Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1967-02-10 / 6. szám

Doktor Brdicka RAGADOZÓI

öt évvel ezelőtt egy levél érkezett az Egyesült Államokból Prágába, címzése rövid volt: FALCONRY-PRAGUE. A prágai postások elismerten ügyesek, már nehezebb címeket is megfejtettek, és így végül ez a levél is megérkezett a címzetthez, a nyugdíjas doktor Jirí Brdiékához, a Prága melletti Ricanyba. Az USA Ohio államában, Akron városka „Harvey" utazási irodája világkörüli utat szervezet a ritkaságok felkutatására. Mivel értesültek arról, hogy dr. Brdiéka solymászattal (angolul „falconry") foglalkozik, engedélyt kértek, hogy meglátogathassák. 1963-ban a küldöttség valóban megérkezett. Mellőzték Karlstejn megtekintését, mert útjuk alatt

már sok várat és kastélyt láttak, csak a dr. Brdickánál töltött órákkal nem tudtak betelni. Útjukat folytatniuk kellett, de állandóan emlegették, amit az is bizonyít, hogy még Moszkvából, Konstantinápolyból, Nápolybái is érkezett üdvözlet tőlük. Volt is mire emlékezniök, hiszen idomított héjával manapság már egykönnyen nem látható nyúl- vagy fogolyvadászat.

A solymászat valóban különleges és érdekes szenvedély. Dr. Brdiőka már több mint ötven éve foglalkozik vele, és ha hallgatókra talál, nagy szeretettel és érdekfeszítően tud mesélni élményeiről, mert a kamasz-fiú érdeklődése egy egész életre szóló szenvedéllyé fejlődött. Előadásából megtudható, hogy a ragadozó madarakkal történő vadászatot solymószatnak nevezik. A sólyom szabad terepet kedvelő madár, azonban nálunk keresettebb az alacsonyröptű héja, míg pl. Magyarországon szívesebben foglalkoznak a sasok idomításával. Dr. Brdiőka dicsekszik, hogy végre megkezdték a solymász-klubok alapítását, amiért hosszú éveken keresztül sokat harcolt. Csehszlovákiában ezeresztendős hagyománya van a solymászatnak és különösen a falusi fiatalság számára lenne nagyon alkalmas időtöltés. Sportnak is nevezhető, mert a madaraknak nem jelentenek akadályt a kerítések vagy patakok és a solymásznak mindenhová követnie kell őket. . . De egyidejűleg azt is elpanaszolja dr. Brdiőka, hogy a héják nálunk hiábavalóan pusztulnak, pedig idomításuk után Anglia előnyös áron megvásárolná őket. A ragadozó madarak idomítósa nem nehéz feladat, de mindenképpen kifizetődő munka.

Látogatásunk Brdiőka doktornál télidőre esett. A héják és a sasok nem félnek a hidegtől, télen-nyáron a kertben elhelyezett fedett ágakon tartózkodnak. A mi számunkra a jól fűtött szoba, ahol vendéglátónk különféle madarakat és halakat tenyészt, kellemesebb volt. Beszélgetésünkbe — talán a ház legidősebb tagjának jogán — a 81 éves Koko papagáj is bele-beleszólt.

Sok érdekes dolgot hallottunk. Pl. azt, hogy két éve a Walt Disney-társaság számára H. Fischer svájci filmvállalkozó S. Smith rendezőnővel filmet készített a csehszlovákiai lőhető vadakról. A film jelentős részét éppen dr. Brdiőka idomításai bemutatásának szentelték. Ennél a résznél a Sirchan nevű támadó héja volt a főszereplő. Dr. Brdiőka és ragadozói tavaly részt vettek a „Markéta Lazarová" c. film forgatásánál. Sirchan kezessége lehetővé tette az egyébként elképzelhetetlen jelenetek felvételét is. A forgatás egyik epizódját Brdicka doktor látogatásunk befejezésekor mesélte el: A filmesek körében nagy riadalmat keltett az a pillanat, amikor Sirchan megszabadulván kötelékeitől, a fák közé repült. Visszatér? Nem tér vissza? Folytatható lesz-e a felvétel? Azonban az aggodalom feleslegesnek bizonyult: ura füttyszavára Sirchan visszarepült annak kinyújtott karjára. És ezek azok a pillanatok — mondta dr. Brdiőka, — amelyek kárpótolnak az idomítás nehéz óráiért.

Irta és fényképezte: Vratislav Danielovsky

Ivan Ivanov elvtárs, a Bolgár Népköztársaság konzulja az ankét értékelésén személyesen gratulált Urbán Istvánnénak

(Spécii (elvétele)

s

.o

0

5

■

£n még nem voltam külföldön (Magyarországot kivéve) és el sem tudtam képzelni azt, hogy milyen élményben lehet részem. Elutazásom előtt a fiam azt tanácsolta, hogy Írjak minden nap naplót. Szót fogadtam és így, mikor ezt a levelet írom, minden feltárul újra előttem.

Vasárnap 8,45-kor léptük át a magyar határt. Budapest, Belgrád, majd Szófia következett. Reggel (hétfőn) 6 órakor értünk ebbe a gyönyörű fővárosba. A megbeszélt jel: a kezemben kellett tartani a Nő legújabb számát. Álltam a peronon és vártam. Semmi. Már taxi után akartam nézni, amikor egy szép személyautó állt meg mellettem. Egy fiatalasszony szállt ki belőle és a nyakamba ugrott. Nem értettem az egészet, csak később. Értem jöttek. Nagy virágcsokor a kezében és köszöntött. Én persze nem értettem a nyelvét, de láttam a szeretetet a szeméből. Beültünk a Volgába és egy gyönyörű szállóba, a „Rózsá“-ba mentünk. Ez volt egy hétig az otthonom. Elmentünk a „Zenata dnes" szerkesztőségébe, ahol elbeszélgettünk, „ki-ki a maga nyelvén". Mikor a szerkesztőségből eljöttünk, már várt ránk a tolmács, így aztán már nem volt semmi akadály. Városnézésre indultunk

Kedd: Reggel nyolckor beültünk a Volgába és folytattuk városnézésünket. Ellátogattunk a G. Dimitrij szülőházába. Megismertem a bolgár nép múltját. Kis „kedveskedés" révén meglátogattuk az ott megnyílt magyar kiállítást. Este pedig egy magyar cirkusz nézői lehettünk.

Szerda: Reggeli után a Rózsa szálló halijában beszélgettünk. Mikor megtudták, hogy óvodai alkalmazott vagyok, elvittek egy közeli faluba. Ott egy óvodának voltunk a vendégei. Visszatérve egy divatbemutatót néztünk meg. Este újabb meglepetés várt. Egy magyar étterembe mentünk vacsorázni. Magyar zene mellett egy kicsit jobban felvidultam. Észrevették. Ezután mindig itt fogyasztottuk el az ebédet és a vacsoránkat.

Csütörtök: Szófiától néhány kilométerre egy nyaralóhelyre mentünk. A nyaralót a „Hattyú tó" vette körül, melyet a Hattyú szálló zárt be. Gyönyörű elhelyezés, kilátás, szórakozás. Ott ebédeltünk. Délután Szófiába

mentünk vásárolni. A vásárlás után a szerkesztőségben vártak bennünket. Ott újra beszélgettünk, szórakoztunk. Ez volt a búcsúest, mert másnap Plovdivba utaztunk és csak szombaton jöttünk haza. A búcsúzó végén nagy meglepetés ért. A szerkesztőség egy gyönyörű népművészeti asztalkendőt és egy szivacs-kabátot ajándékozott nekem. Este egy bolgár filmet néztünk meg.

Péntek. Irány Plovdiv. Ez a város Bulgária második legnagyobb, városa. Kis városnézés után megnéztük a felszabadító harcok emlékművét. Utána egy népszokásnak voltam szemtanúja az Ifjú Házasok Házában. Majd a múzeumokat vettük sorra. Este pedig a legnagyobb filmszínházba látogattunk el és megnéztük a „Háború és béke" cimű szovjet, kétrészes filmet.

Szombat. Szombaton visszafelé menet kerülővel a Rilszkij kolostorban találtuk magunkat. Elutazásom előtt pár nappal a magyar TV-ben láttam egy kis filmet erről a szép helyről és a híres kolostorról. Felsóhajtottam, de jó lenne ezt látnil S Íme most itt vagyok. Még meg is csíptem magam, hogy nem álmodom-e. üt közben a nagy hegyeken, völgyeken láttuk a bolgár mezőgazdaság fő pilléreit, a bortermő tőkéket. Visszatérve, a nők irodájában elbúcsúztunk. Vacsora után elmentünk az operába.

Vasárnap az elutazás előtt felmentünk a várost övező Vltus hegyre, ez volt az én búcsúm a várostól és az ott töltött szép napoktól.

Ez a kis beszámoló csak töredéke annak, amit láttam. De nem is lehet leírni, azt át kell élni. Ezúttal kérem a Szerkesztőséget, hogy tolmácsolják hálás köszönetemet a bolgár Nőszövetségnek azokért a napokért, amiket én soha nem tudok elfeledni I Mindent hálásan köszönök. Maradok tisztelettel, olvasójuk Urbán Istvánné