Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1967-08-04 / 31. szám
Л „п°ду élmény“? ERIKA harmincnyolc éves, magas, karcsú, jólápolt. Az a típus, aki nyolc évet nyugodtan letagadhat. Pár nappal ezelőtt érkezett az elegáns fürdőhelyre Most ül az erkélyen, és gyönyörködik a tájban, a félig kiüritett cinzano színében, a cigaretta kékes, aromás füstjében. Egy évig várt erre a négy hétre, dolgozott, kuporgatott és elhatározta, hogy kihasználja az üdülést. Átöltözik és lemegy a bárba. Természetesen ez otthon lehetetlen. Egyedül elmenni egy bárba?! De most üdül. Amint leül az egyik asztal mellé, meglátja a magas elegáns férfit, aki már két nap óta a nyomába szegődött. „Szenzációs megjelenés jón fekszik és arra gondol, hogy egy évvel ezelőtt itt egy nagyon szép sötéthajú fiúval csókolózott. Katalin 22 éves és egy kissé csalódottnak érzi magát, mert már öí napja itt van és még nem sikerült megtalálni a partnert az igazit pedig a tizennégy nap gyorsan eltelik. Egy árnyék hull az arcára. Valaki föléje hajol: „Ilyen szép lány és egyedül?" Kinyitja a szemét és egy jóvágású férfiarcot lát maga előtt. Este a bár... a hotelszoba . .. Három forró nap, három mámoritó éjszaka. Aztán a férfi elutazik. „írok" igéri. Kicserélik a címüket. Katalin integet a vonat után. Es a férfi soha többé nem jelentkezik. Minden évben asszonyok és lányok ezrei utaznak a világ különböző üdülőhelyeire szivükben a reménnyel, hogy megtar bbol a csalódásból született meg az általánosítás: nincsenek becsületes férfiak az üdülőhelyeken ! Ez a tétel hamis. Mindenhol vannak becsületes férfiak. Csak az a baj, hogy a nők többsége nem tud helyesen válaszolni a két legfontosabb kérdésre: kivel és hogyan? Az a baj, hogy türelmetlenek, hogy túlságosan gyorsan akarnak biztos és „örökös" révbe jutni és ezért túlságosan gyorsan engednek az ostromnak. Ezen a téren nem léteznek „aranyszabályok" de akad egykét megszívlelendő tanács: Aki szerelmet, vagy tartós barátságot keres, az soha ne engedjen a „csak nemi jellegű" vonzásnak. Aki felkínálja magát az ne várjon szerelmet. A férfiak mm becsülik a könnyű eredményeket, mert véleményük szerint: ,.;m со VUJ aki „nekem könnyű zsákmány, az másnak is az"! Minden lány és mind asszony, aki egész életre sz< kapcsolatot keres, tartsa be bölcs mértéktartás szabályait, jóizlés törvényeit, semmit i hamarkodjon el, semmit ne 1 gyen tuizasaa. Természetesen a sikertelenség nem azt jelenti, hogy az „élet szomoiú és kietlen", nem azt jelenti, hogy mert valaki egyszer csalódott, minden esetb- «? -,;' ' gondolja, de ehhez legaláb tiz évvel kellene fiatalobbnak lenni." Aztán hirtelen, maga sem tudja hogyan, a férfi meghajol előtte, valamit mormol, nyilván a nevét és két coctailt rendel. Szép szavak, bársonyos férfihang, szellemes bókok és a férfi keze meghitten Erika térdére simul. Túl heves a tempó, elrántja a lábát. A férfi feláll, bocsánatot kér, „egy pillanat". Erika vár. Több mint egy órán át. A pincér hangja riasztja fel: „Az úr számláját is ki tetszik egyenlitcni?" Igent bólint és érzi, hogy piros a szégyentől. KATALIN a part puha homoklólják „az igazit". A legtöbbnek nem az üdülés, a pihenés a fontos, hanem a „nagy élmény". Egyeseknek elegendő a futó kaland, mások barátot, sőt: férjet keresnek. De éppen az utóbbiak térnek vissza keserű csalódások terhével. Ezzel a világjelenséggel az allensbachí demoszkópiai intézet foglalkozott és megállapította, hogy csak minden huszadik nyugatnémet polgár ismerkedett meg üdülőhelyen a házastársával, tehát az összes házasságoknak csupán 5 százaléka kezdődött úgy, hogy ott találták meg az „igazit". Ez a statisztikai adat nagyjából minden országban azonos. Mert annak ellenére, hogy az üdülőhelyek légköre, a korlátlan szabad idő, a nyár romantikája valóban kedvező lehetőség komoly és értékes ismeretség létesítésére, a gyakorlat bizonyítja, hogy aki életre szóló kapcsolatot keres a tenger, vagy a nagy tavak partjainak nyári zsivajában, az többnyire csalódik. Es en csaioc a De ha ír a tanácsadásnál tartunk, akkor a legjobb, amit adhatunk egy matematikai szabály: a négy és a negyvennyolc! Mert legfeljebb négy hét a szabadságunk. Kapcsoljuk ki ilyenkor a külvilágot, ne akarjunk éppen néhány hét alatt rátalálni az igazira. Ne a „nagy élményt" keressük, hanem a testi és lelki pihenést. Mert a társ keresésére, az ideális partner felkutatására, komoly kötések létesítésére rendelkezésünkre áll az év többi negyvennyolc hete, amikor nem sürget az idő, ami kor az időhiány miatt nem hamarkodjuk el a döntést! A pihenésre szánt heteket ne aprózzuk fel! Legyünk a nyáré, a napfényé, a vizé önmagunké! Pa MB 1000-es ÉS RÁNTOTT CSIRKE Az országút végtelen csíkja engedelmesen simul a gépkocsi kerekei alá, a motor dübörög ütemesen, szépen. Az utasok — az asszony és a férfi — nem beszélgetnek. A férfi az útra összpontosítja a figyelmét, az asszony pedig gondolkodik. Az édesanyjára gondol, aki bizonyosan nagyon örül, hogy végre meglátogatja és nagyon szomorú lesz, ha megtudja, hogy csak néhány percig maradhatnak a kis falusi házban, mert estére a Magas-Tátrába kell érniük, ahol várják őket külföldi barátaik. Két éve nem volt otthon. Igaz, az édesanyja a múlt évben volt náluk, amikor a két gyermek beteg volt, azokat kellett ápolni, mert ő nem ért rá, éppen akkor kellett Jugoszláviába utaznia... Hát igen, ezt a mama nem érti, nem értheti. Nem az a baj, hogy a mama már hatvanöt éves, ő pedig csak harmincöt, a különbség lényege az, hogy ő egyetemet végzett, a mama pedig egyszerű parasztasszony maradt ... Még most is egész nap tesz-vesz, táblából, pedig igazán nem kellene, nyugodtan pihenhetne, szép nyugdíja van és 6 Is szívesen segítené, hiszen 6 szereti az anyját. Persze külön világban élnek — a mama a régiben, 6 az újban. A mama még a múlt évben is elment segíteni a szövetkezetnek ... neki az nagyon kínos volt, a férjének el sem merte mondani... a mama a földön maradt, nem tudott magasabbra lépni, ő pedig szakított mindennel, ami elavult... egy újságban olvasta a kifejezést: az új arcú ország új arcú polgára — ez nagyon tetszett neki, úgy érezte, hogy róla írták. A falusi ház konyhájában nagyon meleg van. Felülről a nyári nap ontja tüzét, a tűzhelyben meg aprő lángmanók ugrálnak az égő fa pattogó ütemére. A szüle szemei figyelmesen vigyázzák a sistergő edényeket... Lisztbe, tojásba és morzsába hengergeti a csirkehúst, aztán a forró zsírba teszi. A zsír haragszik, felfortyan, egy csepp az öregasszony kezét éri, égeti, csípi, de nem ér rá a fájdalommal törődni, hiszen ebédet főz — rántott ' csirkét, mert jön a lánya... az ő gyönyörű, okos asszonylánya, öreg szívének legnagyobb boldogsága. Tegnap már elmondta a szomszédban lakó öreg szülének is a nagy újságot, azt is, hogy autóval jönnek, a saját autójukkal. Meg azt Is elmondta — már vagy századszor — hogy milyen gyönyörű lakásuk van, milyen sok a ruhájuk. Nem akar ő dicsekedni, de olyan nagy jóérzés az anyai szívnek, hogy a testéből szakadt test ilyen teljes, csodálatos életet él. Rántott csirkét készít ebédre, mert azt szerette a gyerek már kiskorában is. Persze akkor még a falusi szegényember gyermeke csak ritka ünnepek alkalmával kapaszkodhatott egy-egy csirkecombba, mert a csirkét nem lehetett megenni, abból tyúk lett, tojó lett, a tojásból meg fillér lett, a fillérből meg vályog az omladozó házfal toldására, vagy egykét köteg nád a szelektől tépett tető javítására. A szomszédasszony fia látta is egyszer a vejét meg a lányát a városban. Az autóban ültek, az MB-1000-esben. ö nem tudja ml az, a szomszédasszony fia mondta, hogy azt így hívják: „embéezres“. Már megtérítette az asztalt a szobában, vidám kerti virágokat is tett az asztalra, van közöttük piros is... olyan, mint a csók, vagy mint... az édesanya szíve. Aztán megáll az autó a kapu előtt, belibben a lánya. Fiatal, csodaszép, Illatos ... és az a szép magas férfi az ő veje. Az öregasszony röpdös körülöttük valami végtelenül boldog tettvággyal, kínálja őket hamvas barackkal, mézlzü körtével, kütban hűtött borral, mielőtt behozná a fehér tálon aranyló rántott csirkét. De nincs idő semmire. A lánya gyorsan pergő szavakkal beszél... „ ... milyen jól néz ki anyukám. Nem, semmit nem kérünk, ne tessék haragudni. Nem, a Józsi sem eszik, majd legközelebb, most rohannunk kell. De igazán anyukám! Ezt anyuka nem érti, de nemsokára jövünk, igen, a gyerekekkel, legalább két hétre, biztosan. Anyukám, vigyázzon magára és ne haragudjon, de most igazán nem lehet...“ A nap ontja a fényt, az autó elindul, egy ápolt könnyű, karcsú női kéz nyúlik ki integetve az ablakán. A kapuban egy nehéz, eres-ráncos, földszínű kéz remegve válaszol. Már a porfelhő is elül, amikor az öregasszony keze lehull a magasból. A forró zsír egy kis hólyagot égetett ró. Fáj! en í>ló a a no *i-Pétert! Gyula
