Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-12-16 / 49-50. szám

A legnagyobb rosszat, a legnagyobb bajokat valóban a tél hozza az állatokra Tolón csak azok néznek elébe közönyösen, amelyek az egész telet átalusszák. Például a mormoták, amelyek a Chopok sziklás odúiban az év háromnegyed részét jóformán átalusszák, vagy az ugyancsak álomszuszék borzok és mackók sem félnek különösebben a fagyoktól. Miért is félnének? Hiszen tavasszal, nyáron jól megrakták a bendőjüket, úgy hogy most bundájuk alatt jó vastag zsírréteg védi őket a hidegtől, jobban mint a legfinomabb pehelypaplan. Még novemberben kiválasztják a megfelelő barlangot, el is foglalják, s csak az első langyos tavaszi napsugarak csalják ki őket ismét az ébredő természetbe. Persze, ha a tél nem olyan kemény, s több melegebb, napos időszak mérsékli zordságát, akkor föl-fölébrednek, kibújnak és körülnéznek egy kicsit. Aztán ismét visszabújnak vackukra, s folytatják álmukat az ínycsiklandó, édes lépesmézről ott, ahol abbahagyták.

Télutóján, tavaszelőn megszületnek a bocsok. Törékenyek és gyengék, akárcsak kimerült mamájuk. Születésük pillanatában egyik sem nyom fél kilónál többet. Aztán még sokat kell várniuk barlanguk félhomályában, amíg elérkezik a pillanat, hogy kimehetnek a mámorító, édes tavaszi levegőre, De ekkor már visszavonhatatlanul tavas? van.

Igen, az erdészeknek is sok gondot okoz a tél, de bármilyen zord és hosszú lesz, ők mindenre felkészülten várják. és velük együtt reméljük mi is, hogy az idei tél nem tesz nagyobb kárt hegyeink s erdeink négylábú lakói között...

Irta és fényképezte: J. VLACH