Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-07-20 / 29. szám
AZ ISKOLÁKRÓL Interjú Rácz Olivérrel, az oktatásügyi miniszter magyar nemzetiségű helyettesével Több mint húsz évet kellett várnunk, hogy saját oktatásügyünk irányításába méltón beleszólalhassunk. Több mint húsz évnek kellett eltelnie, míg egy természetes igényből törvény lett. Most már van magyar nemzetiségű oktatásügyi miniszterhelyettesünk, aki eddig magyar pedagógusként dolgozott, tehát tapasztalatból is ismeri a problémákat. Rácz Olivér neve nem ismeretlen magyar közvéleményünk előtt. így ahelyett, hogy bemutatnánk, inkább új munkaköréről, feladatairól és terveiről, valamint azokról a problémákról váltunk néhány szót, amelyek most a legidőszerűbbek. О A vegyes lakosú járások községeinek magyar oktatásügyi intézményei (köztük az óvodák is) arányban vannak-e a lakosság arányszámával, a szülők tényleges igényével, és megegyeznek-e az országos iskolahálózati szinttel? — Vannak olyan községek, ahol az iskolahálózat látszólag arányban van a lakosság összetételével — — még sincs arányban az igénnyel. Ez a helyzet különösen azokon a vidékeken mutatkozik legerősebben, ahol a reszlovakizáció a tekintetnélküliség minden jellemző vonósát magán viselve zajlott le. Ahol a reszlovakizáció létkérdés volt, ahol ettől függött, hogy megmarad-e a házacska, a kert, hogy lesz-e holnap kenyér a család asztalán, ott még ma is mélyek a nyomok, az emlékek, és ott a tájékozatlanság félelemmel párosul. Továbbá az a csalódottság, amely történelmi tényeken alapszik, szintén mély nyomokat hagyott és depressziót okoz, akadályozza nemzetiségünk életének egészséges fejlődését. Mert történelmi tény az, hogy Szlovákiában a baloldali mozgalmak a magyarlakta vidéken voltak a legerősebbek és a legmarkánsabbak, de történelmi tény az is, hogy a fasizmus legyőzése után éppen e vidék lakóit érte a legigazságtalanabb megkülönböztetés, kitaszítottság. Sőt, Fábry Zoltán 1946-ban megirt „A vádlott megszólal"-ja szocializmust épitő államunkban csak huszonkét év után jelent meg nyomtatásban. Itt a legfőbb oka az aránytalanságnak. Az emberek az államhatalomtól várják a nemzetiségi iskolák létrehozását. Talán úgy lehetne legjobban jellemezni a helyzetet, hogy a szülők kívánják ugyan a magyar iskolákat, csak nem merik akarni. A feladatunk az, hogy ezeket a szülőket megtanítsuk akarni I О Milyen módon képzeli el e feladatok megoldását? — Nemrégen találkoztam a cseh kormány nemzetiségi képviselőivel. A küldöttség vezetője mutatott rá az egyetlen járható útra: A nemzetiségek helyzete hamisan rögződött a köztudatban. Csehországban a sajtóban indítanak majd egy pszichológiai harcot a cseh átlagember meggyőzéséért. Az átlagembernek meg kell magyarázni azt, hogy az eddigi nemzetiségi politika helytelen, deformált volt. Hogy igenis léteznek ebben az országban nemzetiségek is, és ezt a tényt figyelembe kell venni. Tehát úgyannyira alkotói és örökösei ennek az országnak, mint a cseh és a szlovák nemzet. Csehországban gyakorlatilag nincs olyan szinten kiépítve a nemzetiségi iskolák hálózata, mint Szlovákiában, de ilyen módon egészséges hangulatban, egészségesen és deformáció-mentesen fejlődik majd a nemzetiségi oktatásügy is. Sajnos, nálunk Szlovákiában csak a nemzetiségi sajtó foglalkozik megfelelően a nemzetiség életével és jogaival. Pedig nem lehet meggyőzni a szlovák átlagembert mondjuk az Űj Szón keresztül arról, hogy húsz éven át félrevezetett gondolkodásán változtatni kell, mert ő ezt a lapot nem olvassa. Más volt a magyar kisebbség helyzete, már csak a nemzetiségek szempontjából is, a 14 milliós Csehszlovákiában, és más az 5 milliós Szlovákiában. A közvélemény helyes formálása pedig szükséges ahhoz, hogy a magyar iskolahálózat arányban legyen a lakosság igényeivel. О Iskoláink színvonala is sok változtatást — tehát munkát igényel. Mi ennek az áldatlan állapotnak az okozója és mik a tennivalók a változás, a szinvonalemelkedés érdekében? — A magyar iskolák megalakulásakor a cseh és szlovák iskolák színvonal szempontjából előnyben voltak. A magyar iskolák tudniillik a háború után nem nyíltak meg, tehát jelentős törés állt be. Negatív hatással volt még a magyar iskolák színvonalára az is, hogy a kitelepítés a legjobban az értelmiségi réteget sújtotta, tehát köztük pedagógusainkat is. A magyar iskolák megnyitásakor a pedagógusokat toborozni kellett, szinte az „utcáról". A színvonalhiány oka továbbá, hogy a nemzetiségi iskolák kicsik, tehát lehetőségeik sem olyanok, mint a nagyobb iskoláknak. Sajnos az adminisztratív intézkedések is sokban hátráltatják a nemzetiségi iskolák egészséges fejlődését (pl. a szakok párosítása a főiskolákon). О On hogyan lát kiutat ebből? — A nemzetiségi életnek sok hátránya van. Egyik ilyen hátránya, hogy a nemzetiségi ember gyakran esik két végletbe. Az egyik véglet a sértődöttség okozta bezárkózottsóg. A másik az önelégültség. Iskoláinkban gyakori az önelégültség. Összehasonlítják magukat a környéken levő gyengébb színvonalú szlovák iskolával, és pihennek babéraikon. Ezt nem szabad tenni. Hiszen rengeteg, nagy az adósságunk önmagunkkal, a szülőkkel és a gyerekekkel szemben. Hogy a tettek mezejére lépjünk, szükséges, hogy a nemzetiségi oktatásügy sajátos kérdéseiben a nemzetiségi osztály dönthessen. A folyamatban levő felmérés alapján ki tudjuk építeni az iskolahálózatot az óvodáktól, sőt bölcsődéktől a főiskolákig, különös tekintettel a tanoncképzésre és a szakiskolákra. Ezenkívül minden rendelkezésre álló törvén és eszközzel emelnünk kell iskoláink színvonalát. О gyele Milyen a nemzetiségi iskolák szakfelüte terén a helyzet? — Rossz. Nincsenek megfelelő arányok és gyakran nincsenek megfelelő emberek. Sajnos, eddig nem volt jó kapcsolatunk a járásokon dolgozó tanfelügyelőkkel. Sőt jogunk sem volt, hogy munkájukat ellenőrizhessük. A nemzetiségi oktatásügy hasznos önállósodása ebben a vetületben is meghozza a kívánt eredményt. A szakfelügyelet terén olyan a helyzet, mint az összevont iskolák esetében. Az iskolák összevonásának személyes felelőse sosem volt. Az összevont iskolák a körülmények hatására alakultak. Természetesen felelőtlerv emberek ezzel csak az egészségtelen asszimilációt akarták gyorsítani. Egy nemzetiség életéhez ugyanis hozzátartozik az asszimiláció. Am ennek a kényszerítése még közvetve is nagy bűn. A tökéletes egyenjogúság és egyenértékűség elérésével nemcsak saját nemzetiségünknek teszünk jót, hanem GAGYOR PÉTER az egész országnak.
