Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1967-10-13 / 41. szám
így lettem SANDIE SHAW Vitathatatlan, hogy Sandie Shaw, nyári bratislavai fellépése óta megnyerte Itteni hallgatói szivét is, négytől egész ... évig. De ki Is ez a fiatal, húszéves londoni lányi Legjobb lesz, ha 6 maga meséli el élettörténetet. Sandie Shaw a nevem, de Sandra Goodrlch-ként láttam meg a napvilágot, s csak később, sokkal később, pontosan 17 éves koromban lett belőlem Sandle Shaw. Akkor kezdődött tulajdonképpen az igazi életem. S hogy volt azelőtti Na Igen... De hagyják, hogy elmeséljem, 1947 február 26-án születtem Dagenhamban, az egyik londoni külvárosban. így van az útlevelembe beírva, tehát valószínűleg igaz. Csak már nem tudom, hogy melyik házban. Lehet, hogy Doll néninél, anyám nővérénél, vagy a nagymamánál. Abban az időben aránylag gyakran költözködtünk, s már hároméves voltam, amikor a szüleim végre egy főbérleti lakást vehettek ki. Aztán még további 5 évbe tellett, amíg egy kis családi házra összegyűjtötték a pénzt. Mert egy hegesztőnek, — ez volt apám foglalkozása — nem telt bőven mindenre. Időközben én már az iskolapadot koptattam, őszintén bevallom, az iskolábajárás nem sok örömet okozott nekem, s csak átlagos tanuló voltam. Később már Jobban éreztem magamat a „Girls'Life Brigade" leányegyletben, ahova a szüleim bedugtak. Ott énekeltünk, táncoltunk, s színházat játszottunk. Saját zenekarunkkal — sötétkék egyenruhában — meneteltünk az utcákon. Sokkal viccesebb volt később a „Young People's Fellowship", ott már fiúk is voltak, de akkor már középiskolába Jártam. Mint olyan sok más lány, án sem csináltam gondokat magamnak a matematika, fizika, kémia és a sport miatt. A zenét meg egyenesen gyűlöltem. Tizenhat és fél éves koromban otthagytam az iskolát. Még az utolsó osztályban elkezdtem magam festeni, este fiúkkal táncolni jártam, slágerek után bolondultam. Persze, hogy beleszerettem az énekesekbe Is. Különösen az egyik Beatles, John Lenon, meg Adam Faith —aki akkoriban Angliában a legelső slágerénekesek között volt — tetszettek nekem. Természetesen nekem is valami mesterség után kellett néznem. Divatrajzolónő akartam lenni, de apám jobbnak találta a Ford-műveket. Nem szerettem a munkámat, számokkal dolgoztam, majd megbolondították ,,. Aztán eljött az én órám is. Két nappal 17-ik születésnapom előtt Hammersmithbe utaztam, mert ott lépett fel imádottam, Adam Faith. Еду autogramot akartam tőle szerezni. Sikerült is bejutnom az öltözőjébe, de Adam helyett csak zenekarának tagjait találtam ott. Unottan pengették gitárjukat. Én egyszerűen leültem és elkezdtem énekelni. Egy elcsépelt slágert sikerült közösen modernizálnunk, „Everybody loves a Lover" volt a dal címe. Végre Adam is bejött. „Mit csinálsz te itt?" kérdezte csodálkozva. Én pedig úgy válaszoltam, mintha ez volna a világon a legtermészetesebb dolog: „Téged akartalak egyszer meglátogatni." Most ki fog dobni, gondoltam megrémülve. De semmi ilyesmi nem történt. Sőt, ellenkezőleg. Adam nevetett, azután megkérdezte, hogy mit énekeltem. Még egyszer elénekeltem a dalt, s Adómnak az volt a véleménye, hogy lehetne belőlem valamit csinálni. Bemutatott a menedzsernőjének, Eve Taylornak, aztán újra énekeltem. Eve azt mondta, hogy majd meglátja, mit tehet értem. A mennyekben éreztem magamat. Aztán Eve bebizonyította, hogy „sokat tehet értem". Szárnyai alá vett, mint egy második — szigorúbb — anya; Adóm és Éva adták nekem az új nevemet is. így lettem Sandra Goodrichből Sandie Shaw. S elkezdődött új életem. (se) Quo vadis NATO? „A Szovjetunió és más szocialista országok javasolják: oszlassák fel egyidejűleg az Észak-atlanti Szövetséget és az ellensúlyozására létrehozót: Varsói Védelmi Szerződést, vagy pedig első lépésként egyezzenek meg a két szövetség katonai szervezeteinek felszámolásában.“ A. Gromiko szovjet külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés 1967. szeptember 22-i ülésén. Az olvasó joggal kérdezi, hogy vajon ml közé vaii néki = a kulcsod!, vagy a királyhelmecí családanyának, az ekecsi, vagy a nagykaposi szövetkezet földjein szorgoskodó asszonynak — az Észak-atlanti Szerződés, a hírhedt NATO problematikájához, milyen befolyást gyakorol életére, mindennapjai alakulására a katonai tömbök létezése? Földünk — minden politikai és földrajzi tagoltsága ellenére is — konglomerátum, és bárhol támadja meg a kór, bárhol következzék be gyulladás, rosszindulatú daganat — pusztulással veszélyezteti az egészet. Ugyanakkor világos és érthető, hogy amíg létezik támadó, addig a védelemre is készülni kell, hogy amíg az egyik országban tömegpusztító fegyvereket gyártanak, addig a másik nem alakíthatja át fegyveriparát békés célokra. A fegyverkezés pedig, akár támadó, akár védelmi jellegű: pénzbe kerül. Ezért nem lehet számunkra közömbös a NATO. Mii jelent ez a négy betű? 1949. áprilisában 12 állam — Belgium, Dánia, Franciaország, Izland, Kanada, Luxemburg, Nagy-Britannia, Norvégia, Olaszország, Portugália és az Amerikai Egyesült Államok alakították meg a Nctrth Atlantic Treaty Organization nevű katonai tömörülést, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetét. 1959. október 22-én Görögország és Törökország, 1954. október 23-án pedig a Német Szövetségi Köztársaság csatlakozott a szervezethez. A SZOVJETUNIÓ már 1954. március 31-én jegyzékben javasolta: szüntessék meg a NATO agresszív jellegét, alakítsák át védelmi szervezetté, akkor ő is csatlakozik a tömörüléshez. Kétségtelen, hogy ez a világbéke kérdését legalább 90 százalékig biztosította volna és tökéletesen megoldotta volna az európai biztonság és béke problémáját. A Szovjetunió javaslatát elutasították, mert hiszen a NATO — bár alapokmánya védelmi jelszavakat hangoztat — tipikusan imperialista és elsődleges agreszszív célokat szolgál a jelenben is. Ezek után nem csodálható, hogy — látván a NATO egyre fenyegetőbb magatartását, nem is leplezett háborús vágyait — a szocialista országok kénytelenek voltak 1955-ben megkötni Varsóban egy védelmi egyezményt, A NATO célkitűzéseit, múltját és jelenét a közelmúltban leplezte le Beaufre fiancia tábornok, a hírhedt tömörülésről irt kétkötetes könyvében. Beaufre tábornok pedig igazán autentikus személy és szakember. Harcolt a gyarmatosító haderők élén Algériában, Indokínában és Egyiptomban, hosszú éveken át a NATO nyugat-európai részlegének katonai szervezeteiben dolgozott, mint a szövetség állandó katonai bizottságának francia delegátusa.
