Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-01-26 / 4. szám
H«i,4,jhú(ío — Nem szeretem az ömlengést, a giccset. Főként akkor nem, amikor rólom van szól Agnes, a barátságunkra kérlek: nehogy az olvasók könnyzacskóira akarj hatni, mert rajtam nincsen semmi sajnálni valói így kért, s aztán elmondta, hogy a táncdallesztivál előtt interjút csináltak vele is a tévések, A forgatókönyv ismertetésekor így csipkelődtek vele: „...itt pedig Majláth Júlia úgyis elsírja magát ...“ Elhatározta: juszt sem fog sírni I Ment is minden rendben. De amikor az interjú után Toldy Mari énekelni kezdte, hogy: „Rövid az élet..." — Júliának peregni kezdtek a könnyei. Nyugodt szívvel hüppögött, hiszen az ő szereplése már véget ért. Igenám, de azok a fránya tévések újra „beadták" a képernyőre könnyes mosolyát, s másnap már igy fordultak utána a gyerekek: „Ez a néni sirt a tévében!" Négyéves korában Josephin Baker világhírű dalát énekelte naphosszat: „Az én babám egy fekete nő..." Nyolcadik kerületi gyerek volt, ahol a szürke bérházak gangos udvarára sokszor jöttek tányérozni a cigányok. Ilyenkor mindig leszaladt, s táncolt a muzsikájukra. Babáinál is jobban szerette kis játékzongoráját, s ötéves korában ült először igazi billentyűsor előtt... A konzervatórium zongora főtanszakán tanult: nemzetközi pódiumot jósoltak neki... 1940-ben kettétört az életpályájaI Gyermekparalizis... Húszéves volt akkori Három év mozdulatlanság. Családja szinte összeroppant a kegyetlen betegség súlya alatt... De ő akkor sem hagyta magát sajnálni. Három év után azt kérte először: vigyék a zongoráhozI S megpróbálta a lehetetlent: úrrá lenni tehetetlen ujjain. — Nem akaraterő kérdése volt csupán. Amire születik az ember, az nem lehet nehéz I Semmilyen körülmények között... Az emberek nagy része nem is tudja, milyen nagyszerű dolog dolgozni! 1947-ben a Magyar Rádió slágerversenyét egy addig ismeretlen zeneszerző nyerte meg: Majláth Júlia. Emlékeznek még a dalra? Ez volt a címe: „Köszönöm, mamai" — Hiszek abban, hogy a tehetségnek utat kell törnie valahol... Júliára azonnal felfigyelt a szakma, s a közönség. Nem lehetett nem észrevenni, mert ontotta a dallamokat: „Mézeskalács szivet küldök neked ...", „Jaj nekem, de nagy veszedelem a szivem rejtekén ...", „Nem adlak másnak, nekem rendelt az élet...", „Valaki kell nekem is...", „Autostop, én is utazom ...", „Mit látok, nini, a mini, az alig, a kurta szoknya ..." Dallamaira mindnyájunk szive rezonált. Könnyel, vagy mosollyal. Mert úgy éreztük: rólunk és nekünk szólnak . .. 0 pedig csak a muzsikának élt, s ma is a zongora mellett pihen a legjobban. Lázasan alkot, mint aki mindig csordultig tele van mondanivalóval... Akárhányszor találkozom táncdalénekesekkel — befutottakkal vagy kezdőkkel — az alábbi mondatok egyike mindig elhangzik: — Majláth Júliánál kezdtem tanulni Amikor Júliát először felhívtam ... — Júlia néni adta vissza az önbizalmamat ... — Első külföldi szerződésem előtt Júlia segített számokat válogatni, ruhákat tervezni, új frizurát kigondolni... — Júlia néni ^azt mondta: vedd a kabátodat, s ide többet be ne gyere!... — Másnál tanultam, de Majláth Júlia segített szinpadképessé formálni a számaimat... — Fel kell ébreszteni ezekben a gyerekekben a felelősséget, s művészi szenvedélyt. Szigorú vagyok hozzájuk, pedig imádom őket, csak ők nem tudják! De az mégsem lehet, hogy csak én lökdössem őket, az én hitemmel, ők pedig lustálkodjanak!... Akkor haragszom a legjobban, ha utánozzák a .sztárokat". Inkább rosszabbak legyenek, de önmagukat adják I Fárasztó munka... Nem vállal sokat. De mindenkit meghallgat. Hátha... A tehetségnek ki kell törnie valaholI Néha ilyenkor becsukja a zongora fedelét, s hosszú órákon át lelkére beszél a jelentkezőnek: ne kezdje, nincs tehetsége, kár megkeseredett emberré válnia, talán másban kitűnhet... Húszéves zeneszerzői munkásságára a táncdallesztivál tette fel a méltó és megérdemelt koronát: fődijat nyert a „Rövid az élet" és a „Nem várok holnapig" című számaival. Azóta egyfolytában a szeretet melegében él. Sütkérezik. — Elmondhatatlan gyönyörűség, leírhatatlan boldogság: az utcán lenni. Az üzletekből kitódulnak az eladók, a gyerekek rámköszönnek: „Csókolom, Júlia nénil" Az emberek a hajamat simogatják, a kezemet szorongatják, s valamennyinek olyan mosoly ül az arcán, mintha édestestvért vagy jóbarátot köszöntene... Sokan azt hiszik róla: felveti a pénz, villája és autója van, a siker mindent arannyá változtatott körülötte. Ö pedig itt él — férjével — a Dob utcai kis, földszintes, udvari lakásban, s Krőzusnak érzi magát, mert mindenkinél nagyobb bankbetétje van: az emberek szívében! — Látod Agnes, már megint a könnyzacskóknál tartunk I — mondta, amikor erről beszélgettünk. — Gyere, inkább játszom neked valamit... Ennek az új dalnak története van. A táncdalfesztivál után felhívott telefonon Várnai Zseni. Gratulált, beszélgettünk, $ aztán azt mondta: volna egy verse, talán lehetne táncdalt csinálni belőle ... Felolvasta, s azt feleltem: „Küldje el azonnal, Zseni nénil De előre bejelentem: beatzene leszl..." Mit gondolsz, mit válaszolt?... „Az a jól" Júlia nagyot nevetett, hátravetette haját, s a billentyűk fölé hajolt. Aztán — kedves, fátyolos hangján — énekelni kezdte: „Nem vagyok én olyan, amilyennek látszom Somos Agnes Jelinek György felv. A KÖLCSÖNVETT Négy évig készülődött arra, ami tavaly december elején egy csapásra Ismertté tette a nevét az egész világon. Előzőleg a Szovjetunióiban járt, ahol megfigyelte, miként ülteti át a világhírű szovjet tudós, Vladimír Demichov a kutyák fejét és szívét. Majd Amerikában, a virginiai egyetem immunobiológiai szakértőivel vitatkozott. Állatkísérletek végrehajtása során három éven át gyakorolta asszisztenseivel együtt, milyen véredényeket kell felszabadítani, milyen sorrendben kell vágásokat végezni, s miként kell az öltéseket helyesen elhelyezni, ha azt akarják, hogy a műtét sikerüljön. December első vasárnapján, pontoson éjfél utántól reggel ötig sikerült! Dr. Christian Neething Barnard, a fokváros! Groote Schuur kórház 44 éves sebésze olyan tettet vitt véghez, amely a világsajtó szerint megnyitotta az orvostudomány új korszakát. Egy halott fiatal lány még dobogó szívét átültette egy haldokló mellkasába. Tizennyolc napig állt a dél-afrikai Fokváros az emberiség érdeklődésének középpontjában. Sem politikai, sem más események nem tudták háttérbe szorítani a Louis Washkansky, 55 éves kereskedő egészségi állapotáról kiadott orvosi jelentéseket. A páciens felébredt — Washkansky első étkezése -Az első látogatók — A sajtóértekezlet... Az átültetett szív kifogástalanul dolgozik, a beteg elhagyta ágyát... gyenge tüdőgyulladás. Majd tizennyolc nappal a műtét után az utolsó jelentés: Louis Washkansky halott. A halál oka: tüdőgyulladás. De az elhunyt Denise Darval szíve az utolsó pillanatig tökéletesen működött. A fokvárost orvosok bizalmát nem rendítette meg az eset. Röviddel utána másik súlyos szívbeteg került a műtőasztalra: Dr. Blalberg fogorvos. Balra: Washkansky megnagyobbodott beteg sxlve a műtét előtt, jobbra: ax új szív, amely 30 évvel volt fiatalabb az övénél.
