Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1967-02-10 / 6. szám
A väros egyik részlete A VÁROS, AMELYBEN ÉLEK A kultúrház igazgatónője Este van, mire megérkezünk. Nagy és kis házak ablakaiból csurog az esti fény. Szállodai szobámból kilépve, hogy egyetlen másodpercet se mulasszak rövidre szabott időmből, megszólítom az első vonzó arcú fiatalaszszonyt. Érdeklődöm a város nevezetességeiről, problémáiról. Nagykapos közvetlen közelében van a vaján! hőerőmű, amelynek több mint ezer alkalmazottja közül tíz százalék a nő. A nők között néhány technikus is akad, javarészük azonban az ügyvitelben dolgozik, vagy takarít. A vaján! hőerőmüvön kívül téglagyár, tejfeldolgozó üzeme és péküzeme van a városkának. Továbbá két kilencéves, egy tizenegyéves iskolája, mezőgazdasági technikuma és egy gyógypedagógiai iskolája. Az utóbbit találom a legérdekesebbnek. Sajnos, Koltyuk András igazgatót és a tanító elvtársakat nem találom az iskolában. Nagyrészük Királyhelmecre utazott gyűlésre. Galgóczy Tiborné, csinos fiatalasszony s a gyógypedagógiai iskola egyik nevelőnője vezet be védencei közé az egyik magyar osztályba. Különböző korú gyermekekkel találkozom. Szemükből próbálom kiolvasni életük nagy tragédiáját. — Honnan jöttek? Szenvedéseiknek ki az okozója? S egyáltalán felfogják-e megkülönböztetett sorsu-Tóth Tiborné, a szálló alkalmazottja A Druzba szálló Fr. Spécii felvételei kát? Elérkezik-e életükben az az időpont, amikor bántón, fájón fölsejlik bennük szellemi fogyatékosságuk, amely önhibájukon kívül megkülönbözteti őket társaiktól? Mit felel a nevelő? — Mikor és miért választotta hivatását? Mi vezette ezek közé a gyermekek közé? Hivatásérzet, Vagy ez volt az egyetlen elhelyezkedési lehetőség? — kérdezem Galgóczy Tibornétől. — Megvallom őszintén, az utóbbi. Bizonyára hallotta, hogy Nagykapos egyik komoly problémája a nők alkalmaztatása. Négy évvel ezelőtt foglaltam el állásomat. Boldog voltam, hogy megkaptam. Részemre kettős előnyt jelentett, mert szemben lakom az iskolával. Ma már csak egy célom van: neveltjeim minél értelmesebb és hasznosabb polgárai lehessenek a társadalomnak. Sokan eljutnak az iparig. Sokból lelkiismeretes, jő munkást nevelünk. Akadnak azonban olyanok is, akiknek sohasem veszi hasznát társadalmunk. Itt van például ez a fekete szemű, kilencéves kislány, S. É. Két másik testvére is nálunk van elhelyezve. Negyedik testvérük útban van. Az anyjuk éppen olyan mértékben terhelt, mint gyermekei, akiket felelőtlenül hoz a világra. К. E., kilencéves és az első osztály tanulója. Rendes szülei vannak, akik nagyon fájlalják a kis E. sorsát, mert öt testvérkéje egészséges. G. I. és kíshúga inkább szociális eset. Nyugodtan lehetnének a rendes iskola tanulói is. Az anya mégsem viheti haza gyermekeit, mert iszákos apjuk Galgóczy Tiborné, a gyógypedagógiai iskola nevelőnője gorombaságait érzékeny gyermeklelkük nehezen vészelné át. A gyógypedagógiai intézet nevelőnőjének férje, Galgóczy Tibor, a helybeli szövetkezet technikusa. Ez idő szerint ökonómiát tanul és Terebesre utazott. Emelett népművész. Megkérem feleségét, mutassa meg egy-két művét. Átmegyünk az utcán, Galgóczy Tibor otthonába. Négyszobás lakásuk választékos ízlésről tanúskodik. Kis asztalra rakja férje alkotásait. Szaruból vésett két gyönyörű pohár, fából faragott „Kukoricát morzsoló fiú“, vázák, finom művű, csontból faragott nyaklánc ékkel, melyet aszszonya részére készített. Minden szekrényből előkerül valami. „Az abarai halászok“ egyik változatát a mártoni múzeum őrzi. A művelődésügyi minisztérium néhányszor kitüntette. A bratislavai Népművészeti Központ megrendelése a minap érkezett. — Szobrásznak készült, — mondja a felesége — de az apja erővel gazdászt akart nevelni egyetlen fiából. Hogyan alkudott meg sorsával? — Nehezen. Még most is sokszor boldogtalan, pedig a szövetkezetnek is ugyanúgy kitüntetett dolgozója. Sokak szerint csak ezt kéne csinálnia. — Támogatja munkájában? — Nem volt bátorságom a biztosat feladni a bizonytalanért. Két nagy fiúgyermekünk van ... A fodrásznál néhány asszony ül. Mindenütt szépek akarnak lenni az asszonyok s ez így is van rendjén. — Miben látják a város élenjáró problémáit? adom föl a fogas kérdést. — A nők alkalmaztatásában, — hangzik Júlia Pasová határozott válasza, amelyben egyöntetűen megegyeznek a többiek is. — Mindannyian dolgozni szeretnénk. Gyermekeinket, unokáinkat nem veszik föl
