Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-07-19 / 29. szám
A MESESZIGET BERTHÁNÉ S. ILONA mentén virágzó agávék, kaktuszok. Egy-egy fordulónál ki-kibukkant a tenger kék foltja. Gyors kis autóbuszok szorítják a nézdegélőt a keskeny úttesten a falhoz, amelyek a Piccola marina fürdőhelyéhez szállítják a vendégeket. Jólesik megfürödni a habokban a romantikus kis öbölben és a vízből kiálló sziklatömbökön napozni. De a sziget még sok meglepetést tartogat. Ki ne lenne kíváncsi a híres Kék barlangra? Motoros bárkák indulnak a kikötőből és szállítják az érdeklődőket a helyszínre, ahol egy kis csónakon egyszerre négy személy juthat be a szűk résen a sziklák képezte üregbe, melynek vize sokszorosan tükrözi a tenger kékségét. — És már vár Anacapri a maga varázsával, fenn a sziklák tetején. Kőfalba vájt, meredek szerpentin kanyarog felfelé, éles fordulókkal. A nyúlszívűek választhatnak: vagy az ősrégi, 1500 fokból álló Tiberius császár idejéből származó lépcsőket másszák meg, ha nem mernek autóbuszra ülni, vagy az országúton egy órát gyalogolva igyekeznek az út kőfalához szorulva, a minduntalan előbukkanó autók és autóbuszok elöl kitérve előbbre jutni. miközben fejük felett sziklák magasodnak, alattuk mélyen pedig a végtelen tenger. Anacapriban minden turistát elsősorban a híres svéd orvos-író, a nagy humanista villája vonz, a sziklafal szélén meghúzódó, hófehérre meszelt, nemes egyszerűségű ház, amelyet kifinomult ízléssel rendezett be egykor gazdája. Itt írta San Michéle című regényét, amelyet negyven nyelvre fordítottak le. És itt élte le életét az őslakókkal jó barátságban, a sziget szerelmeseként. Capri rajongói közé tartozott Gorkij is, aki szintén szeretettel ír e helyről. De régmúlt időkben a cézárok is kedvelték Caprit. A zsarnok. Tiberius ide vonult vissza a világtól. Várának romjai még láthatók a hegyen. Ma francia, német, svéd, de főleg angol és amerikai turisták lepik el d szigetet. Szinte a nap minden órájában érkezik a Marina grande-ba, a kikötőbe egy-egy hajócska, vagy időnként egy luxusjacht. A part mentén, de a forgalmas helyeken mindenütt, ristoranték, trattoriák, kis vendéglők egymás mellett és üzletecskék végtelen sora, emléktárgyakkal és fényűző luxus-cikkekkel, amelyeket megcsodál az ember és tovább megy. Mikor már azt hiszed, ismered nagyjából a szigetet, akkor véletlenül rátalálsz a Tagarasétányra, és újabb meglepetés ér. A luxusvillák közül kiérve, lefelé ereszkedve a hegyoldalon, ismét lélegzetelállító szépség tárul ki előtted. Itt a természet о maga vad szépségében mutatkozik meg. Nincs az a festő, aki ezt a színpompát érzékeltetni tudná és nincs az a toll, amely leírná. Amuló kisgyermekké válsz, aki mesevilágban jár itt és csak hangtalanul szívod magadba a sok széáséget. Meredeken ereszkedik le a virágillatoktól terhes út, lent a mélykék tengerből kiemelkedik a Fraglione két jellegzetes sziklacsúcsa, amely fölött szüntelenül vijjogó sirályok szálldosnak. Elbűvölő látvány! A távolban a sorrentoi félsziget vonala és még távolabb a hatalmas tűzhányó, a Vezúv. Ha leszáll az est, millió kis fény tündököl a szigeten és felhangzik egy-egy számunkra is ismerős dal ... О sole mio ... О santa Lucia . . . Éjfél után csendesedik csak el a sziget világa, de akkor sem teljesen. Dolgos kezek söprik az utcácskákat, szállítják az árut a boltokba, hogy reggel teljes felkészültséggel várhassák a turistákat. Egy kis oázisa a világnak ez a hely, ahol megpihensz, felüdülsz és a sok szépség láttán lelkesülsz. Azután még egyszer felragyognak előtted a napfényben a leánderek virágai, a bouganvilleák, a sok ismeretlen növény, a fákról mosolygó narancsok, a majolikacsempékkel számozott házak, és így búcsúzik tőled lassan távolodva és a serpmibe veszve Capri, a mesesziget. dy Lóránt, aki nagyon utálta .botrányhős" mivoltomat. Ki nem állhatott, s azért elvett feleségül ... A mamám persze azt hitte, hogy fehér lovon, s legalább fekete Forddal jön majd értem a „királyfi". Én azonban egyik este, vacsorafőzés közben, csak úgy mellékesen közöltem vele: „Anyu, egyébként férjhez mentem!“ Képzelheted iiA'u-AT Ezt is elképzeltem. S velünk együtt nevetett a bajsza alatt a máig is csendes Kézdy Lóránt, a televízió díszlettervezője Ketten kiegészítik egymást. Segítik, bírálják egymás művészi munkáját. 4. Schaffer Judit a József Attila Színház nál dolgozott évekig. „A kertész kutyája“, „Becket, avagy az isten becsülete“, „A három testőr“, „Chaillot bolondja“, „Az ezerkettedik éjszaka“, a „Volpone“, az „Üvegfigurák“ ruháit tervezte. Kezenyomát láthattuk a televízió „Elektra“ produkciójában, s a filmeken: „A pénzcsináló“, „Nappali sötétség“, „Húsz óra“, „Utószezon“, „A koppányi aga testamentuma“, s 6 tervezte a koprodukcióban készülő „Pál utcai fiúk“ jelmezeit is. — Szeretem a kosztümös dolgokat, csak a díszmagyart nem! A Nemzeti Színháznál eddig én csináltam a terveket a „Coriolanus“, „Czillei és a Hunyadiak“, „Bűnbeesés után“, „Fösvény“, „Mózes“, „Szerelmem, Elektra“ és az „Amerika“ bemutatóihoz. — Szívedhez nőnek a tervek? — Amikor megkapom a feladatot: szeretem . . Amikor leülök a papír elé: gyűlölöm . . . Amikor kigondolok valami megoldást, érdekes díszítőelemet, amelynek funkciója van a darabban, megint szeretem . . . Amikor már készülnek a ruhák: megint gyűlölöm . . . De a premierig mindig biztosan tudom: mi sikerült és mi nem! 5 A legkényesebb feladat, hogy gyakran más a színész elképzelése, mint az övé, s ilyenkor sok türelemmel, tapintattal meg kell értetnie, hogy valamennyien egyet akarnak: sikert. — A színházi ruhának nem kell feltétlenül kényelmesnek lennie. Ez téves nézet! Ha olyan, mint egy kaloda, akkor ez azért van, mert abban a korban ilyen mereven, nyársatnyelten, természetellenesen mozogtak az emberek, s a színpadon ez a kaloda-ruha is azt segíti elő, hogy híven felidézzük a kort. . . A sok vita a premier után elül. S a színészek is elismerik: Juditnak volt igaza. Ezt példázza az a díszpárna is, amelyet Váradi Hédi — a „Bűnbeesés után“ ruháiból megmaradt textildarabkákból öltögetett össze, s küldte el emlékeztető és köszönő ajándékként. Tovább nem beszélgethettünk. Juditnak rohannia kellett. Valamelyik üzletben felfedezett egy különleges anyagot, s a kötődében is várják . . . — Üj ruhát csináltatsz? — kérdeztem Kerekre tágul a szeme: — Én? Hiszen Kézdytől mindig szemrehányást kapok, hogy a saját öltözködésemmel cseppet sem törődök! Az új darabhoz kell az anyag, s a kötődében mintát választok. Aztán úgy megyek be a színházba, mint egy málhás . . . Múltkor, mikor az egyik új díszletező csomagokkal felpakolva meglátott, megbökte kollégája vállát: „És ez kicsoda? Az egyik anyagbeszerző?“ * О I— о о —I-н cn N m 73 m 00 N —I О z о I— > cn N О TO 1Л N > 0 TO-O О 73 > 75 Somos Agnes
