Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-01-12 / 2. szám
A nagymrma meg összeszedi a levetett harisnyanadrágokat, fehér trikókat, s mosni kezd. Csak úgy, kézből. Ennyiért nem érdemes bekapcsolni a mosógépet. Gondolkodik, kiterítse-e a balkonra, vagy benn szárítsa. De kiviszi. Legalább a víz lecsöpí g belőle. Hószaga van a ködnek . . Amikor lány volt, a folyóra jártak a ruhát öblíteni a legnagyobb télben is. Léket vágtak a jégen. . . Akkor nem fázott. Igaz, nem is mostak mindennap, mint most. Meghát — fiatal volt. Kihajlik a korláton, de nem lát semmit. Csak azt hallja, hogy buszok, autók dübörögnek, s valahol szól a rádió. Jancsika aludni kívánkozik. . . . Kicsikét szunyókált 6 is. Arra riadt fel, hogy a mellére billent a feje. Kiment a konyhába. Derekát a fűtőtest felé fordította, varródobozt tett maga elé, meg harisnyanadrágot. Stoppolófát keresett. Közben újra kezébe akadt a levél. Kisimította, 8 orrán a szemüveggel, még egyszer elolvasta: .Kedves testvérem, Anna. Tudatom veled, hogy mi hálistennek jól vagyunk, egészségesek, amit nektek is szívből kívánunk. írod kedves húgom, hogy jó meleg a lakás, amibe laktok. Bizony, ilyenkor már olyan helyen a jó, nem mint nekünk. Este-reggel a jószág körül járunk, sár van vagy hó, egyformán. A házadat kérded, hogyan törtóik vele a Kovács Péter, aki megvette. Bizony jobban nézett ki, mikor te rendezgetted, kívül is, belül is. A diófát készül kivágni, merthogy már nem terem. Ültet helyette mást. Akkor mondta. mikor Boroséknál voltak az asszonyok tollat fosztani. A Nagy Ilona is akkor mondta Mariskának, hogy Írjuk meg neked, ha látnád a lányát a városban, szóljál neki, nézzen már haza. Beteg az apjuk, hiába irt, nem mentek azóta se. Tedd meg a kedvéért testvérem, mert igen elbúsult szegény. Ha autóbúgást hall, mindjárt szalad a ház elé, azt hiszi, azok jönnek *' Az öregasszony kezében megremeg a papír. Arca barázdáin már megszokott útja van a könnyeknek. Öregkorában ilyen sírós lett, már nem is törődtek vele. Anyuka ilyen gyönge szivű, mindenen elérzékenyül, mondogatták a gyerekek. Letörölgette a könnyeit, visszatolta orrára a szemüveget, s cérnát keresett. Sokáig bajlódott a tűvel, de végül is befűzte a fonalat. Gépiesen öltögetett, szegény Ilonán járt a gondolata, aki olyan büszke volt, hogy tanul a lánya, s igen „nagy ember lett“. Neki itt mégiscsak jobb, mindennap látja a gyermekét, törődhet az unokáival. Nem is mondhat egy rossz szót sem a fiára, sem a menyére. Ellátják mindennel. Papucsot, kendőt, kesztyűt vesznek neki . . . Felébredt a kicsi. Uzsonnát adott neki. Reszelt sárgarépát cukorral. Közben úgy hallotta, csengetnek- Szalad az ajtóhoz, kinyitotta. Senki. A telefon. Mire úgy igazította a füléhez, szájához, ahogy kell, türelmetlenül hallóztak benne. A menye volt. Pistiért elmegyek, ne tessék most kimenni, mert borzasztó nagy a köd, csak tessék nyugodtan lenni, együtt megyünk haza. S már le is tette a kagylót. Fellélegzett. Ezt nem szerétté. A telofont, meg ha a városba kellett egyedül mennie. A telefonnál zavarta, hogy nem látta a beszélőt. Száját, szemét. Ha az ember nem látja, akkor pedig hogyan tudja, milyen szándékkal beszél a másik? Az utcán meg az autók rohanó forgatagától félt, s a szeme, feje kavargott a sok jövő-menő embertől. — Nagymama, mit játsszak? — mászott az ölébe a kicsi. — Várjál csak. Mindjárt eszembe jut: Kéket nyílik az ibolya, sej liliom Liliom, liliom, akár a clmbaliom, melyikhez állsz galambom! Nyílt az ajtó, sorban megérkeztek. Pisti az anyjával, aztán a fia. A munkájukról beszélgettek. Valakinek a hatásköréről, költségvetésről, nem értette. Bementek a gyerekekkel a szobába. Az öregasszony a vacsorát készítette. — Segítsek, mama? — kérdezte a menye. Már készen vagyok. Vacsora után bekapcsolták a televíziót, ö is odaült. A híradó futott. Küldöttségek üdvözölték egymást, gyűléseken szónokoltak. — Nézzétek, az meg ott éppen olyan, mint a Varga Józsi fia — örvendezett a hangja. Pisti a gyermekek könyörtelenségével nevetett: — De hisz azok franciák! Hogy kerülne oda a Józsi bácsi fia! — ö, hát én csak azért nézem, hogy hátha látok valakit, falumbélit, ismerőst — motyogta zavartan, s fel is állt, mert eszébe jutott, hogy még az erkélyen a ruha, amit kimosott, összeszedte. Friss télszag áradt belőle. Egy pillanatra úgy hajolt fölé, mintha virág lenne. — Még mindig olyan ronda köd van, nagymama? — kérdezte a menye. — Sűrű, mint a tej — felelte elégedetten. — Szép, nagy hó lesz belőle . . . S aludni vitte a kicsit. Neki duruzsolta halkan, talán úgy, ahogy neki mondta valamikor az anyja: — Nagy a köd, női a hó. Majd beborítja a kertet, diófát, udvart. . . Már az ágya szélén ült, a lábát dörzsölgette. Szegény Ilona... Csak vár, várja a gyermekeit. Mi a rosszabb? Várni, vagy ilyen messze menni hazulról? Ki tudja. Egyik se rossz. Amíg van kivel törődni, van kire várni, addig jó. Anyák sorsa ez. H. Mészáros Erzsébet Molnár Ferenc születésének 90. évfordulójára Kilencven évvel ezelőtt, 1878. január 12-én született Molnár Ferenc. Széles skálájú író: regényei, novellái, humoreszkjei, karcolatai és színdarabjai egy okos, élesszemű, mará irániájű ember művei, aki könyörtelen szemmel látja a pesti polgárság hibáit, küszködését és a régi Magyarország korhadását Molnár Ferenc mint regényíró: Legkedveltebb és legismertebb prózai műve: a .Pál utcai fiúk” című ifjúsági regénye, amely a maga egyszerű eszközeivel, tárgyilagosságával felejthetetlen felidézője a gyermekkor szépségének és kínlódásának, a pesti „grundok* világának. Molnár Ferenc e regényében a gyermekek kis világának torzító és mégis oly éles fényébe állító tükrén keresztül a századforduló emberi világát is megmutatja, s Nemecsek önfeláldozása az író emberszeretetének, szegények, elesettek iránti részvétének szép bizonyítéka. .Az éhes város” és .Andor” című regényeiben a pesti polgárok küszködéseit írja meg. Molnár Ferenc mint novellairó: indulása a századfordulón kibontakozó, haladó realista irányzat idejével' esik egybe. Pályája a lapszerkesztőségekből indult. Ismertebb novellái: A gőzoszlop, Széntolvajok, Téli reggel stb. Molnár talán egyik novellájában sem győz meg annyira elbeszélő képességéről, a kitalálás, a fikció merész, szabad alakításáról, mint A gőzoszlopban. A Széntolvajok című novellája az elesettek s a nyomorultak együttérző bemutatása. A téli reggel-ben az éjszaka lumpjait és munkásait a gőzfürdőbe gyűjti össze az Jró, az elnyújtózás, a pihenés tompa kábulatában. Molnár Ferenc mint színműíró éri el a legnagyobb sikereket. Sikerei a .Liliom*-mai kezdődtek és utána hosszú sorban követik egymást színdarabjai: Az ördög — A vörös malom — Játék a kastélyban — A farkas — A testőr — Riviera — A hattyú — Az ismeretlen leány — Olympia — Uvegcipő — Égi és földi szerelem stb., mely színdarabok itthon is, külföldön is példátlan népszerűséget biztosítanak számára. Ezekben a jórészt vígjátéki műfajú színpadi művekben már úgyszólván teljesen készen találni Molnár minden drámaszerkesztési erényét. Megtaláljuk benne a francia tézisdrámák technikai biztonságát és a Wilde típusú angol vígjátékok friss dialógusait is. Molnár Ferenc nem fél képtelen ötletekből kiindulni, de amellett őrizkedik a túlzásoktól, igy azután minden képtelensége — az ördög képében színpadi testet 4Noő kísértés, a mennybe menő városligeti vagány, vagy a feleségét magától jelmezben elhódító színész stb. — finom jelképpé válik. Alakjai főként a pesti polgárság képviselői. Hőseit mindig kész egy-egy gúnyos fintorral fonák oldalaikról is bemutatni. Molnár Ferenc színdarabjait általában finom szellemesség, a színpadtechnika ragyogó ismerete, a trükkök és hatások alkalmazása jellemzik, bár darabjai tendenciájában mindig ott bujkál a polgári kompromisszum. Molnár Ferenc a legkiválóbb modern színműírók egyike, a magyar szinműirodalom külföldi úttörője. Darabjait nemcsak Budapesten, hanem a világ minden nagy színpadán még ma is sok sikerrel játsszák. Molnár számos müvét többször is megfilmesítették. A Liliomból Carussel című musical comedyt is írtak. P. R. Petrőci Bálint A férje... Nem, nem tehette, holtrészeg volt... Vagy talán csak mímelte a részegségét? Nemi De hátha mégis?I... Megtudta, hogy a felesége meddő ... Kürti életerős férfi, szeretője is lehetett■.. Szabadulni akart az aszszonytól,.. Nemi Nemi Ha ő volna a gyilkos, nem hasonlik meg önmagával... Miért ne?l Csak napok múlva döbbent rá tette szörnyűségére, talán a temetés napján, s aztán inni kezdett. Nem csoda, hogy megtört. Kialusznak a lámpák, újra megnyomja a kapcsoló gombját... Klimné szavaira gondol. „Nem úgy sietett ki a konyhámból, mint aki hazarohan." Ha Klimné nem csalatkozik érzéseiben, akkor... Kürtiné abban a tudatban hagyta el otthonát, hogy a férje részegen elaludt, s részeg ember hosszú ideig alszik, s míg a férje alszik, ő a házbért szedi, és benyit egy ajtón, ahol várnak rá... Csak a körzetében várhattak rál Ahol nem kelthetett feltűnést... Ha Klimné nem csalatkozik az érzéseiben... A nők ritkán csalatkoznak az ösztöneikben. Hinnie kell ebben a feltevésben. Csak igy történhetett, vagyis ennek kellett volna bekövetkeznie, ha a gyilkos nem állja útját... A férj már tudta, hogy a felesége olyan virág, melynek termője nincs, s dühösen hazarohant. Csak fokozta dühét az a gondolat, hogy az ilyen asszony gondtalanul lefeküdhet minden férfinak ... Vagy előzőleg is élt benne a gyanú, ha már első felesége csalta, nem bízhat a másikban sem, s amikor Benyó elárulta, hogy ez is félrevezette, nem szülhet gyereket,.. A kapunál álló Krlvos mélyet sóhajt. Nem ... nem — suttogja maga elé. A postásnőt este ölték meg ... Miért nem indulok más irányban? Teljesen idegen személy Is kezet emelhetett rá, hogy táskájából kilopja a pénzt I Igen, de a pénz ürügy Is lehetett, hogy a tettes másra terelje a figyelmet... Miért nem tudok tőlük szabadulni? A Kürti családtól.,, Bennük kell keresnem a gyllkostl A második vagy a harmadik emeleten valaki becsapja az ajtót, majd léptek zaja szűrődik a földszintre. Krivos hallgatja a tompa, halk koppanásokat. Férfi.., gumitalpú cipőben. Lefelé jön. Krlvos gyorsan kilépett a sötétbe. Miklós doktor fehér orvosi köpenyben dolgozószobájában várakozik. Nézi a fehér heverőt. Tekintete az üvegajtós szekrényre siklik, az asztalra, a székekre. Minden fehér. A lal Is fehér. Nyugtató szín, a betegnek biztonságot ad, megkönnyebbül, amikor az orvos szobájába lép. Más nem segíthet rajta, csak a doktor... A fehér köpenyes orvos... Itt minden fehér, minden fehér, minden tiszta ... Ahol a gyógyulást adják, nem tűrhetik a piszkot, itt az embernek is meg kell tisztulnia. Főleg itt, az elmeklinikán... Jobb ezt a helyet elkerülni, messze elkerülni. Itt rács van az ablakon. A börtön ablakain is rács feszül. De ez nem börtön, mégis zárva tartják az embert. Miért nem festik a rácsokat Is fehérre, hogy megkülönböztessék a börtöntől? A rácsok zordak, rozsdásak, a sok fehérség között ijesztőn sötétlenek. Az életre emlékeztetnek, mintha az ember nem lehetne meg, egy pillanatig sem élhetne rácsok nélkül, korlátok nélkül. Krivos feláll, megigazítja magán a fehér köpenyt, s az ablakhoz megy. Végignéz a második emeleti ablaksoron. Természetesen minden ablakon rács. Szürke fal, fehér ablakkeret, és sötétlő, Ijesztő rács... Mélyet lélegzik. Hátrafordul, hogy ne lássa a rácsok mögül az udvarra, a semmibe tekintő búskomor emberfejeket. A szenvedést. Miért kerül ide az ember? Nem tudunk lélekzsugorltás nélkül, tisztán élni? Tisztán? Lelkünket nem festhetjük be fehér olajfestékkel, mint a doktor úr bútorait... Egyszerre, egyik pillanatról a másikra elfogja a nyugtalanság. Hol van Pali? — kérdezi magában, pedig érzi, tudja, hogy ez nem nyugtalanítja, gondolatban mégis sürgeti Miklós doktort. Miért nem jön? Percekkel előbb azzal hagyta itt, hogy mindjárt visszajön a postásnő férjével. Még a fehér köpenyt Is reá erőszakolta, hadd hi дуду e Kürti, hogy orvossal van dolga. Amióta ide hozták, nem engedtek hozzá látogatót, nem látott civilbe öltözött embert.... Újra szemébe ötlik a szoba fehérsége. A havas téli tájra emlékezteti. Idebent meleg van, nyári meleg. Odakint tél van, nyirkos, ködös tél. Hó nélküli tél. Talán jobb volna a kedélye, ha hullana a hó, s mindent fehérbe borítana. Talán nyugtatólag hatna rá a fehérség, mint xrhogv a várakozás első perceiben nyugtatólag hatott rá az on/osl szoba fehér színe. De a hó is csak 'ott fehérük, ahol ember nem tapos rá. Ez a szoba is csak addig szép, nyugtató, míg ember nem lépi át a küszöbét. A lélekben megtaposott enjber. (folytatjuk)
