Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-01-19 / 3. szám
PÁSZTORLÁNY. TURANDOT, Ha Nadéída Knlplová államdíjas művésznővel, a prágai Nemzeti Színház szólistájával beszélgetünk, az a kellemes érzésünk, mintha egy régi Ismerőssel társalognánk. És hirtelen eszünkbe ötlik, miért Is mondják az énekesekről, hogy amikor nem énekelnek, szűkszavúak. Nadéida Kniplová azonban, aki a híres New York-f Metropolitan opera állandó vendége és akit Herbert von Karajan, a híres karmester a Salzburgi Ünnepi Játékokra szerződtetett, megcáfolta ezt a hiedelmet. Külföldi szereplései közben vissza emlékszik még néha a pályakezdésre? — Igen, ha Janáőek operában énekelek. Már a főiskolán is féltem tőle, főleg a Pásztorlány egyik jelenetétől. Amikor Ustl nad Labemben megkaptam az első szerződést, Janáőek operában énekeltem először. Bevallom, nagyon izgultam, de mint később a kritikákból kiderült, nem volt mitől félnem. Külföldön anyanyelvén is énekel? — Nem. Ezért jobban tudom a Pásztorlányt németül, mint csehül, örülnék, ha fordítva lenne, mert Hamburgban Janáőek művének olyan sikere volt, hogy a vastaps nem akart megszűnni. így volt ez Bécsben is. Sajnos hazánkban Ilyen lelkesedést nem észleltem, habár otthon Is ugyanúgy énekelek. Ezért örülök, hogy Janáőek újból bemutatásra kerül a prá-ШСА, FIDEIIO! gai Nemzeti Színházban. Remélem sikere lesz, mert a szerző végre hazájában Is megérdemli az elismerést. Mit csinál szabad Idejében? — Tanulok és készülök az új szerepekre, mert külföldre nem mehetek felkészületlenül, Wagner müveivel már megbirkóztam, még a Toscát és a Turandotot kell olaszul betanulnom és a Fideliot németül. Az idegen nyelvű szerep betanulása sok fáradságot igényel. Előnye Is van, mert ha a Toscát olaszul tudom, akkor a német nyelven beszélő országokban is énekelhetem. Ha ezenfelül marad szabad időm, akkor mint minden asszonyra, a házi teendő vár, mert azt senki sem csinálja meg helyettem. Takarítás közben tanulom Izolda szerepét a Tristan és Izolda című operából, melyet a bécsi operában Brigit Nilssonnal felváltva énekelek majd. Aztán főzök, és tragédiám, hogy ezeket a finom falatokat nem ehetem mind, mert nagyon meghíznék. Bizonyára furcsán hangzik, de mér előre örülök annak, hogy ha nem fogok énekelni, ehetek, amennyi csak belémfér. Mindig a „Júlia, te csodálatos“ című film jut eszembe, mert ott is bebizonyosodott, hogy egy finom beefsteak felér a szerelemmel is. Sok víz folyik le még a Vltaván, míg teljesülhet élete vágya. S mivel korai lenne már most rá gondolni, megkérdezem, külföldön milyen híres énekesekkel szerepelt együtt? NINCS VISSZAÚT AZ ÖREGSÉGBŐL Végy 4 darab friss bikaherét és főzd ki sós vízben, mikor puha, szeleteld fel, adj hozzá egy vágott kecskevesét, sonkát, majoránnát, tömjént, valamint borsot, sót, fahéjat, muskátdiót, s kész a pástétom, amelyet V. Pius pápának (1504—1572) felüdülésére főztek a Vatikán szakácsai. XII. Pius pápa (1876—1958) már négy évszázaddal modernebb volt, s ezért előnyben részesítette a kevésbé drasztikus kúrákat, őt a svájci hormonspecialista, dr. Paul Nichaus injekciózta állati hormonokkal. Injekció, vagy étel — egyre megy. Mind a két pápa ugyanazt szerette volna elérni, mármint hogy ezek a szerek mentsék meg őket az öregség kellemetlen jelenségeitől, s hosszabbítsák meg földi életüket. Ugyanez a céi vezeti már évezredek óta a kínaiakat és hindukat, egyiptomiakat és európaiakat: petyhüdt tagjaikat különféle koty valékokkal megerősíteni. ősidőktől kezdve keresték о csodatevő gyökereket, fiatal krokodilok farkát ebédelték, szőröstől-bőröstől, azaz minden hulladékával együtt fogyasztottak madárfészket, örök fiatalságot remélve ezektől a szerektől. Legalábbis ezt állítja Frank Arnan német író új könyvében, a „Flucht in den Sex".ben, amelyben az őskortól napjaing követi azokat az erőfeszítéseket, amelyeket az emberiség fiatalságának megőrzése érdekében tett, az őskori bájitaloktól egészen a mai hormonos kezelésekig. S hogy sok esetben az örök fiatalság groteszk krónikájának velejárója a könnyenhivés és a butaság, ez egészen természetes. Hiszen az aggastyánoknak minden időkben minden eszköz megfelelt, csakhogy új erőre kaphassanak — természetesen férfiasságuk teljes ifjúkori erejére. Varázslók, orvosok és sámánok, akik csak keveset törődtek a nők életerejének és szerelmi vágyainak fenntartásával, elsősorban a hímnem minél további fenntartásában látták fő feladatukat. Gyíkhússal, vagy frissen megölt sakál epéjével etették őket. Egyiptomban, Kínában krizantémszesszel, és hashajtókkal, míg Indiában őrölt póvacsonttal és verébtojásokkal remélték céljukat elérni. Az élet meghosszabbítására, diéta útján, először Aulus Cornelius Celsus római földbirtokos mutatott ró az első században. Egy tanulmányában, amelyben beteg rabszolgák gyógyításával foglalkozik, arra a megállapításra jutott, hogy „a semmittevés csak eltompít és korai megöregedéshez vezet" S a rómaiak sem akartak korán megöregedni. Róma öregedő gavallérjai szamártejet és denevér vért szürcsöltek és semmiféle, még leírásával Is undort keltő szer sem riasztotta őket vissza, ha remélhették, hogy megtartják férfiasságukat. Marcus Aurelius császár háziorvosa, Galen doktor (129—199) híres és titokzatos „Theriak" porához többek között kentaurhajat, ammóniáksót és élve főzött viperák húsát használta Lel. De maga Paracelsus (1493—1541), a modern gyógyterápia állítólagos ősatyja is feltalálta az „élet vizét", az áloéból, mirhából, sáfrányból és sok alkoholból készült keveréket. Paracelsus úgy hitte, hogy ezzel meghosszabbítja az
