Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-12-16 / 49-50. szám
и i Mindkettejüket Mllenénak hívják. Az egyik barna, a másik szűke. Eleikoruk: 18 + 16, azaz összesen harmincnégy esztendő. Mindketten aranyéremmel tértek vissza Mexikóból, az idei olimpiai játékokról. Bájosak és fiatalok, és az ember akaratlanul is a költőt idézi: „jaj, melyik a jobb, jaj, melyik a szebb, jaj, melyiket szeressem“, jóllehet nem szerelem rői van szó, hanem arról, kit vegyek elsőnek a két aranyérmes lény közill, Milena Rezkovit vagy pedig Milena Duchkovát. Zekém egy gombos, így tehál a páros vagy páratlan nem segíthet, s végül a sorrendet a „fej vagy Írás“ dönti el, helyesebben a „fej". így aztán Mllena Rezkovát, a női magasugrás olimpiai bajnokát kerestem fel elsőnek. 1 ^ К о ft I I В S J 1 oo 1 I "SZ I OÉ Í4dbJ I ^ 1 Sj 1 ШШШЖ 1 1 I § ®i I ^ _ ! AZ ARANVMfVES LÁNY ÚTJA' AZ OLIMPIAI ARANYÉREMIG Mllena Rezkovát a prágai Mánes utcában, Hübneréknél, trénerének és jövendőbelijének születnél találtam meg. Mosolygós volt és kedves, sokkal szemrevalóbb. mint a napisajtóban közölt képek alapján elképzeltem. És azt Is bevallom, egy olimpiai aranyéremmel a nyakamban, Illetve táskámban, én sokkal szerénytelenebb lettem volna. A barna fürtű és bogárszemű Mllena azonban halk és előzékeny. Igyek szik megkönnyíteni feladatomat, készségesen beszél gyerekkoráról, bakfts éveiről, fiatalságáról azonban hallgat. Nem mintha nem akarna beszélni, de hát istenem, még csak tizennyolc éves. Kérkedni pedig nem akar. Már csecsemőkoromban Is igen fürge mozgású voltam és tízhónapos korom ban, amikor szüleim kttettek napozni a IV. emeleti lakás balkonjára, addig ficánkoltam, míg kiestem a gyerekkocsiból, emlékezik nevetve Milena erre a régi régi kalandra, amely szerencsésen végződött. Rátekintek és alig hinném el, hogy ez a komoly, finom arcú teremtés gyerekkorában nap nap után nagy csatákat vívott nővérével, hogy az iskolában újabb és újabb csínyekkel lepte meg tanítóit, — ha bogárszemében nem bujkálna a huncutság derűs fénye. Hatvanhárom őszén a „Tehetségeket keresünk" akció keretében a Rudá Hvézda fVöröscslllag I funkcionáriusai Mllena Iskoláját Is felkeresték s azonnal szemükbe ötlött a rendkívül ügyes mozgású kislány. — Próbaversenyre hívták meg, bevált, és azóta a Rudá Hvézda tagja. Első edzője Buiek tanító volt, ő kedveltette meg Mtlenával a magasugrást. Tizenhat éves korában 160 centimétert ugrott, majd megtorpant. Hatvanhét januárjában a vlnohradyi tornateremben ugyan sikerült átjutnia a 165 centiméteren, de elégedetlen volt önmagával és edzőjével is. Itt, ezen a versenyen figyel fel rá Rudolf Hübner, az ország jelenlegi legjobb ma gasugrója. Felfigyelt Mllena borzasztó stílusára, de nemcsak arraI Bájos, csinos arcára Isi Odament Mtlenához s goromba őszinteséggel vágta a fejéhez, hogy rossz ránézni, amikor ugrik. De csak akkor, amikor ugrlkl Majd megkérdezte, hajlandó lenne-e az ő keze alatt edzeni. Mllena beleegyezett s nem bánta meg. Rudolf Hübner rengeteget foglalkozott tanítványával, megjavította az ugrótechntkáját, úgyhogy 1968 elején Mllena 173 centiméteres ugrásával ifjúsági terembajnokságot nyert. A prágai Dukla háziversenyén már a 176-nál tartott, aztán ismét megtorpant. A Jablonecben megrendezett válogatóversenyen azonban már nagyszerű eredményt ért el, és 182'centiméteres ugrásával kiérdemelte a repülőjegyet tengeren túlra. Eí ÖCSI JÖTT, LÁTOTT ÉS GYŐZÖTT Borongós novemberi délelőtt volt, amikor Dr. Duchek fogorvoshoz becsőngettem. Szép arcú, apró termetű, vidám szöszi kislány nyitott ajtót, Milena Duchková, a női toronyugrás tizenhat éves olimpiai bajnoka, hazánk legfiatalabb érdemes sportolója, aki civilben az egyik prágai középiskola tizenegyedik osztályának tanulója. Egyedül volt otthon, s mint komoly fiatal hölgy fogadott. Azonnal kávét főzött és elém rakta az öt olimpiai körrel díszített tortát is, melyet osztálytársaitól kapott ajándékba. Minden kiegyensúlyozott volt ezen a kislányon, csupán a szeme árulkodott, s én nyomban tudtam, hogy olimpiai aranyérme nem tudta benne elnyomni azt a. vidám kis csibészt, akit még akkor is kedvelsz, ha kirántja alólad a széket. Éppen ezért megkérdeztem Milenót, szabad-e őt tegeznem. — Természetesen, én csak örülni fogok ennek, mondotta, s abban a pillanatban máris öcsinek neveztem, igaz nem fennhangon. És úgy hiszem joggal, mivel ez a higanymozgósú kis szöszi nemcsak a toronyugrás bajnokainak a legfiatalabbja, de a Duchek családnak is. Bájos, halk szavú, huszonegy éves nővére matematika és fizikatanárnőnek készül, húszéves bátyja, aki bolondja a lovaknak, a mezőgazdasági egyetem hallgatója. így aztán a házban és az utcában barátok, ismerősök Benjáminjának hívják a legkisebb Duchek csemetét. Szerintem viszont Milenához jobban illik az öcsi, mint a komor, ószövetségi Benjámin név, amely talán Franklinnál helyén való, de ennél az élő teligumi labdánál nem. öcsivel igen gyorsan összebarátkoztunk, és aligha jutott volna eszembe, hogy tulajdonképpen Interjú-beszélgetésre jöttem, s nem iskolai csínytevéseiről vallatni, ha a csengő éles berregése nem zavarja meg szórakozásunkat. És ebben a pillanatban a bájos, gyerekarcú öcsi ismét azzá a kiegyensúlyozott és jólnevelt fiatal hölggyé változott, aki nekem is ajtót nyitott. — Bocsánatot kérek, de egy pillanatra magára hagyom, mondotta nagy komolyan és mint egy mozgó cukorszelence indult el az ajtó felé. Vissza azonban már ismét öcsi jött — egy rokonszenves hölggyel, dr. M. Cermákovával, az edzőjével, aki tíz éven keresztül, (1947—57) volt a női toronyugrás országos bajnoka. Tőle értesültem öcsi- Milena indulásáról, fejlődéséről, szorgalmáról, kitartásáról és „rosszcsontferke" — szokásairól is. Nyolcéves volt Milena, amikor édesanyjával beállított a téli uszodába, hogy a trambulin- és toronyugrásban szeretne edzeni. — Pöttömnyi kislány volt, meséli nevetve az edzőnő és nem akartuk őt felvenni, Még nagyon apró, mondtam a mamának, aki talán feladta volna a harcot, ám Milena konokul leszegte fejét és állt, állt egy helyben mindaddig, amíg nem mondtam, na jó, ha olyan nagyon akarsz edzeni, akkor gyéréi És Milena jött. Legfiatalabb tanítványaim tizennégy éven felüliek voltak és Milena köztük úgy hatott, mint Borsszem Jankó az óriások közötti öcsi boldog mosollyal hallgatja edzője szavalt. Mert az edzőnő dicsér. Dicséri az apróság kitartását, szorgalmát, fegyelmezettségét, s nevetve szól öcsi szeleburdiságáról. Azt viszont nem tudja eléggé hangsúlyozni, hogy olyan bámulatos és tökéletes Öcsi és edzője, dr. M. Cermákové