Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-01-19 / 3. szám
KOROSZTÁLYOK Tud-e lelkesedni о mai fiatalság és ha igen — vajon kiért és miért lelkesedik? Ezzel a kérdéssel sokszor találkoztam, ha kortársaimmal utódainkról vitatkoztunk, sőt önmagomnak is sokszor feltettem, amikor országjáró utóimon egy-egy iskolában alig egy-két tanuló tudott valamit mondani Thökölyről, de mindenki „fújta" a magyar labdarugóválogatott teljes névsorát é. jelentős mérkőzéseinek időpontjait. Tagadhatatlan tény, hogy az ifjúság különös ideálokat választott magának. A képernyőről ismert táncdal. énekes népszerűbb, mint a költő, a minden bandita fölött elegánsan győzni tudó „Angyalért" sokkal több lány rajong, mint bármelyik neves atomfizikusért. „Pehelysúlyú ideálokat választottak" — mondjuk fölényesen és ritkuló sörényünkbe kapaszkodva 'kiáltjuk a sztereotip jelszót: „Bezzeg, a ml időnkben .. .1" Az őszinteséget kedvelő embernek ezen a ponton ismét emlékeztetni kell a legyintőket: mi sem voltunk különbek! Marlene Dietrich két csodálatos lába — a mi időnkben — nagyobb sikert aratott mint Einstein bármelyik elmélete, a „lesz maga juszt is az enyém” kezdetű igazán bárgyú dalocska legalább olyan közkedvelt volt, mint korunkban az, hogy „nem várok holnapig". Más kérdés az, hogy a mi korunkban, a mi korosztályunkban több volt a történelmi lelkesedés, hogy minket lelkesített Dózsa, Esze Tamás, vagy Bem apó hősiessége, hogy amikor „felfedeztük" Villon verselt, mámoros megszállott rajongással olvastuk a csavargó poéta csodálatos sorait. De a könnyű mellett a nemes, komoly eszmék szeretete nem volt véletlen, hanem a tervszerű nevelés következménye. És ennek tudatában kell feltenni a kérdést: milyen nevelést kapott a mai húsz esztendősök korosztálya? Anyagilag többet kaptak, de lelkileg kevesebbetI Frázisokkal akartunk hatni, a történelem nagy eseményeit oktatási, sablonokba szorítottuk, a forradalmakból száraz „tananyagot", a forradalmárokból „héroszokat" csináltunk. Pedig új társadalmi rendünkért nem félistenek, hanem emberek harcoltak, a szocializmust nem félistenek, hanem emberek építik I Hosszú éveken át titkoltuk az ifjúság előtt, hogy a harcos nem teljes páncélzatban feküdt le aludni, hanem pizsamában, vagy hálálngben. „Nyilatkoztunk" és nem beszéltünk, tévedhetetlenek voltunk, pedig sokszor tévedtünk és amikor magunk is rájöttünk a tévedésre, az ifjúság már nem várta meg a magyarázatot, hanem azt mondta: hazudtatoki Pedig valóban nem akartunk hazudni, csak megalkudtunk. De mire Г ÁRNYÉKÁBAN Nem kell sokáig gondolkodni а megjelölésen: dacos. Völlig érő sötőtszőke könnyű haja követi feje minden mozdulatát. S ahogy kifejezi magát, az nem vall egy 13-lk életévét alig betöltött kislányra. A bíróság színe előtt egy kiforrott nő áll — nem gyermek. Sajnos, nem Is az. S a fiú, kinőtt ujjú zakójában, rövidre nyírt hajával mindenüvé Inkább Illene, semmint a vádlottak padjára. Ügy látszik, a négyhónapos vizsgálati fogság alaposan megtörte. Mindent bevall, csak egyetlen kérdésre válaszol nemmel. A kislány ugyanarra a kérdésre nem Is válaszol: dacosan felveti a fejét és hallgat. A tanács elnöknője háromszor Is kérdi, mindig másképpen fogalmazza a kérdést. Talán nem érti a tanú? Csend. A bírónő felkéri az édesanyát, várjon a folyosón, de a lány ezután Is hallgat. Másképpen Igyekszik a lány bizalmát megnyerni. Haragszik a vádlottra? Igen. Minden oka megvan rá nyár óta. Ez az alacsony növésű, de különben teljesen kifejlett lány azóta már kétszer követett el öngyilkossági kísérletet. Talán nem Is a megtörténtért, hanem az abból kifolyólag származó ezt magunk is beláttuk, az ifjúság már minden szavunkat frázisnak tartotta — frázisokért pedig nem lehet lelkesedni I Rossz volt a tartalom, de rossz volt a forma Is. Száraz adatokkal árasztottuk el a fiatalokat, bemagoltuk és ledaráltuk a tankönyv-történelmet, megfeledkeztünk a ráhatás fontossá" gárál, nem akartunk gondolatokat ébreszteni, megelégedtünk azzal, hogy az „előírások értelmében" teljesítettük kötelességünket. Konkrét példaként említhetem, hogy a régmúlt gyermekkorban jómagam is sokszor játszottam török-magyar, vagy kuruc-labanc háborút és voltam a játékban — az Iskolában hallottak hatására — Bornemissza Gergely, Kinizsi Pál, vagy II. Rákóczi Ferenc. De vajon élt-e a mai húszévesek gyermeki képzeletvilógában Lenin, vagy Zalka Máté, vajon játszottak-e „fórradalmasdit", úrűző csatákat, vagy partizán-fasiszta háborút? Minden pedagógus tudja, hogy ami a gyermek fantáziáját megragadja, ami a gyermeket lelkesíti, az játékká válik, mert foglalkoztatja, mert egészséges Igazságérzetével magát képzeli az üldözöttek és gyengék helyébe, hogy legyőzze a gonoszt. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy az Ifjú ember lelkesedni akarl Rajonganl valamiért, ami több, szebb mint a mindennapi I és bizonyos, hogy egy gyárat felépíteni feltétlenül nagyobb és lelkesftöbb, mint egy táncdalt elénekelni, de az utóbbi nagyobb hatást kelt. Pedig ez a mai ifjúság is tud lel. kesedni mindenért, ami szép, ami eredmény — nemcsak a táncdalok területén. Igazolják ezt ifjúsági építkezéseink, a vasútvonalak és a gátak, az irodalmi színpadok és a népművelési otthonok mellett működő szakkörök. De ne kívánjuk, hogy barokk szóvirágokért rajongjanak, ne kívánjuk meg, hogy bírálat nélkül elfogadják szavainkat és tetteinket, eltűrjék vállveregető fölényességünket, mert igaz, hogy mi felépítettük és befejezzülc a a szocializmust, de ők már a kommunizmust kezdik el építeni. És én bízom benne, hogy — frázisok nélküli Liliomtiprás körülmények hatása alatt érezte ügy, hogy nincs tovább § § § Azon a nyári estén a gyerek csak sírt, nem akart senkinek semmit mondani, elhúzódott, magába zárkózott. Pontosan tudta, hogy ml történt vele, s azt hitte, Jobb ha hallgat. Magét akarta védeni, nem a fiút, akire állítólag haragudott. Saját magánéletét féltette, s talán Igaza Is volt. Csakhogy egy táborban semmi sem maradhat titokban. A lányok már reggel összebújtak és egymás között suttogtak: „A Sanyi...“ Valaki látta kijönni a fiú szobájából, s rövid időn belül a vezetőség már úgy tudta, hogy a kislány nemi erőszak áldozata lett. Kihallgatás kihallgatást követett, s a lény elejétől végig becsületesen kitartott első vallomása mellett: A fiú — a tábori nevelők egyik aszszlsztense. esfe behívta a szobájába, ö nem mondott nemet, s akkor sem tiltakozott, mikor partnere a csókok után a folytatást követelte. Azaz mégis — „Hagyj, mert kiabálni fogok ■“ Nem kiabált. Viszont amikor a tábor vezetői közül egyesek arra szerették volna állítólag rábeszélni, hogy hallgasson, nem hallgatott. Péterfl Gyula Figyelmeztették, nemcsak a fiúnak, hanem neki is kellemetlen lehet az egész ügy, tönkreteszi a hírnevét és — a tábor jó hírnevét Is. § § § Dacosan áll kihallgatásakor, egy szavába kerülne — „kiabáltam" „tiltakoztam“ vagy „védekeztem“, s a vádirat még egy ponttal kibővül: nemi erőszak a legalacsonyabb büntetés öt év. De ő hallgat, és nem Is válaszol. A bíróság előtt egy kész nő áll, de csak fizikailag. A lány nem gondol bosszúra — csak vérig van sértve. Elvették tőle azt, ami a vele egykorúaknak még egy vagy két évig megmaradt — a gyermekkorát. Csúnyán, brutálisan. S ebben nemcsak az a kamaszkort alig néhány hónappal túlhaladott fiú a hibás, hanem mindazok, akik ilyen tragédiáknál elsősorban arra gondolnak, hogy „megmentsék a látszatot“. S a hitét még az sem adhatja vlszsza, hogy a fiút 18 hónapi szabadságvesztésre ítélte a bíróság lllloratlprásért. (EAS) 'V 4 taiAlta fei > TUIAIDONKÉPPIN TÁVIRÚT? „Nem Morse о táviló feltalálója — a műszaki kivitel egészen másnak a miivé" állapítja meg Gurótt, angol tudós, a londoni tudományos múzeum igazgatója. Ez a megállapítás vtlmios tiltakozást váltott ki mind az Egyesült Államokban, mind Angliában, ahol 1970-ben nagy ünnepségek közepette akarnak megemlékezni Morse halálának 100-ik évfordulójáról. Garet) állítását számos bizonyítékkal támasztotta alá, Morse 40 éves koráig Londonban élt, ahol úgy ismerték, mint tehetséges festőművészt. Csak később, amikor mint festőművésznek már megkopott a neve, tért vissza szülőföldjére, az Egyesült AI lomokba. Itt kíméletlen, de annál eredményesebb kereskedőként szerepelt, és a technikához mit sem értett. Még hajóútja alatt hozzáértő emberektől hallott valamit az akkoriban felfedezett elektromágnesség ről, hazatérte után jó kereseti lehetőséget szimatolva elkezdett kísérletezni, persze teljesen eredménytelenül. Garett még azt is bebironyitotta, hogy még azt a lényegében egyszerű igazságot sem ismerte fel, miszerint a gyenge elektromos mágnes fölerősíthető a drót tekercsek szaporitásával. Szerencséjére találkozott egy fiatalemberrel, a) ugyancsak amerikai A. Vail-lel, aki nagyon ügyes műszaki szakembernek bizonyult. А. V a i I találta föl és állította össze az első, a gyakorlatban is használható távírót. Továbbá bebizonyosodott az is, hogy Vail gondolata volt az abc betűit pontokkal és vonalakkal helyettesíteni. Morse ugyanis olyan kódrendszert akart kidolgozni, amelyben minden szónak meg lett volna a maga jegye. E szerint pél dóul egy pont az „én" szónak, két vonal a „van" szónak felelt volna meg. Ez a jelrendszer azonban megkövetelte volna, hogy a távirászok valamennyi jelét kívülről ismerjék, de ez a lehetetlenséggel lett volna határos. A. Vail tehát technikailag és gyakorlatilag is megvalósította Morse elgondolását és kívánságát. Vail egyébként csöndes, szegény ember volt, híján bármiféle üzleti érzéknek, s igy fel sem mérte a találmány értékét, az meg végképp eszébe sem jutott, hogy a forgalmazásával is törődhetne. Ezzel szemben Morse minden hájjal megkent üzletember volt. Elintézte a találmány szabadalmaztatását, de előbb egy ügyesen megszerkesztett szerződéssel amelynek értelmében Vail elismeri öt a találmány „szellemi atyjának" megkötötte a fiatalember kezét, illetve minden jogot fenntartott magának. Tudományos körökben már Morse életében is kételkedtek benne, hogy ez az üzletember ismerte volna az elektromágnesség lényegét s hogy felismerte volna az elektromágnesség lényegét s hogy felismerte voltra gyakorlati hasznát a hírközlés terén. Viszont Morse népszerűsíteni tudja az új találmányt, s dicséretére legyen mondva, rendkívüli szívóssággal hurcolt bevezetéséért. Hosszú küzdelmek árán elérte, hogy megrendelést kapott az első távíró-összeköttetés kiépítésére Washington és Baltimore között. Vail ekkor már rájött, hogy kíscmmi'zték, de panaszával nem élt el semmit, mert Morse ekkor már a népszerűség oly magaslatán állott, hogy a fiatalember nem tehetett ellene semmit. Megmaradt Morse egyik alkalmazottjának. Morse 81 éves korában halt meg, számos kitüntetés tulajdonosaként, amelyeket azért a találmányért kapott, amelyet más talált fel helyette. (Svet vedy)
