Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-08-09 / 32. szám

gi tábor Pedagógusnap A pedagógusnapra nem jöttek a meghívottak. A csehszlovákiai magyar oktatás súlyos gondokkal küzd. Nehezíti a helyzetet az összevont Iskolák problémája és az önálló oktatásügyi vezetés hiá­nya. A találkozón résztvevő pedagógusok megvitat­ták a magyar pedagógusok önálló szervezetének szükségességét. Fontos szerepet tölt majd be a szervezet a jövőben is, ha a magyar oktatás­ügy önállósodik, mert a kritikai katalizátor szerepét töltené be. Hiszen a szakszervezet csak az alkalma­zott munkaviszonyával foglalkozik, és nem tudja be­hatóan ellenőrizni a pedagógiai fejlődés lehetősé­geit, az esetleges visszaéléseket, és képtelen a pe­dagógiai kutatóintézet munkájának irányítására. A NYIT-en megindult szervezés a magyar peda­gógusok körében aktív támogatásra számíthat. Sarlós nap Az idén ünnepeltük negyvenéves jubileumát a Sarló megalakulásának. A találkozón a régi sarló­sokból megjelentek Győry Dezső, Szalatnai Rezső, Kőrös István, Balogh Edgár, Jócsik Lajos, Dobossy László és Morvay Gyula betegségük miatt csak le­vélben küldhették üdvözletüket. A régi sarlósok a fiatalokkal együtt körülülték az asztalt és megelevenedett a múlt. Scherer Lajos lapkiadóból Lajos bácsi lett, Balogh Edgárból Ed­gár és így tovább, adomák és történetek hangzot­tak el. A sarlósok bíznak a csehszlovákiai ifjúsági mozgalomban, remélik, hogy a fiatalok méltó köve­tői lesznek a sarlós mozgalomnak. Győry Dezső ezt így foglalta szavakba: Ti vigyétek tovább a sarlót, ti vihetitek! A progresszivitás Még soha ilyen erőt nem képviselt a Nyári Ifjú­sági Találkozó. Jelentősége abban rejlik, hogy újra és újra bebizonyította az ifjúság lojalitását az egyenjogú nemzetek és nemzetiségek Csehszlová­kiájával és azt, hogy távol áll tőle a szlovák sajtó szélsőséges nacionalista cikkíróinak gondolkodás­­módja. A táborozás hangulata kiegyensúlyozott, életerős és vidám volt. A viták és a napi események után este tábortüzet gyújtottak és a lángnyelvek ölelkez­tek a tiszta népdalokkal. Gágyor Péter 1. Vitafórum a természetben — A nyár végén megalakulhat az önálló Magyar Ifjúsági Szövetség?) 2. Gion Nándor, a Növi Sad-i rádió magyar adá­sának kiküldött munkatársa — A különböző országokban élő magyar irodal­márok meglátogatják a találkozót, ha tehetik 3. Szabó Gyula festőművész — támogatják az Ifjú­sági mozgalmat 4. Szalatnai Rezső és Győry Dezső — Ti vigyétek tovább a sarlót... Sasvári Zoltán felvételei

Next

/
Thumbnails
Contents