Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-03-16 / 11. szám
gozik, mint a gép. Juliskát szidták, mert tréflizett — tejeslábast mosott el zsíros vízben. Nagy bűnI Ideges a nagysága. „Másképp" érzi magát. Minden mérgét Juliskára fújja, mintha az tehetne róla. Ész nélkül van, nem akar ötödiket.., Ezer koronába került, Este hideg rázta, reggel félőrülten sikoltozva hívta be Juliskát. Vér lüktetett ki belőle vastag ívben a parkettra. Azt hitte, meghal. Lélek nélkül kapálózott az élet után. Juliskába kapaszkodott — megszűnt a különbség?! Megnyugtatta a nagyságát, hogy segít neki, és marokkal rakta az aludt vért a klbllbe. Libaszív alakú magzatot talált benne. A nagysága letagadta, félt, hogy a cseléd elmondja ... Egy napig mindenki jó hozzá. Csodálják. Három nap múlva a régi komiszkodók. Már egészséges a nagysága. Romlott húst aaott ebédre. Juliska a szeme előtt dobta ki az ablakon, Gúnyoládtak: „Csak még mindig Ilyet ehessen, szeretném látni, mit esznek otthoni" „Rossz cseléd" — nem eszi meg a maradékot... Keresztény uraknál sincs jobban, Gyújtást vágnak a pincében. Nyirkos, kanálisszagú a pince, de mégis szívesen vannak ott. Rettenetes folyton „szem" előtt lenni, Panaszkodnak a lányok’, rossz dolguk van. Mindegyik a másik helyét tartja jobbnak. „Nagyon korán keltenek, döglésig dolgoztatnak", „megrúgott az Ifiúr, a lábam is földagadt". Karola tányért tört, a nagysága letramplizta, de azért lefogta a fizetéséből. Nem egy, de két tányért kapott a visszatartott pénzből. Hiába magyarázza Juliska; ne dolgozzák túl az Időt, hisz emberek ők is. Nem hiszik el. Reménytelennek látják a jövőt, csüggeteg szolgának érzik magukat. Várják a vasárnapot. Délután csoportosan mennek a bakakorzóra. Katonák, munkások, cselédlányok („dézsatündérek", „lúdtömők") sétálnak. Külön utcát Jelöltek ki számukra, ahol nem járnak „naccsógák". Levetették a konyhát, kipenderültek egymás elé, felejteni a köznapokat. Négyen-öten összekapaszkoava, ismerkedő szándékkal mennek szembe egymással. Szemükkel huncutkodnak, „véletlen" lábelakasztások, vlsítoznak, jól odamondogatnak egymásnak. Mindegyikben fickándozik valami oda nem illő elmésség; „majom a szakajtóban", „boldog új évet — kérek egy koronát", „Jó reggelt, itt a tej — az ablakba a hat krajcár" — meg ehhez hasonlókat. „Pasas" — „tuti tyúk". Élvezik a vasárnapot. A hintáknál is „befizetnek". Magasra repülnek, a legények bravúroskodnak, örülnek, ha könyörög a lány; „Ne hajtson, az Isten áldja meg Г A körülállók mulatnak, csemege nekik a felrepülő szoknya meg a bugyogó. Kritizálnak a legények, ki a strammabb. Kiéhesednek a nézéstől. A közvetlen természetű lányok nem tagadják, hogy szolgálnak, Feltűnő cifrán öltözködnek — külön divatjuk van; parasztruhák felmasllzva, hosszú haj. Lesik egymást, milyen a legújabb cseléddivat. Este muzsikálnak a „Víg"-nél a Zabosban. Akik fele bérért meg „kapukulcsért" szolgálnak, ide jönnek — jó félrehelyen van a „mulató" a ligetben. Itt „nem látják". Lányok tízen-húszan ülnek egy asztalnál, férfi nélkül. Munka nélküli legényeknek fizetnek sört, ha táncolni viszik őket, Udvaron szénapajta. Oda járnak „levegőzni", Mindig több szénás hátú lány táncol. Boldogok DÖMÖTÖR TERÉZ nak. A házbeli nagyságák ki akarják dobatni, mérges az ő asszonya is; „Olvasni itt vagyok én, magát munkára fogadtam." Juliska feleselt: „Itt senki sem olvas — ha olvasnának, mások volnának, A könyvek csak szobadíszek," A nagysága örül, hogy lefőzheti, az arcába vágja: „Hiába okos maga, mégis csak én vagyok a nagysága ..." A cselédnek végtelen legyen a türelme. A cseléd — az semmi, az szemét, az gép, lehet söpörni vele, szabad felcsöngetni éjjel, kidobni éjjel... Mellettük hatemeletes házat építenek. Téglarakások, malteros ládák, nagy kokszkólyhák szétszórtan, erős fényű villanylómpák alatt. Fagyos este, mozikból szélednek nagy kopogással, tizenegy — hétfő reggelig nyújtják a vasárnapot. Hétfő délután, fahordáskor a pincében mesélik: „Stramm pasast fogtam", s leveleket mutogatnak Ilyen címzéssel: ibolyareményű Csordás Juliska kisasszonynak. Újra kezdődik a hét. Fáradtak, üres a lelkűk. Almosán hallgatják Juliska beszédét. Ki is nevetik. Furcsa nekik ilyet hallani. Természetesnek tartják az életet. KI az oka? — Évezredes kérgeket kell lefaragni lelkűkről. Erejüket lélekölő egyforma munkában, más piszkában s krajcáros szórakozásban szuszogják ki. Nagyságája leereszkedik hozzá, s míg figyeli, hogyan dolgozik, beszélget vele. Elődei hibáit meséli: valamennyi torkos meg lusta volt, de úgy dolgoztak, mint az állat. Juliska megérthette, mit csináljon, ha jó cseléd akar lenni: rabszolgát vesznek a cselédben, dolgozó gépet. Juszti, a Mütterék szakácsnője öreglány, hízelgéssel gondolja fönntartani magát. Hű cseléd, úri talpnyaló. Árulkodott Juliskára, hogy a pincében olvas, és bújtogatja a lányokat: ne dolgozzaóra. Téglarakósokon lúgkövet ivott egy cselédlány. Vonít fájdalmában: „Te tetted ezt velem I" Mentők vitték el. Másnap az újságok írták: fogorvos ígért házasságot neki. Utazásra készül a nagysága. Felszabadulás látszik mindenkin: Juliska olvasni, a gyerekek csavarogni fognak. Az úr? Aznap későn Jött haza. Heurigerben mulatott. Akart véletlenséggel Juliska ágyába botllk. Erősen részeg. Belécsókol: Cslblkéml Szédíti: Nem bánod meg, holnap megveszem a legszebb cipőt a lábacskádra, Juliska ellökte magától, förtelmes volt. Hamis fogsora a lány arcába hullott. Hangtalanul birkóztak — az úr befogta Juliska száját. Azt hitte, hogy a lány tetteti magát. Bízott a pénzében. Juliskát csak összeszorított lábai mentették meg. A hempergésben «felfordult az úr gyomra, a fürdőszobába támolygott, és az ellumpolt százasokat a kádba okádta, Undorító bűz járta át az egész lakást. Juliska reggel felé azt álmodta, hogy szappant eszik — késsel vágta kockákra. Reggel klrókázta a vacsorát.,. Karácsony felé jár. Reklámok hirdetik az eladásra váró árukat. Nagy a hideg, Juliska sok kályhát fűt, feketét köp. állandóan kormos. Nincs ideje folyton mosakodni. Házivarrónő ül a klsszobában. Téli ruhát varr az uraknak. Este, hogy többet végezzen, visszaigazítja az órát... A fiatalúr barátja jön látogatóba hibbant eszű bátyjával. Furcsa, ahogy cigarettára gyújt — mintha lassított filmen mozogna. Ahogy néz: mélyen gondolkodó embernek látszik. Hadirokkant — nyűg a csalódon. Háború előtt tanárnak készült... Karola néhány darab fát adott a nyomorgó házmesternének a pincében. Mütterék Jusztija látta az esetet. Beárulta a lányt gazdáinak. Késő este dobták ki Karolát, Kosarát, ruháit ablakon keresztül vagdosták le az emeletről. Sírva szedte össze: többet nem sajnált meg senkltl Juszt! a függöny mögül lesi kárörvendezve. Karácsonykor fél tucat zsebkendővel boldogították Juliskát a gazdái — nem fogadta el. Családi veszekedésből tudta meg, hogy a nagyságos úr ötszáz koronát vert el az éjjel — neki százhúsz koronát fizetnek egész hónapra ... Kedden és pénteken jön a szemeteskocsi nagy kolompolással. A cselédek ládákban cipelik le a szemetet. Az utcán huzat van, a szemeteskocsi magas, vlszszapotyog a hamu a szemükbe. A szomszéd ház elől kötény alá dugott kézzel szlovák lányok nevetgélnek szemetesládáik mellett. A kocsira várnak. A sarkon rendőr ír fel egy szobalányt: mentőöv nélkül pucolt ablakot. Borzasztó mindig szem előtt lenni, reggeltől estig a más szeszélye szerint ugrálni I A gyerekek jobbak voltak szüleiknél, nem parancsolgattak, sőt, ha nem látták, segítettek neki, Juliskához mentek bajaikkal, szerette őket. Csak ők teszik valamennyire tűrhetővé a helyzetét. Gyöngén tanulnak. Házitanító jár hozzájuk. Kedves, szenvedő arca van — szűkén jut neki a falat. Óraadásból tartja fönn magát: medikus. Gazdái alárcosbálba mennek. Beült a gyerekszobába, hallgatta a tanítást. Beszélgettek Is. A medikus csodálkozott, hogy a cseléd nem ostoba . . . Beszélt vele máskor is a nagyságos úr jelenlétében. A nagyságos úron látszott, hogy ártani akar neki. Kifogásolta a tanítást: „Keveset tudnak a gyerekek, mert maguk szórakoznak." Orra kárörvendőn görbült le, ahogy a medikust elküldte. üszkén nézett — kibabrált vele. Hatalmasnak érezte magát Kapu alatt a falon tábla; „KOLDULÁS ÉS HAZALAS TI LOS I" jaival komikusán hadonászott a levegőbe, aztán hanyatt esett. Ügy maradt, hanyatt fekve. A fiatal ijedten hajolt fölé, a szánkó csúszni kezdett, visszahúzta magával az öreget, a szőke felsikoltott: — Anyám! Az öregasszony kinyitotta a szemét. — Mit kiabálsz? Nincs semmi baj... Gyere segíts... A fiatal nem tudta, az anyját tartsa-e vagy a kötelet. Szerencsére a szánkó oldalra billent és felborult. Az egyik zsák leesett róla... Az öregasszony megigazította félrecsúszott fejkendőjét, belekapaszkodott a fiatal kezébe és feltápászkodott — Megütötte magát? Magaddal törődj! — Mondtam, hogy maradjon otthon — Hogyne... még mit nemi Az öreg ekkor már birkózott a zsákkal. A szánkó elé tette jobb lábát, hogy megakadályozza, ha ismét csúszni készül. A fiatalasszony ülepén csúszva közeledett feléje hogy segítsen. — Felfázol ... — mondta az öreg. — A dehogy, inkább melegem van. — Bizonyításul leoldotta fejéről türkiz színű szilonsálját, sárga haja zsíros volt, igaz... de az arca piros, mint a rózsa, félig nyílt ajka sápadt, de fogai gyöngyfényben csillogtak... Szép volt... Még az állapot sem ront rajta... — gondolta az öregasszony. — Mit néz? — kérdezte a fiatal. — Hogy a szerencséd lenne olyan, mint te magad... Mint én? Hát milyen vagyok en? Ne engem kérdezz! Azt a drágalátost kérdezd ... az apját. A fiatalasszony felsóhajtott. — Helyben vagyunk! — Dühösen fejére dobta a szilonsálat, összebogozta az álla alatt. — Menjünk... és elindult, húzta a szánt egymaga.. . Az öregasszony utána sietett. — Minek jött velem? Ha nehezére esik... Elhúzom egyedül is... — kényeskedett a szőke, — Az igaz — sóhajtott az anyja és sóhajtásában benne volt egész életnyi bánata. Szótlanul mentek. Csak a csúcsig nehéz... — mondta később békítőleg a fiatalasszony. Lefelé könnyebb lesz, A dombtetőn mór mosolyogni is próbálkoztak. Nem annyira jókedvükben, mint inkább bátorításul. Szükségük volt bátorságra, mert a lefelé vezető út még félelmetesebben csillogott. Alig billent a szánkó, máris ment magától, húzni sem kellett, inkább visszatartani... — Hiszen, ha nem lenne hasam... — gondolta a fiatalasszony és ha nem nyilallna máris. Csak az öreg ne vegye észre... — Elengedte a kötelet. — Csináljon amit akar, fene vigye az egészet, — mondta és sírni kezdett. Az öreg megijedt — ha sír, akkor baj van ... De a tüzelőt sem lehet hagyni. Nem is hagyja! Megbirkózott 6 már veszedelmesebb ellenféllel is. Több szénnel... Igaz, akkor is a szén győzött! Elvitte a férjét meg a fiát... De az unokáját nem adja, de nem óm... A szén nem hagyta magát, a fekete bestia megforgatta a szánkót saját tengelye körül, és megindult. Csak úgy magától, lefelé... és húzni kezdte az öregasszonyt. — Eressze el anyám, eressze el — sikoltozott a fiatal. — Hogyisne! — kiabálta vissza az öreg, vége akkor az egésznek! Fuccs! Nem lesz meleg szoba... — Nem lesz, hót nem lesz, fene vigye az egészet! De az öreg ezt már nem hallotta, fogta, markolta a kötelet, belekapaszkodott... amíg bírta, aztán ott maradt hason fekve az úttesten és nézte, hogyan rohan a fekete bestia... A szán néha ugrott alatta egyet-egyet, az egyik zsákot levetette magáról, nagyot puffant, oldala felhasadt... Gurultak, gurultak a fényes fekete göröngyök a fényes fehér úton ... A másik zsák tovább rohant a szánon, amíg neki nem ütődött egy villanyoszlopnak, és fekete tartalmát kiokádta a piszok színű földre. Az öregasszony az úttesten feküdt, mintha nem is élne. A fiatal fent a dombtetőn állt meredten, ott ahol a gesztenyefák lombjai tavasszal kupolát képeznek. Szójára szorította a tenyerét, kiáltani akart, de hang nem jött ki a torkán. Az öregasszony feküdt még egy kis ideig behunyt szemmel, de aztán megmozdult és térdein kúszott a zsákok felé, hogy lássa, hogyan lehetne megmenteni valamit. Mert akármilyen nehéz az élet, mégsem lehet csak úgy abbahagyni.
