Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1967-08-04 / 31. szám

Л „п°ду élmény“? ERIKA harmincnyolc éves, ma­gas, karcsú, jólápolt. Az a típus, aki nyolc évet nyugodtan leta­gadhat. Pár nappal ezelőtt ér­kezett az elegáns fürdőhelyre Most ül az erkélyen, és gyönyör­ködik a tájban, a félig kiüritett cinzano színében, a cigaretta kékes, aromás füstjében. Egy évig várt erre a négy hétre, dol­gozott, kuporgatott és elhatároz­ta, hogy kihasználja az üdülést. Átöltözik és lemegy a bárba. Természetesen ez otthon lehetet­len. Egyedül elmenni egy bár­ba?! De most üdül. Amint leül az egyik asztal mellé, meg­látja a magas elegáns férfit, aki már két nap óta a nyomába sze­gődött. „Szenzációs megjelenés jón fekszik és arra gondol, hogy egy évvel ezelőtt itt egy nagyon szép sötéthajú fiúval csókolózott. Katalin 22 éves és egy kissé csa­lódottnak érzi magát, mert már öí napja itt van és még nem si­került megtalálni a partnert az igazit pedig a tizennégy nap gyorsan eltelik. Egy árnyék hull az arcára. Va­laki föléje hajol: „Ilyen szép lány és egyedül?" Kinyitja a szemét és egy jóvágású férfiarcot lát maga előtt. Este a bár... a hotelszoba . .. Három forró nap, három mámo­­ritó éjszaka. Aztán a férfi el­utazik. „írok" igéri. Kicserélik a címüket. Katalin integet a vo­nat után. Es a férfi soha többé nem jelentkezik. Minden évben asszonyok és lányok ezrei utaznak a világ különböző üdülőhelyeire szivük­ben a reménnyel, hogy megta­r bbol a csalódásból született meg az általánosítás: nincsenek becsületes férfiak az üdülőhelye­ken ! Ez a tétel hamis. Mindenhol vannak becsületes férfiak. Csak az a baj, hogy a nők többsége nem tud helyesen válaszolni a két legfontosabb kérdésre: kivel és hogyan? Az a baj, hogy türelmetlenek, hogy túlságosan gyorsan akarnak biztos és „örö­kös" révbe jutni és ezért túlsá­gosan gyorsan engednek az ostromnak. Ezen a téren nem léteznek „aranyszabályok" de akad egy­két megszívlelendő tanács: Aki szerelmet, vagy tartós barátságot keres, az soha ne engedjen a „csak nemi jellegű" vonzásnak. Aki felkínálja magát az ne várjon szerelmet. A férfiak mm becsülik a könnyű eredmé­nyeket, mert véleményük szerint: ,.;m со VUJ aki „nekem könnyű zsákmány, az másnak is az"! Minden lány és mind asszony, aki egész életre sz< kapcsolatot keres, tartsa be bölcs mértéktartás szabályait, jóizlés törvényeit, semmit i hamarkodjon el, semmit ne 1 gyen tuizasaa. Természetesen a sikertelenség nem azt jelenti, hogy az „élet szomoiú és kietlen", nem azt jelenti, hogy mert valaki egy­szer csalódott, minden eset­­b- «? -,;' ' gondolja, de ehhez legaláb tiz évvel kellene fiata­­lobbnak lenni." Aztán hirtelen, maga sem tudja hogyan, a férfi meghajol előtte, valamit mor­mol, nyilván a nevét és két coc­­tailt rendel. Szép szavak, bárso­nyos férfihang, szellemes bókok és a férfi keze meghitten Erika térdére simul. Túl heves a tempó, elrántja a lábát. A férfi feláll, bocsánatot kér, „egy pil­lanat". Erika vár. Több mint egy órán át. A pincér hangja riasztja fel: „Az úr számláját is ki tetszik egyenlitcni?" Igent bó­lint és érzi, hogy piros a szé­gyentől. KATALIN a part puha homok­lólják „az igazit". A legtöbbnek nem az üdülés, a pihenés a fon­tos, hanem a „nagy élmény". Egyeseknek elegendő a futó ka­land, mások barátot, sőt: férjet keresnek. De éppen az utóbbiak térnek vissza keserű csalódások terhével. Ezzel a világjelenséggel az allensbachí demoszkópiai intézet foglalkozott és megállapította, hogy csak minden huszadik nyu­gatnémet polgár ismerkedett meg üdülőhelyen a házastársá­val, tehát az összes házasságok­nak csupán 5 százaléka kezdő­dött úgy, hogy ott találták meg az „igazit". Ez a statisztikai adat nagy­jából minden országban azonos. Mert annak ellenére, hogy az üdülőhelyek légköre, a korlátlan szabad idő, a nyár romantikája valóban kedvező lehetőség ko­moly és értékes ismeretség léte­sítésére, a gyakorlat bizonyítja, hogy aki életre szóló kapcsola­tot keres a tenger, vagy a nagy tavak partjainak nyári zsivajá­ban, az többnyire csalódik. Es en csaioc a De ha ír a tanácsadásnál tartunk, akkor a legjobb, amit adhatunk egy matematikai szabály: a négy és a negyven­­nyolc! Mert legfeljebb négy hét a szabadságunk. Kapcsoljuk ki ilyenkor a külvilágot, ne akar­junk éppen néhány hét alatt rá­találni az igazira. Ne a „nagy élményt" keressük, hanem a testi és lelki pihenést. Mert a társ keresésére, az ideális partner felkutatására, komoly kötések lé­tesítésére rendelkezésünkre áll az év többi negyvennyolc hete, amikor nem sürget az idő, ami kor az időhiány miatt nem ha­markodjuk el a döntést! A pihenésre szánt heteket ne aprózzuk fel! Legyünk a nyáré, a napfényé, a vizé önmagun­ké! Pa MB 1000-es ÉS RÁNTOTT CSIRKE Az országút végtelen csíkja enge­delmesen simul a gépkocsi kerekei alá, a motor dübörög ütemesen, szé­pen. Az utasok — az asszony és a férfi — nem beszélgetnek. A férfi az útra összpontosítja a figyelmét, az asszony pedig gondolkodik. Az édes­anyjára gondol, aki bizonyosan na­gyon örül, hogy végre meglátogatja és nagyon szomorú lesz, ha megtud­ja, hogy csak néhány percig marad­hatnak a kis falusi házban, mert estére a Magas-Tátrába kell érniük, ahol várják őket külföldi barátaik. Két éve nem volt otthon. Igaz, az édesanyja a múlt évben volt náluk, amikor a két gyermek beteg volt, azokat kellett ápolni, mert ő nem ért rá, éppen akkor kellett Jugoszláviába utaznia... Hát igen, ezt a mama nem érti, nem értheti. Nem az a baj, hogy a mama már hatvanöt éves, ő pedig csak harmincöt, a különbség lényege az, hogy ő egyetemet végzett, a mama pedig egyszerű parasztasszony ma­radt ... Még most is egész nap tesz-vesz, táblából, pedig igazán nem kellene, nyugodtan pihenhetne, szép nyugdíja van és 6 Is szívesen segítené, hiszen 6 szereti az anyját. Per­sze külön világban élnek — a mama a régiben, 6 az újban. A mama még a múlt évben is elment segíteni a szövetkezetnek ... neki az nagyon kínos volt, a férjének el sem merte mondani... a mama a földön maradt, nem tudott magasabbra lépni, ő pedig szakított mindennel, ami elavult... egy újságban olvasta a kifejezést: az új arcú ország új arcú polgára — ez nagyon tetszett neki, úgy érezte, hogy róla írták. A falusi ház konyhájában nagyon meleg van. Felülről a nyári nap ontja tüzét, a tűzhelyben meg aprő lángmanók ugrálnak az égő fa pattogó üte­mére. A szüle szemei figyelmesen vigyázzák a sis­tergő edényeket... Lisztbe, tojásba és morzsába hengergeti a csirkehúst, aztán a forró zsírba teszi. A zsír haragszik, felfortyan, egy csepp az öreg­asszony kezét éri, égeti, csípi, de nem ér rá a fáj­dalommal törődni, hiszen ebédet főz — rántott ' csirkét, mert jön a lánya... az ő gyönyörű, okos asszonylánya, öreg szívének legnagyobb boldog­sága. Tegnap már elmondta a szomszédban lakó öreg szülének is a nagy újságot, azt is, hogy autó­val jönnek, a saját autójukkal. Meg azt Is el­mondta — már vagy századszor — hogy milyen gyönyörű lakásuk van, milyen sok a ruhájuk. Nem akar ő dicsekedni, de olyan nagy jóérzés az anyai szívnek, hogy a testéből szakadt test ilyen teljes, csodálatos életet él. Rántott csirkét készít ebédre, mert azt szerette a gyerek már kiskorában is. Persze akkor még a falusi szegény­ember gyermeke csak ritka ünnepek alkalmával kapaszkodhatott egy-egy csirkecombba, mert a csirkét nem lehetett megenni, abból tyúk lett, tojó lett, a tojásból meg fillér lett, a fillérből meg vályog az omladozó házfal toldására, vagy egy­két köteg nád a szelektől tépett tető javítására. A szomszédasszony fia látta is egyszer a vejét meg a lányát a városban. Az autóban ültek, az MB-1000-esben. ö nem tudja ml az, a szomszéd­­asszony fia mondta, hogy azt így hívják: „embé­­ezres“. Már megtérítette az asztalt a szobában, vidám kerti virágokat is tett az asztalra, van közöttük piros is... olyan, mint a csók, vagy mint... az édesanya szíve. Aztán megáll az autó a kapu előtt, belibben a lánya. Fiatal, csodaszép, Illatos ... és az a szép magas férfi az ő veje. Az öregasszony röpdös körülöttük valami végtelenül boldog tettvággyal, kínálja őket hamvas barackkal, mézlzü körtével, kütban hűtött borral, mielőtt behozná a fehér tálon aranyló rántott csirkét. De nincs idő semmire. A lánya gyorsan pergő szavakkal beszél... „ ... milyen jól néz ki anyukám. Nem, semmit nem kérünk, ne tessék haragudni. Nem, a Józsi sem eszik, majd legközelebb, most rohannunk kell. De igazán anyukám! Ezt anyuka nem érti, de nemsokára jövünk, igen, a gyerekekkel, legalább két hétre, biztosan. Anyukám, vigyázzon magára és ne haragudjon, de most igazán nem lehet...“ A nap ontja a fényt, az autó elindul, egy ápolt könnyű, karcsú női kéz nyúlik ki integetve az ablakán. A kapuban egy nehéz, eres-ráncos, föld­­színű kéz remegve válaszol. Már a porfelhő is elül, amikor az öregasszony keze lehull a magasból. A forró zsír egy kis hó­lyagot égetett ró. Fáj! en í>ló a a no *i-Pétert! Gyula

Next

/
Thumbnails
Contents