Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-08-16 / 33. szám

RoCáková asszony OROMÉÉRT Pályája sofán több ezer párt házasí­tott össze, körülbelül ugyanennyi új­szülöttet fogadott — a társadalom megbízottjaként — az élők sorába. Volt olyan szombatja, hogy egymás után huszonöt pár mondott előtte örömteli, meghatódott „igen“-t. Egy­szer reggel nyolctól délután fél hatig esketett. Neve: RoCáková Anna, Pozsony óvá­rosi körzetének anyakönyvvezetője. — Az emberi érzelmekkel dolgozni óriási felelősség — mondja munkájá­ról. — A köztudatban ünnepként szá­mon tartott percek már csupán az azt megelőző izgalmas, szerteágazó mun­ka természetes kicsúcsosodása. Külö­nösen gyors emberismeretre van nagy szükségem. Leendő házasságkötés ese­tén például a kérvénybenyújtás né­hány rövid perce alatt, alig pár mon­datnyi beszélgetés alapján kell előze­tesen eldöntenem: milyen beállítás, milyen anyakönyvvezetői beszéd ille­ne a legjobban a leendő házasoknak. Ráadásul már előzetesen meg kell nyernem az ő bizalmukat is ... — Milyenek mostanában a polgári esküvők? Elérik az egyházi szertartá­sok színvonalát, pompáját? Roőáková asszony hosszú percekig késik a válasszal. Szokott álmodozni? ??? — Csukja be egy pillanatra a sze­mét, és képzelje el: a pozsonyi vár fe­lé virágokkal díszített gépkocsisor kí­gyózik föl a meredek utcákon. A vár udvarán megállnak. A jegyesek, szüle­ik, a tanúk és a násznép a főbejáraton a hangulatos neonfénnyel megvilágí­tott előcsarnokba vonul, ahol már gyü­lekeznek a vendégek... Az anya­könyvvezető hívására a házasságkötő terembe lépnek, ahol a lehető legün­nepélyesebben, valóban az eseményhez méltó környezetben zajlik le az eskü­vő... — Valahogy így képzelnék el egy szép, maradandó emléket nyújtó pol­gári esküvőt. Kül- és belföldi tapasz­talatok bizonyítják, hogy nálunk is mindenütt könnyen megvalósítható lenne, ahol jó karban levő vár, kas­tély, vagy egyéb hasonló, rangos épü­let áll a nemzeti bizottságok rendel­kezésére ... 1 És a valóság? Megdöbbentő ... Országszerte a városok és községek többségében a há­zasságkötő termek alig érik el egy közepesen berendezett irodahelyiség színvonalát. Elgondolkodó arccal, töprengve mondja: — Csodálni való hát, ha a házassá­got kötő fiatalok nagy része ma is még — többnyire hitbeli meggyőződé­sük ellenére — csupán a maradandó emlék-élmény kedvéért templomban is megesküszik? Bólintok, és válasz helyett akaratla­nul is filmkockákban peregnek le előt­tem az eddig látott esküvők képei. Va­lóban: néhány ritka kivételtől elteklnt-6 ve, a nemzeti bizottságokon látott es­küvők többsége sablonos volt, minden ünnepélyességet, szép emléket nyújtó szertartásosságot mellőzve, néha már­­már a sértő érdektelenség határát sú­rolta ... Néhány esztendeje például Pozsony egyik peremvárosi nemzeti bizottságán a nemzeti trikolórt viselő képviselő — egyébként a helyi föld­művesszövetkezet elnöke — egyenesen a földekről jövet, sáros bakancsban állt a posztóval borított „ünnepi“ asz­tal mögé, szemben a jegyesekkel... ! S a templom? Képek, szobrok, az égő gyertyák meghitt fénye, finommí­vű kelyhek, gondosan hímzett mise­ruhák, kellemes tömjénillat, egyszóval olyan légkör, amely az ember összes érzékszervére hatva nyújt felejthetet­len perceket. —■ Az egyházi szokások szolgai ko­­pírozáse nélkül, saját találékonysá­gunkra támaszkodva kell mielőbb ran­gossá tennünk a nemzeti bizottságok polgári szertartásait! Eddig a felsőbb szervektől kötetszámra kaptuk az ide vonatkozó puszta törvényeket, fölhívá­sokat vagy irányszabást — anyagi tá­mogatás nélkül... Az emberi kapcso­latok, a bizalom, azonban nem a pa­pírra nyomtatott betűk, hanem az ér­zelmek, az emberi méltóság, figyelem­­bevételének útján születnek. Ezt a nehéz munkakört csak az tudhatja jól ellátni, aki őszinte vonzalmat érez mások iránt, azonosulni tud derült jó­kedvükkel. — Miképpen körvonalazná hát az anyakönyvvezető feladatát? — Mindig új színnel, egy-egy új mozzanattal gazdagítani a körvonalai­ban alkalomról alkalomra ismétlődő társadalmi szertartásokat. Az admi­nisztrációs feladatok gépies elvégzé­sén túlmenően csak így tud igaz célt, új értelmet adni mindennapi munká­jának. Kiváló példa erre a pozsonyi Prí­­máspalota tükörterme — Roőáková asszony munkahelye. Szerénységből nem említi, de tudom: előfordul, hogy egy-egy szombatra már hetekkel előre sem akad szabad terminus a későbben jelentkezőknek. Itt ugyanis nemcsak maga a terem ünnepélyes, de az eskü­vők, keresztelők során gondosan ügyelnek a tetszetős külsőségekre, szertartásosságra is. Ez is bizonyltja: az emberek — a közelmúlt hibás né­zeteivel ellentétben — igenis, igénylik ilyen alkalmakkor a rangos keretet, hiszen ez nem pusztán élmény, de egy­úttal kissé a jó ízlés értékmérője is ... — Hogy lesz valakiből anyakönyv­vezető? — Egyszerű: a nemzeti bizottság belügyi osztályára kerül, s ha éppen üresedés van az anyakönyvi hivatal­ban, vagy a főnök úgy látja jónak, hogy ott dolgozzon, akkor „boldogság­követ“ lesz. Ha van az illetőben fan­tázia, tanulásra késztető becsvágy és akarat, úgy egy-egy elkedvetlenítő ku­darc ellenére is örömét leli ebben a munkában. — Kudarc .. j? — Az elmúlt években például több ízben is szóban vagy írásban korho­­lás; kaptam csupán azért, mert a saj­tóban, illetve egy-egy személyes be­szélgetés során bátran rámutattam az anyakönyvvezetői munka Jelentős tár­sadalomformáló szerepének méltatlan lebecsülésére, komoly fogyatékossá­gaira. Arra, hogy száraz előírások he­lyett a felettes szervek inkább anyagi támogatást nyújtsanak a nemzeti bi­zottságok polgári bizottságainak. Aki akár csak felületesen is jártas a lélektanban, igazat ad az anya­könyvvezetőnek, mert tudja: a benyo­mások milyen nagy befolyással van­nak az egyén gondolkodáséra. Sajnos, még ma is számtalanszor előfordul, hogy a tetemes kiadásokkal járó elő­készületek után, a leendő házasok az öröm- és várakozéstell bizonytalanság jóleső érzésével elmennek az anya­könyvvezető elé, aki szinte futószalag­szerűen, alig hét-nyolc perc alatt ösz­­szeházasítja őket. A fiatal házaspár­ban pedig felötlik a csalódás sugallta kérdés: csak ennyi az egész, és már házasok vagyunk ... ? — fin minden egyes esküvőre kü­­lön-külön fölkészülök — mondja. — Többször is előveszem az illetők há­zasságkérvényét. Lelki szemeim előtt fölidézem találkozásunkat, olyan jel­legzetes pontokat keresve, melyek véleményem szerint a legjobban meg­felelnek ízlésüknek, elképzelésüknek. E szerint választom ki a virágdíszt, a beszédet, a bejövetelnél játszandó ze­nedarabot. Mindenkinek a lehető leg­szebben, legjobban szeretném megren­dezni az esküvőjét... t Ügy, mintha a saját fiam vagy lányom állna előt­tem ... Hirtelen elhallgat, kezét az ölébe ej­ti, a szeme sarkában árulkodó könny­csepp csillan. — Igen... úgy, mintha a gyere­keimnek csinálnám. Az én házasságom ugyanis gyermektelen ... Ezen a pá­lyán egy nő számára nagyon fájdal­mas az ilyesmi... Talán éppen ezért vagyok „túlbuzgó“, tán ezért igyek szem annyira .. . Találkozásunk óta sokat gondolkoz­tam RoCáková Anna utolsó mondatain. Ügy érzem, távolról sem „túlzott buz­galomból“, esetleg saját személyének népszerűsítéséért (mert ez a vád is érte már) végzi munkáját kiválóan, de határtalan lelkiismeretességből és őszinte emberszeretetből! S a mindezért járó jutalom? mások öröme -. -MIKLÓSI PÉTER л a Q. . ►, M> a 2

Next

/
Thumbnails
Contents