett óhajomra látogatunk meg olyan földművesszövetkezetet, ahol asszony az elnök.

— Ó, ahhoz nagyon sok helyre kellene ellátogatniok, hiszen csak a mi járásunkban 13 női elnök van a szövetkezetek élén — mondja nevetve.

Megvallom őszintén, kicsit furcsán éreztem magam, hogy nálunk, ahol ez évben ünnepeljük a nőmozgalom 100. évfordulóját, egyetlen egy nő sincs a szövetkezetek, vagy az állami gazdaságok élén.

A bolgár szövetkezetek fejlődése hasonló korszakokon ment át, mint a mi szövetkezeteink. A kezdeti sok küzdelem a későbbiekben meghozta az eredményt. Ha a jövedelmet autókban mérjük le, akkor a faluban jelenleg 100 személyautó van és további százra van elő-