Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-01-19 / 3. szám
Mire gondol a könyvkötő ?. A galántai könyvkötődé Maxima gépe nagy, erős fogaival vágja, nyírja, egyengeti a papírt, a vásznat, aszerint, mit kötnek, mire kapnak megrendelést. Menyhért Zoltán, a könyvkötődé alkalmazottja kezeli a hatalmas vágógépet, majd egy fekete kislány elé teszi a formába szabott papirt, aki biztos kezekkel húzza meg a széleken a csirizt, s ráragasztja a műanyagot, vagy a színes préselt papírt, aztán szépen egymásra rakja, mint most, egy bolgár Író kisregényét. Gyűlik a könyvhalmaz, mintha téglát téglára raknának a házak építésénél. Az üzem irodájának ajtaján félénk kopogtatás: — Tessék — szól ki Filó László, a könyvkötődé vezetője, s egy fekete szemű hajadon terem előtte. — Esküvői értesítőt szeretnék rendelni — mondja és körülnéz, mintha attól félne, a nagy titkot valaki meghallhatja. A nyomda három ajtóval tovább van. A vezetőnek gyűlésre kellett mennie. Az elvtársnőnek is, aki a megrendelést felveszi. De elintézhetem helyettük. Tessék diktálni a formát, nevet, dátumot — mondja Filó László készségesen. A félénk, fekete szemű kislány mottóként bemondja Goethe két sorát — Két aranyszínű karikagyűrű legyen rányomtatva, virág fogja össze. Aranyszín virág. — Aranyszin virág . . . Rendben van. Meglesz a kért időre. Elintézem. A sötét szemű menyasszony ajkait halk, megkönnyebbült sóhaj hagyja el. Köszönetképpen egy hálás, tavaszi mosolyt küld a főnök felé, aztán kisurran a fehéredő világba és elvész a hópelyhek között. Filó Lászlóról az első szempillantásra megállapíthatja a látogató, hogy az üzletember minden jó és egészséges tulajdonságával rendelkezik. A kicsi üzemnek elég sok a Ügyet kislánykezek regesztjük a vásznat Menyhárt Zoltán formába szabja a papírt Foto: Belicky Zoltán megrendelése. Jó munkabeosztással dolgoznak, s időre elkészülnek terveikkel a várakozó megelégedésére. — Hány éve dolgozik a szakmájában? — Tíz éve. Egy évet a pozsonyi Polygráfiai Üzemben dolgoztam, két évet Novy Jiéínben. Azóta Galántán vagyok. — Mire gondol ilyen csöndes hóhullásban egy könyvkötő? — Álmodik. Finom bőrkötéses könyvekről. Szeretnék szép dolgokat produkálni, útjára ereszteni fantáziámat. Sok mindent megtanultam Csehországban. Jó lenne tudomásomat gyümölcsöztetni. Sajnos, a mi embereink nagy hiányossága, hogy szépérzékük nincs eléggé kifejlődve. S még nagyobb hiba, hogy ilyesmire sajnálják kiadni a pénzt. De azért nem mindenki! A Maxima mellett egy asztalon ott látom a Nőt, a Hetet, a Ludas Matyit, Ország Világot, Asszonyokat, Természet és Társadalmat. Ez is bekötésre vár? Igen. Ki a tulajdonos? — Van néhány olyan megrendelőnk, akik évek óta beköttetik lapjaikat. Például egy kedves öreg bácsi, vidékről. Rogyadozó lábaival nem átallja minden esztendőben bekötésre behozni kedvenc lapjait. Pedig elég kis nyugdijat kap. Galántán Éliás Tibor, bútorgyári alkalmazott és Klees Lászlóné, tanítónő szokta beköttetni a lapjait. A legtöbbet Klees Lászlóné, aki két gyermekes családanya, Velká Maéa-ra utazik naponta tanítani, s lám elolvassa, sőt be is kötteti az átolvasott lapokat. Bár sok ilyen megrendelőnk akadna az új esztendőben — folytatja a galántai könyvkötődé vezetője. — Amikor ezeket mondom, nem új, és nagyobb kereseti források lebegnek előttem. Ügy dolgozunk, hogy az esztendő minden hónapjában kaptunk prémiumot. De ha számolni kezdek, akkor minduntalan elszomorító dolgokra kell rádöbbennem. Például városunk lakossága meghaladja a 7000-et. Járási székhely, 52 község van, s az egész járásban alig néhány ember szánja rá magát arra, hogy színvonalas lapjainkat beköttesse. Pedig összevissza jó néhány százezer példányban kerülnek piacra, s el is kelnek. S a sorsuk? Legjobb esetben pincébe, padlásra, kamrába kerülnek. De merem állítani, hogy legtöbbjük az illemhelyre kerül. Hát ilyesmire gondol egy magamfajta könyvkötő, amikor odakünn nagy pelyhekben hull a hó. Mert nem utolsó dolog ám téli estéken visszalapozni egy-egy értékes cikkhez, vershez, elbeszéléshez MOYZES ILONA A szerencsés milliomodik — Szűke Katalin- A REPÜLŐ CSÉSZEALJAK TITKA A Szovjetunióban múlt év november 11-én bejelentették az Ismeretlen Repülő Tárgyakat Vizsgáló Bizottság létesítését. A bizottság élén, — amely az Ossz-szövetségi Űrhajós Bizottsághoz tartozik — Toljarov nyugalmazott vezérőrnagy áll; a szervezetnek 18 tudományos dolgozója és 200 megfigyelője van a Szovjetunió minden részében. A szovjet kormány ezzel az intézkedésével a közfigyelmet ismét a repülő csészealjak felé fordította. Az Egyesült Államokban már 1945 óta behatóan tanulmányozzák ezeket a jelenségeket. A hivatalos és a nem hivatalos jelentésekben UFO-nak nevezik őket (Unidentified Flying Objects — meg nem állapítható repülő tárgyak). Egy pillantás a múltba A régmúlt legendái és mítoszai homályos elképzeléseknek adnak tápot, de azért elegendő feljegyzés maradt fenn a régi krónikában, amelyek nagyon is elgondolkoztatóak. Lássunk néhányat azok közül a feljegyzések közül, amelyek nem keltenek az emberben bizalmatlanságot és teljesen hihetőnek tűnnek. 1290. ... Amikor Henrik apát út miséhez készülődött, János fráter jelentette, hogy kinn csodálatos dolog történik. Mindannyian kirohantak, s a levegőber ezüstös korong formájú tárgyat láttak lassan repülni. A látvány valamennyiüket nagy félelemmel töltötte el. (Az angliai amplefoth-i apátság krónikájából, amelyet 1953-ban találtak meg.) 1646. Cambridge város számos lakosa közül sokan látták, hogy a város határában egy tüzes gömb éri földet. Egy ideig saját tengelye körül forgott, majd nemsokára ismét a levegőbe emelkedett és nagy sebességgel eltűnt.
