Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-09-20 / 37. szám
A túlzott reklámnak megvannak olykor a humoros következményei is. Megtörtént, hogy egy városban ugyanakkor léptünk föl, amikor lóversenyeket rendeztek. S így vegyes érzelmekkel olvashattuk a plakátot, amelyen a következő szöveg állt: „Ne szalassza el az alkalmatI 50 ló és Pozsonyból 150 művészi Ez a régi hlstórta futott az eszembe akkor, amikor együttesünk magyarországi turnéfa alkalmával lelkes szervezőnk, Igen melegen ajánlotta a Rádlházat Állami Ménes meglátogatását. — Ezt az alkalmat nem szalaszthatod el — súgta cinkos mosollyal, — egyedülálló az egész világon! Olyanok Itt a lovak, mint a mesébenl... Es majd szalonnasütés Is lesz ... meg kitűnő boruk vanI — tette hozzá, amikor látta, hogy nem túlságosan lelkesedem a lovak említésére. — Már csak a szalonna miatt Is, ... no meg a bor sem megvetendő — noszogattam magam. Mint kiderült, nem bántam meg. Rádtházán nagyon szívélyesen fogadtak bennünket, mindjárt az árnyas park bejáratánál, ahol Impozáns lovasszobor áll. Üdvözlésként csupán néhány kedves szó hangzott el — ebből gondoltuk, hogy Itt, úgy látszik, Inkább a tettek beszélnek. S hogy így Is van, erről az elért eredmények Is tanúskodnak. Es nem lehet tudni, hogy a jelenlegi állomány, a 340 pompás ló közül, melyikből lesz Idővel vtlágsztár? Vendéglátóink büszkén mesélték, hogy a legutóbbi lóversenyeken a 16 nagydíj közül 12-őt a rádlházl lovak vittek el. Végigjárva az Istállókat, szembeötlő a lovak és művészet provokatív kapcsolata. Ezúttal a nevek operákat Idéznek — Trubadúr, Carmen, — és operetteket, mert ilyen ts van, hogy: Lárt-fárt. Az Istállók előtti kts térségen, a könyörtelenül tűző nyárt nap reflektorfényében felvonultatják, akárcsak holmi színpadon, a legszebb példányokat. A lovak, mintha tudnák, hogy most főszerepet játszanak, magabiztosan csapják fel fejüket, kényesen lépegetnek, szőrük csillogása, s az, hogy olykor kacéran meg-megrázzák szép sörényüket, Igazi príma donnákra vallanak, akiknek „alakítása“ kiváltja a tapsot. De ez még csak előjáték volt. A „nagy jelenetre“ a pályán kerül sor. Behúzódtam az emelvény árnyékába, míg táncosnőink számára már elő ts vezették a fogatot, amelyen majd körülügettk az ovális pályát. Alighogy elhelyezkedtek, a tüzes paripák máris magukkal ragadták a fogatot, a vágta közben a lányoknak ugyancsak meg kellett fogniuk a kalapjukat, nehogy elrepüljön. Különben ami a divatot Illett, a lósportban eléggé konzervatív módon tartja magát, a bevált szokásokkal egyetemben. Például a divat eddig még mit sem változtatott a kétkerekű kocsin, amelyen ma éppen olyan kényelmetlenül ül a versenyző, mint talán kollégát az ókort Rómában. Ez a szám az ún. ügető, amelyért anynytan lelkesednek. Ebben a verseny számban az ügyes zsoké 60 kilométeres átlagsebességet ér el, a maximális sebesség 80 kilométer lehet óránként. Ahogy a fogat megfordult a lányokkal, márts ott állt a zsoké, akt az akadályversenyt készült bemutatni; sapkáját meglengetve üdvözölt bennünket, játékos könnyedséggel jutott túl minden akadályon. Aztán jöttek a többiek, akik szintén egy-egy nehéz ugrást mutattak be. A legszebbnek egy fekete, négyéves mént találtam, amely szinte szállt az akadályok felett, — teste az ugrás legmagasabb pontján mintha egy pillanatra megmerevedett volna, úgyhogy a trükkjilmek kockáit juttatta eszembe. Lehet, hogy ez a gyönyörű pillanat a versenyben hátráltatja a lovat, s Időveszteséget jelent, de én a magam részé ről ennek a lónak adnám a pálmát. A műsor fénypontja azonban még csak most következett: az egyedülálló, csodálatos csikós-mutatvány. Az eszeveszett, teljes vágtában — közben a csikós úgy pattogtatta karikás ostorát, hogy elhallatszott hetedhét határba — egy pillanat, s a ló, mintha elvágták volna, mozdulatlanul feküdt a földön, s mellette ott állt lovasa, szoborrá merevedve. Ezt a mutatványt többször is meg kellett Isméte' .1, hogy megbizonyosodjunk: nem esés, hanem begyakorlott mutatvány. A ló idomítósa tökéletes volt, lovasa minden szavára azonnal engedelmeskedett — lefeküdt és felállt, toporzékolt, s a másik pillanatban már őrült gyorsasággal úszott a levegőben. Vendéglátóink alkalmat adtak együttesünk tagjainak Is, hogy bemutathassák tudományukat. Ez azonhan már nem volt annytra érdekes, mint amennyire tanulságos. Ugyanis egyik zenészünk a saját bőrén tapasztalta, hogy a ló uralásához nem elég a sofőrtanfolyam. A paripa, amelynek hátára fölpattant, mit sem törődve azzal, hogy „gazdája“ akarja-e vagy sem, elügetett vele a közeit ligetbe. Az egész társaság azután kacagva nézte, miként hozta vissza a szökevényeket az egyik csikós. Ezzel szentben az együttes vezetője jól megállta a helyét, látszott rajta, hogy valamikor lovakkal ts volt dolga. Vidáman, jókedvűen végződött ez az előadás, amelyet vendéglátóink olyan tökéletesen rendeztek meg az ötven ló szereplésével a 150 művész tiszteletére, akik igen hálás közönségnek bizonyultak TIBOR GRÜNNER [A Szlovák Katonai Művészegyüttes tagja.) 6 м/ /1-r f * í/l 4 iJz * I 5 s a § Ф Ф ** *2 <c Irene Oliver, néger énekesnő, о pozsonyi Zenei Ünnepségek májusi heteiben mutatkozott be közönségünknek. Bratislava után a művésznő a Trencianske Tepliee-i Nyári Zenei Fesztiválon adta elő Mimi szerepét ugyancsak nagy sikerrel. A fürdővárosban alkalmam adódott elbeszélgetni Irene Olivérrel. — Hogy érzi magát nálunk? — Ne vegye hizelgésnek, ha azt mondom, hogy csehszlovákiai hangversenyeim és élményeim felejthetetlenek maradnak számomra. Tudja, mi négerek, végtelenül érzékenyek vagyunk, ha színpadon állunk, és érezzük a közönség őszinte érzelmi megnyilvánulásait. Hangversenyeimen is és operafellépéseim közben rendkívül szoros kapcsolatot éreztem a közönséggel. Ez néha felér a legmagasabb gázsival. Örülök, hogy a csehszlovák közönség koncerténekesnőként is megismert, de az, hogy legkedvesebb operaszerepemet, a Mimit is elénekelhettem, az még jobban boldogít, — Mit énekei szívesebben: operaszerepeket, vagy inkább hangversenyezik? — Ez fogas kérdési Azt hiszem, ez örök problémám lesz. A hangversenypódiumon talán sokoldalúbban mutatkozhatom be a közönségnek, de vajon ki tud ellentállni az operaszerepeknek? Mindkettőt egyformán szeretem. — Érdekelne bennünket pályafutásának története ... — Bizony hosszú, tövises utat tettem meg Cincinnati konzervatóriumának padjaitól Bratislaváig. Mikor a Fullbright énekpályázat első díját megnyertem, lehetővé vált számomra egy olaszországi tanulmányút. Elindultam tehát az énekesek Mekkájába, Itáliába. Rómában Luigi Ricci mesternél folytattam tanulmányaimat, és csakhamar a Velencei Teatro Fenice színpadán énekeltem Mimi szerepét. Sohase hittem volna, hogy sikerem lesz. Az előadás után még a zenekar tagjai is tapsoltak. Fiatal partneremmel, a ma már világhírű tenoristával, Giacomo Aragallal, könnyekig meg voltunk hatva. Sose felejtem el ezt az élményt. Egy hosszú olaszországi turné keretében mutatkoztam be második nagy szerepemben, mégpedig Händel Julius Caesar-jában Cleopátra szerepét énekeltem. Utána Verdi Traviatája következett, és ebben a csodás szerepben is nagy sikert arattam. Természetesen a Porgy and Bess női főszerepét is megtanultam — a bécsi Volksoper felújításában is én énekeltem Bess szerepét. — Van állandó szerződése? — Tulajdonképpen nincs, mert a Koppenhágai Királyi Operánál, ahol a leggyakrabban énekelek, is csak állandó vendégénekesnőnek számítanak. Kilátásban van azonban egy előnyös szerződés a Stockholmi Királyi Operaháznál. Hanglemezre és filmre volt szerződése? — A Dán Televízió első színes filmjében énekeltem. A film Anna Frankról szólt, a cime „A Song from My Heart" (Szivem dala). Ebből a filmből énekeltem hanglemezre egy-két dalt, és képzelje, mit nem tesz a véletlen, a zenekari kíséretet egy csehszlovák kamarazenekar, a brünni Martinu együttes nyújtotta. Kiváló teljesítményük már egy kis ízelítőt adott a csehszlovák zenekarok színvonaláról. Bratislavában hallottam az önök filharmóniáját, és el voltam ragadtatva. Francesco Mander, kiváló olasz karmester, vezényelte Gershwin zongoraversenyét és Cesare Franck d-moll szimfóniáját. Egy vágyam van: filharmóniájuk kíséretében énekelni! Boráros József 5
