Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-12-16 / 49-50. szám
ш . ■ Ml IMHHNHC) In i • Ж Ж Senki sem tudja, hogy az állatok világában van-e neve a télnek. Talán ... mert hiszen már jó előre megérzik közeledtét, felkészülnek a mostoha körülményekhez való alkalmazkodásra, s ha már fehér köntöst ölt о táj, minden életerejük arra összpontosul, hogy átvészeljék a zimankós évszakot. Kétségtelen, hogy a nyúlok, az özek, a szarvasok, az erdei és mezei madarak számára a tél a legkellemetlenebb időszaka az évnek. Mindent hó borit, silány az élelem, a fészek, az odú nedves és hideg. S mindezeken felül még az életveszély is sokkal nagyobb mint máskor, — mert hiszen a kopár téli erdő aligha nyújt rejtekhelyét, nem is szólva a mezőről, amelyen egy kilométernyire is ellátni... A tél különösen a gyengébb vagy a beteg állatoknak jelent rendkívüli megpróbáltatást. Nem találnak sehol sem védelmet, sőt, övéik között sincs biztonságban az életük. A fagy s az éhség önzővé teszi az állatokat, az életösztön ilyenkor nem engedi, hogy gyenge társaikkal törődjenek. A gyengék egyetlen védelmezője a kegyetlen tél közepette az ember. Az ember... ő az. aki fölállítja az etetőket és gondoskodik róla, hogy ne fogyjon ki belőlük az illatos széna. Mert az ember tudja, hogy milyen könyörtelen úr az éhség .. . Az Alacsony-Tátra és más hegyaljai falvak lakosságának egyáltalán nem újság, ha házuk közvetlen közelében élelmet kereső szarvassal találkoznak. Egy száraz fűszál, amely kilátszik a hóból, egy maroknyi széna, melyet a gazdasszony hullajtott el a pajta és az ól között, egy kis édes kéreg a gyümölcsfáról — olyan kincsek ezek, amelyek elfeledtetik a vaddal ösztönös félelmét, vakká s elszánttá teszik.
