Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1967-01-27 / 4. szám
E6Y KIS ii FAL UF6N _____________________Ш.Ш nem történik semmi Nesztelenül, bolyhosan hull a hó. Olyan tél van itt, amilyet legszebb álmunkban képzelünk el. Zobor hegyanyu lehér bolyhos kendőben burkolva gubbaszt. A falut jelző táblán is vastag hókucsma, alig lehet kibetűzni: „Ladice“. — Barslédec —, villan fel bennem az öröm. Tizenegy évvel ezelőtt jártam itt. A földműves szövetkezetről akartam írni, de amint ittlétemkor kiderült, az még akkor embrionális állapotban volt. Csak 1958-ban indult meg a közös gazdálkodás. A falu kedves vendégként fogadott s ezt az ember, habár száz falut is bejárt, sohasem tudja elfelejteni. A szél akkor is hópihéket kergetett, a bogárhátú házikókban meggyúltak a huszonötös égők. Még csak szoktatták szemüket a fényhez. Az asszonyok guzsallyal a kezükben a fonóba igyekeztek és nemsokára felcsendült a dal: — „A lédeci bíró vaskapujába ...“ Nem tudom volt-e a lédeci bírónak vaskapuja, mert akkor jobbára csak léckerítéseket láttam. Most bezzeg hosszú vaskerítése van, de nemcsak neki, a fél falunak. Az autó halkan suhan a falu behavazott utcáján. — Itt egy téren kell lennie a Tanács irodájának. Az irodát megtaláltam, de a tér eltűnt, illetve beépült Elegáns vendéglő épület áll itt s vele szemben a kultúrház, klubhelyiségekkel. A Helyi Nemzeti Bizottság hivatalában az elnök, Finta elvtárs fogad. Az ismerkedéseknél oly megszokott — Mi újság a faluban? — kérdéssel kezdjük a beszélgetést. — Semmi különös — válaszolja, — ilyen kisfaluban nem történnek nagy dolgok. A szövetkezet stabilizálódott. A tervezett munkaegységeket pontosan kifizeti, nincs év végi nyugtalanság a fizetések körül. V 4/ x Balázséknál volt akkor a fonó, de a lányok már inkább csak kézimunkáztak. Nem is vette ezt jónéven az idősebb nemzedék, s így emlékeztek. — Ej, régen nem ilyen volt ám a fonó. Nem tízen voltunk a fonóban, hanem harmincan-negyvenen. A bokrétáskalapú legények ott settenkedtek a lányok körül. Amelyik leejtette az orsóját, az csak csók ellenében kaphatta vissza. A jelenlevők elmerengtek a csókkérés hajdani módján. A lányok módfelett csodálkoztak, hogy a szerelemben akkor ilyen „divat“ volt. xxx Három lagzi előestéjén érkeztünk a faluba. A készülődés rányomta bélyegét az utca képére is. Az emberek a síkos úton óvatosan viszik a fonott korsókat. Egy-egy udvar fölött varjúk kotnyeleskednek. Ebből is megítélhetjük, hol volt ma disznóölés, s ahol disznóölés volt, ott lagzira készülnek. — Nem nagyon jó ez nekünk, mert éppen külföldi művészeket hívtunk meg az eszt-1. Az új knltúrhüz. Itt talál otthonra a helyi tümegszervezetek kultúrtevékenysége 2. Ebbúi a tésztábúl lagzia kalács lesz 3. Mozga Borika — Mesterné, kislányával 4. Egyik a három menyasszony kúzúl. Illik nekem a menyasszonyi fátyol? B. S. Oj házak, vaskerítések, antennaerdők, ez jellemzi az új Barslédecet . A fain iltúere lett a vasút. Ez viszi s hozza a családapákat, fiatalokat a munkából Fr. SpéCil felvételei Ember társi Mentőautó szirénája verte fel az utca csendjét. Csománét újra kórházba vitték. — Mi lesz a gyerekekkel, a beteg férjjel? — sajnálkoztak a kapu előtt összeverődött asszonyok. Chudyné is meghallotta a hírt. 0 nem állt oda az asszonyok közé, egyenest Chomáékhoz ment. Mire a négy gyerek hazament az iskolából, megfőzte az ebédet. Azután minden nap eljárt hozzájuk, előkészítette őket az iskolába, takarított, főzött a beteg anya helyett. Csománé pedig megkönnyebbülve sóhajtott fel a kórházi ágyon, amikor megtudta, hogy gyerekeit és férjét egy önkéntes nővér vette pártfogásába. Amikor Csománé hosszas betegség után felgyógyult, Chudyné más beteget ápolt. Odaadó munkájáért 1965-ben a járási konferencián ezüstéremmel tüntették ki. Chudy Erzsébeten kívül Farkas Rozália, Bihari Zsófia, Kacz Mária, Csap Rozália, Tóth Jolán, összesen harmincán, mennek Komáromban minden reggel ki-ki a maga betege után. Olyan emberekről gondoskodnak, akik rákban, érelmeszesedésben, különböző gyógyíthatatlan betegségben szenvednek. De nem egy magányos, tehetetlen öregember jótevői. Naponta sokféle munkát végeznek. Takarítanak, főznek, vasalnak, fésülnek. Kezük nyoma ott van a bútorokon, a padlón, a szőnyegen. Munkánk nem könnyű éppen mondja Chudyné. — Türelmet, sokszor önuralmat, önfeláldozást s* mindenekelőtt emberszeretetet igényel. S munkájuk legnagyobb jelentősége abban rejlik, hogy a gyógyíthatatlan betegeknek így nem kell elfoglalniuk a kórházi ágyakat. Másrészt ott van a vöröskereszt titkárságának a munkája, akikre az a feladat hárul, hogy ápolót keressenek a betegek mellé S ők szervezik az önkéntes nővérek kiképzését is. — A 76 órás tanfolyamokat a hivatásos egészségügyi dolgozók bevonásával Chudy Erzsébet a betegápolásban szerzett érdemeiért kapott ezüstéremmel
