Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-01-19 / 3. szám
'Ай# (Jubilált a Csehszlovák Légitársaság) Az elmúlt év utolsó péntekjén Bratislava repülőterén, Vajnoryban nagyon sokan várták a fél háromkor érkező prágai gépet. A váróteremben nagy volt a nyüzsgés, újságírók, fotóriporterek, egyenruhás alkalmazottak türelmetlenkedtek minden sarokban. Hogyne, hiszen a Csehszlovák Légitársaság milliomodik utasát várták. A gép egy órát késett, valahol elakadt a decemberi délután ködgomolygásában, s így érthető, hogy amikor végre leszállt, a kíváncsiskodók szinte megrohanták. Vajon ki lehet? A filmesek hosszú kábeleket vonszoltak maguk után, búgni kezdtek a TV-kamerák, a riporterek blokkjaikat lobogtatták, nagyokat villantak az alkonyaiban a jotosok vtllanólámpát és a repülőtér parancsnoka celofánba csomagolt, gyönyörű, tűzpiros szekjűcsokrot és egy krtstályvázát nyújtott át a jubiláns milliomodiknak, Szőke Katalinnak. A bájos fiatal lány nyugodtan, bár kissé meglepődve állta az ostromot, s türelmesen felelgetett a feléje zúduló ezernyi kérdésre, — Mikor tudta meg, hogy ön a milliomodik? — Brno után. — Hány éves? — Húsz. — Mtért volt Prágában? — Szolgálatllag. — Hol lakik? —■ Bratislavában. — Szép magyaros neve van. Tud magyarul? — Sajnos, egy árva szót sem. — Mi a foglalkozása? — Segédszerkesztő vagyok a Práca szerkesztőségében. (No lám, hát ezért a nyugalom és biztonság — hiszen ö is a szakmába tartozik!) Lassan kiapadt a kérdések áradata, s ekkor Jaroslav Jechumtal mérnök, a Csehszlovák Légitársaság vezérigazgatójának helyettese vette át a szót, s felhasználva az ünnepélyes alkalmat, ecsetelte légitársaságunk múltját. Az első repülőjáratot hazánkban Prága és Bratislava között létesítették. A vonalat 1923 október 29-én nyitották meg egy eredetileg katonai, ún. Brandenburg típusú géppel, amelynek fedélzetén a pilótán kívül csupán egyetlen utas volt — egy prágai újságíró. Az év végéig 29 utasa volt a társaságnak, közöttük több neves cseh művész (Adolf Hoffmeister, Oskar Nedbal stb.). A következő évben megindították a Bratislava — KoStce-l járatot, majd 1926-ban a Prága — BrnO-tt. Ebben az évben már 1703-an választották a légi utat. Ezután már szinte rohamosan fejlődött a légihálózat kiépítése, s vele együtt nőtt természetesen az utasok száma ts. A megszállás alatt nemcsak hogy megállt a fejlődés, de a légitársaság ntiasszállítól előtt bezárultak a határ yAdl repülőterek ts (Marlanské Lázné, Karlovy Vary, Ltberec, Kelmarok, ffrSice). * 1945 után szinte újból ki kellett építeni az egész hálózatot. Nemcsak régi belföldi járatokat Indítottak meg, de 1946-ban már készen volt az ostravat, a sltaöl, a pleStanyl és a llltnat repülőtér is, egy évvel később pedig már Gottwaldov, Poprad és PreSov ts, sőt később jelentéktelenebb helyeken ts nyíltak repülőterek, pl. Trenöínben, Kroméfilben, Olomoucban. 1950-ben ezekből a járatokból többet megszüntettek, mivel ezek az útvonalak nem voltak eléggé kihasználva. Ugyanebben az évben létesítették az aerotaxt-A TU-104 — légitársaságunk egyik büszkesége szolgálatot, amelynek ma 70 állomása van. A Csehszlovák Légitársaság történetében jelentős határkőnek számít az 1957-es év, amikor a hosszabb, belföldi vonalakon az IL-14 típusú utasszállítókat alkalmazták, majd 1960- ban ugrásszerűen növekedett a forgalom, mert ekkor vetették be az 1L-18- ast, s néhány évvel később már a lökhajtásos TU-124-est. Légitársaságunk belföldi hálózata jelenleg 6000 kilométert tesz ki, s hazánk 10 nagyobb városát köti össze (Praha, Karlovy Vary, Brno, Gottwaldov, Pferov, Ostrava, Bratislava, PteS(any, Banskd Bystrica, Sllaö, KoSlce). LÄNG EVA 1777. Charles Messier csillagász a felhőtlen égbolton figyelt meg néhány repülő tányért, amelyek nemcsak messzelátóval, de szabad szemmel is észlelhetők voltak. A múlt századból ugyancsak több ilyen vagy ha. sonló feljegyzés maradt ránk. Ezeket a jelenségeket főleg a különböző tengereken járó hajókon, vagy tengerparti városokban figyelték meg. A megfigyelők között szerepel Safarik professzor, cseh asztronómus is, aki arról számol be, hogy fényes, lapos tárgyat látott leválni a Hold felületéről és eltűnni az űrben. Az Egyesült Államokban 1897-ben tört ki az első igazi nagy „csészealj-láz", csaknem olyan erővel mint ma. A jelenségek iránt — amelyekről rengeteg ember küldött jelentéseket — Thomas Edison is behatóan érdeklődött, azonban nem foglalt határozott állást. Persze arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy ezek az évek a Verne regények és az első irányítható léghajók kora volt. A repülő csészealjak a második világháború után Teljes bizonyossággal tudjuk, hogy az UFO-k számtalan esetben megjelentek a második világháború harcterein, nevezetesen délkelet Ázsiában és a Pacific térségében, tehát ismét a tengerek vagy G. Stark fényképezőgépe így 8r6kítettc meg a repfllátányért Dr. Jósé A. Lanuxa 1984-ben egy mexikói repülőgép fedélzetéről készítette ezt a felvételt a partvidék fölött. Megközelítették a repülőgépeket, s ha megtámadták őket, szédületes sebességgel tűntek el. Ugyancsak többször észlelték ezeket a tárgyakat a koreai háborúban is. Az UFO-k általában élénk érdeklődést tanúsítanak a harcterek, a rakétakilövő pályák és az atomrobbantások számára fenntartott területek iránt. A Tacoma esete és Kanneth Arnold A sajtó mindeddig nemigen népszerűsítette a fent említett eseteket. A híradásokat, jelentéseket többnyire elnyelték a szigorúan titkos levéltárak. A Tacoma Harbour Patrol amerikai hajó legénységének 1947. évi élménye sem került nyilvánosságra. Ez a hajó Maur Island sziget közelében tartózkodott, amikor legénysége körülbelül 600 méteres magas, ságban öt. kör alakban csoportosult korongot vett észre. A kör közepén volt a hatodik korong. Tökéletes látási viszonyok mellett a hat korong teljesen hangtalanul 150 méteres magasságba ereszkedett le, s ekkor a középső korong fülsiketítő robajjal felrobbant. A robbanás okozta fénykoszorúból sötét tárgy vált ki és belezuhant a tengerbe. A többi öt korong óriási sebességgel eltávolodott. A helyszínre kiküldött katonai vizsgáló bizottság a szigeten több, félig-meddig megolvadt alkatrészt talált. A sajtóban is elhatalmasodó „tányér-lázat" azonban mégse ez az eset váltotta ki, hanem egy harmickét éves kereskedő. Kanneth Arnold közlése. K. Arnold magánrepülőgépből 9, V-alakban mintegy 2000 km sebességgel repülő csészealjat figyelt meg az Egyesült Államok második legmagasabb hegycsúcsa, a Mount Rainier körül. Tájékoztatta a föderációs rendőrséget. Tájékoztatása a napilapok első oldalán jelent meg, öles címekkel. Ezután gyors egymásutánban jelentek meg innen is, onnan is hírek az újságokban, a legélénkebb érdeklődést váltva ki az emberekből. Az első szerencsétlenség híre már pánikot keltett. Mantell kapitány esete Mantell kapitány, a tapasztalt, kipróbált harci pilóta 1948 január 7-én elpusztult, három repülő csészealj egyikének üldözése közben. Ezek a csészealjak a Fort Knox-i repülőtér fölött jelentek meg, s látta őket a repülőtér egész személyzete, s parancsnoka, Hix ezredes is, továbbá a három pilóta közül kettő, akik megbízható vadászgépeiken üldözőbe vették az UFO-t. Mantell kapitány eltűnt a felhőkben, s darabokra zúzott gépének maradványait jó néhány négyzetkilométernyi területről szedték össze. Az amerikai katonai hivatalok többféle hazugság gal szerették volna eltussolni, illetve egészen másképpen feltüntetni a katasztrófát. Többek között kijelentették, hogy az UFO nem volt egyéb, mint Időjárásielző léggömb, sőt a pilóták beszélgetését megörökítő magnetofonszalagról is hamis jelentést tettek közzé. Több tiszt, miután befejezte tényleges szolgálatát, kijelentette, hogy Mantell utolsó szavai a következők voltak: „Szent ég, hiszen ott emberek vannakl" Ezt a kijelentést az Egyesült Államok körei váltig leplezni igyekeztek. A csészealjak Washington fölött 1952 július 20-án Amerika ismét lázba jött. Nulla óra negyven perckor a Washingtont védő radarok képernyőjén hét korong tűnt fel. Óriási izgalom támadt, lökhajtásos starfighterek vették űzőbe a hahalmas testeket, de ezek ismét hihetetlen gyorsasággal eltűntek. Fél óra múlva a lökhajtásos vadászgépek kénytelenek voltak visszatérni. De alig telt el néhány perc, a tányérok ismét visszatértek Washington fölé. Akkor már megvirradt, s nemcsak a katonai közegek, de a korai járókélők közül is, akik semmit sem tudhattak a riadóról sokan látták őket. Egyébként 1955 óta a repülő csészealjak többnyire Dél-Amerikát „kedvelik". Egyes vidékei fölött nap mint nap megjelennek, némelyek szinte pontos „menetrend" szerint. Láthatók voltak az 1963-as óriási paranai tűzvész fölött — ekkor az ott lakó indiánok adtak pontos leírást róluk, sőt sokan az Atlanti óceán hullámaiból látták őket felmerülni. Egy repülő csészealj lelövése 1947-ben Angliából néhány amerikai bombázó tért vissza kiindulási pontjára. Útközben több repülő tányért vettek észre, s nemsokára az egyik bombázó rejtélyes körülmények között eltűnt a Bermudák térsége fölött. 1948-ban ugyancsak e helyen egy utasszállító tűnt el és sehol sem bukkantak katasztrófa nyomaira. 1949-ben két utasszállítót hasonló sors ért. Ezek a sorozatos esetek arra kényszerítették az Egyesült Államok légi haderejét, hogy állandó felügyeletet tartson a veszélyes térségekben. így került sor egy csészealj lelövésére. A tárgy a beütések következtében megingott, majd lassan leereszkedett az óceán felületére és eltűnt a hullámokban. De ne maradjunk csupán a nyugati világ híreinél. Jóval azelőtt, mielőtt még a Szovjetunióban is megalakult volna az UFO vizsgálatával megbízott intézet, a radarok képernyőjén nagyon gyakran jelentek meg sebesen haladó tárgyak, amelyeket a megfigyelők semmiképpen sem tudtak identifikálni. „Mi ezekről a megfigyelésekről hallgatunk, egyrészt, mert nem akarunk pánikot kelteni — mondotta a szovjet alezredes —, másrészt azért, mert a beérkezett Jelentések kiváló szakemberektől származnak, akiktől távol áll mindenfajta szenzációhajhászás.“
