Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-07-26 / 30. szám
Egy alkalommal elbeszélgettünk a golyó-dobással szórakozó munkásokkal, sztrájkjuk politikai céljai felől érdeklődve. A válasz egyöntetű volt: „Nem vagyunk lusták — de addig amíg nem emelik a fizetésünket, nem megyünk dolgozni." „PÁRIZS UTOLSÓ ÓRAI" kiabálták a rikkancsok. Futottunk az újságárus után, hogy gyorsan megkaparintsunk egy példányt, remélve, hogy ezek a szavak a sztrájk végét jelentik. De sajnos csak annyit tudtunk meg, hogy a mozgalom még nagyobb méreteket öltött s hogy a „Vörös Danny“ azaz Daniel Cohn Bendit, a francia fiatalság vezére Amszterdamban kijelentette, hogy két napon belül Párizsba jön, annak ellenére, hogy kiutasították az országból. Hangsúlyozta, hogy nemcsak De Gaulle-t akarják leváltani, hanem az egész kormányt, sőt megváltoztatni az egész rendszert. Ki-1. De Gaulle tábornok „Franciák, mondjátok meg, mit akartok?“ 2. A Latin-negyed „Tehetetlen franciák, nem tudnak harcolni“. 3. Sztrájk az iskolákban „Taknyosok és anaichlsták fel akarják forgatni az országot“ i. A „Vörös Danny“ „Vezérekre és vevetfségre nincs szUkségönk!“ 5. A Marseille-t tüntetés „Amíg nem emelik a fizetésünket, nem megyünk dolgozni". el kell takarítani a hulladékot. Nice-be érkezve el sem hittük, hogy sztrájkol a város. Mindenütt dolgoztak és hordták el a mázsa számra felgyülemlett fonnyadt zöldséget s egyéb ételmaradékot. A tanulság tehát: a sztrájkra mindenkinek joga van — de az élet nem állhat meg. A KÜLFÖLDI TŰKE HATALMA Hiába próbálkoztak Cannes-ban a Carlton szálloda alkalmazottjai sztrájkba lépni. Az angol tulajdonos kijelentette, ha csatlakoznak a mozgalomhoz — bezárja a szállodát az egész idényre. Mit tehetett mást a négyszáz alkalmazott, mint hogy kiszolgálták a húsz ottmaradt vendéget. Amikor ezt a kis epizódot elmeséltem egy olasz diáknak, rettenetesen dühbe gurult. „Tehetetlen franciák, nem tudnak harcolni. Nálunk Olaszországban ilyesmi nem fordulhatna elő, azon nyomban felgyújtottuk volna a szállodát." lem és vélemény jutott el hozzám — magam sem tudok kiigazodni rajtuk. Fontoljátok meg, mit akartok, én minden vágyatokat teljesítem. Éljen a köztársasági Éljen Franciaországi Éljen Franciaországi De mi holnap reggel haza utazunk, határoztuk el végérvényesen. Mivel sem az államfő, sem a franciák akkor még valóban nem tudták, mit akarnak, jobbnak láttuk minél előbb elhagyni a csodálatosan szép Riviérát. A sofőr is, aki a határra szállított bennünket, helyeselte elhatározásunkat. — Nagyon meggondolatlan ötlet lett volna autóstoppal Párizsba utazni. Lehet, hogy rövid időn belül minden rendeződik, de ha netán kitörne valami, akkor Önök számunkra mindig idegenek s a franciák sajnos nem rajonganak a külföldiekért. Én részemről utálom az effajta zűrzavart. Sokat láttam és éltem már át s ilyenkor mindig szorongató, bizonytalan érzés lesz úrrá rajtam. Szeretnék már végre nyugodtan és békében élni. MIT TESZ A JÓ HÍRNÉV Tanácstalanul, szomorúan csomagoltunk, mert hogyan és mivel utazunk aznap haza, nem tudtuk. De csoda történt. Megjelent a szállodatulajdonos, jó hogy bocsánatot nem kért az eseményekért s többször is hangsúlyozta, hogy azért mert csehszlovákjaik vagyunk s államunk iránt rokonszenvet érez, maradjunk még egy napig. A szobáért csak fél árat kel! fizetnünk s a reggelit ingyen kapjuk. Nagylelkű cselekedete megmentett. Ugyanis a nemzetközi fesztivál rendezősége másnap ingyen a határra szállított bennünket. A VÉGSZÓ — Örülök, hogy Itt maradtak — rontott be szobánkba mosolyogva a szobalány — meglátják, holnap minden rendeződik. Ma este beszél a TV-ben a generális s ebben az országban úgysem dönthet senki más a sorsunk felől, csak ő. Mint a megváltást, úgy várta mindenki De Gaulle beszédét. Lényegében nem mondott semmit, csak finoman megkérte a franciákat, mondják meg, mit akarnak. — Minden reformra hajlandó vagyok — hangsúlyozta az elnök — csak annyi ellentmondó kérejelentette: „Nem vagyok kapitalista, sem kommunista, de az ifjúság vezére sem. Azért hagytam el Franciaországot, hogy ezt megcáfoljam. Távozásom bebizonyította, hogy az események nélkülem is folytatódnak. Most már jónak látom, hogy visszatérjek s tovább harcoljak. Vezérekre és vezetőségre nincs szükségünk." Danny betartotta ígéretét, megjelent a Latin negyedben, de Párizs utolsó órái nem következtek M BENZIN-FURDŰ — Kikapcsoljuk a villanyt, a gázt és a vizet, — fenyegetőztek a sztrájkolok. Szerencsére ez nem történt meg. A legnagyobb gondot viszont a benzin okozta. Franciaországban, ahol hemzsegnek a kocsik — elfogyott a benzintartalék. Sok család a fürdőkádban tartotta a benzint, nyitott ablaknál, letakart kádban, szigorú cigarettázási tilalom mellett. —Nem félnek, hogy felrobbannak? — kérdeztem az egyik autótulajdonostól. —Dehogyis nem. De mit csináljak? Négy gyerekem van. Ha bezárják az összes üzleteket, a gyerekeknek akkor is enniük kell. Gyalog menjek át Olaszországba krumpliért? A DOLGOZÓ SZTRAJKOLÓK Nice, a Riviera egyik legnagyobb városa általános sztrájkba lépett. Kihaltak az utcák, bezárták az üzleteket s ezzel egyidejűleg gyűlt a hulladék is, mivel a szemetesek sem lehettek sztrájktörők. Amikor már járvány fenyegetett, a sztrájkbizottság úgy döntött, 5 it §h írni Amikor mérlegeltem az eseményeket, amelyeket csak Dél-Franciaországban volt alkalmam megfigyelni, ott, ahol azt állítják, minden simán és aránylag csendben zajlott le, arra a meggyőződésre jutottam — másképpen nem is végződhetett volna. A diákok anarchista nézetei, erőszakosságai és felforgató tevékenysége, a munkások sztrájkja, amely csak a gazdasági jogokért szállt síkra, ahelyett, hogy komoly politikai mozgalommá fejlődött volna, csak kudarccal végződhetett. Pedig 1968 májusa olyan volt, amilyen egyhamar nem adódik. Nem azért választották meg újból De Gaulle-t, mintha meg lennének elégedve politikájával, mert köztudomású, hogy az események elején mindenki ellene volt, az egész ország támogatta a diákok mozgalmát. De a francia kispolgár visszariadt az erőszaktól. S ez nemcsak Franciaország számára tanulság, hanem mások is okulhatnak belőle, mert az erőszak, az anarchia, a meggondolatlanság és főleg a szervezetlenség sosem vezet célhoz. KINCEL EMILIA
