Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1969-04-27 / 17. szám

Sophia mama és a kis Carlo Szenzációk Lakást keres Audrey Hepburn, aki röviddel azután, hogy elvált Mel Ferrertöl, feleségül ment Andrea Dotti római orvos­hoz. Hepburn az év egy ré­szét férje mellett akarja töl­teni Rómában, hogy kipihen­je a forgatás fáradalmait. Képünkön: lakáskeresés köz­ben legújabb anyósával. Az Ízlések és pofonok különbözők — Nézzük meg gyorsan a gyereket, mielőtt elalszik — mondja Sophia, miközben elém jön. A kényelem kedvéért kék melegítő van rajta, haját hátul szalaggal fogja össze. Amikor belépünk a trónörökös szobájába, az első ami megragad: a gyerek kék szemének erőteljes, sőt határozottan tekintélyes pillantá­sa. Carlo II. méltóságteljesen ül svájci nevelő­jének ölében. Átmegyünk Sophia dolgozószobájába, és itt végre beszélni kezd. — Csak apránként tudom elhinni, hogy igaz, de még mindig nem vagyok róla egészen meg­győződve — mondja mosolyogva. — Mondjuk olyan 80 százalékban hiszem el... Csak amikor szoptatja a gyereket, napjában hatszor, olyankor hiszi el igazán, hogy az any­­nyira kívánt gyerek nem csupán álom többé. Még terhességének ötödik hónapjában is annyira félt előző szomorú tapasztalatai miatt, hogy nem akarta elhinni az igazságot. — Rettegtem az újabb csalódástól — mond­ja Sophia. — Amikor De Watteville egy napon egy készülékkel meghallgattatta velem a gye­rek szivhangját, nem akartam hinni neki. Azt mondtam: ez nem lehet igaz. Sohasem kötöttem, varrtam a gyerek számá­ra, nem rendeltem vagy vettem még egy in­­gecskét sem. A kelengyéről anyám gondosko­dott, és később az annyi gonddal elkészített holmik feleslegesnek bizonyultak, mert amíg a kis Carlóval együtt a klinikán voltunk, ő is csak a kórházi ruhákat viselte, mint az összes többi csecsemő a klinikán. Egyenruhájuk volt, mint a kis óvodásoknak. Sophia nevet, és most mintha a régi Sophia Loren lenne. Mert különben nagyon megváltoz­tatta ez a nehéz anyaság. Ö maga is azt mondja: Nagyon megváltoztam. Egészen más em­ber lettem. Kicserélődött az életem: sokkal több lett a felelősség, megváltoztak a perspek­tívák, hihetetlenül átalakultak az értékek. Ami korábban bosszantott, vagy büszkévé tett, ma teljesen közömbösen hagy. Régebben is mon­dogattam: „Kész lennék lemondani a színészi karrierről, hogy gyerekem lehessen," de tulaj­donképpen sohasem gondoltam át teljesen a dolgot, hiszen nem kerültem próbatétel elé. Most viszont csakugyan választás elé kerülhe­tek, és egy pillanatig sem haboznék. Az OGGI nyomán Londonban „vasékszer" kiállítást rendeztek. Amint láthatjuk, fantá­ziában nem volt hiány. Nem tud­juk, hogy ezek a vasláncok és karperecek illenek-e a formás női kezekre és lábakra, szerintünk másra alkalmasabbak lennének, mint ékszernek. Dehát, kinek a pap, kinek a papné ... Az Ízlésről nem lehet vitatkozni. Jó ötlet Londonban új, ötletes és főleg nél­külözhetetlen használati cikk jött di­vatba. Nem tudjuk, a szabadalmazó bizottság utalt-e ki külön díjat az árucikk elnevezéséért, mindenesetre megérdemelné. Az elmés szerkezet nevének szabad fordítása: .palifogó cigifogó". Nem, csak a fotoriporter tréfája. Sziámi-lovak? em szeretném, ha a kedves .fi 7 Jiri Prudic, a turnovi speciális |\l iparművészeti középiskola V, igazgatója, (ebben az iskolá- 7 ban drágakövek és nemes fé­mek feldolgozására tanítják a diákokat) rágalmazásért vonna felelős­ségre, vagy esetleg a derék turnoviak megköveznének. De az az igazság, hogy valóban ennek az iskolának — melyet a környék népe tömören az ékszerészek iskolájának nevez — tanárai s részben tanítványai készítették el IV. Károly, a Német—Római Szent Birodalom császá­ra és Csehország királya koronájának mását. Igaz, felsőbb parancsra, vagy tán még helyesebben, felsőbb kérelemre. Ezer­­kilencszázhatvanöt végén ugyanis a montreali Expo 1967 csehszlovák részle­gének kormánybiztosa, dr. Miroslav Ga­luska, felkérte az iskola igazgatóját, vállalja a montreáli világkiállításra, ide­jében és minden igényt kielégítően, a cseh királyok koronája másolatának el­készítését. A tanári kar egy emberként jelentke­zett: a munkát elvállaljuk! Tizennégy hónapon át, gyakran vért izzadva, fogtak neki újból és újból a sziszifuszi munkának a turnovi ötök: Belda, Zouplno, Tural, Marek és Jámbor. A kezdeti kudarcok nem vették el ked­vüket. Először fényképek alapján pró­bálkoztak elkészíteni a „falzifikátumot". A lencse azonban bizonyos proporciókat deformált, hol túlzott, hol pedig keve­sebbet látott a kelleténél... Ezért volt kénytelen a tanári munka­­közösség hetenként legalább egyszer elzarándokolni a prágai várba. Ott, a civil és egyenruhás őrök tucatjának gya­nakvó asszisztálása mellett, a szent ko­rona minden drágakövét és e köveket tartó kelyhecskéket, abroncsokat és az összekötő pántokat pontosan lemérték, majd ezeket ezüstlapokból — melyeket aztán bearanyoztak — megtévesztő ha­sonlatosságig elkészítették. Sokkal ke­ményebb diónak bizonyultak azonban a királyi korona drágakövei. A szintetiku­san előállított zafírok és rubinok, bár­mennyire is sikerültek, nem voltak, $ nem is lehettek hű másai a koronát díszítő drágaköveknek, melyeken az évszázadok finom, szürke por formájában hagyták ott névjegyüket. Hiába volt minden erő­feszítés és igyekezet, a másolatok túl­ságosan újaknak látszottak. Végül is kétségbeesésükben a színes üvegeket vették igénybe. Onhrabka mester, a le­­lezny-Brod-i üveggyár hires szakemberé­nek segítségével sikerült az eredeti ко róna ékszerköveinek és aranyozott fog­lalatának patináját megteremteni. Még­pedig olyan módon, hogy a különböző színű, a piros és a zöld hutaüvegdara­­bokra cigarettahomut kevertek és érzé­keltették a koronázási ékszer jó néhány százéves korát... Olyannyira sikerült a „hamisítvány“, hogy átadásakor — ami a Szent Vitus székesegyház Vencel kápolnájában zaj­lott le —, a turnovi iskola igazgatója jónak látta figyelmeztetni a koronaőrö­ket, vigyázzanak, nehogy a másolat he­lyett az eredeti királyi koronát — ezt a világviszonylatban Is kincseket érő uni­­kátumot — küldjék el Montreálba. És mint ismeretes,'a montreali Expo 1967 csehszlovák részlegének száz és száz­ezernyi látogatója közül egyiknek sem jutott eszébe, hogy az a koronázási ék­szer, amelyre a kanadai rendőrség em­berei úgy vigyáztak, csupán csak máso­lat, amit a turnovi ékszerésziskola taná­rainak munkaközössége, egyes tehetsé­ges diákok simító és fényesítő munkájá­nak segítségével készített el. Hát igen, hazánkban ilyen iskola is van! Az pedig, hogy ez az Iskola, a „cseh paradicsom" szívében, Turnov vá­rosában működik, nem a véletlen műve. A várostól nem messze büszkélkedik ugyanis a híres Kozakov hegy, ahol a vér színű, bíborban lángoló cseh grá­nátkő lelőhelye van, ahol az achátot, az ametisztet, a jaspist, az opálkövet és olivint bányásszák. Turnovban már a XVIII. században kezdetét vette a grá­nátköves ékszerek készítése, és a múlt században alakult ki a város Európa­­szerte híres drágakőcsiszoló ipara: 1884- ben megalakult a turnovi drágakőcsiszo­ló szakiskola, amelyből a mai, úgyneve­zett ékszerésziskola fejlődött ki. Amint már említettem, az iskola ólén 1. Betekintés a drága­kő és fémvésnökök műhelyébe. 2. A műlakatosok egyik sikerült fém­­plasztikája, amely ma az igazgató szo­bájának falát díszí­ti. 3. Daniela, az iskola egyik legtehetsége­sebb növendéke volt, akire a tanári kar még ma is nagy büszkeséggel em­lékszik. 4. Az egyik diáklány bemutatja Jifí Pru­­dié igazgatónak a sikerűit „érettségi dolgozatot“, az acháttal díszített és aranyozott ezüst karkötőt. A szerző felvételei

Next

/
Thumbnails
Contents