Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1967-01-27 / 4. szám

m

Címlapunkon: Tavasz a télben

(Inkey felvétele)

Hátlapunkon: Baráth Mária énekesnő civilben

(Jelinek Gy. felvétele)

NO. Megjelenik hetenként. Kiadja a Csehszlovákiai N8k Szlovákiai Bizottsága, Bratislava, Oktábrová nám. 12.

Felelás: Szarkáná Lévar Erzsébet, főszerkesztő.

Grafikai szerkesztői Schreiber Katarina Szerkesztőség: Bratislava, Oktábrové nám. 12. Telefon: 3U-21, 374-21.

Nyomja a Vfchodoslovenské tlaílarne, národnt podnlk, Kollce. Előfizetési díj: fél évre 26,— Kis, egyes szám ára 1,— Kis. Terjeszti a Posta Hlrlapszolgálata. Megrendelhető minden postahivatalnál és kézbesítőnél. A külföldi megrendeléseket a posta sajtóklvlte i szolgálata: PNS, Ústredná ezpedlcia tlaie, Bratislava, Gotiwaldovo nám. 48/VII — Intézi el. Magyarországon terjeszti a Magyar posta. Előfizethető a posta Központi Hfrlaplrodájánál (Budapest V., József nádor tér 1.) és bármely postahivatalnál. Előfizetési díj: egy évre »<*•— Ft- Egyes szám ára 2.— Ft. Csekkszámlaszám: egyéni 61.278, közületi

61,066, (vagy átutalás az MNB 8. sz. folyószámlájára).

Z-0V71033

Spanyolország! Milyen különös vonzóerővel hat ránk ez a távoli, kevéssé ismert ország. Európai állam és mégis a kiáltó nyomor hazája, ahol kolduló gyermekek nyújtják az érkező utas felé kezüket, mert. . . éhesek. Férfiak, asszonyok, családok tömegesen hagyják el szülőföldjüket és munkás kezüket más európai országokban, leginkább Franciaországban adják bérbe, valamivel • tisztességesebb bérért.

Végeláthatatlan gépkocsioszlopok, zsúfolt vonatok ontják a gondtalan turistákat a spanyolországi baszk tengerpart, a Costa Brava, a verőfényes Andalúzia felé. A külföldiek megismerkedhetnének a spanyol nép valódi életével. Am inkább a hős tengerparton barnítják magukat, vagy emlékműveket csodálnak meg, ahelyett, hogy mélyebben betekintenének a nép életébe. Az idegen országokba kivándorolt spanyolok pedig szorosan összetartanak; kevéssé azonosulnak a kenyeret nyújtó ország lakosságának életformáival. így vajmi keveset tudunk meg a spanyol nép életéről.

Spanyolország és Európa többi része között a Pireneusok alkotják a határt. Ez csupán földrajzi határ. Történelmi, művészeti, irodalmi és egyéb síkon nem képez igazi válaszfalat. A spanyol kultúrának az európai kultúrára gyakorolt

Kongresszus Hanoiban

(anuár első napjaiban Hanoiban megtartotték az Amerika elleni agresszió harcosainak és bőseinek negyedik kongresszusét, amelyen a Vietnémi Népi Hadsereg katonai egységeinek, az ipari üzemek és földműves szövetkezetek több mint 500 küldötte, valamint szémos politikai és pártfunkcionérins vett részt.

A képen Ngnyen-Van-Tlen a dél-vietnámi Felszabadító Nemzeti Mozgalom VDK- beli állandó küldöttségének vezetője a kongresszus küldötteivel beszélget.

Gjfajta síszánkó

A téli sportok kedvelőinek Lengyelországban újfajta siszénkót gyártottak, amelyen 70 kilométeres sebességgel lehet száguldani. A vállalkozó szellemű lengyel üzletemberek az újdonságot exportálni is akarják.

TÜL A PIRENEUSOKON

hatosa könnyen kimutatható. Sok a politikai téren jelentkező közös tényező is: a harminc évvel ezelőtt kirobbant polgárháborúban számos európai ország haladó szellemű csoportja sietett a fenyegetett spanyol munkásosztály segítségére.

A mai Spanyolországról, a spanyol nép mindennapi keserves küzdelméről azonban hiányos képünk van.

Lapozzunk bele néhány haladó szellemű spanyol író könyvébe, és hátborzongató tragédiák tárulnak elénk. Miguel Guerra de Cea például ezt írja gyermekéveinek történetéről:

„Képzeljen el az olvasó egy csoport gyermeket, akik a végeláthatatlan síkságon csavarognak, egy nagyobbfajta edénnyel a hátukon és egy vakolólapáttal a kezükben. Képzeljenek el bennünket, ahogy éppen a kutyák ürülékét szedegetjük és a hátunkon levő puttonyba rakjuk. Éjjel aztán visszatérünk a faluba, ahol egy gazdasági udvar trágyadombján egy pesetáért kiürítjük aznapi aratásunk „gyümölcsét".

Jártunkban hétrét görnyedünk, majdnem egybeolvadunk a szikes földdel, annyira, hogy még a kutyákat is különbeknek érezzük magunknál.

Később megismerkedünk Carlossal, a kis koldussal. Barna rongytömeg volt ez a gyerek, majdnem egybeolvadt a fal színével, önmagáról így beszélt: „Azelőtt jólétben éltünk. Apám kőműves

volt. Az Iskolában jeles tanuló voltam. Apám azt akarta, hogy építész legyek, de ehhez persze kevés volt a keresete. Valami bérkövetelés miatt egyszer sztrákjba lépett. Erre „katonai lázadás" címén börtönbe vetették. Ott halt meg az ütlegelések következtében. Anyám félig megőrült a fájdalomtól, a nincstelenségtől. Minthogy semmi jövedelmünk nem volt, koldulni mentem. És most itt vagyok! Nézek a semmibe és arra gondolok, mennyi új várost lehetne építeni. A víz itt van, néhány méterrel a föld felszíne alatt. A talaj, a tenger gazdagsága, a napenergia forrásai kimöríthetetlenek. Mindenünk van és mégsincs semmink."

Spanyolország a huszadik század második felében is feudális állam. Az arisztokrácia, Spanyolhon „grand|ai" ma is a legteljesebb fényűzésben élnek, mint például Pietra Negra márkinője, a szépséges Fédra, akinek Campos, a merész matador nem átallotta nyíltan a szemébe vágni:

„Tudja-e ön, Asszonyom, hogy jobbágyai nap mint nap látástól vakulásig dolgoznak a földjein harminc pesetáért? Minden nap, még vasárnap is, az Úrnak a napján! Pedig a papok eleget beszélnek arról, hogy ezt a napot meg kell szentelni. Ezt még a gólyaraboknál is tiszteletben tartják. Még augusztus 15-én, Mária ünnepén, Spanyolország védőszentjének ünnepén, sincs az ön földjein munkaszünet. Mialatt ön legújabb ruhájában büszkélkedik a templomban, és mise utón barátai és a szenyorok üres fecseaéseit és bókjait hallgatja, jobbáayai hátrét görnyedve dolgoznak a tikkasztó hőségben, szalmakalapban, lázban égő szemekkel, kockás Ingben, melyet múlt évtől jövő évig hordanak. Ott senyvednek egész nap, egész éven át, egy életen keresztül, még a harang hívó szavára sem hagyják abba a munkát. Közben maguk és gyermekeik tápláléka egész napra egy darab olajba mártott kenyér.

A spanyolok tehát az első adódó alkalomkor kivándorolnak. „Ismertem Franciaországban és Latin-Amerikában sok menekült, száműzött, vaay szökevény spanyolt, akiket az önök sajtója mint anarchistákat, kommunistákat, szabadkőműveseket állít be" — folytatta Campos. — „Az írják róluk, hogy karóba kellene őket húzatni. Olvan gyakran hallottam és olvastam ezeket a szavakat, hogy már majdnem mnaam is elhittem őket. Eaész addig, amíg át nem léptem a határt. Aztán itt rájöttem, hogy ezek vallásos, szabadsáq- és békeszerető emberek, köztórsaságoártiak, munkaszeretők és jó hazafiak és méq jobb családapák. Csakhogy foglyok a

Divatújdonságok

Bemutató a szovjet téli divatból — fehér afnadrág, piros, fehér mértani mintával díszített síbunda. A sapkát és в kesztyűt fehér rókaprém diszfti.

CTK — külföldi képszolgálata

saját hazájukban, hang és jog nélkül. Én is az ő ivadékuk vagyok. De a földjük nem az ő földjük, hazájuk nem az ő hazájuk. A nyomor és kilátástalanság miatt el kell hagyniok szülőföldjüket. És amikor idegen földön keresik meg kenyerüket, mégis mindig Spanyolországról beszélnek. Szívük tele van hazaszeretettel."

Látogassunk el most a kopár és komor Kasztíliából Katalóniába, hová Adele Fernandez vezet el „Ma fehér kesztyű“ c. könyvével.

Barcelona és környéke nem csupán a vakációzó kozmopoliták kedvelt találkozóhelye. Mezítlábas gyermekkoldusok százai lepik el a pályaudvar környékét. A szerző, két hatéves gyerekre figyel fel. Két sovány arc, nagy szemekkel, rövidre nyírt hajjal. Vézna testük, angolkórosak, mindkettő egyformán rongyokba öltözve, foszlott ingecskében, nadrágjukat gombra kötözött zsinór tartja. Tetőtől talpig piszkosak, sárosak, szénporosak. Nyughatatlanok, verekedők; mint két kiskutya mutatványszerűen verekszenek és ... koldulnak. Mindkettő tudatában van annak, hogy feladatukat, a pénzszerzést teljesíteni kell. 11-kor mennek az állomásra, kettőkor hazamennek, aztán „ebéd" után ismét elfoglalják „munkahelyüket" az állomáson. Ott vannak az esti vonatok indulásáig. Aztán már kevés az utas, nem érdemes ottmaradni. Egyenesen az „abuela“-hoz (a nagymamához) mennek és leadják aznapi keresetüket. A családhoz tartozik Anto^ nio is, az egyedüli, aki a házban írniolvasni tud. A többiek még a számokat sem ismerik. De számolni azért mindenki jól tud a családban.

És a nagymama? Hány fiatalt, gyermeket, pályást látott már elpusztulni. Igen ezek a fiatalok, ezek nem tudnak élni. ö maga már sok mindent átélt. Koplalt már napokon keresztül, sok álmatlan éjszakán töprengett sorsán. Tűző napon hosszú kilométereket gyalogolt, amikor munkát keresett. Murciából jött Katalóniába. Lábai megdagadtak a nyári forró homokban és porban, az őszi sárban, a kemény telek fagyjaiban. 12 éves korában kecskéket legeltetett a Sierra Carchen. 15 éves korában gazdasági cselédnek szegődött. Reggel négytől éjfélig dolgozott a ház körül, vagy az istállóban. Nem emlékszik, hogy valaha is ülve evett volna ebben az időben. ő volt a legfiatalabb, neki kellett mindenki más helyett mozognia. Aztán felnőttek a gazda gyermekei. Volt már elég munkáskéz a háznál ahhoz, hogy egy cselédet el lehessen küldeni. És újból megkezdte a vándorlást.

Ilyen az élet Spanyolországban.

A Wie Nouve nyomán —