Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-04-19 / 16. szám
Anyjának azt ajánlták, hogy soká szoptasson; s Pityu már nagy volt, majdnem hároméves, de még szíttá és kérte a gömbölyű, édes mamamellet. S mát a szomszédok példálóztak, s a nagy sovány asszony minden esti gondolata új Ijedtség és új habozás volt: apja haragudni fog még egy gyerekért, mert ahány gyerek, annyifelé hasltja a drága föld eleven testét, ami Jó gazdának még a sírban Is fáj. akkor toppant haza apja a munkából, mikor Pityu a zsámolyon állva szívta a tápláló keblet; s elöntötte a férfiszégyen és férfiharag. — Ilyen fiam van nekem!... Micsoda anyámasszonykatonája lesz belőled! — kiabált, mintha nem Is tudta volna mindig, hogy ez Így van. S bőszen rúgott bele Bodriba, ki a kövön elnyúltából tetszelegve nézte az idillumot. Szegény Bodri, maga Is áldott állapotban, visítva rohant el házába, mely a bűnös zsámoly testvére volt, BABITS MIHÁLY B*D®I De Pityu már a zsámolyról szopott. Mig anyja krumplit szelt, Pityu nagyfontoskodva hozta a „sámedlit“, amit apja eszkábált neki össze hulladékdeszkákból (ami a kutyaólnál megmaradt)', nemigen gondolva, ml célra szolgálhat még. Pityu szépen elhelyezte anyja lábalnál, aztán fölállt a tetejére, s így épp fölért .a melléig. A gombok maguktól pattantak szét a kisfiú ujja alatt, a blmbós mell kibuggyant, a a türelmetlen gyerekszáj rátapadt. Pityu örökké éhes volt. — Tejecskét, tejecskétl — zargatta anyját egyre, mindig cipelve a zsámolyt hóna alatt. — Tejecskét, anyja, tejecskét! — Mígnem egyszer épp Tavaszi példázat s azonnal megellett a szalmabélésen; míg Pityu riadt szemekkel nézte apja dühét, mely a hlm-aszkézls fogadkozásában csúcsosodott: inkább nem nyúl többet az asszonyhoz! — Kellesz is te nekem!... Nincs tán az embernek egyéb dolga ebben a kutya világban? — dörmögte, s ég és föld mintha igazat adott volna neki, mert ocsmány Idő volt aznap, esett az eső Is, alig lehetett az udvaron átmenni a sártól, s csúnyán msgdagadt a patak, ahova Bodri kölykeit befojtották. Szegény kis kutyahullák vakon sodródtak, elkeveredtek és föloszlottak a gazos iszapban. De másnapra kelve gyönyörű tavasz UL Ш 00 tv. 1 3 2 Lefeküdtünk, eloltottuk a -petróleumlámpát — villanyt csak hét év múlva kapott a falu, amikor a szövetkezet megalakult —, és az ágyban megpróbáltam megérteni Lajost. Az állásáról van szó. Jó helye van a postán, szép fizetést kap, a munka pedig nem sok, ragaszkodik a helyéhez. Elvégre nem ülhet ölbe tett kézzel, míg szájába nem repül a sültgalambl A háború alatt ts kézbesítő volt már Sári néni mellett, s az a bizonyos alföldi, Idős, pufók arcú, hunyorgó szemű hivatalvezető, akinek a szájában örökké ott füstölgőit a szivar, egyszer Horthy képére mutatva, azt kérdezte tőle: v — Melyik kép tetszik neked jbbban, fiam? Ez, vagy a régebbi, a BeneSé? — Egy kutya az mind a kettő — felelte csavaros eszével a bátyám, majd még hozzátette: —- Nem a kép az érdekest Hát ml? A szög. — Ugyan már. Miért éppen a szög volna érdekes? — Mert az olyan, mint a ml sorsunk. Egyszer BeneSt, másszor Horthyt akasztanak rá. Sokáig nem aludtam el, egyre kínosabban értntett az ts, hogy nincs állásom, oklevéllel a zsebemben napról napra az ablaknál ülök. Ha meg a szánkázó, hógolyózó gyerekeket láttam, aktk úgy maradtak parlagon, mint a szárítatlan föld, majd meghasadt a szívem. Ogy éreztem magam, mint a beteg, fáradt ember, aki semmire sem képes már, csak a meghalásra. Az ajtót gyakran rám nyitották, hol anyám, hol a bátyám, hol pedig a húgom, és hozták a legfrissebb híreket, amelyeket az üzletben, a postahivatalban, a szomszédoknál vagy a városban szedtek fel. A leg- Izgalmasabban arról számoltak be, hogy Bottafalvt Bottá Miklós visszatért Ausztriából a családjával. Az oroszok elől menekült el magyar trénszekereken meg a saját kocsiján, ttthagyta a kastélyt, a bútorait, és most gyűjti össze a szétlopkodott tárgyakat. Az a hír meg valósággal felforgatta a falut, és a városi gyűlés szónokát Igazolta, hogy Bottafalvlval egy Időben valami tntézőféle Is megvetette lábát a kastélyban. Táskájában az államosítást dekrétumot hozta, lefoglalta a kastélyt, marhaállományt, a gazdasági felszerelést, és egyezkedésbe kezdett a volt földesúrral. — Mennyit kapok? — kérdezte meg Bottafalvt.- Miből? — A birtokomból — adott súlyt hangjának a földesúr. — Száz holdat és egy traktort. Na meg a cséplőgép Is a magáé lehet — zárta le az ügyet az Intéző. S Bottafalvt már járja ts a két falut, kopogtat a parasztoknál, leköti nyárra a cséplést. És az emberek nagy zavarban vannak, alig tudngk valamit makogni neki, amikor a konyhájukba belép. A földbirtokos ül, ők meg tlszteletadóan állnak, mint a gyerekek a tanító előtt. És amtkor távozik, összeszaladnak, és ámuldoznak. — Csodával kezdődik a világ mondják egymásnak Izgatottan. A nagyságos úr lesz a gépészünkI — 6 lesz a gépészünk? — Ne lássam a családomat, ha nem igaz. Nálunk ts volt. ö húzatja majd a cséplőt az udvarunkba. — Nem hiszem én azt. A nagyságos úr olajos gépészruhában? — Ёп meg hiszem, hogy az urak Is lehetnek olajosak, ha gépészek. Csak minket, szegényebbeket fogna a korom? Csak ml lehetünk füstös fenekűek? — Leül majd közénk a fűbe és eszik velünk. Abból a tálból merít, amelyikből ml... Ez lesz a demokráciaI Ez lesz az egyenlőségI Ezek szerint a földbirtokosoknak kampec. — Mtért ne lenne kampec? Nem teremtett az úristen földbirtokosokat. Noé bárkájában még hírük se volt. Maga szántson, maga vessen mindenki. Ez az tgazságl — Furcsa, nagyon furcsa — emésztette magát Méhes sógor a kocsmában egy pohár bor mellett. — Már most fáj a fejem, hogyan szólítsam, ha a gépnél találkozom vele. — El ne szaladj előle, mtnt a partizán elől — röhögött a szemébe Háncs Gyula. — Nem mondhatom neki, hogy nahát ha így van, akkor szervusz, Miklós. — Az se lesz mindennapi, azt mondani neki, na, gyújtsa be a motort, nagyságos úr! ° — Olajos gépész és nagyságos úr egy személyben? Hallott Ilyet a történelem? Így tanakodtak az emberek. Lelkesen és a józan eszük szitáján megszűrve a fejleményeket. Derűs, vidám arcuk csak akkor komorodott el, ha a félbeszakadt diskurzus szüneteiben a rájuk leselkedő veszedelem jutott eszükbe. Egy este Széldömökl kopogtatott be. A bátyám még nem volt otthon. Anyám a konyha közepén állt. Nyájas hangon szólt ki az Ismeretlen vendégnek. Szabadi Mikor felismerte Széldömöklt, észrevehetően elhalványult az arca. Hűvös, rideg szavak kíséretében törült neki széket. És én leolvastam arcáról a lelkében kavargó kérdéshalmazt. Mit akar ez a fiammal? Mtért jön hozzánk, htszen senkt sem hívja? Azt hiszi a vén bolondja, azért végzett a fiam tanítóképzőt, hogy kommunista gyülekezetei vezessen? Akkor el is töröm a kezétI A kommunistákra sehogyan se néznek a gazdagok. Más sem kell még, csak az, hogy elterjedjen a híre, a ftam kommunista. Széldömökt Péterrel árul egy gyékényen. Összejárnak mint a hívők, és mondják a maguk Imádságát. Azok Krisztus képére pillantanak, ezek meg Sztálinéra. Széldömöklt egy ktcstt meglepte a szokásos „Isten hozott" elmaradása, de azért nem jött zavarba, elfoglalta helyét a felkínált széken, tenyerébe gyűrte a sapkáját — piszkos sál és pufajka volt rajta — és várakozóan nézett rám. Mondjak valamit, kezdjek valamibe, én vagyok az olvasott ember, én Ismerem jobban a világ sorát. Mióta a járást székhelyen voltunk, nem találkoztunk, én visszahúzódtam a vackomra, 6 meg az erdőbe járt. — Ml újság? — törtem meg a csendet. — Mit hallani az erdőn? — Csak azt, amit lent a faluban mondta valamelyest kivárva.
