Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968 - tavasz / A Nő kézikönyve

megmosunk és puhára főzünk. Utána meghámoz­zuk. Ecettel, pici sóval és cukorral, kevés reszelt tormával és őrölt köménymaggal ízesítve annyi vízből készítünk salátalét, hogy a céklára öntve, azt ellepje. Ebben a lében hagyjuk állni a cék­lát 1—2 napig. Az érlelt céklákat kivesszük a lé­ből és a közepüket kiskanállal kivájjuk. Az üre­get megtölthetjük halsalátával vagy citrommal ízesített összetört szardíniával vagy majonézes tormakrémmel is. Tálaláskor körberakhatjuk nem túl puhára megfőzött almaszeletekkel. Tejfölös karatta. Öt személyre V2 kg karottát számítunk. Megtisztítjuk és négy darabra vágjuk. Lábasba téve, annyi vizet öntünk rá, hogy elfed­je. 3 dkg vajat, egy csepp sót és egy kockacukrot teszünk bele és addig főzzük, amíg megpuhul, s a vizet befőtte. Ezután 1 V2 dl sűrű tejfölt ön­tünk rá s tovább főzzük, míg a mártás jó sűrű lesz. Töltött kel. Szép nagy kelkáposztalevelek ereit kivágjuk, a leveleket megmossuk, leöntjük forró vízzel és ebben körülbelül 20 percig állni hagy­juk. Eközben 4 dkg diétás kenyeret kockára vá­gunk, s egy kis csésze tejbe áztatjuk. Kevés vaj­ban, felaprított zöldpetrezselyemmel egy rövid ideig pároljuk, majd egy nyers tojással elkever­jük. A kelleveleket megszárítjuk, deszkán szétte­rítjük, mindegyikre egy-egy kanálnyi tölteléket teszünk, majd hosszúkás tekerccsé göngyöljük. Egy finomra vágott vöröshagymát vajban barná­ra pirítunk, felöntjük fözeléklével vagy húsleves­sel és felforraljuk. A tekercset lábasba rakjuk, ráöntjük ezt a mártást és 40—50 percig főzzük. Tejföllel leöntve, finomra vágott raetélőhagymá­­val tálaljuk. Téli paraj. 4 személyre 1 kg parajt felapró­zunk, és lobogó forró vízzel leforrázzuk. A parajt szitára rakjuk, és a leszűrt vizet félretesszük. Két kis finomrk vágott vöröshagymát és 3 dkg lisztet 5 dkg vajban világossárgára pirítunk, s hozzáad­juk a parajt. Néhány percig így pároljuk, majd hozzáadjuk a leszűrt vizet és egy merőkanál hús­levest. Szükség szerint sózzuk és ízlés szerint fűszerezzük s így újból felforraljuk. A lisztet el is hagyhatjuk, ekkor a leforrázott parajleveleket vagy a nyersen megvagdalt parajt a vajban pirított hagymával és kevés főzeléklével néhány percig pároljuk. Káposzta tojásrántottával. Egy közepes nagy­ságú káposztafejet puhára főzünk. Egy tűzálló tálba lerakunk egy sor káposztát, arra egy sor vékonyan vágott, sovány sonkaszeletet. A sonka­szeletek tetejére előre elkészített tojásrántottát teszünk, azután káposztával befödjük. A tetejét megspricceljük olajjal, és sütőben kissé megsüt­jük. Halragu. Mélyhűtött tonhalat felszeletelünk, megszórjuk édes pirospaprikával, citromlevet csöppentünk rá és egy óra hosszat állni hagyjuk. Egy vasserpenyőben egy kis zsíron vagy olajon apróra vágott hagymát pirítunk. A halat a hagy­mával együtt párolófazékba tesszük, felöntjük fehér borral vagy húslevessel. Paradicsompürét leszünk hozzá, ízlés szerint megborsozzuk és las­san puhára pároljuk. Túrós felfújt sósán. Személyenként 5 dkg te­héntúrót szitán törjünk át, s egy evőkanál tejjel és egy tojássárgájával keverjünk simára, Adjuk hozzá a tojás keményre felvert habját, 1 dkg reszelt kétszersültet és egy csepp sót. Jól kever­jük össze és kivajazott, liszttel meghintett for­mába tegyük. Gőzbe állítjuk és V2 óra hosszat főzzük. Kiborítjuk és reszelt sajttal meghintve tá­laljuk. vagy péksüteményre ken­jük. Vitamin kenő. Hozzá­valók: 10 dkg élesztő, két tojás, 2—2 kanálnyi piros­paprika vagy paradicsom­püré, kevés morzsa, kevés zsír. Az elésztőt a zsíron egy lábasban felolvasztjuk, majd hozzáadjuk a két egész tojást és a paprika­paradicsom pürét és ad­dig keverjük a tűzön míg megsűrűsödik. Adhatunk hozzá egy kevés morzsát is. Ha kihűlt, fekete ke­nyérre kenjük. Retkes kenő. Hozzáva­lók: 8 retek, 5 dkg ömlesz­tett sajt, 1 dkg vaj, só, kb. 2 kanál tej vagy tej­föl. A megmosott retket fel­daraboljuk és a mixerbe dobjuk (ha nincs mixerünk, lereszeljük). Sorban hozzá­adjuk a feldarabolt saj­tot, tejet, vajat, a sót és jól összedolgozzuk. Hal­vány rózsaszínű, Ízletes kenőt nyerünk. Tormás kenő. Hozzá­valók: 1 nagy alma, 2 dkg reszelt torma, ’/s • tejszín, 5 dkg morzsa, 5 dkg füs­tölt hús. A tejszint a mixerbe öntjük, hozzáadjuk a mag­házától megtisztított, kari­kára vágott almát, a re­szelt tormát, a felapritott füstölt húst és kb. 1 V? percig mixeljük. A híg masszához adjuk a mor­zsát, hogy megsürűsödjön. A kenyérszeleteket meg­kenjük vajjal és erre tesz­­szük a C-vitaminban gaz­dag kenőt.

Next

/
Thumbnails
Contents