Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1969-06-15 / 24. szám

társadalom JOGRENDÜNK SZEREPE A CSALÁDVÉDELEMBEN Alkotmányunk, családjogi törvényünk, egész jogrendünk a családot, a nőt és a gyermeket védi. Törvényeink minden gyermek érdekeit védik, elsősorban azonban a házasságok alapján létre­jött családokból származókat. Ezek mellett azon­ban vannak ún. csonka családok is, amelyek a házasságon kívül született gyermekek neveléséről gondoskodnak. Jogrendünkben különleges védel­met élveznek a nők — az édesanyák. A vitában fölmerült, hogy a jog még nem helyettesíti a szo­ciális politikát, ellenkezőleg káros, ha politikai programot vagy előrejelzést látnak benne. Jogi előírásainkat nem mindig érvényesítik a gyakor­latban. és az arra figyelmeztet, hogy még markán­sabbá kellene tennünk a gyermekeinket nevelő nők védelmére hozott jogszabályokat. Egyrészt támogatnunk kell a népesedés növelését, másrészt meg kell akadályoznunk a nem kívánt népesedés fokozódását. Különbséget kell tenni a polgári és a szociális jogok között is. AZ EGÉSZSÉGES NÉPESEDÉS Államunk körülbelül húszféle, különféle támo­gatásban részesíti a családot, a gyermekeket. Az utóbbi években azonban — gazdasági politikánk következtében — kedvezőtlenebbé vált a több­­gyermekes családok helyzete és minden állami segítség ellenére, a gyermekek számának arányá­ban csökkent az életszínvonaluk. Odáig jutottunk, hogy ma jelentős különbség van a lakosság bizo­nyos rétegeinek életszínvonalában. Az egygyerme­kes családok életszínvonalával szemben a két­gyermekes családok életszínvonala 10 — a három­­gyermekeseké 25 — a négy- és több gyermekes családok életszínvonala 35 százalékkal alacso­nyabb. Jogos tehát a követelmény: gyors segít­ségre van szükség. Kormányunk körülbelül húsz új intézkedést készít elő és valósít meg 1975-ig a családok, valamint a gyermekek életfeltételeinek megjavítására. 1972-ig azonban még mindig fenn­maradnak az említett különbségek. Néhány a készülő intézkedések közül: Már 1970-től bevezetik az 500 koronás havon­kénti pénzügyi támogatást — a kétéves fizetett anyasági szabadságot. A Szlovákiai Nőszövetscg javaslatát, hogy az édesanyák már az első gyer­mek után kapják meg a kétéves fizetett anyasági szabadságot — még nem tudják elfogadni; nincs rá elég anyagi fedezetünk és több, nőket foglal­koztató üzemben komoly problémát okozhatna ez az intézkedés, így csak a második gyermek szü­letésével lép érvénybe az ötszáz koronás, kétéves fizetett anyasági szabadság. Igaz, még harmincöt szerv jóváhagyására van szükség, hogy a végleges döntés megszülessen. A továbbiakban sor kerül majd a családi pótlék emelésére (a második, a harmadik és a negyedik gyerek után), és lesz kölcsönlehetőség is az ifjú házasok számára. Az egészséges népesedés, a születésszabályozás szociális probléma — mondotta előadásában Dr. J. Prokopec CSc. Ugyanígy a fogamzásgátlás is szo­ciális kérdéssé válik. Ennek bizonyítéka, hogy a terhességmegszakítást kérők nyolcvan százaléka szociális okokra hivatkozik. Ez annak a következ­ménye. hogy a patologikusán szociális családok nem ismerik és nem használják a fogamzásgátlás eszközeit, lehetőségeit. Ha a népesedés továbbra is a mostani irányban haladna, akkor néhány év alatt gyorsan leromlana az új nemzedék össze­tétele. Ezért támogatni kell a családtervezési ta­nácsadók, központok létesítését. Kötelességünk, hogy népszerűsítsük és propagáljuk a fogamzás­­gátlást még akkor is, ha lesznek nemkívánatos kísérő jelenségei. Viszont konkrét eredményhez csak akkor vezet, ha hatékony propagandát, töké­letes és olcsó fogamzásgátló szereket, több nő­gyógyászt, egészségügyi dolgozót biztosítunk. CSALÁDI PÓTLÉK, ÉLŰ SZÜLÖK ARVAl, SZEGÉNY ÉS GAZDAG GYERMEKEK Rugalmasabb törvényi szabályozásra van szük­ség — állapították meg egybehangzóan a szemi­nárium résztvevői. Miért? Több példát soroltak fel. Például a családi pótlék emelése után nem­sokára adó- és áremelésre is sor került, itt tehát a családvédelem és a gyermekekről való gondos­kodás terén nem sokat nyertünk. A családi pótlék mai formájában különben is nem a legmegfele­lőbb, ugyanis egy 1—3 éves gyermek élelmezésé­­nek-ruházásának költségei nem olyan magasak, mint a 15—18 éves gyermekeké. Ügy kellene sza­bályozni a családi pótlékot, hogy a gyermek szük­ségleteinek megfelelően növekedjék és alakuljon. Ez vonatkozik az eltartási kötelezettség összegé­nek megállapítására is, amely szintén nem módo­sult az áremelkedésekkel, és így a leányanyák, csonka családok gyermekeinek helyzete sokkal kedvezőtlenebb, mint a biztos jövedelemmel ren­delkező családoké. Ha bizonyos célokat helyesen szolgál is, hogy a társadalom a házasságon alapuló családokat részesíti előnyben, nem engedhetjük meg, hogy a gyermekek között szegények — és gazdagok legyenek. Sokkal egyénibb és körültekintőbb elbírálással kell az egyszeri szociális támogatásokat is oda­ítélni, s ügyelni kell arra, hogy a pénzügyi támo­gatást valóban a gyermekek gondozására használ­ják fel a szülők. Az elmúlt években túlbecsültük a kollektív nevelés jelentőségét a családi neveléssel szemben. Külön gondot kell fordítanunk a gyermekek érzel­mi nevelésére, s fel kell hívnunk a szülők figyel­mét arra, hogy ezt elsősorban a kiegyensúlyozott körülmények között élő család adhatja meg. Már foglalkoztunk lapunkban az élő szülők árváinak, a gyermekotthonok gondozottjainak helyzetével, arról azonban, amit a felelőtlen anyák, szülők nem tartanak kötelességüknek — már kevesebbet beszéltünk. Fokozottabb ellenőrzésre van szükség, hogy a kegyetlen és beteges hajlamú, iszákos szü­lők ne kínozhassák, tehessék tönkre gyermekeiket, hogy — ha ki kell venni őket a kezükből — gyermektartási kötelezettségüket teljesítsék velük szemben. ondonbon is megszokott ép: az emberek sorban illnak. Ahol azonban fel­­ünik a sor, ott megjelen­­lek az utcai zenészek és inekesek és szórakoztatják I várakozókat. A közel­­núltban a londoni kintor­nások a világhírű Albert jall-ban vendégszerepei-Kerstin <20 Ш ■ 24 12 No Karitotikan Svédországban ennek az évnek ele­jén új rohamot indítottak a kábító­szerek ellen. Az utcákon hatal­mas méretű plakátok jelentek meg, amelyek valóban egy-egy fiatal élet kioltásáról adnak számot: Kerstin még nem volt 15 éves, amikor sírba vitte a „szükséges rossz", Lasse csupán két évvel volt idősebb nála és Marianne szintén az életével fi­zetett — KUTYASORS. ... hogy rohan az idő ... aCte. NEM ROSSZ ÖTLET Összkomfort Még a fürdőkád­ban sem lehet az embernek — par­don, az elefántnak nyugalma, ha hír­neve van. Tanzjut, a táncoló elefán­tot a londoni re­pülőtér fürdőszo­bájában zavarták meg a fényképé­szek, éppen hosszú turné útján vett pi­henője közben. Dr. LILA HOJCOVA A parkok vén, kiszáradt fáit a legtöbb helyen ki­vágják, de a brjanski fiatalok új „lelket lehelnek“ beléjük. A kiszáradt fákból szobrokat faragnak, melyek továbbra is díszítik a parkokat. A képen látható „zenészt" a brjanski pionírház fafaraaó szakkörének tagjai készítették. Szenzációk S

Next

/
Thumbnails
Contents