Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-01-19 / 3. szám
________________________________________ «•> Л: AG YOBBNÁLLÓSÁG - Ößß Felelősség I ajon )6 lesz így? Lehet beszélni tömegpo|| litikal műnkéről 1967-ben? Tudunk-e töb- II bet, s lobban dolgozni ószövetségként, ■ mint ahogyan a nöblzottségokban tevékenykedtünk? S egyáltalán, hol kezdjük? Anyagiakra Is szükség lesz: Hogyan? Mibél? — Bizony Ilyen kétkedő, s töprengő kérdések Is elhangzottak egy évvel ezelőtt, amikor elkezdtük a nőmozgalom szervezeti alapjainak átépítését. A járási bizottságok élére titkárnők kerültek, akik közül nem egy szintén latolgatta: bírom-e, tudom-e majd csinálni? Több járásban figyeltük a kezdetet, amikor még az Is gond volt, hol kap helyiséget, íróasztalt, széket a nőszövetség, amikor a helyi szervezetek új elnöknői első összejövetelükön találkoztak. Egy éve már, hogy önálló szervezetként, saját erejükre utalva dolgoznak. És örömmel állapíthatjuk meg, az elmúlt időszak kellemes meglepetéseket, s a tervezettnél jobb eredményeket hozott. Már az Is reményt keltő volt, hogy a járási bizottságok mellett olyan nagy felelősséggel alakították meg a szakbizottságokat, hogy azok pontosan felmérhessék a dolgozó nők munkakörülményeit, a család és a nevelés, a kulturális és a politikai téren ránk váró feladatokat. Ez az eredmény természetesen nem különálló jelenség, hiszen egész társadalmunk politikai és gazdasági életünk fejlődésére a nagyobb önállóság, az egyre Jobban kibontakozó alkotókészség, kezdeményező kedv jellemző. A nőszövetség életében elért változás — csak egy része társadalmi fejlődésünknek, amelyet a XIII. kongreszszus körvonalazott határozataiban. Nekünk azonban mégis ez a lényeges mérce, hiszen a ml munkánkról van szó, azokról a feladatokról, melyeket nekünk kell megoldanunk. Ezért hallgattuk örömmel a járási bizottságok titkárnőinek beszámolóját az elmúlt évet értékelő összejövetelen. Akárhogy Is, de biztosak vagyunk benne, hogy legnehezebb dolga ebben az évben Steckler Borbálának volt, ha nem Is mondja. Talán furcsán hangzik, de így Igaz. Hogy miért? Éppen azért, mert a dunaszerdahelyi járás,, ahol ő lett a nőszövetség titkárnője, a nőmozgalom régi szervezeti formája mellett is kitűnő eredményeket ért el, s mindig kezdeményezőként járt az élen a téli Iskola szervezésében éppúgy, mint a különféle tanfolyamok rendezésében. — A politikai-ideológiai neveléshez, ami munkánk egyik fő célja, azonban ez nem volt elegendő. A magasabb formát új módszerekkel, ötletekkel, elmélyültebb, szakszerűbb tevékenységgel kell biztosítanunk. — Mondotta Steckler elvtársnő. S hogy a Jó folytatás feltételeit megteremtsék, fiatalokat vontak be a nőmozgalomba. A tapasztalt veteránoktól tehetséges kezdők vették át a munka stafétabotját. Ez pedig bizonyos megtorpanást eredményezett, ami az asszonyok Irántuk érzett bizalmát Illeti. Lassan azonban az „újak“ Is tapasztalatokra, gyakorlatra tesznek szert s az új célokat, módszereket megismerve, Ismét a régi lendülettel dolgoznak a falvak nőszövetségei. — Feltétlenül meg kell, hogy mondjam, milyen nagy segítséget kapunk a járás vezetőitől, s a mezőgazdasági termelési Igazgatóságtól, — hangsúlyozza 9tecklemé ennek a segítségnek a jelentőségét, amikor a szocialista iskola szervezéséről van szó. — Azt hiszem, járásunk mezőgazdasági termelésének eredményei közismertek. Azt Is tudja mindenki, hogy ebben nagy része van az aszszonyoknak is. Szakmai továbbképezésük jelentőségével a termelési Igazgatóság vezetői éppúgy tisztában vannak, mint a mezőgazdasági üzemek elnökei, akik szakelőadókat biztosítanak az előadásokra, s minden támogatást megadnak, hogy tanulásuk eredményes legyen. A további Jő munka, s az úttörőszerep biztosíték« tehát adva van. Biztos, hogy a dunaszerdahelyi járás asszonyai ezzel élni Is fognak. ^Krilák Erzsébet már húsz éve asszonyok között dolgozik. 19ei-től pedig, mióta Komáromban tevékenykedik, már sokszor volt alkalmunk vele találkozni, véleményét hallani. De ilyen lelkesnek, határozottnak, mint amilyen most, még nem láttuk. Ml ennek az oka? — Vannak saját elképzeléseink, amelyeket megvalósíthatunk, anélkül, hogy valaki gyámkodna felettünk. Olyan munkamódszert választottunk, ami nekünk a legjobban megfelel. A járási bizottság „székel“ nem mereven Komáromban; havonta más-más faluban tartja értekezletét a helyi nőszövetség részvételével. A helyet aszerint választjuk meg, milyen probléma képezi tárgyalásunk alapját, s hogy ez melyik községre a legjellemzőbb. Azt hiszem, ennek az eredményességét s hasznosságát nem kell külön hangsúlyozni. A falusi szervezet az általános problémákat, a Járási a konkrét hiányosságokat ismeri meg közelebbről. — Mi az, amit nehéz megvalósítani? — Hogy az asszonyok önálló véleményt formáljanak, s egyéni felelősséget vállaljanak. De optimisták vagyunk. Értelmes, ügyes fiatal nők kerültek sorainkba. Olyanok, akik személy szerint is, szervezetük élén Is sokat tehetnek. S biztos, hogy tesznek is. Hosszan tartana elsorolni, mennyi mindent tett egy év alatt a losonci járás nőszövetsége a faluszépítés megszervezésétől kezdve a kézimunkakiállítás megrendezéséig. De hogy érzékeltessük, van mivel dicsekedniük. Sajót újságjuk van, a Zpravodaj (Híradó), amelyben beszámolnak eredményeikről, s felhívják a figyelmet a soron következő feladatokra. A helyi szervezetek üléseit ennek az ismertetésével kezdik. így sorolhatnánk tovább a lévai, galántai, terebesi járást, ahol a titkárnők felelősségteljesen irányítják a szakbizottságok tevékenységét, ellenőrzik a helyi szervezetek működését, hogy sorra megoldódjék a dolgozó nők munkakörülményeinek, szociális intézményeknek, ellátásnak, a jobb szolgáltatásoknak a kérdése s kialakuljanak az új munkalehetőségek megteremtésének feltételei. Sajnos, a lelkesedés és határozottság mellett fáradtság is tükröződik az arcukon. Ezen nem kell csodálkozni, túlságosan sok — és új — a munkájuk. Járják a falvakat, körleveleket fogalmaznak, jelentéseket írnak, országos és helyi jellegű kérdésekről tárgyalnak, tanácsot adnak, felszólalnak, üzemekben, nemzeti bizottságokon Intézkednek, tanfolyamokat Indítanak és látogatnak — s mindehhez csak egy négyórás munkaidővel felvett adminisztratív munkaerő segítségét vehetik Igénybe. De szívesen csinálják, mert az emberek — a nők — egyre Inkább tudomásul veszik és megszokják, hogy a nőszövetséghez mindig bizalommal fordulhatnak a legkényesebb problémáikkal is, segítenek, ha tudnak, ha nem, tanácsot adnak, hová menjenek. Végezetül — ennek bizonyítására hadd álljon Itt az az epizód, amit Csáty Ágnes, a terebesl Járás titkárnője mesélt el: Egy cigány származású házaspár kopogtatott félénken a nőszövetség helyiségének ajtaján. — Miben segíthetünk? — kérdezte a titkárnő. — Nyolcéves házasok vagyunk, nincs gyermekünk. Azt gondoltuk, maguk talán segíthetnek. Hátha akad az asszonyok szervezetében olyan gyerek, akit örökbe lehet adni, ha már azt írták magukról, hogy törődnek az anyákkal és a gyermekekkel Hát igen. Sokoldalú munkát, egész embert, s rengeteg felelősséget igényel a nőszövetség különböző fórumain végzett tevékenység, amit nem lehet fizetéssel mérni — csupán az eredmények láttán érzett örömmel, s legalább néha — egy-egy elismerő, köszönő szóval, amit az egy éve már új módszerekkel dolgozó titkárnők valóban megérdemelni HARASZTINÉ M. E.
