Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-01-19 / 3. szám
Lovicsek Béla vi Férj. Férj. Férj. Férj. tNGEDJENC Férj. Szereplők: Férj. Feleség, Női hang. Szín: nappali szoba asztallal, két fotellel, telefonnal, állólámpával. Este van. Mikor a függöny szétnyílik, az asszony egyedül van a színen. A telefon csengése bontja meg a csendet. Feleség, (felemeli a kagylót) Halló, itt Kovács lakás. Női hang (nyafogva) Bocsánat... téves kapcsolási Feleség. Érdekes: ma már harmadszor ugyanaz a nyafogásl Téves kapcsolás. Jó kifogási (Kissé indulatosan levágja a kagylót), (háta mögé rejtett nagy virágcsokorral a kezében, ragyogó arccal csendesen bejön, s egy ideig szótlanul nézi az asztalon matató asszonyt) Szervusz, anyucit Feleség. Jézusom, de megijesztettél!... Férj. Engedd meg, hogy ezzel a szerény kis csokorral köszöntsem a világ legdrágább, legmegértőbb, leghűségesebb, legcsodálatosabb asszonyát, a legtökéletesebb élettársat I Feleség, (elérzékenyülve) Kedves vagy, Palikám ... figyelmes és kedves vagy... KöszönömI Vacsorázol? Nem... köszönöm, most nem kérekI Inkább egy kis italt, meg egy jó feketét innék. (Rágyújt) Feleség. Azonnal hozom. Az ital ott van a helyén. Férj. Hanem te is megleptél engem, anyuci. Feleség. A kedvenc italoddal?... Elvégre csak egyszer van az ember életében húszéves házassági évfordulói Férj. '' Látom, te sem feledkeztél meg róla. Feleség. Most már elárulom: nagyon Izgultam, hogy eszedbe jut-e vagy sem ... Tavaly is, azelőtt is . .. megfeledkeztél róla ... (Teletölt két pohárkát) Hát akkor.., csendüljön össze két pohár: szervusz, édes! Feleség. Szervusz! Férj. Isteni ital: öt csillagos! Nekem azonban mindennél többet jelentenek a te szemedben a csillagok! Feleség. Hm, valamikor talán ragyogtak, most már megkopott a fényük. Már csak az emléke-Férj. Férj. zés, meg a képzelet rakja vissza őket egyegy pillanatra. Megfáradtam, Palikám. Óh, szegény, szegény öregasszony!... őszintén, mondom, édesem, az utóbbi Időben megszépültél, kivirultál: üde az arcod, fiatalos a mozgásod, megőrizted a karcsúságodat. Nem hiába mondogattam én mindig, hogy olyan rugalmas és hajlékony a tested, mint a jól edzett acél . . . Húsz évi... Hogy elfutott! Emlékszel a megismerkedésünkre? Feleség, ősz volt... langyos ... ezerszínű. Hulló lombok ... csillagfényes éjszakák . .. Szép volt, nagyon szép. Férj. Na, és a folytatás nem volt szép? ... Feleség. A folytatás? Hát... az már sokkal egyszerűbb, ridegebb, nehezebb és keserűbb volt. Igen, igen, Palikám, nem volt könnyű. Jöttek a gyerekek, ellátni, nevelni őket, aztán a konyha gondja, mosás, takarítás... szürke monoton egyhangúság ... Te tanultál, egyre magasabbra törtél, én meg maradtam, ahol voltam, ahol kezdtem ... Édes anyucikám! Nem akarok hinni a fülemnek. Te pontosan úgy beszélsz, mint aki elrontotta az életét, mint aki elégedetlen a sorsávalI... És mindezt pontosan most kell felsorolni, most, amikor örülnünk kellene, hogy az elmúlt húsz évet milyen szép megértésben éltük egymással. Hagyjuk most ezeket a dolgokat, igyunk: szervuszI Feleség. Miért sürgetsz annyira, miért nézed folyton az órádat, készülsz valahová?... Is. mét valami vacsorás értekezletre? Látod, édesem, ezt csodálom benned, ezt a tévedhetetlen megérzést, ami csak olyan emberekben van meg, akik nagyon szeretnek ... Sajnos, kilencre be kell mennem az üzembe, valóban vacsorás értekezlet lesz... Hiszen azért nem is vacsoráztam itthon ... Most úgy nézel rám, mintha haragudnál ., .? Feleség. Hát csoda, ha haragszom I?... Tudom, a kötelesség I Nem is tudsz te mással takarózni, örökké a kötelességet hívod mentségül ... Különben, a fene sem tudja hol, merre csavarogsz, milyen vacsorákon veszel részt hivatalból... Én nem mehetek veled, soha nem is mehettem, mert a te szavaiddal mondva — azt b.eszélnOT az emberek, hogy ez a Kovácsné mindig az ura nyakán lóg, biztosan féltékeny. Már pedig azt ne suttogják egy Kovács Pálról, igaz-e, galambocskám I? Férj. Tudod jól, hogy ez az igazság, mondd, miért gúnyolódsz mégis? Vagy bosszantani akarsz? Feleség. Nehéz volna téged ilyesmikkel felbosszantani, annyira már ismerlek .., Csak úgy csendesen megjegyeztem. (Megfogja a poharat) Szervusz, édesl (Megjátszott kelletlenséggel) SzervuszI... Vagy te is úgy akarsz csinálni, mint a szomszédban a Lakiék? Jókkal példálódzói: a Lakiék! Makacs szamár mind a kettő! Egyik sem akar Férj. Feleség. Férj. Feleség. Férj. engedni. Márpedig a házasságban 02 egyik félnek mindig engedni kell, különben csakhamar felborul a békesség. Nálunk talán ...? (legyint) Mit akarsz ezzel mondani? Sajnos, nálunk mindig neked jutott ez a szerep ... Igenis mindig én engedtem . . . Igen!?.. .Nagyon tévedsz, te édesem! Ha én nem alkalmazkodom hozzád, ha nem tűröm el szótlanul a szeszélyeidet, akkor régen feje tetejére állt volna a házasságunk! Hogy ne üssön meg a guta!... Olyan voltam ennél a háznál, mint egy hűséges, engedelmes eb. Mindig a te akaratod érvényesült. Ha megpróbáltam volna csak egyetlenegyszer is ellenszegülni, lett voltna itt nemulass I Tűrnöm és hallgatnom kellett. Szó nélkül nyeltem a keserűséget meg a könnyeimet. Eleinte ugyan lázadozott ellene minden porcikám, de hiába. Hamu alatti parázsként izzottam, s csak azért nem lobbantam lángra, mert nagyon szerettelek .. . Szeszélyeimet? . . . Emlékezz csak vissza, Palil Alig ötéves házasok voltunk, mikor először megcsaltál azzal a... a semmi kis óvónővel. Férj. De édes anyucikám, hát miért...? Feleség. (Közbevág) Hallgass, most én beszélek! Egyszer már ki kell fújni magamból azt a sok mocskosságodat, amit házasságunk alatt lenyelettél velem ... Igen, aztán jöttek a többiek szépen sorjában: a bankbó1 az a szőke tisztviselőnő... a szappangyár titkárnője ... a vállalatod kis fekete cicája, a Bözsike, aztán az a tanítónő, aki olyan volt mint a nyomorék, s ki tudja még hányán, akikről nem tudok ... Ne nézd örökké az órádat) . . . így volt, Palikám, s én mit tehettem? Egyik helyről a másikra húztalak, mert egy évnél tovább nem maradhattunk meg sehol sem. Nem bírtam elviselni a suttogást, a gúnyos megjegyzéseket. Olyanok voltunk mi Palikám, mint a vándormadarak: örökké költözködtünk. Mindenhol megkerested és megtaláltad a városka legtörékenyebb teremtését, mert neked mindig a törékenyek tetszettek, csak a fenekük meg a mellük legyen domború I Vándormadarak? Ugyan ne beszélj csacsiságokatl Hiszen több, mint öt éve költöztünk ebbe a városba, és... és történt azóta valami? Semmi. Minden a legnagyobb rendben van, na látod I Tudod te nagyon jól, hogy csak téged szeretlek, soha egy pillanatig sem gondoltam arra, hogy elhagyjalak. Érted, meg a gyerekeinkért dolgoztam, tiétek volt minden gondolatom és Igyekezetem ... Nem tagadom ... egyszer-kétszer megbotlottam, hiszen emberek vagyunk, tévedhetünk illetve hát.. . hát megszédülhet az ember a saját akaratán kívül is. Feleség. Az a baj, Palikám, hogy nagyon szédülékeny, meg botladozó természetű voltál egész életedben. Feleség. SÖTÉT PILLANAT « Az ember Is olyan, mint a hó, gondolja, és kesernyésen elmosolyodik. Rágyújt. Kinyitja a felső, kis szellőztetőablakot. Hallgatózik. Semmi nesz. A könyvespolchoz megy, és nézegeti az orvosi könyveket. Végre kulcs csikordul a zárban. Csak kulccsal lehet benyitni, kilincset csak az ajtó belső oldalára szereltek. Nyílik az ajtó, s Krivos megpillantja a küszöb előtt megtorpanó, görnyedt hátú férfit. Lehorgasztott fejjel áll fakókék köpenyében. A köpeny alól kilátszik a kurta, fehér pizsamanadrág. A lábán meleg papucs. — Jó napot, Kürti úr — szólal meg barátságosan Krivos. Miklós doktor beljebb tessékeli a beteget, s beteszi maga után az ajtót. — Egy kicsit megvárakoztattalak — mondja. — Megkértem Kürti urat, hogy borotválkozzék meg. Mégsem jöhet szőrösen, borzason ahhoz az emberhez, aki kigyógyltja a bajából... Igaz, Kürti úri Kürti felemeli a fejét, s a szőke hajú, fehér köpenyes férfira mered. Szánalmat ébreszt a pillantása. Megmozdul az ajka, mintha szólni akarna, de nem szól. Görnyedt hátát hirtelen kiegyenesíti, lábát szétveti, keze ökölbe szorul, mintha régi erejét fitogtatná, és szemét le nem veszi Krivosról. Jéghideg, dermesztő most a tekintete. Egy léoést tesz előre. A belső feszültségtől eltorzult az arca. Maga tudja, mi a bajom? kérdezi. Tudom — válaszolja Krivos. — Akkor akasszon feli — kiáltja Kürti. A foga vacog, mintha a hideg rázná. Miklós doktor Kürtihez ugrik. — Nyugodjon meg. Kürti úri Nem maga a gyilkos, ezt tudnia kell — csillapítja betegét, és leülteti. — Tegnap Is milyen szépen elbeszélgettünk... Nem emlékszik rá? — Tegnap?... — motyogja Kürti. — Igen ... Tegnap ... A szobájában — mondja Miklós doktor, és Krivosnak kézmozdulattal, jelzi, hogy üljön le. Maga is helyet foglal az osztóinál. Kürtire pillant. — Amikor a többiek a folyosón voltak, mi beszélgettünk. — Beszélgettünk... — ismétli Kürti a doktor szavát. Miklós doktor előveszi a clgarettás dobozt, s megkínálja Kürtit. Rágyújtanak. Kürti mohón szippant, kifújja a füstöt, s a fehér asztallapra mered. A fehér asztalon csak a zöld hamutartót látja. Miklós doktor követi a tekintetét, és elmosolyodik, széttárja a karját, mintha az asztalt akarná átölelni. — Olyan, mint a mozivászon —• mondja. — Fehér mozivászon, amelyre képeket lehet vetíteni. Krivos kérdőn pillant az orvosra. Már szólásra nyílik a szája, amikor látja, hogy Miklós doktor az asztal szélére csúsztatja a hamutartót. Szándékosan tereli a figyelmet a fehér mozivászonra, amelyre képeket lehet vetíteni? Tegnap Is beszélt Kürtivel, s most újra fel akarja eleveníteni benne mindazt, amiről tegnap köztük szó esett? Két óra lehetett, amikor elindultam Benyó barátommal — kezdi Miklós doktor, mintha Kürti mondaná. — A garázsban várt rám ... — Egy faluból vagyunk... Együtt jártunk iskolába... — Szólal meg Kürti. — Aznap volt a születésnapja, hivott, gyere, iszunk valamit, nincs már senkim, ha téged is elveszítelek, nem tudom, mit csinálok magammal... Szerencsétlen. Azt hittem, úr lesz, s lett belőle egy nagy semmi... Felesége volt, két gyereke, elhagyta őket, most egy pincérnővel él, az tartja el. — Benyó dolgozik, az üzemi lap szerkesztője doktor. .. — jegyzi meg Miklós — Az italra is kevés, amit keres , Kirúgják onnan is ... — Azért iszik annyit, mert nem tud az lenni, ami lenni tudna. — Csak a száját járatja ... Volt már minden! Diák, főiskolás, onnan kidobták, elment maltert '.keverni, aztán hir vatalnok lett, ott sem birta ki sokáig, a hegyekbe szökött, egy turistaházban dolgozott, ott ismerkedett meg a pincérnővel. Visszajött vele ide ... Aztán írógatr\i/jiezdett az üzemi lapba ... Egy napopjMbitJiák az irodába, ilyen-olyan végzettségé van, tehetsége van az íráshoz, nem lenne kedve az üzemi lapnál dolgozni? Hogyne lenne, amikor mindenütt a könnyű munkát kereste . . . — Bohém ember — kezdi újra Miklós doktor. — Elveszett emberi Nem tud élni - mondja Kürti. — Vagy inkább tud élnil — vágja rá Miklós doktor. — Hányszor gondolkodott el maga is azon, mennyivel jobb ilyeneknek, nincs semmi bajuk, semmi gondjuk ... Nekik mindegy, fekete vagy fehér, csak hagyják békén őket, nem törődnek semmivel, csak saját magukat látják; ilyen ember Benyó... Ilyen
