Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-10-11 / 40. szám
IV Лш III IV I Ля» ^v virágú karfiol, az ökölnagyságú hagyma? Sárgarépa, petrezselyem, zeller, karalábé, fokhagyma — mindennap találkozik velük a háziasszony. Am ilyen példányokat, mint itt, ritkán látniI A paprikák közül a sókszelőcei szövetkezet „Szentesi" töltentualó paprikáfa nyerte el az aranyérmet. A bíráló bizottságnak bizonyára nem volt könynyü dolga a díjak kiosztásánál. Olyan tetszetős, szép volt a többi fafta paprika isi Ha tőlem függött volna, mindegyiket díjjal jutalmaztam volna meg... Magán- és nagyüzemi termelők hozták el a kiállításra kertük gyöngyszemeit. Megnyugtató érzés volt e sok szép gyümölcsön, zöldségen legeltetni szemünket. A színek tarkasága a leg-Szeptember 20-tól október 2-ig tartott az I. Gyümölcs-, Zöldségéi Virágkiállítás. A termelők legszebb termékeiket hozták el, hogy lizezrek gyönyörködhessenek bennük. Akinek a kiállításon étvágya támadt, mindjárt helyben vásárolhatta meg a gyümölcsöt... R. Noga felvételei híresebb festő ecsetjére méltó képet tárt elénk, jó volt e sokszínűségben gyönyörködni... Legalább egy pillanatra elfelejteni a hétköznapok szomorú realitását. Feloldotta bennünk a hetek óta tartó feszültséget. A kiállítás szervezőinek munkáját is megnehezítették az augusztusi események; nem tudtak szakembert szerezni a díszletek előállításához, nem volt olyan lehetőség a propagációra, mint ahogy tervezték, és sok más körülmény akadályozta munkájukat. Ám a kisebb-nagyobb szépséghibák ellenére is nagy volt az érdeklődés a szeptember végi kiáilítás iránt. Az emberek a zajos napok után örömmel jöttek ide megpihenni, közelről érezni, látni a természet bőkezű áldását. Már maga a környezet, a bratislavai Kultúra és Pihenés Parkja és a vén Duna napsütött partja elég a kikapcsolódáshoz. Az őszi napsugár végigsimogatta az arcokat, belopódzott a kabát alá, s megbizsergette a szíveket. Erőt adott a holnapi, talán még az eddigieknél is nehezebb napokhoz... H. ZSEBIK SAROLTA kutat, vlztlszta szeme nem igényel szem üveget, a papírlapot enyhén a fény felé fordítja, olvas, magyaráz. Megtudom, hogy a halászcéh érdekvédelmi szervezet volt, meg hogy a halat fél évig Is tudták bárkában tárolni a Dunán és sok egyebet. Beszélgetünk mindenről, a céhmester teendőiről, a halászat módjáról és szerszámairól, a nagy vízről, — a Dunáról. — Ml volt a céhmester dolga? — Hát munkája az volt — mosolyog. Csöndes, nyugodt a szava, mint ahogy a Duna hömpölyög. — Kibékíteni a veszekedöket a céhen belül, beszedni a tanyapénzt és még sok más . . . Milyen volt a régi halászélet? — Nem volt könnyű, az ember néha hetekre Is elment otthonról. Nagy különbség van a halász és a horgász között. A horgásznak a horog a társa, és csak kedvtelésből csinálja, A halászokat a hal egész életükön végigkíséri. Az Igazi halász szereti a halat, nemcsak kifogja. — Meg lehetett élni a halászmesterségből? — Kérdésemre a legllletékesebb, az öreg halász felesége válaszolt. Megéltünk, mert az uram Jó halász volt. — Ahogy a múltat Idézi, szinte megfiatalodik, újra a régi céhmesterné, aki a piacon a szép halakat árulja. — De apáink Idejében még jobban ment a halászsor. Anyósomnak még négy háza volt a férje jövedelméből, ml már csak a fiunkat tudtuk Iskoláztatni. — Az attól függött, hogy bő, vagy szűk marokkal mért-e a Duna. — Kapcsolódik be az asszonybeszédbe az öreg halász. — Ha Jó volt a fogás, volt mit eladni, ha nem, akkor nem. — Sok nagy halat fogott? — Átmegy a másik szobába a fényképalbumért, mozgása kiegyensúlyozott emberre vall. Lépései rugalmasak, frissek a Duna fölött oly gyakran szívott jószagú tiszta levegőtől. — Több nagy halat fogtam. — Mutogatja a képeket a trófeákról. Mindegyik egy-egy emléket Idéz, küzdelmet, egy darabot a fiatalságából. — A legnagyobb halam ez volt — mutat rá az egyik képre. Г* — 85 kilós harcsa, 920-ban fogtam Har csáson. — Milyen szerszámokkal halásztak? Elindulunk hátra a fészerbe. — A halásznak talán több szerszáma volt, mint bármilyen Iparosnak. Sokat nem mutathatok, mert szerszámaim nagy részét elvitték filmezni. Azt a Zllahyregényt filmezik (Valamit visz a víz), ahhoz kellett. De azért akad Itthon még valami, — és hozza a varsát, a merttőhálót, bográcsot és egyebeket. Aztán a szobájában előkotor valamilyen halászati lexikont és abból magyaráz tovább. — Látja, ez a plrltyháló, ez meg az öregháló (Komáromban az öregháló nagyhálót jelent — az „öreg‘‘-et a „nagy“ Jelző helyett használják szóösszetételekben, pl. öregujjam — nagyujjam). Aztán megmutatja a merltőhálót, kocát, szigonyt, fenékhorgot és a kecsegehálót. Az Ismeretlen szakkifejezések hatására felvillan a régi világ, a halásztanyák világa és megtelik régi halászokkal, népdalok és népmesék hőseivel. „Szabad királyi nemes Rév Komárom" — Így Írták az ősi okmányokban. Ez a gyönyörű történelmű, hős város ma nem N w to c '< 3 <Q X о to Q£ О N < Egy okmány a céhládából „Privilégiumaikat, jogaikat az uralkodó szabta meg.“ Czilllng András, az üreg halász „Nagy különbség van a halász és a horgász között.“ A szerző felvételei sokat törődik gazdag múltjával. A múzeum mostani vezetőségében megvan ugyan a jóakarat, hogy némileg helyrehozzák a tehetetlen vezetők múltbeli hanyagságát, de sajnos, kevés az anyagi lehetőség. Kár, mert Komárom környéke gazdag műemlékekben, műkincsekben. Hiszen az ősi halászfamlllák portáján sokkal több a régi halászfelszerelés, mint a múzeumban. Rájöttek, hogy ezeket az értékeket meg kell menteni, ezt bizonyítja az Is, hogy Llptóban, a martini múzeumban sokkal több a Duna-menti halászati emlék, mint Alsó-Csallőköz ’ központjában, Komáromban. Úgy hiszem, érdemes lenne felépíteni és berendezni egy halásztanyát, és átmenteni a halászok utódainak apáik örökségét. Az öreg halászok lassan elfogynak, ez az idő. rendje. De meg kell menteni, ami még menthető, magunknak, utódainknak, a világnak. Mert olyan értékekről van szó, amelyek pótolhatatlanoki gágyor Péter
