Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-04-27 / 17. szám
tóttá, hogy a szóban forgó napon szélcsend volt és plusz öt fok uralkodott... Megtalálták Beethoven beszélgetőfüzetét, amelyben a zeneköltők fejedelme írásban adott kifejezést vádjának. Számos orvos — Alois Greter, Moritz Pestei, Günther Duda, Dieter Kerner — egybehangzóan állapították meg, hogy Mozart esetében szublimátmérgezés történhetett. Doktor Vakszberg szerint, ha a bécsi orvosi kar nem is volt rá képes, hogy Mozartot visszahívja az életbe, a bíróságnak feltétlenül tisztáznia kellett volna a halál okát. Ma már csak úgy lehetne megállapítani a mérgezés tényét, ha Mozart csontjait megtalálnák és az exhumálás során vegyelemzésnek vetnék alá a környező földet is. A szublimátmérgezés ugyanis évszázadok múlttán is kimutatható. De persze ezek után még mindig hátra lenne Salieri bűnösségének bizonyítása ... Vakszberg óvatos kifejezése szerint Salieri „nem feltétlenül ártatlan". Ügy tűnik, hogy kortársai nem ok nélkül vették Salierit a nyelvükre. „Semmit sem bizonyít Salieri ártatlansága mellett, hogy bűnét olyan hosszú ideig nem bizonyították be," Ahhoz, hogy Salieri ellen vádat emelhessenek, feltétlenül bizonyítani kellene, hogy Mozartot hol, mikor és főleg milyen körülmények között mérgezték meg. Ilyen bizonyíték nélkül nincs modern bíróság, amely elítélné Salierit. A felmentés azonban semmiképpen sem bizonyítja a „zene bécsi pápá"-jának ártatlanságát,.. Mit lehet tehát tenni? — kérdi roppant érdekes jogi elmefuttatása végén Vakszberg doktor. „Egyelőre a leghelyesebb tovább halogatni a végleges ítéletet, amíg megfelelő adatok birtokába nem jutunk. A tárgyalás lefolytatásáért kifejtett igyekezet most sem mehet az igazság rovására ..." 8 M ф a Jat >* C •Ф и *o ü Jí 3 1 0 a Z £ t/t oü" «л ф *2 •Ф ~ ~ „ N-3 Dm ~-<D N ^ ALBERTO MORAVIA, a hatvankétéves világhírű olasz író új darabot írt. A színmű címe: „Oidipos a koncentrációs táborban". Jelenleg egy olasz társulat tájol a darabbal, amelynek eredeti címe „II Dió Kurt", vagyis: „Kurt, az isten". A mester eddig írt két színpadi műve, a „Beatrice Cenci" és „La Maschera" nem aratott sikert, új műve azonban, a jelek szerint, nagyszerű regényeivel azonos értékű alkotás. A darab tartalma: 1944 karácsonyán Kurt, a náci koncentrációs tábor parancsnoka, ozofoklész Oidipos-a nyomán előadatja a darab bestiálison torzított változatát. A tábor foglyai a szereplők, egy zsidó család, akiket Kurt még a polgári életből ismer. Az ördögi szervezés következtében a fiú valóban lelövi apját, a sötétkamrában valóban anyjával szeretkezik, de végül — a „rendező" számára váratlanul, eltér az eredeti forgatókönyvtől és a pisztollyal, amivel apját lelőtte, agyonlövi a „Sors" szerepét alakító Kürtőt is. A nézőtér megdöbbent az iszonyattól, a náci bestialitás élethű ábrázolása felrázza a lelkeket. Az újságírók pedig megrohanták Moraviát, hogy nyilatkozzon új művéről és egyúttal a színházról is. — „A tragédia meghalt — éljen a tragédia" — ez programnyilatkozat? Moravia: Igen. Meggyőződésem, hogy a tragédia az irodalom csúcsa, minden irodalmi műfaj felett áll. Soha nem hal meg, csak változik, vagy már megváltozott. — Miért választotta színhelyül a koncentrációs tábort? Moravia: — Mert ott minden megtörténhetett és a valóságban létezhetett olyan táborparancsnok, mint Kurt, akit én állítottam a színpadra. — Szóval a tábor és Kurt csak az ön hipotéziseit hivatottak igazolni? Melyek ezek? Moravia: — Két dolgot szerettem volna leszögezni. Először azt, hogy a nemzeti szocializmus meg akarta teremteni az ember feletti embert és bestiát teremtett. Másodszor pedig azt, hogy a nemzeti szocializmus a polgári dekadencia következménye. — Eddigi darabjaival nem aratott sikert. Mi indította arra, hogy ismét színdarabot írjon? öbípuez A KONCENTRÁCIÓS TÁBORBAN Alberto Moravia Moravia: — Szenvedélyesen szeretem a színházat. A színpadon mindaz elmondható, amit sem regényben, vagy versben, sem filmben nem lehet kifejezni. Mi a véleménye az európai színház helyzetéről? Moravia: — Egyesek szerint a színház túlságosan drága, tehát csak a polgárok szórakozását szolgálja. Ez azonban nem igaz. Nálunk Olaszországban a munkásság és a parasztság akkor sem menne színházba, ha a helyárak olcsóbbak lennének. Ahhoz, hogy a proletariátus színházba járjon, társadalmi átalakulásra van szükség. — Hogyan járulhat hozzá a színház ehhez az átalakuláshoz? Moravia: — Nem a színházat kell úgy átalakítani, hogy megnyerje a társadalom tetszését, hanem ellenkezőleg: a társadalmat, hogy „színházképes" legyen. — Üj darabját vidékén mutatják be. Van ennek valami különleges oka? Moravia: — Igen. A vidéki publikum jobb, mint a városi. Rómában, vagy Milánóban a színházban divatbemutatót rendeznek. A vidéki közönség mindig hisz a művészet humanista értékeiben. Jelenet Moravia „Kurt, az isten" című színmüvéből — Ez csak Olaszországra jellemző? Moravia: — Nem, A svájci és a németországi helyzetet nem ismerem. De Párizsban például még Brecht-darabot is félig üres nézőtér előtt adnak elő. Az olasz színházzal általában baj van. Kevesen írnak színművet, mert a közönség részéről hiányzik a lelkesedés és a pénz. Egyébként én sem dicsekedhetem. Annak ellenére, hogy regényeimet, útleírásaimat sok nyelvre lefordították, színpadi műveim előadása elképzelhetetlen nehézségekbe ütközött. (A Schweizer Illustrierte nyomán) Jacob Löwy Moreno A tudomány nagy férfiakat adott az emberiségnek. Közéjük tartozik az olasz Galileo Galilei, aki megfosztotta az emberiséget attól a szép illúziótól, hogy bolygónk a világ közepe, az angol Charles Darwin, aki az ember teremtésének hízelgő meséjét ítélte halálra, az osztrák Sigismund Freud, aki bebizonyította, hogy az ember nem büszke ura önmagának, hanem sorsába egy másik is beleszól — a saját tudat alatti énje. Az emberi tudás mítoszromboló hősei közé sorolhatjuk ma már kétségtelenül az amerikai Jacob Löwy Moreno-t is, a hetvenéves költőt, kiadót, színházi vállalkozót, a szocioletria, a pszichodramaturgia és a csoport-pszichoterápia megalapítóját. Bécsi egyetemista korában a gyermekeknek köszönheti első nagy felfedezését: „Minden gyermek magában hordozza saját, csodálatos regenerációs képességét. Ez nem más, mint az egyéni és a társadalmi érvényesülés vágya normál keretek között (Megalomanie normális). Az emberből ez a saját énjére fordított figyelem többé már nem vész ki. A megalománia tehát feltétlenül szükséges és normális lelki tényező.“ Később a császárváros prostituáltjainak az élete érdekli, s a Spittelbergen végeérhetetlen vitákba bocsátkozik velük. Az első világháború alatt Moreno a tiroli kitelepítettek táborában végzi első mikroszociológiai felméréseit. „Az első világháborúban született meg a szociometria gondolata, amelyben az emberi társadalom új, öntudatos rendszeréhez vezető utat láttam. Itt, ebben a táborban döbbentem rá, hogy mindent máshol kell kezdeni. Ott, ahol mindennek kezdete van: az embereknél és kölcsönös kapcsolataiknál." A háborút követő években Moreno látszólag hátat fordít a pszichiátriának, és egy irodalmi revüt ad ki „Daimon“ címmel. A revü hasábjain olyan hangzatos nevek szerepelnek, mint Franz Kafka, Max Brod, Jacob Wassermann, Otakar Brezina s mások. Az irodalom után a színház következik. Saját társulatával színi előadást rendez a Theater der Komödie-ben, amelyben maga is fellép. Moreno annak a színházi elméletnek az apostola, amely a színpad és a nézőtér közötti fal lerombolását hirdeti. Amely szerint a nézők egyúttal a szerzők és a színészek is. Ahol nincs szerep, ahol mindenki saját magát adja az adott pillanatban. A színpadra lépve tulajdonképpen saját életüket játsszák el. Ez a rögtönzött színdarab — dráma — már magában hordja a későbbi pszichodráma csíráját, amelyet kialakulása után Moreno mindig újabb és újahb technikai megoldásokkal bővít. Ehhez kapcsolódik Moreno fantasztikus kisérletezése a szociodrámával. 1959-ben ellátogat a Szovjetunióba, és a tudományos társaság tagjainak felajánlja, hogy a Kreml aljában szociodrámát rendez, amelyben Hruscsov és Kennedy először saját magukat játszanék el, majd fölcserélnék szerepüket. A szociodráma célja: hogy a két államférfi könnyebben megérthesse egymást. A tudományos akadémia tagjai túl merésznek találták Moreno ajánlatát, s így nem is valósult meg. Morenot innen már csak egy lépés választja el attól, hogy a szociodráma és a pszichodráma terén szerzett tapasztalatait a pszichiátriai gyógykezelésben is felhasználja. Ugyanis véleménye szerint a különféle neurózisok gyógyításában egyedülálló eszköz a színjátszás, mert az embernek ily módon szinte észrevétlenül feltárják legbelsőbb énjüket, éles fényben mutatkoznak meg a motívumok és a konfliktusok. Jacob Löwy Moreno, a Nemzetközi Pszichoterápiái Intézet (New York) díszelnöke, már néhány éve együttműködik a csehszlovák pszichoterápiái szekcióval. A neurózisok problémája az egész civilizált világ problémája. Vagy úgy is mondhatnék: a huszadik század második fejének legveszélyesebb és legelterjedtebb népbetegsége. Moreno fölvette ellene a harcot, s apostolai ma már világszerte megvalósítják merész, de mélységesen emberi és tudományosan megalapozott elgondolásait. Fordította: — FÉ —
