Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-01-19 / 3. szám
Férj. Férj. Férj. Férj. Ejnye, ejnye, kis bogaram, miért éppen most kell ezeket о dolgokat felhónytorgatni? Megtörtént, elmúlt, felejtsük ell Feleség. Igen, felejtsük el? Azt hiszed, olyan könynyű felejteni? Nem, nem könnyű, nem is lehet. A léleken ütött sebek nagyon nehezen gyógyulnak. A sok megaláztatás keserű ízétől soha nem tudok megszabadulni. Szeretném visszafizetni, de már késő: Megöregedtem. Neked adtam az ifjúságomat, az öregségem meg már nem kell senkinek. Nem alázhatlak meg, sajnos ... Csak rajta, tessék I Ha téged az kielégít, csináld I Feleség. Utálatos, cinikus vagy, és sértődékeny! Ne, ne mentegetőzz, ismerlek I A májadba is belelátok, abba a rosszbal Hiába nézel úgy rám, tudom, most is neked áll feljebb. Hogyan is lehetne egy Kovács Pált megsérteni I Isten mentsI Kovács Pál... az, az fogalom, az egy különleges emberpéldányi Tehet ő róla, szegénykém, hogy minden nőszemély beletapadt, mint a bogáncs!? Már csak nem utasíthatja őket vissza, hogy gyávának tartsákI Sértené az önérzetét és a hiúságátI Igenis hiú vagyl Ez minden?... Találj még ki valamit, bogaram, hadd legyen teljes és tökéletes az arculatom I Feleség. Ha csak az a kívánságod, mi sem egyszerűbb, gyönyörűségem, megemlíthetek még néhány dolgot. Például: Húsz éve ígérgeted, hogy bundát veszel. Vettél? Nem. De te már a harmadik szőrmés kabátot koptatod ... Húsz éve ígérgetted, hogy elviszel a tengerpartra egy-két hétre megpihenni. Elvittél? Nem. De te már kétszer áztattad magad a tenger vizében az én nyomorúságomon. Soroljam? Felesleges. Minek kínozzam magam, hiszen én kapok epeömlést, nem te. Tudom, ilyenkor nagy gyönyörűséget érzel... mintha hájjal kenegetnék a szíved táját. Nem, nem idézgetem tovább a múltat, a szép emlékeidet, nem kapod meg tőlem azt az élvezetet. Mindig annak örültél, az elégített ki, ha a másikat szenvedni láttad. (Némi szomorúsággal.) Szép kis házassági évforduló, mondhatom ... (Iszik) Azt hittem balga fejjel, hogy tökéletesen ismerlek. Igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy az egész élet sem elegendő ahhoz, hogy a házastórsak teljesen megismerjék egymást... Én eddig azt hittem, hogy te a világ legboldogabb, legmegelégedettebb asszonya vagy. Tévedtem. És az egészben a legborzasztóbb, hogy nem érzem magam bűnösnek, hogy, hogy nem tudom mikor, hol rontottam el az életedet. Mélységesen sajnálom, édesem, hogy így történt. Feleség. Sajnálkozol? Nem érzed magad bűnösnek? Nem tudja, hol rontotta el... Látod, Palikám, hát ezért kellett nekem mindig engedni, mert te ilyen vagy. (Cseng a telefon). Férj. Férj. Férj. Férj. Feleség, (megmozdul, hogy a telefonhoz lépjen). Férj. (villámgyorsan ugrik a készülékhez) Hagyd csak, majd én felveszem I... Halló, itt Kovács Pál... Női hang. (nyafogva) Végre, végre, csakhogy hallom a hangodat, Palcsikám, öreg medvécském . . . Megőrülök, ha ma este nem jössz el, egyszerűen nem bírom ki. Beszélj! . .. Mondj már valamitl. .. Hallgatsz. No, mondd már, hogy szervusz, picinykém, hogy, hogy nagyon szeretlek, kicsi csalogányom! ... Mi van veled, megnémultál? ... Szólj már valamitl Férj. (elváltozó arccal a feleségére sunyit, majd mégis megembereli és feltalálja magát) Szervusz... szervusz, Ignác! (Befogja a kagylót, feleségéhez) Az üzem szervező titkára . .. (Kagylóba) Szervusz, te vén róka, hát vártok már? . .. Kicsit megkések, tudod, itthon most olyan meghitt... Női hang. (belesípítva) Micsoda Ignác, meg hogy vén rókái? Ki beszél ott, halló, te vagy az, Palcsikám? (kínlódva) Igen .. . természetesen én, kicsi bog . . . mondom kis bogár esett a szemembe, a csuda vigye el. Női hang. Micsoda? .. . Miket beszélsz, te ott összevisszái?... Te, te csúnya, öreg medvécskel... Dörmögd már el, cunculi, hog mennyire szeretsz, hogy mennyire sietsz hozzám. Nagyon rettenetesen szeretem . . . (feleséghez) Hogy szeretem a disznócsülköt babbal?... (Kagylóba) Nagyon... imádom a csülköcskét. ,. Sietek, rohanok, máris összefutott a nyál a számban ... Női hang. Látod, Palcsikám, édes öreg medvém, ezt szeretem benned, ezt a türelmetlenséget. Ezt a , . . ezt a mohóságot. De hozz egv kis italt is, hiszen tudod ugye, te huncut, hogy milyen csodálatos a hatása ... I? Igen .. . hogyne ... természetesen .,. mindent tudok, felkészültem alaposan. Hát szervusz, Ignác, szervusz egyetlen .., szóval máris indulok! Női hang, Hagyd mór békén azt a nyomorult Ignácot! Nem ismerek rád, te Pali: úgy beszélsz, mint akinek elment a jóesze, nahát!... Csücsöríts egy kicsitl Tudod, úgy mint szoktál. Olyan édes vagy, mikor csücsörítesz. Igen ... a ... a csücsörítés ... nagyon édes, hogyne, majd személyesen . .. ahhoz hangulat kell, Ignác! Női hang. Ne filozofálj, hanem csücsörítsI Feleség (hirtelen elhatározással a férjéhez lép, és kitépi kezéből a kagylót) Jóestét, Ignácka! Női hang. Halló, halló, kicsoda ön?... Hogy merészel belépni a vonalba? Hallói Hogy merészel csúfolódni? Kikérem magamnak ezt a hangot! (egész idő alatt könnyed és nyugodt igyekszik maradni, de az arcán ott ég a fájdalom, és a szeme sarkában is a könny). Először is: nem véletlenül léptem be a vonalba, mert a férjem, azaz Kovács Pál odta át a kagylót. Másodszor: nem csúfoládom, csupán a férjem stílusában akarom folytatni a csevegést.. Hát idefigyeljen, Ignácka I Éppen magáról diskurálgattunk. Ugyanis a férjem minden elmondott magáról. Elmesélte a viszonyukat, azokat a szép, együtt töltött estéket... egyszóval mindent tudok. Látja, kedvesem, én nyugodt vagyok, nem kiabálok, nem hisztizek. De miért nem, kérdezhetné? Hiszen hasonló helyzetben minden más asszony a haját tépné, és válogatott szavakkal illetné magát, igaz? Látja, kedvesem, én nem tépem, nem kiabálok, ellenkezőleg: nevetek... (Felnevet) Igaz, kissé bosszankodom is. Hogy miért? Egyszerűen azért, Ignácka, mert elveszítettem a fogadást. Tudnia kell ugyanis, hogy a férjem az utóbbi időben mindig azzal ugratott, hogy ő még most is — vén, deresedő fejjel — bármikor megkaphat egy fiatal nőt. így hát fogadtunk. És veszítettem. Mit lehet tenni. Az már úgy von az életben, hogy az egyik mindig nyer, a másik meg veszít. Ez a helyzet, kedvesem. Azért ne keseredjen el, lehet, hogy legközelebb jobban sikerül, és bocsásson meg ezért a fura játékért. Felejtse ell Jóéjt, IgnáckaI... (Lassan leteszi a kagylót, majd a férjéhez fordul). Tessék, Palikám, most már elmehetsz arra a vocsorás értekezletre! De azt vedd tudomásul és jegyezd meg, hogy én többé nem költözködöm! (Lassan kimegy) Függöny Petrőci Bálint Feleség. ember egyedül érezheti magát. Hozzá hasonló egyénnel össze sem tudna barátkozni, az a másik sem értené meg, sőt, ellenségévé válna, mert ugyanazt akarja elérni, amit ő, s tudja, hogy van az, amikor ketten marakodnak a koncon ... Nekem nem volt vele semmi bajom, nem akartam tőle semmit... — Épp azért kereste a barátságát, Kürti úr — mondja Miklós doktor. — Nem is volt az igazi barátság ■.. Amióta az üzemi újsághoz került, ritkán láttuk egymást. Hozzánk se járt, a feleségemet is alig ismerte. Csak egyszer látta, amikor, talán egy éve, véletlenül összeakadtunk az utcán. — Amikor a születésnapját ünnepelte, mégis leikereste magát. Valakire szüksége van, hogy érezze, nincs egyedül az életben... A pincérnő, nem hiszem, hogy olyan barátja, aki lélekben közel áll hozzá. Magukat mégis köti a régi emlék, a fáig, az iskola... a fiatalság emléke... Kürti mintha bólintana, de hallgat. Krivos elgondolkodva nézi. Ha Benyó nem itatja, nem ugratja, a felesége ma is élhetne ... Egyszerre izgatott lesz. Zsebéből kirántja a cigarettás dobozt, megkínálja Kürtit, Miklós doktort, s maga Is rágyújt. Ülra Kürtire pillant. Ha nem ő ölte meg a feleségét, akkor ki? — Igen, a születésnapját is magával akarta ünnepelni — folytatja Miklós doktor. — Megvárta a garázsban, míg megmosakszik, és elindultak a városba... Krivos már nem tudja magára erőszakolni a nyugodtságot: — Es beültek a kocsmába! — szólal meg. Kürti meglepődve néz Krivosra, mintha azt kérdezné, honnan tudja, hová ültek be. Nemet Int. — Egy eszpresszóba mentünk — mondja —, de az is olyan, mint a kocsma... — Konyakot vagy rumot ittak? — kérdezi Krivos. — Konyakot — feleli Kürti, és Miklós doktorra tekint, mintha tőle várna segítséget. Miklós doktor korholón pillant barátjára, de nem nézhet a szemébe, mert az feléje sem fordul. Krivos minden figyelmét arra összpontosítja, hogy Kürti arcrezdüléseiben olvasson. — Isszák a konyakot, egy poharat a másik után — mondja erőszakolt nyugalommal Krivos —, nem tudom, miről beszélhettek, csak azt tudom, egyszerre felugrott, és pofon vágta a barátját! — Ferii — kap Miklós doktor Krivos karja után, hogy hallgatásra bírja, de már késő. Kürti arca megfeszül, kapkodva lélegzik, s kezét ökölbe szorítva, felpattan a székről. — Bitang! Gazemberi Percekbe telik, mire Miklós doktornak sikerül Kürtit lecsillapítania. Amikor visszaül a székre, Krivos újra megszólal. — Aztán hazarohant... Kürti meg se moccan. Meg se rezzen a szóra. Elnéz az előtte ülő két fehér köpenyes ember feje felett. A semmibe néz. Csak a csupasz fehér falat láthatja ... A fehér falat nézi, gondolja Miklós doktor. Képeket lát. Saját magát látja, amint rohan haza. — Igen ... Hazarohantam ... — szólal meg Miklós doktor nyugodt, mesélő hangon, mintha Kürti mondaná, és Krivosra pillant, hogy figyelmeztesse: Most már ne szólj közbe. — Az asszony már otthon volt. Egyszobás lakásban lakunk. Az előszobában le sem vetettem a cipőmet, mint máskor szoktam. Eszembe se jutott. Csak arra gondoltam, amiről Benyó beszélt. Berontottam a konyhába. A feleségem az ebédet melegítette. Rám néz. Meg sem tudok szólalni. Miért nem húzod le a cipődet? — kérdezi. En csak bámulom őt. Nem lehet igaz, amiről az a gazember beszéltI Mi bajod van? — kérdezi. Beszélni sem tudsz? Alig állsz a lábadon! Hol voltál? Benyó hivott, szólalok meg akadozva. — Ma van a születésnapja. Mi közöd van neked az ő születésnapjához? — formed rám a feleségem. Tudod, mit mondott? ... — akarom mondani, de a hang bennem rekedt, csak a szám mozgott. Beszélni sem tudsz?! Vesd le a cipődet, és menj a szobába! — parancsolta az asszony. Szót fogadtam. Levetettem a cipőmet, és bementem a szobába. A fotelba vágtam magam. Rágyújtottam. Még most sem tudtam hinni Benyó szavának. Éva nem csaphat be. Bejött utánam, Kávét hozott. Megittam, ölembe ültettem Évát, és csókolgattam. — Nem várunk tovább, — mondtam. — Nem várunk további Mire nem akarsz várni? Nem kell nekem se autó, se ház. Amikor kimondta a szót, csak akkor ébredt fel bennem a gyanú. Eszembe jutott, hogy az ő gondolata volt az autó, gyerek majd lesz azután is ... Ha előbb jön a gyerek, sosem lesz autónk. — folytatjuk
