Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-02-23 / 8. szám
I III III Amerre a szem ellát, hötakaró alatt van a határ errefelé is, a garammenti hátság legdélibb nyúlványán. Jól van ez Így, hiszen a hő megóvja a zsenge őszi vetést a talajmenti fagyoktól, s talán nyugalmat hint a telkekbe is, meg egy kissé a jövő bizodalmát — mint ahogy egy régi tanítónő mondta nekem, amikor útba igazított az új iskola felé. Csendes vasárnap este készült, amolyan igazi téli este a háromezer lakosú községben. Így indult, amikor leszállt a kora alkony, az utcákon egy lélek sem kóborgott, csak a korszerű „Szolgáltatások Házán“ világított a faluban furcsán ható neonfény. Amikor azonban megközelítettük a paviloniskolát, kulturált kórushangok ütötték meg fülünket, s betöltötték a téli estét. A megrázóan erős hangvételű dallam már az első pillanatban ismerősnek tűnt. De hisz ez a „Forradalmi dal“ a Borisz Godunovból, Musszorgszkij muzsikája. A nagy ablakokon kiáradó fényforrás hunyorgatja a szemet, s az első ember, akibe ajtónyíláskor belebotlunk, az őrökké derűs, friss és lendületes Varga Béla, az igazgató. — Ejnye, ejnye — mondom — itt vasárnapi műszak is van? — Van bizony, mégpedig teljes — mondja tréfásan — mert még a betegek is eljöttek. Igaz, a Magyar Tanítók Központi Énekkarát hallani ritka alkaloml íme a vasárnapi műszak magyarázata. Itt készül fel az énekkar az esti kultúrházi fellépésre. A hangverseny gondnokai: a köbölkúti, Ubádl, kisújfalusi és kéméndi szövetkezetek viszont az igazgatót és tantestületét kérték fel a házigazda teendőinek ellátására. — Akkor bizony rosszkor jöttem — állapítom meg a tényeket — számomra ma itt kevés babér terem Tévedtem. Varga Béla térül, fordul, s máris ott teremnek a segítőtársak, Dobay Lajos, Bognár Jenő, Szabó Zoltán és mások, akik a teendők egyegy fontos részét vállalták magukra és most becsülettel helytállnak. Az igazgató pedig, mint akinek nincs más gondja, karon ragad, mondván: — Látnod kell az iskolát! — és körttlvezet féltve gondozott birodalmában. Attól féltem, hogy nem sokat látok, korán alkonyodott, de nem így történt. A tornacsarnok fényei visszaverődtek a hótakarón, s tttndérien megvilágították az épülő sportpályákat, amelyek soha nem látott könnyűatlétikai lehetőségeket teremtenek a községben. Készen van már a tenisz játéktér magas drótvázával és — csodálkozz világ — épül egy úszómedence is, igaz nem versenyméretű, de így is sokat jelent. Hegyként tornyosul az „anyag" a salakpályák építésére, csak a tavaszt várják. — Mértüké ezt álmodni a „jégtörő február“ idején, hogy ilyen iskolánk lesz? — mondja egy önkéntelen kis sóhajjal az Igazgató. Hát bizony, Jókai vagy Verne fantáziája kellett volna ahhoz, hogy a nagyon szegényes körülmények között induló magyar tannyelvű iskolában előrevetitődjék a mai nagyszerű nevelési lehetőségek látomása. 1950-ben két osztállyal kezdték a másodfokon, nem egészen hatvan gyerekkel és két képesített tanítóval, Varga Béláné és Haln Rudolfné munkásságával. Mert bizony csak ők voltak, no meg Sztarovics László és Csitáry László, akik kitartottak, mert bíztak, hittek és volt erejük is várni. Nekik volt igazuk. Az iskola lassan, de fokozatosan izmosodni kezdett, úgy ahogy a „jégtörő február“ szele egyre jobban átjárta a köbölkúti otthonokat. 1952-ben már két hatodik, két hetedik és egy nyolcadik osztállyal teljes alapiskola működött. — Nem voltak könnyű évek — folytatja gondolatmenetét Varga Béla — azonban már kézzelfogható volt a párt nemzetiségi politikája és az emberekben már megfogamzottak — pedagógus nyelven szólva — a távlati vonalak. Problémát okozott az erősödő osztályok elhelyezése, tanszerek és tankönyvek, szaktanítók telepítése, amikor másutt sem voltak bőviben és még volt lakáskérdés is. — Talán arról is ejthetnénk néhány szót, hová jutottatok csaknem két évtized alatt, s mi a helyzet ma. Az Igazgató elgondolkodik. A helyszíni szemle véget ért, már az irodában ülünk és 16 év képdokumentumaiban kutatva keressük a mát. — A jelen... Hinnéd-e, hogy évente több mint húsz tanulónk érettségizik a környező középiskolákban és a távolabbi szakiskolákban? Es az érettségizettek megállják a helyüket a főiskolákon, egyetemeken is. Sebtiben felsorolok néhány nevet. A mi iskolánkból került ki Hamar Péter, pozsonyi konzervatorista, akit már kétszer meghívtak az UNESCO rendezte angliai vetélkedőre. Volt tanítványunk Polák István, losonci bíró, Vist Károly, párkányi orvosszázados, Hogenbuch Pál, újvári gépészmérnök, Vass Ottó, ipolysági tanár, Benkovics János, agrármérnök a libádi szövetkezetben, Dénes Imre, pozsonyi angol szakos tanár és sokan mások. Az elmúlt Idő az emlékezetes „február“ óta mindenütt, itt is a közel és távolabbi környéken igaz tanúja erőfeszítéseiknek. — A nevezetteknek és a fel nem soroltaknak úgy látszik nem okozott nehézséget a továbbtanulásban sem a szlovák nyelv, sem a tárgyi tudás hiánya. így, ezt akartad mondani? — Igen, a szlovák nyelv — szerintem — nem érvényesülési probléma. Ugyanolyan mint a számtan meg a fizikaprobléma, hogy csak a reális tárgyaknál maradjak. Az érvényesülés — ha szabad így nevezni — szorgalom és akaraterő kérdése volt és marad. Állítom, hogy a mi iskolánk tárt kaput nyit minden tehetséges gyereknek az élet felél A mi tanítóink... kivétel nélkül köbölkútiak ... semmivel sem maradnak adósai a társadalomnak. — Tiszteletre méltó az igazgató hite tantestületében. Am még egy prózai kérdést tehetnék? A tantestületben hány százalék a szakképzetlen tanerő? Tréfálsz? Természetesen egyetlen egy sincs! Es hogy álltok a lakáskérdéssel? íme az új tanítói lakásoki Azzal egy kissé távolabbi pavilonra mutatott, amely méltán illeszkedik be a parkban telepített épületek rendszerébe. Kényelmes, kellemes központi tűtéses lakások. Varga Béla persze nem dicsekszik azzal, mit küzdött, míg sikerült beiktatni a központi fűtést, ami nem volt a tervben, tehát pénz sem volt erre és amiért... dicséret helyett írásbeli dorgálást kapott. Igaz, ezt soha senki nem kézbesítette! Sűrű sötét volt, amikor kiléptünk. A kultúrház felé menve egész úton bizalommal, ismerősen köszöntöttek bennünket a község lakosai. Ereztem a hála és szeretet szívélyes légkörét, amely a velünk együtt tartó pedagóguscsoportnak szólt A köbölkút! tantestület a „jégtörő február“ huszadik évfordulójára elért oda, hogy kompletten felszerelt iskolája van, megállapodott tantestülettel, tehát mi sem zavarja a nevelőhatást. Eddig ez nem volt és mégis ilyen eredményeik vannakl Mi lesz újabb húsz nyugalmas, gyümölcsöző esztendő után? Heimler László Válaszok a Mars vagy Vénusz tesztre: 1. 10-nél kevesebb pont. A Vénusztipushoz tartozik. nőről van szó, akkor nagyon gyengéd, érzékeny természet. Biztonság és hűség után vágyó. Nehezére esik a parancsolás, de ha mégis elkerülhetetlen, azt mosollyal, kedvességgel kíséri. Ha férfi az illető, akkor ellensége minden erőszaknak és durvaságnak. Hogy elkerülje az esetleges összeütközéseket, a diplomatikus megoldást választja. Igyekszik az embereket inkább meggyőzni, minthogy mindenáron keresztülvigye a saját akaratát. 2 10 — 19 pont: A Mars és a Vénusz között foglal helyet. Különösképpen alkalmazkodó tehetség. Tud hallgatni, ameddig saját érdeke és belátása kívánja, de az alkalmas pillanatban meg meri mondani saját véleményét. Ügynevezett bársonykesztyűbe bújtatott vaskeze van. 3. Több mint 20 pont: Nem kétséges, hogy a Mars típushoz tartozik. Már elvből ellenez mindent, mindenhol. Minden körülmények között parancsolni és rendelkezni szeret. Mindig keresztülviszi a saját akaratát és rákényszerít másokat a nézetei elfogadására. Nem tulajdonít fontosságot annak, hogy az emberek kedvelik-e vagy sem, csak az a fontos, hogy akaratát teljesítsék. De vigyázzon! A tetintély, amelyet mindenáron meg akar szerezni, minden gyengeségtől mentes, szilárd jellemet követel. Ha nő az illető, akkor csodálatra méltó az önállósága, határozottsága, néha a szilárdsága és különlegesen nagy az életereje. Valószínűleg az írások szerzői is érdekli önöket. Ezek a következők: 1. Gide, 2. Valéry, 3. Raymond, 4. de Gaulle, 5. de Lattre de Tassigny vezérezredes, 6. Clemencau. Az első három Vénusz típusú irodalmár, a következő három Mars típusú politikai személyiség.- Kvíz, VM
