Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-12-16 / 49-50. szám
NÉGY APÄTÖL Mind a négy fiú. Olyanok, mint az orgonasípok. A legnagyobb tizenhat, a legkisebb tizenegy éves. Féltestvérek. Egy anyától — négy apótól. Hat éve vannak állami gondozásban, de még soha senki nem látogatta meg őket. Apját egyik sem ismerte, anyjukat mór elfelejtették és nem is akarnak tudni róla Erzsébet feltűnően csinos leány volt. A férfiak lépten-nyomon megfordultak utána és ő szívesen' kacérkodott, flörtölt, büszke volt rá, hogy körülrajongják, udvarolnak neki, figyelmességgel, ajándékkal halmozzák el. A játék azonban egyre veszélyesebbé vált. Az első meggondolatlan lépést a további követte és a lejtőn már nem tudott megállni. Még nem volt tizenhat esztendős, amikor rádöbbent, hogy teherbe esett. Néhány hónap múlva megszületett a kisfia és jöttével vállára nehezedett a gyermeknevelés ezernyi gondja. Erzsébet azonban nem az anyai hivatásra termett. Tessék-lássék ellátta a kisfiút, rázárta az ajtót és ellibegett legújabb gavallérja karján. Az első eset után még három ízben írták be a szülőotthonban az újszülött adataiba — anyja: B. Erzsébet, f hajadon, apja: ismeretlen. A fiúk embertelen körülmények között nevelkedtek. Anyjuk nem dolgozott. Gyermektartást senki nem fizetett. A négy gyerek után járó gyermekpótlékot felemésztette Erzsébet ruhatára. Fűtetlen szobában laktak, sötétségben, mert az áramot a sok tartozás miatt a villanyművek kikapcsolták. Táplálkozásuk csak arra volt elég, hogy éhen ne haljanak. Valóságos megváltást jelentett számukra, amikor 1962-ben állami gondozásba kerültek. A gyermekotthonokban korcsoportok szerint helyezik el a gyerekeket. A nagyszombati otthon kivétel. Négy évvel ezelőtt olyan gyerekek számára létesítették, akiket érzelmi kötelék fűz össze. Testvérpárok, kis családok lakják. Mindegyik sorsa külön regény. Hogy választásunk éppen a B. testvérekre esett, annak egyik oka az volt, hogy még soha kívülálló nem tudta szóra bírni őket. Illedelmesen, de tartózkodóan fogadtak, amikor a szobájukba léptem, azután mintha ott se lennék, folytatták a tanulást. Lojzi a legidősebb. Kamaszkorban levő fiú. A középiskola első osztályába jár. A serdülők belső nyugtalanságának, nagyképűségének nyoma sincs rajta. Higgadtan magyarázza el legkisebb öccsének, a hatodikos Mirkónak immár harmadszor a szöveges számtanpélda megoldását. Az egy évvel idősebb Péter már kuncog magában, hogy öcsi milyen nehezen érti meg, de Lojzinak futja a türelméből. A negyedik testvért, Lacit, semmi sem zavarja, annyira belemerül a történelemkönyvbe. Míg elkészülnek a feladatokkal, a szobájukban ülök és alaposan szemügyre veszem őket. Négy testvér és semmi hasonlóság nincs közöttük. Mindegyik más arc. Csak őszinte, nyílt tekintetük egyforma. Elrakják a tanszereket és lassan, nehézkesen, akadozva megindul a társalgás. A tizenöt éves Lacinak oldódik meg leggyorsabban a nyelve. Elmondja, hogy mióta az otthonban vannak, kettesnél rosszabb jegye még egyiküknek sem volt a bizonyítványában. Szabad idejükben sportolnak, muzsikálnak — Laci klarinéton, Lojzi gitáron játszik — lejárnak az érdekkörökbe, a klubterembe filmvetítésre, főleg, ha kalandos történetről van szó és nagyon szívesen elmennének a Spartak Trnava mérkőzéseire is, de sajnos zsebpénzük nincs, a szabadjegyeket pedig hiába kérvényezte az otthon vezetősége, az egyesülettől elutasító választ kapott! Szóba kerül a pályaválasztás is. Lojzi pedagógus szeretne lenni, Lacit az autószerelés érdekli, Péter még nem tud határozni, de a legkisebb, Mirko annál magabiztosabban jelenti ki: ő nem lesz más, csak orvos. Amikor régi otthonukra, anyjukra terelődik a szó, Lojzi arca görcsösen megrándul: — Erre a kérdésre még soha senkinek nem válaszoltam, mert szégyellem magam az anyám miatt. De most megmondom, egyszer és utoljára: a múltamat lezártam, belenyugodtam, hogy nincsenek szüleim és megfogadtam, bebizonyítom, hogy árván is ember lesz belőlem, becsületes, szorgalmas ... és a testvéreimből is. Ezért vállalom a felelősséget. . . A B. testvérek öt évig hírét sem hallották az anyjuknak. Hiába írt az igazgatónő magánjellegű szívhez szóló levelet, hogy látogassa meg a gyerekeit, hiába ment az otthonból hivatalos felszólítás, hogy fizesse meg a fiai után járó gyermektartási illetéket, egyik levélre sem tartotta érdemesnek válaszolni. Túlságosan lefoglalták szerelmi kalandjai . . . A fiúk egyre kevesebbet emlegették. öt év után egy újsághír zavarta meg a testvérek nyugalmát. — Tavaly egy reggel, amikor iskolába mentem — emlékezik vissza Lojzi arra a kínos esetre — az osztályban nagy zűrrel fogadtak és elémtartották az újságot: — Olvasd! Az anyádat lekaszlizták. Szélhámosságért és élősködésért tizennyolc hónapot kapott. Nagyon megalázottnak éreztem magam. Azt hittem, nem tudom elviselni a szégyent. . . A börtön hűvösében B. Erzsébet gondolkodni is ráért és eszébe jutottak a gyerekei. Levelet írt az otthon igazgatónőjének. Arra kérte, bírja rá a fiúkat, hogy írjanak neki, küldjenek fényképet magukról, mert nagyon elhagyatottnak érzi magát, jólesne, ha megvigasztalnák a gyerekek. — Az igazgató néni mindnyájunkat behivatott az irodába és átnyújtotta a levelet, Mikor megtudtam, hogy az anyám írta, nem olvastam el. Lacinak adtam. Ö is továbbnyújtotta Péternek. A két kicsi elolvasta és Mirko valamit válaszolt is rá. Azt akarta írjuk alá. Péter odakanyarította a nevét. Mi ketten Lacival nem. Nincs miért szégyenkezniük! Számunkra már nem létezett — mondja Lojzi teljes közönnyel. Mirko hiába várta a választ levelére . . . B. Erzsébet ez év májusában amnesztia révén szabadult. Járt ugyan Nagyszombaton a munkahivatalban, de a Gyermekotthonba elfelejtett bemenni. Úgy látszik már nem szorult vigasztalásra A nehezen induló kérdés-felelet bizalmas baráti beszélgetéssé alakult. A kisebbeknek is megoldódott a nyelvük. Sok kedves epizódot elevenítettek fel az otthon életéből. Elmesélték a karácsonyvárás előkészületeinek izgalmait, és külön-külön mindegyik megsúgta a nagy titkot: milyen maga készítette figyelmességgel lepi meg testvéreit. El nem árulhatom, mert a titoktartás kötelez! Mikor lekísértek a kapuhoz, Lojzi szorosan mellém lépett és halkan, hogy testvérei ne hallják mondta: — Erről még senkivel sem beszéltem, de . .. nagyon félek, hogy anyánk megint valamit elkövet... az újságírók olyan tapintatlanok . , . megírják a teljes nevét és azt is, hogy hol vannak a gyerekei .. . miért teszik... miért nehezítik meg az életünket... A szülők bűne, felelőtlensége nem vethet árnyékot a gyerekekre. Lojzinak és testvéreinek nincs miért szégyenkezniük társaik és az emberek előtt. Származásukról nem tehetnek. Magaviseletükről, szorgalmukról és testvéri összetartásukról pedig példát vehetnek azok a fiatalok is, akik kiegyensúlyozott, boldog családi körben nevelkednek. JANDÁNÉ H. MAGDA Lojzi a „családfő" felügyelete alatt tanul három öccse: Laci, Péter és Mirko Fr. Spécii felvételei
