Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1969-01-19 / 3. szám

cincognok oz egerek", о hőn óhajtott eredmény többnyire elmarad. A bűn­tudattól gátolt tettes kénytelen a sze­relmi serkentőkhöz nyúlni. Amint az uraság visszatér a titkos kirándulásról és a családi fürdőben „megtisztul" a bűntől, folytatódik a tánc az erkölcs körül. Természetesen az asszony — a tisztátalan, bűnös teremt­mény — terhére, mert végül is ő az oka az ördög karjai közé tett kis kirán­dulásnak. Elvégre ki ébresztgeti a tiltott vágyakat? Ha a feleség az anyósa jelenlétében akar valamit átadni férjének, nem mondhatja, hogy „itt van Jani, megta­láltam a kalapácsot". Nem. Alázatosan átnyújtja oz anyának, aki — minden nemi vonzalom gyanúja fölött állva — továbbítja a fiának. India pokol az asszonyok számára. Naponta megalázásban, rendreutasí­tásban részesülnek, és nehéz munká­ban tengetik létüket. Azonban térjünk vissza fiatal bará­tomhoz. Húsz esztendős, hat éve vőle­gény, de csak a menyasszonya nevét ismeri. Kiváló delhi családból szárma­zik. Mivel a vele egykorú lányokkal nem illik beszélni, vagy különösen flörtölni, önkéntelenül о szexuális probléma ke­rül felszínre. Előbb kibúvót keres, majd közli, hogy barátai is hasonló nehézsé­gekkel küzdenek. — Erőnk megőrzése érdekében, gya­korlatokat végzünk — mondja gyorsan. — így. . . — Kinyitja a száját és lenyeli saját nyelvét, vagy legalább is úgy néz ki. — Tudja, a férfierő a fejben van, így nem szökhet a gyomorba, ahol a bennünk levő állat él. Elfelejtettem jelezni, hogy ez a fiatal­ember érettségizett és semmiben sem különbözik a többiektől. Amikor bemu­tatott családjának, a jelenlevő nők egyike sem beszélt velem, a férfival, annak ellenére, hogy iskolába jártak és jól beszélnek angolul. Csak a hiányzó ágynemű miatt keletkezett nagy lárma. Az egyik fiú a kórházból tért vissza és ott felejtette az ágyneműjét. — Önök a saját ágyneműjüket viszik be a kórházba? —■ kérdeztem a bará­tomtól. — Hát csak nem képzeli, hogy olyan ágyneműbe fekszünk, amelyet előttünk egy alacsonyabb kaszt tagja használtl Azt is megtudtam, hogy a fiatal­emberek maguk mossák alsóneműjüket. Az anya csak halványan sejtheti, hogy fia testét valami alsónadrághoz hason­ló fehérnemű is borítja. Egyébként az alsónadrágot csak bal kézzel szabad levetni. Ugyanez vonatkozik az asszo­nyokra is, mivel a férfi minden „tisztá­talant" csak bal kézzel érinthet. Már megint nyakig vagyunk a „tisz­­tótalan"-ban. Makacsul keresem az indiai élet pozitív vonásait. Mi mindent dicsérjek? A nagy filozófusokat? Ké­rem! A templomokat és a mecseteket? örömmel. A sok művelt hindut, akikkel találkoztam? Természetesen. A nyugati életformát utánzó nagyvárosi gazdago­kat? Hát, ha muszáj! De mi köze van mindennek az indiai nők sorsához? Semmit A kisvárosokban és falvakban élő négyszáz millió em­berhez? Végképp semmi. És mi van a modern törvényekkel, amelyek egyenjogúságot ígérnek a nőknek és tiltják az uzsorát, a hozo­mányt, a gyermekházasságot? Ezek minden bizonnyal dicséretet és elisme­rést érdemelnek. De betartják őket? Nemi A kasztok és vallási előítéletek vastörvénye erősebb. De nehogy túlságosan fekete képet fessünk, gondosan őrizkedtem ez ideig attól, hogy a nyomorról és az éhségről írjak. Csupán egyetlen példa: a bá­nyákban dolgozó hinduknak több mint a fele nő. Láttam asszonyokat, akik a falusi közkutak közelében koldultak — vizet. Nem pénzt, nem is kenyeret. Vizet. Nem volt szabad a kúthoz köze­ledniük, nehogy azt tisztátalanná te­gyék. Türelmesen várakoztak, amíg a körülöttük járó-kelő, magasabb kaszt­hoz tartozó asszonyok alamizsnaként néhány csepp vizet öntöttek a poha­rukba. Minden előítélettől mentesen men­tem Indiába. Sőt, bizonyos türelemmel viseltetem az olyan nemzetek iránt, amelyek a gyarmatosítók uralma alatt szenvedtek. Itt azonban csupán a fele­lősség kisebb része terheli az angolo­kat. A hiányosságok nagyobb része a több ezer éves kaszt-rendszer következ­ménye, Ugyanis ott, ahol az ember értékét az határozza meg, hogy ki a tiszta és ki a „tisztátalan", ahol a fele­baráti kapcsolatokat a piszok határoz­za meg, ott tűrhetetlen az élet. Nyilván senki nem érvelhet azzal, hogy ez az anyagtalanná válás törvény­­szerű ára. Engem teljesen hidegen hagy az a tény, hogy néhány ezer úr képes szegeken aludni, vagy új utat talált a „paradicsomba", míg sok millió ember szinte belegebed a butaságba. Emellett egyetlen országban sem láttam olyan döntő jelentőségűnek — nem a szelle­mi, vagy vallási — hanem éppen az anyagi szempontot. Hatékony intézkedések helyett a születésszabályozással összefüggő apró kísérletekkel altatják el a lelkiismeretü­ket. A maharadzsák feleségei — akik­nek semmi egyéb dolguk nincs — utaz­gatnak az országban és a női szervek habgumiból készült modelljein mutatják be, hogyan védekezhetnek a hindu nők a gyermekáldás ellen. —■ Már negyvenezer asszonyt sike­rült megtanítanunk — jelentette ki büszkén az egyik ilyen hölgy és bemu­tatta a habgumiból készült modellt. — Repülő egységeink eljutnak a leg­kisebb indiai faluba is. — És a férfiak már ingyen is bele­nyugszanak a sterilizálásba, — tette hozzá győzelmesen. — Ezek a mi éhség ellen folytatott gigantikus harcunknak valódi hősei. A „hősök" azonban lázadoznak. Kü­lönös, de feleségeik a műtét után is teherbe esnek. Mit jelenthet ez? Hűt­lenséget! Semmi mástl És ki hajlandó ezt tűrni? Elvégre a férfi becsületéről van szó. Ezért azt kérik, hogy ne a fér­fiakat, hanem a nőket sterilizálják. Nem értem, hogyan bírják ezt ki az indiai nők? Dehát mihez is kezdhet­nek? Talán van valami választási lehe­tősége? Még prostituált sem lehet. Mert Indiában erre a hivatásra is szü­letni kell. Megismerkedtünk olyan emberekkel, akik kívül állnak minden kaszton és szabályon. Ezek nem nélkül születtek, se nem férfiak, se nem nők, ezért nem számítanak embernek, nem terméke­nyíthetnek meg senkit és nem szülhet­nek. Hermafroditák. Csoportokba ve­rődve élnek, és főfoglalkozásuk a kol­dulás és az — újszülöttek. Amint a környéken új ember szüle­tik, a hermafroditák az örömteljes ese­mény színhelyére sietnek, ott táncolnak és énekelnek. Ezért a szokásukért pénzt kapnak. Igyekezetüknek azonban mé­lyebb okai is vannak: utódokat keres­nek. Ezért hajolnak a bölcsők fölé és vizsgálgatják alaposan az újszülöttet. Ha megállapítják a nemi szervek rend­ellenességét, a gyermeket magukkal vi­szik. Ehhez joguk van és a szülők is megkönnyebbülnek, hogy megszabadul­tak a csökkent értékű teremtéstől. A hermafroditák semmiért sem felelősek, sem az isten, sem az emberek előtt, mert outsider-ként jöttek a világra. Sok hermafroditát láttunk. A nagy­városokban több ezren élnek. Viszont nem bizonyos, hogy mind hermafrodi­ták, vagy csak annak vallják magukat. Ugyanis ez az egyetlen lehetőség arra, hogy megszabaduljanak a kaszt terror­jától. Szándékosan vállalják, hogy minden szabályon és törvényen kívül álljanak — és kedvük szerint élhesse­nek. A „szabadság" tehát a hermafro­­ditizmusra korlátozódik, Joguk van pél­dául arra, hogy tiszteletlen gesztusok­kal és szavakkal bombázhassák a gaz­dagokat, mindaddig, amíg azok nem dobnak néhány fillért eléjük. Először így koldulnak. Később azonban ezek az outsiderek a férfi-prostitúció önkéntes áldozataivá válnak. Ez tehát a férfi számára a kasztok börtönéből kivezető egyetlen út. Ha­csak — nem válik inkább szentté. Erre azonban kevesen érzik magukban az elhivatottságot. A nők számára azonban ez a „vész­kijárat" sem létezik. Nem szökhetnek meg és nem választhatják egyszerűen a prostitúciót. Indiában erre is születni kell. Kurtizánok már az égben is voltak és megszépítették az istenek, szentek és királyok életét. Indra védelme alatt álltak és a szó legszorosabb értelmé­ben imádták őket. Egyébként Indra volt a legrakoncátlanabb az összes hindu istenek között. A szerelem papnőinek a földön is hasonló volt a helyzetük. A prostitúció tiszteletreméltó, sőt úgyszólván szent hivatás volt. Ha egy nő megszerezte ehhez a jogot, akkor ünnepélyes kere­tek között szentelték fel Siva oltárán. A kőfalloszú Istennel jegyezték el és ezzel felszabadították életét olyan er­kölcsi kötés alól, amely a normális asszonyok életét uralja. Ettől kezdve élete tartalma a nyereség és a gyönyör volt. Köteles volt eladnia magát és ha megtagadta kegyeit, bűnt követett el. Ez is kapcsolatban áll a kasztokkal: mindenkinek a saját helyén kell becsü­letesen helytállnia. A prostituáltnak is. A foglalkozás anyáról lányra száll. A nagyvárosok szegényei ugyan még ma is eladják lányaikat, de ezek csak titokban válhatnak az örömlányok cé­hének tagjaivá. Az indiai prostitúció többnyire még ma is saját soraiból verbuválja új tagjait és a hivatás a mai napig megőrizte szent jellegét. Ez talán azt is megmagyarázza, hogy miért emlegetik az országot „erotikus mennyországnak". A Kamasutrában ösz­­szefoglalt szabályokat hibásan értelme­zik, amikor úgy vélik, hogy a híres mű a férfi és a nő szerelmi kapcsolatainak módszerét tartalmazza. Ez nagy téve­dés. A Kamasutra pontosan megkülön­bözteti azokat a nőket, akiket a férfi feleségül vesz, hogy utódokat hozzon a világra és azokat, akik a férfi gyönyö­rét szolgálják. Csak ez utóbbiak ismer­hetik a szerelmeskedés hatvannégy mű­vészetét. Nevelésükhöz tartozik a zene, a tánc, a kiváló beszélőkészség, ezer­féle finom ravaszság, hogy az érzékek mellett a szellemet is kielégíthessék. Röviden: kiváló kvalifikációval rendel­kező szakmunkások. A szakma titkait az anyák számtalan nemzedéke hagy­ta örökül az utódokra és csak ezeknek köszönheti India erotikus világhírét. 1. A férfi beleegyezése nél­kül lehetetlen volna felesé­géről felvételt készíteni 2. Medvetáncoltatók az In­dia államai közötti határso­rompóknál 3. Halászfalu az Indiai-Óceán partján 4 A Szent Mahabalipuram hegy, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a tengerre

Next

/
Thumbnails
Contents