Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-12-16 / 49-50. szám
Nem az Ifjúkor hamar múló, dacból, lázadásból és ösztönös negációból Összetevődött, romantikus, az „egész világgal szembeszálló“ magányérzetéröl, az „engem nem szeret senki“ édesbús, egy kicstt Werther-lzü, egy kicsit színpadias visszahúzódásáról lesz a kővetkezőkben szó. Sem pedig az élet telének, sajnos, egyre gyakoribb lélekfagyasztó zimankójáról, mely annyt, de annyi, a munkából kiöregedett, „hasznavehetetlen“ szülőnek. anyának, apának jut osztályrészéül, Most egy másik korosztály, az úgynevezett középső nemzedék, mindkét nembeli, ezért vagy azért félre állít ott, sokszor a lélektani drámák szenvedő alanyainál eltitkolt, de annál mélyebb problémájáról van szó. A statisztikai adatok szerint hihetetlenül elterjedt Amerikában, Ausztráliában, Európában, sőt az ősiségtől átitatott kontinenseket, Afrikát és Ázsiát sem kímélte meg a XX. század mindkét társadalmi rendszerében — a szocialista és a kapitalista országokban — egyformán pusztító járvány, a válás a társadalom alapsejtjének, a családnak felbomlása. Itt is, ott is az emberélet delén álló, virágzásuk teljében levő asszonyok és férfiak lesznek egyik napról a másikra társtalanokká. Legtöbbjük magára hagyott titánként vállára veszi a létfenntartás, de mindenekelőtt az utódok, — a gyermekek — nevelésének mérhetetlenül elkötelező, anyagi és főleg erkölcsi terhét. Például nálunk, Csehszlovákiában az elmúlt esztendőben 20 000 házasságot bontottak föl. Ez azt jelenti, hogy a gyermekes családokban (s ezek voltak többségben) az egyik vagy a másik váló fél —■ legtöbbnyire a „gyengébb nem", azaz az anya — fenntartás nélkül vállalja mindazt a terhet, amit a természet és a társadalom íratlan törvényei szerint к é t embernek kellene viselnie. Koruk: 25—45 év. Tehát éppen az emberi élet gyümölcsöző ideje, ftztkai és pszichikai kibontakozásának, alkotókészségnek, a férfiúi és az asszonytanyat érettségnek a legtermékenyebb, legdúsabb évei. A tavasz, a nyár, az ősz, a tél, a nappalok és éjszakák Iés lassanként a hosszú-hosszú évek/ nem telnek el céltalanul. Nem. Ezeknek az életeknek kétségkívül megvan a tartalmuk, céljuk, értelmük, az élet-vágányon maradtak, nem siklottak ki. Van ezeknek az egyéneknek gyermekük, hivatásuk, aligha akad szabad percük. Tehát a középső nemzedék magányosainak élete nehéz, de szép, megindítóan védtelen, de azért nem örömtelen. A kicsinyek mosolya, a kötelességteljesítés tudata, sok mindenért kárpótol. De az elvesztett élettárs helye mindennek ellenére betöltetlen marad. Légüres tér, amelyen ciklonként száguldanak végig az érzelmek, jönnek percek és órák, melyeknek keserűségét a legtöbben még önmaguk előtt is szeretnék eltagadni. Ilyenkor előtör a vtszszafojtott vágy egy megértő, meleg szó, slmogatás után, az után, hogy valakivel megoszthassák gondjaikat, bajaikat, de a hétköznapok apró örömeit is. Mert nemcsak a gond súlyos, hanem az öröm, az élet szépségének felismerése is fáj, ha nincs kivel megosztani... Ilyenkor De szóljanak erről ők maguk, a középső nemzedék magukra maradt „árvái". Vannak közöttük panaszkodók, ktégettek és cinikusak, méltatlankodók, borúlátók, rezignáltak, bölcsek és erősek — de a hátteret mindig, kivétel nélkül vigasztalanul sötét tónusokkal árnyékolja be a mag ány... Vallomások • Tanárnő, 34 éves. két szerencsétlen házasság áll mögötte: — A két szörnyű csalódás után is, ha eay rendes emberre találnék, megpróbálnám harmadszor ts. Nehéz mindta mindennel egyedül lenni. De már félek, óvatos vagyok. És tulajdonképpen nem is tudom, hol ts ismerkedhetnék meg egy magamhoz való, tisztességes férfival -• Harmincéves érteimtséot. nagyvonalú. fölényes nő, úgy látszik tapasztalt és sokat csalódott: — Ugyan kérem, méa eayszer féríhez menni? Nézzen csak körül, a kodban és műveltségben hozzám IVő férfiak többsége már családos emher. Gyermekei nevelek, nem kockáztathatom n И Ы. remet. íay is sokat beszélnek az elvált asszonyokról. Az taazat megvallva még ha úay határoznék ts. hogy isméi fórihoz menyek, nem tudom, mVyen formában ismerkedhetnék meg va'a kivel. Mert hóim1 kávéházi ismeretség nem lőhet számításba. Apróhirdetés? UgyanI Színházban és hangversenyen pedla nem ismerkednek az emberek, legalább ts én nem ezért járok oda ... • 21 éves, takarítónő eay építkezési vállalatnál, csinos és házias: — Huszonegy éves voltam, amikor elváltam, a kisfiam most másodikos. Négy évig egészen egyedül éltem. most. két évvel ezelőtt megismerkedtem egy férfival, s azóta együtt járunk. De én már belefáradtam a randevúkba, ő meg úay látszik nem akar elvenni. De most mit csináljak? Ha ott hagyom, megint magamra maradok... és az naayon rossz lenne. Mert nézze, egyedül az ember nem mehet el sehová, a férjes barátnőim meg csak maauk látogatnak el néha hozzám, az otthonukba nemigen hívnak meg. A gyerekkel este természetesen nem mehetek sehova és ha elgondolom, hogy örökké csak a négy fal között legyek, minden este . . . • Elektromechanikus, 40 éves, jóképű, magas, vállas férfi: — Hát igen, én is elvált vagyok. Már tíz éve élek egyedül az édesanyámmal. Nagyon szeretjük egymást, de ... Eleinte még eljárogattam a barátaimhoz, ám idővel észrevettem, hogy valahogy ötödik kerék vagyok... Nálunk az üzemben megismerkedtem еду-két lánnyal, próbáltam közeledni, de túlságosan fiatalok voltak hozzám, s ha nem akartam minden szombaton táncolni menni, elhúzódtak tőlem ... Én szeretek táncolni, de színházba ts szeretek járni... Aztán megpróbálkoztam az apróhirdetéssel is, de mindannyiszor sikertelenül. Ügy látszik nem marad más hátra, mint beletörődni a sorsomba, vagy a „mesebeli" véletlenre várni • Idézet egy 30 éves erdész leveléből: „Drága Nagyságos AsszonyI Válaszolok a hirdetésére, mert én ts nagyon szeretnék egy jó, hűséges, rendes élettársat találni. Két ftúval és egy kislánnyal maradtam özvegyen... ha maga is szeretné az én három gyermekemet, akkor nekem se lenne útban a maga két kis gyereke... Csak könyörgöm, válaszoljon, mert itt a környéken nem találok korban magamhoz való asszonyt, és hátha megértenénk egymást • Nagyon jó megjelenésű, 45 éves fővárosi ügyvéd; három évvel ezelőtt vált el: — Nagyon szerettem a feleségemet, aki elhagyott, s meg voltam győződve, hogy soha más nőre nem nézek. De múltak a hónapok, évek és rájöttem, hogy így magányosan nem szeretnék megöregedni. Persze, az én korombeli asszonyok családosak, vagy már megvan a partnerük, s érthető, hogy nem szeretnék válóokként szerepelni. Meg igényes vagyok, nem bocsátkozom könnyű kalandokba, s aránylag elfoglalt ember vagyok. Az estéim viszont szabadok, olvasás, tévé, mozi, séta, hangverseny, gramofon, egy kis baráti beszélgetés ... ennyi a magánéletem. De mtnd gyakrabbak azok az esti órák, amikor tétlenül üldögélek, s arra gondolok, jó lenne ha valaki hazajönne, hozzám Ennyi elég ts talán. A kiragadott példák — nos, egy csepp a tengerből. Összegezve: a középső nemzedék magányosainak jóformán még csak lehetőségük sincs arra, hogy élettársat találjanak, megismerkedjenek korban, felfogásban, világnézetben hasonló partnerekkel. Az elvált asszony nem barátnő, az elvált férfi nem barát. A komoly ember nem keres kalandokat, tehát nyilvános helyen nem ismerkedik. Marad az apróhirdetés, a házasságközvetítő irodák fés a szerencsés véletlen, ugye?). De ezek Is csak kevéssé válnak be ebben a korban, meg a legtöbbjük véleménye szerint az ilyen módon kötött ismeretségnek van valamilyen furcsa mellékíze, s csak nagyon kevesen szánják rá az idejüket és pénzüket. Problémájuk mindeddig szigorúan magánjellegű, egyéni probléma. A társadalom mindeddig sajnálkozó vállvonogatással és sok frázissal siklik el fölötte. LÄNG ÉVA
