Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-09-20 / 37. szám
— ÉN DOLGOZOM, И _____ *§i TE DOLGOZOL, ffl---------------------------------------------& 0- DOLGOZNA hessen saját érdekeivel, önállóbban gazdálkodhasson a munkaerőkkel is. Járásunkból például sokan dolgoznak a cseh országrészben a bányákban, gyárakban. Néhány évig — a jobb kereset érdekében — saját erejüket teljesen kihasználva ott vannak, de megrokkanva hazatérnek. És ránk vár a feladat, hogy segítsünk rajtuk, könnyebb munkát találjunk számukra, vagy részleges munkaképességűnek nyilvánítva őket, felvételre javasoljuk. Sokan kérik, helyezzük őket az Elektrosvitbe. Viszont az Elektrosvit-ben is át kell a dolgozók némelyikét átmenetileg, vagy egészségi állapotuk leromlása miatt könnyebb munkára helyezni, tehát ha van ilyen lehetőség, elsősorban az állandó dolgozókat illeti. Mit tehetünk tehát? A rokkantszövetségre vár — szerintünk — a feladat, hogy kisipari szövetkezetek, kézműipari munkalehetőségek, bedolgozással működő kisüzemek létesítésével foglalkoztassák a keresetre utáltakat. Az érsekújvári járásban eddig is törődtek a szociális okokból rászorulók elhelyezésével, így létesült a Brasna bőrdíszműves szövetkezet Érsekújvárott, s a besenyői kukoricaháncsot feldolgozó üzem. A munkára várók száma ellenben még lényegesen magasabb, mint a munkalehetőség. A helyi nemzeti bizottságokhak, a rokkantak szövetségének egyaránt új és megfelelő megoldásokat kell keresnie, hogy a helyi viszonyokból kiindulva, szabó, varró, javító műhelyeket, kézimunka-értékesítő üzleteket, — egyszóval megfelelő munkalehetőségeket teremtsen. Ehhez természetesen ötletességre, rugalmasságra, jó üzleti szellemre — s egyéni kezdeményezésre, felelősségvállalásra van szükség. — he — DE - MIÉRT? PÉNZÉRT, ELISMERÉSÉRT, HIVATÁSTUDATBÓL, A VÁLTOZATOSABB ÉLETMÓD, MOZGALMASABB IDŐTÖLTÉS, KÉPESSÉGEIK ÉRTÉKESÍTÉSE ÉRDEKÉBEN, VAGY MAS KÉNYSZERÍTŐ KÖRÜLMÉNY HATASARA, DOLGOZNAK, VAGY AKARNAK DOLGOZNI A NŐK? ERRE KERESSÜK A FELELETET OLVASÓINKKAL EGYÜTT, AZ ö LEVELEIKRE VÁLASZOLVA, VÉLEMÉNYÜKET VÁRVA. Jogok, lehetőségek, elképzelések Családi, egészségi állapotára hivatkozva keres munkát olvasónk, akinek levelét előző számunkban közöltük. Nemegyszer képezte már ökonómusok, jogászok, funkcionáriusok vitájának tárgyát a kérdés, helyes-e, kell-e a „szociális foglalkoztatás"; népgazdaságunk nem éppen rózsás helyzete megengedi-e, hogy a munkaerőkihasználás hatékonysága mellett — vagy helyett — szociális szempontokra legyünk tekintettel? Mivel az említett levél az érsekújvári járásból érkezett, megkérdeztük az ottani JNB szociális biztosítást megítélő bizottságának elnökét, Blaho Karolt, és Cebík Stefant, a szociális ügyosztály dolgozóját, mi erről a véleményük — és milyen a helyzet a „szociális foglalkoztatást" illetően járásukban. Ha a részlegesen rokkantaknak nem biztosítanánk munkalehetőséget, vagy ha a szociális okokból rászorulóknak nem segítenénk állást keresni, elhelyezkedni, társadalmunk humanizmusát tagadnánk meg. Csökkentenénk ezeknek az embereknek az önbizalmát, leszállítanánk erkölcsi értéküket, ha munkaellenszolgáltatás nélkül segélyeznénk őket, amikor keresetük ellenében bizonyos értéket képesek előállítani, felmutatni. — Ez Blaho elvtárs véleménye! Cebík Stefan pedig példákat sorolt fel. — Azt semmi esetre sem kívánhatjuk, hogy a nemzeti jövedelem kitermelésében kulcsszerepet betöltő üzemek legyenek a „szociális okokból munkára szorulók" istápolói. Különösen a nőkre vonatkozik ez. Mert nagyon gyakori, hogy nemdolgozóként, családi okból — a férj halála, válás, betegség — kényszerülnek kiskorú gyermekek eltartására, nem éppen fiatalon, sokszor csak részleges munkabírással arra, hogy dclgozni menjenek. Szakképzettségük, gyakorlatuk nincs, csak kisegítő — vagy kevésbé igényes munkára alkalmasak. Az elmúlt években termelő üzemeink voltak kénytelenek — lehetőségeikhez mérten — felvenni belőlük néhányat, de új utakat kereső gazdaságpolitikánk lehetővé tette, hogy az üzem is törőd-Nemcsak pénzért Sokszor gondolkoztam már rajta, miért is törik magukat nálunk az asszonyok? A mi állami gazdaságunk dolgozói jól keresnek. Nem akarok neveket mondani, de vegyünk egy traktorost. Évi keresete 25—26 ezer korona. Van háztáji földje, tehene, aprójószágja. A felesége is dolgozik, minden növénytermesztési munkából kiveszi a részét. Ugyanezt mondhatom állatgondozóinkról is. Legtöbb esetben férj-feleség együtt eteti, feji a teheneket. Csak pénzért dolgoznának ezek az asszonyok? Hiszen a család betétkönyvén egy-egy ház ára fekszik a takarékban. Szóval nem költik: gyűjtik a pénzt. Igaz, hogy nincs Is mikor és hol elkölteniük. Szabad idejük nincs. A gazdaságban és a ház körül hajnaltól éjszakáig van munka. A falusi ember pedig „haszontalan" dolgokra nem is adna ki pénzt. Földet venni? Az ma már nem cél. Ha már valamibe fektetni lehet, legyen az tartós, maradandó, biztonságot jelentő, öregkori gondoskodásért ellenértéket nyújtó szerzemény arra az időre, amikor már nem bírnak dolgozni. Elsősorban a ház. Téglából, betonból — fürdőszobával. Van, aki lebontja az öt-tízéves házat, s emeleteset épít: padlásszobával. Sok helyütt házzal együtt garázs is épül. Mert az autó is divatba jött. Meg Mátyóc, Veskóc határszéli messzeségéből is hamarább lehet városba jutni vele. Valahogy le kell győzni a távolságokat, A televízió célokat, vágyakat, igényességet ébreszt. Kell a szép bútor, modern háztartási gép. Elsősorban azért, hogy: legyen. Talán a házzal együtt ez is a felnövő gyermekekre szállhat. De ha már mindez megvan, még akkor is dolgozni kell. Velük született, az öregkor rémeit árnyékként cipelő, elődöktől örökölt tulajdonságként Bodrogköz asszonyai minden percet kihasználnak: dolgoznak látástól vakulásig. Hogy pihenni, szórakozni, művelődni is kellene? — Ehhez azonban a lehetőségeket kell megteremteni. De úgy, hogy egészséges munkaszeretetük, szorgalmuk ezáltal alkotó lendületet kapjon. Nem tudom, egy emberöltő elég-e erre? Talán a most felnövő fiatalok majd így élnek. Addig az anyagi elismerés mellett tisztelet és megbecsülés illesse a bodrogközi asszonyok munkaszeretetét. Cap István, a nagykaposi AG igazgatója
