Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-10-11 / 40. szám
sebb volna, Ha azt mondanánk, hogy egyszerűen csoda történt. Megcsodálnánk a csodát, és nyugodtan továbbmennénk utunkon ... minden zavar nélkül. Talán még elégedetten ts. — Nem, én nem lennék elégedett. Ha ezzel a lábnyommal összefüggésben valami nagy dolog történne... ha valakinek valami fá futna osztályrészül általa, akkor térdre esnék és elkezdenék kiáltozni: CsodaI Csodál De ez csak egy lábnyom ... borzasztó; borzasztó és kínos dolog egyetlen lábnyomot hagyni a hóban a megszokott hosszú nyomsor helyetti Ha valaki Itt most feltámasztana egy halott leányt, maga letérdelne és hódolna előtte; de még mielőtt a hó elolvadna a térdén, már azt a magyarázatot találná a látottakra, hogy a leány csak tetszhalott volt. De itt... ebben a lábnyom-esetben ntncs semmi olyan látszólagos felenséy, mint a tetszhalál; Itt a csodát hallatlanul leegyszerűsített feltételek között vitték végbe; körülbelül úgy, mint egy fizikai kísérletet. — Lehet, hogy nem hinnék a lány feltámasztásában. De nagyon szeretném, ha engem ts megváltanának ... csodára várok ... olyan csodára, ami megváltoztatná az 'életemet. Ez a lábnyom nem változtatta meg az életemet, nem vált meg és nem szabadít fel, csak kínoz; belefészkelődött az agyamba, és nem tudok tőle szabadulni, Es nem hiszek neki; a csoda kielégítene, de ez a nyom a bizonytalanságba vezető első lépés nyoma, főbb lenne, ha sohasem láttam volna. Sokáig hallgattak mind a ketten. Űfból elkezdett hullani a hó, és egyre sűrűbben hullott. — Emlékszem — kezdte el Boura — hogy Hume valamelyik írásában olvastam valamit egy magányos lábnyomról a homokban. Tehát ez Itt nem az első magános lábnyom. Lehet, hogy ezer meg ezer ilyen nyom van, végtelenül sok nyom, amit nem tudunk megmagyarázni, mert túlságosan megszoktunk bizonyos szabályokat. Lehet, hogy mások fel se figyeltek volna erre Itt; nem vették volna észre, hogy egyedül van, lehet, hogy ml sem veszünk észre a világon egyéb dolgokat, amelyeknek semmi, de semmi közük sincs más dolgokhoz. Nézze, a ml nyomunk egyforma; de az az egy mélyebb és nagyobb a mienknél. Es ha a magam életére gondolok, akkor el kell ismernem, hogy vannak benne lábnyomok, amelyek sehonnan sem főnnek, és sehova sem vezetnek. Szörnyen komplikált dolog úgy gondolni az átélt dolgokra, mint valamt KAREL CAPEK лИ И láncolatra, amely egy bizonyos rend szerint keletkezik, amelyben minden szám a következő láncszemhez kapcsolódik. Megtörténik, hogy az ember hirtelen olyasmit tud vagy érez, ami előtt nincs semmt hozzá hasonló, és amit nem ts követhet soha semmi hasonló. Vannak emberi dolgok, amelyek nincsenek együtt más dolgokkal, amelyek csak önmaguk egyedülvalóságát blzonyltfák. Tudok dolgokat, amelyekből nem következett semmi, amelyek senkit sem váltottak meg, és mégis... Történtek események, amelyek már nem vezettek tovább, és nem segítettek senkit tovább élni, és talán éppen ezek voltak az élet legfontosabb dolgai. Nem gondolta, hogy ez a lábnyom a legszebb valamennyi lábnyom közül, amit eddig életében látott? — Nekem — szólalt meg a másik — a hétmérföldes csizma futott az eszembe. Talán valamikor régen mások Is találtak Ilyen lábnyomot, és nem tudták másképpen megmagyarázni. Ki tudta... ennek az embernek az első lépése talán Pardubtcénél vagy Kollnnál hagyott nyomot, a következő lépése meg Rakovníknál. De azt Is elképzelhetőnek tartom, hogy a következő lépés már nem a hóban hagyott nyomot, hanem valahol az emberi társadalomban, valamilyen esemény forgatagában, valahol, ahol valami történt, vagy történni fog; lehet, hogy ez a lépés egy összefüggő lépéssorozat egyik eleme. Kigondolhatunk egy olyan csodasort, amelyben ennek a lábnyomnak természetes helye van. Ha a napllapfalnk táfékoztató szolgálata tökéletes volna, akkor a „Napi hírek“ rovatban talán megtalálhatnánk a következő lépéstt és azok alapfán végigkövethetnénk valakinek az útját. Talán valamely istenség fárfa a vidéket; ötletszerűen lépeget, folyamatosan; lehet, hogy az útja az Irány, amelyet követnünk kell. Lépésről lépésre járhatnánk az istenség nyomdokában. Talán az üdvösség útját fárfa. Mindez lehetséges... és a legborzasztóbb ebben a dologban az, hogy amit Itt látunk, az egész biztosan annak az útnak egyik lépése, s ml nem tudfuk tovább követni. Boura megrázkódott és felállt. Egyre sűrűbben hullottak a pelyhek, és a letaposott mező a nagy lábnyommal a nyomgyűrű közepén lassan úf hótakarót öltött. — Nem vesztem el szem elől... — mondta a behavazott férfi. ... a nyomot, amely már nincs, és nem Is lesz többé, gondolta magában Boura és a két férfi útja egymással ellentétes Irányban Ismét szétfutott. fülkagyló mögött vékony, friss sebhelyet fedeztem fel. Óvatosan a másik oldalára fordítottam a fejét, itt is hasonló sebhely volt. — Látja ezt a heget, Gilchrist? Ezért nem lehetett megállapítani miss Heywood korát. Nemrégen felvarrták az arcbőrét. — Istenem, az apóm sírjában fekszik —, mondotta Mitchell. Gilchrist segítségével óvatosan megfordítottam a halottat. A szürke ruha hátul, a kivágásától egészen a derekáig, fel volt hasítva. A fehér bőrre, közel a tarkóhoz, egy vörös kört mázolt valaki. De a kör nem volt lezárva, merészen elágazott, s abbamaradt, még mielőtt összeért volna vonala. De a közepén, amely az értelmetlen gyilkosságoknál eddig mindig az anyajegyet zárta körül, nem volt semmi. Egyáltalán semmi. Ahogy Mitchellel a szálloda felé mentünk, Benjamin Usher került utunkba. Anélkül, hogy kérdeztük volna, felindultan előadta, hogy megtámadták, amikor о harangszó hallatára a templomhoz szaladt. — Az én voltam, — mondotta Mitchell, s elpirult... — Kérem, bocsásson meg. — Rendben van, — mondotta Usher még mindig kissé sértődve. — Azután felmentem a lépcsőn, s hallgatóztam Buck ajtaja előtt. Belülről egy mélyen alvó ember lélegzése hallatszott. Igazán alszik-e a fiatal partőr, aki Heywood kisasszonnyal együtt egy sírt ásott fel. Mindenesetre a szobájában volt. Alighogy lefeküdtem, gondolataim máris miss Heywood körül keringtek. Azután hirtelen valami megvilágosodott az agyamban, honnan jött miss HeywoodI Hogy lehet az, hogy ez már előbb nem jutott eszembe? így van, csak így lehet ezl XXV. Másnap reggel, ahogy a reggelitől felálltam, Sweeny felügyelőt láttam belépni a szállodába. — Tenne nekem egy szívességet, felügyelő úr? Szükségem lenne néhány ajánló sorra, hogy bebocsássanak a halingi női börtönbe és bizonyos felvilágosításokkal szolgáljanak. Egy kissé elcsodálkozott, de nem kérdezett semmit, csak néhány szót írt névjegyére. Megköszöntem és átutaztam Halingba. Egy hivatalnok ótkísért az udvaron egy szép kőház felé, ahol a felvigyázónő, egy magas, tiszteletet keltő, kék szemű, őszes hajú asszony fogadott barátságosan. — Egy nő után kutatok, akinek a nevét ugyan nem tudom, de úgy gondolom, hogy kábítószer árusításért volt elítélve, s itt ült a börtönben. Valószínűleg csak rövid idővel ezelőtt bocsátották szabadon, — mondottam. — Magas, karcsú, világos szeme van . . . — ö, ez egyszerű, szakított félbe a felvigyózónő mosolyogva. Ez csak Lena Darnell lehet. Kábítószer árusításért volt elítélve, s egy hónappol ezelőtt került szabadlábra. Jöjjön velem, megmutatom a fényképét. Bár a haja őszes volt, s az arca ráncos, a képen mégis felismertem miss Heywoodot. Az iratokból megállapítottam, hogy három és fél évre volt elítélve. Legnagyobb megrökönyödésemre azt is megállapítottam, hogy már 47 éves volt. A festett haj és a kozmetikai operáció alaposan megfiatalította. Egyszerre azután olvastam valamit, ami felvillanyozott. A „különleges ismertetőjel" alatt ez állt: „Nagy anyajegy a hátán." De ez még nem volt elég. Egy másik helyen ez állott: „3672-es cella — társnője Cora Lasky." XXVI. Izgatottan fordultam a felvigyázónőhöz: — Cora Laskyl Ez talán az ékszerrabló Cora Mitchell? — Igen. A férje után Lasky, de általában mint Cora Mitchell volt ismeretes. Lena Darnellt röviddel Cora halála után bocsátották el, Három évig egy cellában voltak. Gondolataim vadul keringtek. Beszélhetnék valakivel, aki Cora Mitchell elfogatásáról és az azzal kapcsolatos dolgokról felvilágosítást tud adni? A felvigyázónő elgondolkodott: — A kartotékok nem sokat tartalmaznak. De van itt nálunk egy életfogytiglanra ítélt fogoly, Ruth Mallory, aki már 35 éve ül. Csak a társnőivel törődik. Ruth Mallory, a férjgyilkos, feltekintett kötéséből, amikor beléptünk, majdnem barátságosnak tűnő cellájába. Megkértem, hogy mondjon valamit Cora Mitchell letartóztatásának körülményeiről. Cora sokszor elmesélte ezt nekem. Valószínűleg batyja elleni mély elkeseredését akarta így kibeszélni. Ugyanis az is ott volt, amikor Cora bement a házba. Egy húron pendült a rendőrséggel. Barnes tartóztatta le Corát. — És az apja már halott volt? kérdeztem. — Igen. Emiatt szívszélhűdést kapott. Cora két napot késett. A temetési vállalkozó éppen ott volt, amikor megérkezett. A temetkezési vállalkozó? Nem tudja véletlenül...? — Mr. Usher volt. Gyakran látjuk őt itt. Akkor is meglátogatta Corát a börtönben, hogy közölje, milyen rendes temetése volt az apjának, — Mondja tovább, — kértem felindulva. — Tehát — Coro engedélyért könyörgött, hogy még egyszer láthassa holt apját. A bátyja nem akarta megengedni, de Joe Barnesnek jó szíve van. Maga kísérte oda a foglyot. Cora ott állott megbilincselt kezekkel. Csak annyi időt hagytak neki, hogy a koporsó fölé hajoljon, s megcsókolhassa holt apját — aztán elvezették. Hát igen, ha nem akarta volna halála előtt még egyszer látni az apját, nem fogták volna el. És most már ő maga is halott. — Nála volt, amikor meghalt? — kérdeztem feszülten. — Nem. Csak Lena volt vele, amikor betegen feküdt a cellában. Állandóan a fiát hívta. Ugyanis, ha tudni akarja, Corának volt egy fia. Valaki örökbe fogadta, amikor ő börtönbe került. Gyakran mutogatta a fényképét. Helyes szőke fiúcska. Még egy kérdés: — Cora Mitchell a börtön temetőjében nyugszik? Ezúttal a felvigyázónő válaszolt: — Igen. A hozzátartozók kikérhetik a halottat, de ez nem történt meg ebben az esetben. Ezért itt van eltemetve. — Aha. — Felálltam. Ez volna minden. Hálás köszönet, mrs. Mallory. Amint a szállodába értem, hatalmas vihar keletkezett. Rögtön felkerestem Mitchellt, nagyon fel volt indulva. — Ebben az időben, s kint járt? Már évek óta nem volt ilyen vihar. A tenger erősen emelkedik. Félek a szálloda miatt. Félek . . . — Hallgasson ide, Mitchell. Beszél-