Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1967-10-13 / 41. szám
E nnek о tizenkilenc éves szépségnek még néhány hónapja csak a cirkuszban tapsoltak. A szovjet film új reményteljes — csillaga, Natasa Varlej, az Artistaművészeti Főiskola végzett növendéke ugyanis eddig a cirkusz kupolája alatt a trapézon, zeneklséret mellett szórakoztatott mutatványaival. De ma már úgyszólván milliós közönség Ismeri, hála sikeres debütálásának a „Kaukázusi rabnő" című kitűnő szovjet színes filmvígjátékban. Natasának a cirkuszi gyakorlat bizony Jól jött a forgatásnál is, mert a filmet a Kaukázus nyaktörő meredélyein készítették, és... — ... bizony jó néhány drámai eseménynek voltunk szemtanúi. Egy szép napon például leszakadt a szikla velem, szerencsére fönnakadtam a lejtő bokrain. Ugyancsak nehéz percek voltak, amikor egy párszor bele kellett ugranom a hegyi folyócska jeges vizébe, dehát én igazán megszoktam az izgalmat és a mozgást, hála előző munkahelyemnek. Mert a cirkuszban aztán Igazán nem lehet csalni, gürcölni kell, folyton gürcölni, és az ellustulás minden perce alaposan megbosszulja magát. Különben is az a véleményem, hogy cirkuszban dolgozni sokkal nehezebb kenyérkereset, mint a kamera előtt játszani... Lehet, ez csak azért tűnik nekem így, mert az első filmemnek olyan átütő sikere volt... A film valóban Jól sikerült, különösen a fiatal színésznő szempontjából, akinek első szereplését nagyon kedvezően fogadta a kritika. A két óra gondtalan kacagás, amit a film nyújt, nagy mértékben Natasa érdeme is. S ahogy a film befutotta az országot, nemsokára egy újabb rendező jelentkezett Natasánál, mégpedig a neves és tapasztalt A. Ptusko. Natasát egy Gogol novella megfilmesítésének főszereplőjéül szef f I fi w W шяж melte ki. Natasa itt most egy teljesen új zsánerrel találkozott, s természetesen egészen más követelményekkel állt szemben. Úgy látszik, hogy a szovjet rendezőket nemcsak a fiatal lány szép alakja és kedves arcocskája vonzza, de felfedeztek benne valami mást, a szépségnél is többet. Hogy Natasa miként fog megbirkózni egy Gogol hősnő szerepével, azt nehéz lenne megmondani. A történet egyébként rendkívül megrázó, Gogol meséje tele van rémekkel és kísértetekkel. Natasa minden jel szerint az első szovjet horror főszerepét fogja játszani. De térjünk vissza a fiatal lány személyéhez, s hallgassuk meg, mit mond önmagáról. — Hoav mit szeretek és mit nem? Szeretem a cirkuszt s valószínűleg meg is marad életem nagy szerelmének. A cirkusz a végsőkig felcsigáz, megbűvöl. Azt hiszem, időnként majd visszavisszatérek a porondra. Ezt a légkört semmi a világon nem helyettesítheti. Szeretem a mozgást, — ez természetesen összefügg eredeti hivatásommal, de mór az iskolában rajongtam a gimnasztikáért, sőt belekóstoltam a balettbe is. Erre az utóbbira szükségem volt a trapézen, s azt hiszem a filmforgatásnál is hasznát veszem. Szeretek lovagolni, úszom és műugrással is foglalkozom. Tulajdonképpen rajongok a sportért, még azokért a sportágakért is, amiket meg sem próbáltam. Gyűlölöm a hanyagságot és a hamisságot, inkább elviselem a szembe mondott kellemetlen igazságot, mint a mézédes képmutató mosolyt. Es szeretem a kacagást, az embereket, a városomat, az életet mindenestől, úgy ahogy van és sokat várok tőle... Tizenkilenc éves korában ugyan ki nem vár sokat az élettől? Aztán még elmondja, hogy első filmjében nagyon jó volt az együttműködés munkatársaival, s különösen közvetlen partnerét, Gyemjanenkot dicséri, meg Jurij Nyikulint, a kitűnő szovjet komikust, aki szerinte „egyszerűen remek”. A szovjet kinematográfia tehát megint egy új színésszel lett gazdagabb. S hogy mi is megismerjük, most már csak azon múlik, hogy hozzánk is elkerüljön a színes „Kaukázusi rabnő“. Reméljük, erre mihamarabb sor kerüli EVA LAUCKA Könyvében pontosan ismerteti, hogy a szövetség hogyan került egyre jobban a Pentagon befolyása alá. Nemcsak a főparancsnoki helyet töltötte be amerikai tiszt, hanem a 13 parancsnoki helyből hét helyet az USA foglalt el, ötöt Nagy- Britannia és csupán egyetlen — alárendelt — parancsnoki beosztást kapott a nagy osztozkodásnál Franciaország. A hatvanas évek elejéig a Dulles-féle „tömeges retorzió“ volt a szervezet számára az irányadó stratégiai elv és bár az európai szövetségesek elfogadták a doktrínát, tudták, hogy ez csak amerikai érdekeket szolgál és az európai partnerek csak ágyútöltelékként szerepelnek a tervben. A szovjet katonai potenciál rohamos, ugrásszerű növekedése azonban megteremtette az „atom-egyensúlyt“, sőf bekövetkezett az amerikaiak által jellemzett „missile gap“ a nyugati atomfegyverkezés lemaradása. Kennedy kormánya lázas sietséggel igyekezett behozni a lemaradást. Elrendelték az atom-tengeralattjárók, a Polaris-rakéták és a Minuteman interkontinentális rakéták gyártási ütemének gyorsítását, de a csillagászati összegeket felemésztő fegyverkezési hajrá nem hozta meg a kívánt eredményeket. Viszont az európai partnerek egyre nagyobb kedvetlenséggel és egyre növekvő ellenállással reagáltak az Egyesült Államok gyámsága és parancsuralma ellen. A válság akkor vált igazán nyilvánvalóvá, amikor Franciaország egyszerűen kilakoltatta atlanti partnereit. Beaufre tábornok a látható és szinte áthidalhatatlan válság ellenére is a NATO fenntartását javasolja. „A szerződés továbbra is nélkülözhetetlen a Szovjetunió és az USA kétoldalú stratégiai egyensúlyának biztosítására, Európa hatékony biztosítására és esetleges incidensek és politikai változások megakadályozására“, — Írja említett tanulmányában. Ez az utolsó kitétel minden szépítés nélkül láttatja a NATO imperialista osztály-jellegét és a görögországi események drasztikusan igazolták, hogy ez nemcsak elmélet, hanem tragikus valóság. A tábornok foglalkozik az úgynevezett járható úttal is. Véleménye szerint a tagállamok önálló NATO hadserege felett rendelkező közös európai parancsnokságot kell létesíteni, amelyben az amerikai megbízott csak az összekötő és a koordináló szerepét töltené be. Ez a parancsnokság rendelkezne háború esetén, a francia-brit atom-kapacitással is. De a francia stratéga nem feledkezik meg a nagytőke érdekeiről sem és ezért javasolja, hogy alakítsák meg az „európai fegyverkezési kartellt“. Ügy véli, hogy a NATO így az európai védelmi szövetség bástyája lenne és kedvező körülmények között felvehetni az érintkezést a keleti államokkal is. Elképzelése a sok reális meglátás ellenére is: képtelenség és reakciós. A NATO megszilárdítása — bármilyen formában, bármilyen hangzatos frázisokkal körítve — csak a feszültséget növeli és gyorsítja a fegyverkezés ütemét. Beaufre atlantizmusa csupán az amerikai hegemónia megdöntésére törekszik és amikor az európai partnerek egyenjogúságára építi a NATO új alapjait, tulajdonképpen már elismeri a nyugatnémet atomvágy jogosultságát, ratifikálja a népellenes görög monarchista-militarista junta uralmát, bizonytalan időre elodázza az európai béke és biztonság kérdésének megoldását. • Gromiko szovjet külügyminiszter ismét megmutatta a kivezető utat, mert csak ez az egy út teszi lehetővé, hogy a „kardokból“ valóban az annyira vágyott, hőn óhajtott ekevasakat kovácsolhassa az emhavieart Pétert! Gyula
