Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-03-09 / 10. szám
Elméleti óra a korszerűen felszerelt fizikateremben Fr. Spáéil felvételei Együttműködés a szövetkezettel Л házi zenekar és Varga Kati táncdalénekes a Ha tanulói ről rendet teremteni. Boldogan segítettek, mert nagy változást jelentett számukra az új iskola és a tanulóotthon. Itt a szakmunkásképzés terén sokkal ideálisabbak a körülmények, mint Megyeren. Április kilencedikén délután egykor fejeztük be Megyeren a tanítást, és az uzsonna már Somorján várta a tanulókat, Másnap reggel nyolckor megszólalt a tanítás kezdetét jelző csengő. Folytattuk a munkát egy óra kiesés nélkül. Mennyi a tanulók létszáma? — Száznyolcvan diákunk van. Kétharmada fiú, egyharmada lány. Mind csallóközi fiatalok, akik a szövetkezetekkel és az állami gazdaságokkal kötött szerződés alapján a kilencéves iskola elvégzése után kerültek ide. A mezőgazdasági üzemek ilyen formán oldják meg a munkaerő biztosítást. A kétéves A makacs traktor még nehezen engedelmeskedik tgjl'ltó# A JOVÖ MODERN FÖLDMŰVESEI SOKOLDALÚ SZAKEMBERKÉPZÉS FŐZNI - VARRNI IS MEGTANULHATNAK MÉG MINDIG KEVÉS A JELENTKEZŐ szakoktatás iskolánkon jelenleg két különböző módon történik. A tízhónapos ciklus keretében a tanulók egyik héten elméleti oktatásban részesülnek, a másik héten gyakorlati munkát végeznek a somorjai szövetkezetben. A másik ciklus 5 hónapig tartó elméleti oktatási az iskolában, majd ezután a tanulók 5 hónapig abban a szövetkezetben praktizálnak, amellyel szerződést kötöttek, vagyis eredeti munkahelyükön. Ezt az utóbbi formát mi pedagógusok nem tartjuk megfelelőnek, mert a gyakorlati oktatás a legtöbb esetben egyoldalú, elsősorban — főleg az idénymunkák alatt — a szövetkezet szükségleteit elégíti ki, nem tart lépést a tanmenettel. Az az érzésünk, hogy az előirt követelményeket nem teljesítjük. — Milyen lenne tehát a mezőgazdasági szakmunkásképzés legideálisabb módja? — Egy harmadik forma, amelyre már megkezdtük a toborzást a jövő iskolaévre. A kétéves ciklusok hallgatói ugyanis, mint a növénytermesztő-gépesítő szakirányzat végzősei zöldség és gyümölcstermelő szakmunkások lesznek, hajtási engedélyt szereznek traktorvezetésre, motorkerékpárra. Célunk azonban az, hogy olyan sokoldalú szakembert neveljünk mezőgazdaságunk számára, aki ha kell, ma termel, traktorra ü.l, holnap traktort javít, hegeszt, tehergépkocsit, kombájnt vezet — mint egynéhány fejlett mezőgazdasággal rendelkező államban. A hároméves tanulmányi idő alatt a diákok elsajátítanák a kerekes és lánctalpas traktorok vezetését, javítását a középjavítás terjedelméig, a hegesztést, kombájn, esetleg autódaru és más gépek kezelését. A harmadik év végén, az eredményes záróvizsga után segédlevelet kapnak, hajtási jogosítványt szereznek a különböző gépek kezelésére és nem utolsósorban növénytermesztő-gépesítő szakvégzettséget nyernek. — A gépeket kedvelő fiúk számára bizonyára sokkal vonzóbb lesz ez a lehetőség, de mi lesz a lányokkal? — A hároméves szakirányzat mellett a jövőben is megmarad a növénytermesztők-gépesítők kétéves szakképzése, ami viszont a lányok számára alkalmasabb. Beszélgetés közben végigjárjuk az iskolát. Korszerűen berendezett, világos tantermek, szertárak, műhelyek, egy eddig érintetlen, teljesen felszerelt minikonyhában a fal mellett varrógépek. Mindenütt példás tisztaság. Mire az ebédlőhöz érkezünk, vége a tanításnak Az asztalokon már tálalva az ebéd Nagy leveses tálakban aranysárga zöld ségleves párolog. A második fogás rántott halfilé majonézes burgonyasalá tóval. A napi ötszöri, kalóriadús étkezé _ SZAKTANINTÉZET még a legbőszebb gyomorpártit is kielégíti. A tanulóotthonban négyágyas tágas szobák, egyszerű, ízléses berendezéssel (már csak a függöny hiányzik). Klubterem tv-vel, tussolok, ügyes kis mosókonyha szárítóval, egyszóval minden van itt, ami a szükségletet kielégíti és a kényelmet biztosítja. A lányok egy kis csoportja a 124-es szobában gyűlt össze egy kis tereferére. Beszélgetés közben elmondják, hogy nem önszántukból jelentkeztek az iskolába, hanem kijelölték őket, de érdemes volt eljönni, nagyon jól érzik itt magukat. A lakás, étkezés és a munkaruha számukra ingyenes, sőt még zsebpénzt is kapnak, havi 80—120 koronát. A lányok az elméleti, a fiúk a gyakorlati oktatást szeretik jobban. Szabad idejükben sportolnak, vetélkedőket rendeznek, énekelnek, táncolnak, kézimunkáznak. A farsangot álarcosbállal zárták. Az iskola — pontosabban a lka osztály tanulói szolgáltatták a zenét. (A hangszerek — a villanygitárok és a dob az iskola tulajdonát képezik, rövidesen egy zongorái is kapnak.) Két pacsirtája is van az iskolának: Varga Kati a lla-ból táncdalokat, Nagy Mária, a llb-ből pedig népdalokat és cigánydalokat énekel. — Unatkozásra nem jut idő — vallják a fiatalok. Az év elején nevelőink illemtanórákat is tartottak számunkra. Nagyon szívesen hallgattuk az előadásokat... de elmaradtak... úgy látszik megjavultunk... — És mi van a minikonyhával, illetve a főzéssel meg a varrással . . . úgy tudom el sem kezdődött, mert nem volt érdeklődés . . . hogy lehet ilyen alkalmat elszalasztani? — kérdem a lányoktól. — Most már bánjuk, szívesen főzőcskélnénk, meg varrogatnánk ... — Hát akkor, szólni kell. Az igazgatóság szívesen elrendezi a dolgot. Nem kötelező tantárgyak, kényszeríteni senkire sem lehet. De ha érdeklődés van iránta ... az egészen más. A tanulóotthon befogadóképessége megfelel a tanulók létszámának? — kérdem az iskola igazgatójától az internátusi körséta után. — Bőségesen. Az internátus 300 férőhelyes, most 270-en lakják a szobákat De hiszen beszélgetésünk elején azt mondta, csak 180 tanulójuk van... — Igen, a bennlakók kétharmada iskolánk tanulója, a többi kilencven albérlő. Szerződéses alapon biztosítottunk lakást a pincér és szakácsipari tanulók részére. Szerződést kötöttünk, de csak egy évre! Remélem a jövő iskolaévben már lesz annyi hallgatója a Mezőgazdasági Szaktanintézetnek, hogy megtelik az internátus, albérlők nélkül is... JANDANÉ H. MAGDA Vége a tanításnak, ebédre igyekeznek a tanulók