Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-10-18 / 41. szám
jiOlGOZNI CSAK PONTOSAN SZÉPE Ideges, fárasztó kort élünk. A társadalmi élet megformálásában egyre nagyobb tömegben vesznek részt az emberek — egyre kisebb azok aránya, akik életüket „politika mentesen" átvegetálják. A család is gyökereiben megváltozott, egyre csökken a „csak" háztartásban dolgozó feleségek kasztja. Az új — a huszadik században megfogalmazódó életforma sokoldalúbb, nyugtalanabb, nagyobb megterhelést ró az emberekre, s gyakran az idegrendszer gyors felmorzsolódásának okozója. Az eredmény — a statisztikák rémitő adatai — válások, infarktusok, tobzódó tragédiák. A művészetek (minden korok krónikái) a múzsa válfajainak széles skáláján mintegy jelzik korunk reakcióit, feszült forrongását. A beat zene „rikácsoló szépségének" megfogalmazója az élet mai hangja: a nagyvárosi zaj, az örvénylő valóság igazi és vélt hangjai. Voznyeszenszkij is így érzi át a mát: „Az asszonyok Rolls-Royce-ot szülnek Sugarak ölnek ... A lélek rémült eb-kölyök, nyakán szakadt kötél... A város-díszletek között lohol szűkölve — fél." EVA BENOVA Egy vonattal utaztunk. Amikor a Makyta ruhagyárat kerestem, azt mondta: - Mehetünk együtt, én is oda megyek. Éva fiatal lány. Nemrég kezdett dolgozni, tavaly még ipari tanuló volt. Átlagkeresete 1100 korona. — Amire kell, telik belőle — mondja. Két műszakban dolgozik. Bejáró. Az utazás naponta négy órát rabol el szabad idejéből. Ha reggeli műszakba megy, korai az ébresztő. Szabad idejében otthon varr, néha moziba jár. Munkájával elégedett, más munkát a környéken úgysem találna ... PRNOVA MARGITA Előtte az orsók végtelen sora pörög. A szinte lehetetlennel veszik fel kezei a versenyt és győznek — fürge ujjai sorba cserélik a megüresedett orsókat, az újak meg tovább pörögnek, fogynak, üresednek. Prnová Margita a Munkaérdemrend viselője. Tavaly ment férjhez, gyerekei nincsenek. Tizennyolc éve dolgozik a trencséni Merinában — havi átlagjövedelme 1100 korona. — Tetszik a munka? A munka nemesit: ősi, szép igazság, világot átölelő nagyságát költők énekelték meg. Irigységgel és csodálattal nézünk arra a kovácsmesterre, ki az ormótlan vasdarabból életet adó ütéseivel feszes formát kovácsol, vagy az asztalosra, aki a szúrós, durva deszkából, kecses, simogató bútorokat készít. Nemcsak ilyen munka van, sokkal több az olyan, amelynél a munkás unalmas rabszolgamunkát végez napokon, — egy életen keresztül. Ennek ellenére eddig még egy szobrász sem választótta a munka jelképének megmintázáshoz modelljéül a monoton munkában fuldokló nőt. Három üzemet látogattam meg: a trencséni Merinát, szövő- és fonóüzem, a púchovi Makytát, ruhagyár, és a gépgyárat Vágbesztercén (Povazské strojárne, Pov. Bystrica), nehézipar. A probléma mindenütt ugyanaz volt: A munka nem alkalmazkodik eléggé az emberekhez! Zakatoló fonógépek, csattogó szövőgépek, poros, nehéz szagú levegő — ezek a kellemetlen hatások már föl sem tűnnek azoknak, akik a Merinában dolgoznak. Már nem süketíti meg őket a zaj, gyomruk a bűztől nem fordul föl. Akkor sem tudatosítják, — tán csak sejtik, hogy mitói szenvednek, amikor reggelente légcsövüket úgy ingerli a por, hogy fuldokolnak, amikor a fejük szét akar repedni, amikor fölöslegesen idegeskednek, és idegesítik otthoni környezetüket. Nyugodtan állnak bedagadt lábukon (8 órát egyfolytában!) az őrjítően csattogó gépek mögött, néha mosolyognak — sőt, olykor csodával határos módon, még beszélgetnek is. Az illetékesek véleménye „A teória gyakran szembe találja magát a valósággal Az üzemnek legfontosabb célkitűzése a gazdasági haszon, a rentabilitás. A legnagyobb humanitás mellett sem lehet megszüntetni a textilipar itt tapasztalható problematikus munkakörülményeit. A bajt csak enyhíteni lehet. E téren minden tólünk telhetót megteszünk: gyógyhatású munkacipők, nyugágyak és a víz alatti gyógymasszázs bevezetésével. Sajnos, a munkásnők nem minden óvóintézkedést fogadnak szívesen, ami az érdekükben történik (munkacipő), nem akarják női bájukat föláldozni az egészség érdekében. Legnehezebb a zaj ellen védekezni. A munkagépek tervezői nem törődnek eléggé azokkal, akik majd a gépeken dolgoznak. A túlságosan nagy zaj okozója gyakran a gépek helytelen tervezése. A munkásnők panaszai általában egyformák: Láb-, kéz- és fejfájások, légcsőbántalmak, kevés a mosdóvíz, rossz a szellőztetés, nyáron elviselhetetlen a hőség. Az említett nyugágyak sem elegendők: 15 nőre jut egy, s a pihenési idő mindössze tizenöt perc. Ha a nők férfimunkaerőt helyettesítenek, ugyanazért a munkáért kisebb bért kapnak . . . Még néhány adat: Egyes munkahelyeken a zaj foka 95 decibell. Vannak részlegek, ahol a neurózis gyakorisága 33 százalékos (nagyrészt a 17 — 25 éveseknél), — és mindez 1250 koronás átlagfizetésért! A púchovi Makyta ruhagyárban MUDr. Ludmilla Maáková üzemorvos rendelője előtt nagy tömegben várakoznak a betegek. Vonakodnak, majd mégis beengednek soron kívül. — Mindig sok a betegünk — mondja a doktornő. — A munkaképtelenség havi átlaga 3,5 százalék, főleg gerincbántalmak az állandó görnyedt üléstől. Az üzem dolgozóinak 2 százaléka neurózis miatt munkaképtelen, emellett a dolgozó nők nagy része — inkább nem mondok számot, mert ijesztő lenne — is neurózisban szenved . . . — Hogyan próbálják megelőzni e szomorú statisztikák okát? — A megelőzés lényegében ugyanolyan, mint a többi textilüzemben, csak annyival bővítettük ki, hogy a nyolcórás munkaidő alatt három szünetet tartunk, összesen 35 percet. Sajnos, a munka közbeni gyógygimnasztikát nem minden részlegen végzik. Az emberek nem akarják elhinni, hogy így jobban megpihennek, mint állva vagy ülve . . . Miért dolgoznak a nők? Mik azok a lényeges okok, amelyek arra ösztönözték az itt dolgozó nőket, hogy munkaviszonyba lépjenek? — Túlnyomórészt a pénz, a megélhetés. Az alatt a néhány év alatt, hogy itt dolgozom, az átlagos életkor EZERNYI VARRÓGÉP A MAKYTA MŰHELYEIBEN — az Üzem dolgozóinak 2 százaléka neurózis miatt munkaképtelen
