Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-07-19 / 29. szám
1. Capri, a mesesziget 1 Axel Munthe villája, ma múzeum mint a hajó Nápoly felől közeledik, a homályból lassan kibontakozik a Tirrén-tenger ékessége, a sokak által ншмв megénekelt, megcsodált sziget, „a világ legszebb szigete". A szem kíváncsian röpköd a hatalmas kőszikláktól csipkézett, szabálytalan vonalú partokon, a hegy nyergén és alján épült házakon, amelyek egyre élesebb fényben ragyognak és végül vakítóan világítanak a tűző napsütésben, amint a hajó befut a kikötőbe. Fürge hotel portások lepik el a mólót és kínálgatják a szobákat, fogják a vendéget. Sok színű virággal övezett útvonalon visz fel a sikló, a funicoláre, egyre magasabbra. Jobbra-balra narancs- és citromligetek, 4—5 méter magasra felfuttatott szőlők, lent a tenger és jobb kéz felől éles sziklatömbök Anacaprlt jelzik. Festői kis téren találja magát az ember, a Municipio, a városháza előtt, amely körül másfél méter széles utcácskák útvesztője, régi, emeletes kis kőházakkal. Szállás hamar akad, hiszen Caprl 10 000 lakosának jó része idegenforgalomból él. Luxusszállók és villák, kis albergók és penziók között válogathat a turista, aszerint, milyen vastag a pénztárcája. A pazar környezet bolyongásra késztet. Szinte minden lépés, minden forduló ámulatba ejt, a természet olyan gazdagon ajándékozta meg ezt a szigetet szépségével. Dús növényzet között megbúvó lapos tetejű villák, kőfalakról lehulló vlrógözönök, kanyargós utak © P VIDÁM vendégség í. Amikor először becsengettem hozzá, kétségbeesett arccal fogadott: — Ne haragudj, kávé nem lesz! Szétrobbant a főző . . . Második alkalommal — ahogy beléptem az előszobába — elszakadt nyakamon a gyöngysor, s négykézlábra ereszkedve, nagyokat nevetve, vadásztuk a guruló szemeket. Ezek után megadóan beletörődtem abba, hogy Schaffer Juditnál, a budapesti Nemzeti Színház jelmeztervezőnőjénél, mindig el lehet készülve az ember valami váratlan, „cilikés" eseményre, s ebből nem maradhat ki a vendég sem . . . Amikor elmondtam ezt neki, egyáltalán nem csodálkozott. — Vedd úgy, hogy a családhoz tartozol. A „családi szájhagyomány" ugyanis sok gyerekkori „hőstettemet" őrzi: ritka rossz kölyök voltam! Hatodik születésnapomon például minden előzetes otthoni megbeszélés nélkül, meghívtam gyerekzsúrra az egész osztályt. Jöttek, papástólmamástól, egyre csak jöttek, már tele volt velük a lakás, az összes hokedli, a mamám pedig ájuldozott. Képzelheted. Elképzeltem. S ezek után nem kellett nagy fantázia ahhoz, hogy milyen lehetett Schaffer, a diák? 2. 3. . A híres Kék barlang, a Grotta d'Azzurra A villa egyik ámbitusa Judit belelendült, s széles taglejtésekkel „vallotta meg“ bűnlajstromát: — Matemetikaórák előtt mindig lerajzoltam a tanárt, aki kövér volt és hiú. Ezért négyszeres tokát pingáltam az álla alá. Bejött, s rögtön tudta, hogy csak én lehetek a bűnös. „Schaffer, törölje le a felesleget I “ Megráztam a fejemet: azt már nem! De ha az órán valakinek intőt akart adni, felálltam, s felajánlottam: „Ha a tanár úr törli az intőt, én is letörlöm az egyik részt.“ így szépen megegyeztünk. Több tanár ott akarta hagyni miatta az iskolát., Nem csoda! Az osztályfőnök óráján például felállt, s közölte: „Tanár úrnak rúzsos az arca! “ Amikor a hiányzás igazolását kérték tőle, így felelt: „Pillanat, tanár úr! Csak aláírom...“ Földrajz-vizsgán cseresznyemagot pöckölt, művészettörténet-vetítésen biztosítótűt szúrt a tanár székébe . . . — Kegyelem, Judit! Hagyd abba! — kértem, mert már a könnyem csurgott a nevetéstől, a székemben éreztem azt a biztosltótűt. — Jó, akkor beszéljünk másról . . — mondta, de szemében ott bujkált a nevetés. A „családi szájhagyomány“ sok gyerekkori „hőstettemet" őrzi Pályája kezdetéről kérdeztem. Komoly arcot vágott. — Első alkotásaim mesefilmek voltak. Két főhős körül bonyolódott a történet. Az egyik „Maci“ volt, a másik egy „Fájós Toji“ nevű kislány Gyanút fogtam: Mikor volt ez? — Négy-öt éves lehettem akkor . . . Középiskolás korában mindenkit utánozott. Azt mondták: jó komika vénája van. ö azonban a Képzőművészeti Főiskolára iratkozott be. — Titokban persze... — tette hozzá. — Mint ahogy titokban mentem férjhez is! Volt a főiskolán egy csendes fiú, Kéz-
