Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1967-06-30 / 26. szám
ság ezen a területen nem engedélyezi az építkezést. Ha a magasba akarunk „terjeszkedni“, az jóval több költséggel jár. Az építkezési problémával függ össze a melegvíz kérdése Is. így csak bollerekkel segíthetünk magunkon. — Persze, ami módunkban áll, azt nem késlekedünk megtenni. így rövidesen megkezdik 50 férőhelyes bölcsődénk építését a Strkovecen. Hogy miért éppen ott? Nagyon sok alkalmazottunk lakik arrafelé és ők kérték Így. Ha bizalommal fordulnak hozzánk, az egyéni problémákat Is Igyekszünk megoldani. Mondanom sem kell, a kollektíva segítségével. Különben nem megy. Például a műszakkezdés módosítása a gyermekes anyáknál. Sok mama hat óra helyett negyed vagy fél hétkor kezd, persze ugyanannyival később megy haza. Anna asszony egyébként az üzemi nőblzottság üjonnan megválasztott elnöke. Még nagyon tapasztalatlan a nőmozgalml munkában, de ... olyan lelkes funkcionáriusnak bizonyul, hogy biztosan hamar beletanul — mosolyog Valóvá mérnöknő. Vajon mivel kezdi elnöknői tevékenységét? — Gyümölcs- és zöldségárusltást szeretnénk bevezetni a gyár területén, hogy az asszonyok hazamenet friss zöldséget vehessenek. Az egyik közeli szövetkezet felajánlotta a segítségét, s így az ellátás biztosítva lenne. Most már csak az üzemi bizottság és a vezetőség engedélye kell... Reméljük, nemsokára meglesz az is! Tárgyalás a Zelovoc megnyltásáről. Valóvá mérnökné, Farkas elvtárs, as ÜB elnök, Anna Palkóvá, a Nőblzottság elnöke, Milka Matláková, CSISZ elnök ■y Kalász ,6je LÄNG EVA a mi Istállónkból hiányzik a fejógép. Tudja, ez valamikor szabad istálló volt, melyben nem lehet gépeket alkalmazni. — A kezeimen már nagyon megérzem a fejést. Sok ez, napnap után ennyi tehenet fejni. Az a baj, hogy otthon sem pihenhetek meg, mert nekükn is mértek ki kapálni valót. És még mindehhez a kis unokám is nálam van. Pedig higygye el, már nincs hozzá türelmem. Elég volt saját hét gyermekemet felnevelni. Dehát mondhatom a Pozsonyban élő lányomnak, hogy nem vállalom el az unokát?! mondja Félinger Lajosné. Szinte csodálatos, mennyi mindent elbír egy falusi asszony. Maga is érzi, sok ez — de mégis, nap-nap után csinálja. Nem panaszképpen beszél róla, de ha már egyszer szóba került, jólesik elmondania, ezzel könnyíteni magán. Az érem, amit most kapott, csak egy kis figyelmesség ezért a munkáért. De egyúttal kötelez is. Jobb munkára, nagyobb eredményekre. Kvarda Teréz most kapta a harmadik kitüntetést. — Csak azt sajnálom, hogy többet már nem fogok kapni. — Ezt honnan tudja ilyen biztosan? . . . — A baromfiállományt felszámolják. A szövetkezet öntözéses gazdálkodást folytat. A szálas takarmányok termesztése kerül előtérbe, s ezzel egyidejűleg a szarvasmarhaállományt bővítik a baromfiállomány rovására. Pedig milyen jó munkahely volt ez számunkra! . . . Négy tagú csoportommal — Mikóczy Erzsébettel, Méry Etellel, Németh Ágnessel — egy tyúktól 203 tojást értünk el. A minisztériumtól kitüntetést is kaptunk érte! . .. Munka nélkül azért nem maradnak. A 120 hektáros gyümölcskertben egyre több dolgos kézre van szükség. S ez inkább asszonyoknak való pepecselő munka. A fiataloknak itt van a zöldségeskert. Itt is jól lehet keresni. S ha minden jól megy, még kitüntetésben is részesülhet, aki igyekszik. Mint például Both Gabriella. О a mai est legfiatalabb éremtulajdonosa. Barna szeméből sugárzik az öröm. Nagy Rózsika, Sáka Ilona és KeméTiy Mária a kertészet fiatal dolgozói is elismeréssel néznek rá. Pár napig csak erről fognak egymás között beszélni. H. ZSEBIK SAROLTA AZ ÉN FORRADALMAM Erre a napra husi ónkét év elteltével is olyan frissen emlékezem, mintha csak tegnap történt volna. Prágában ekkor már két napja dörögtek a fegyverek, de a hétfői nap volt a legkeményebb, mert a németek bevetették a nehéztüzérséget ií. A mi csoportunk a Trójai híd jobboldali hídfőjénél barikádozta be magát. Támaszpontunknak „ J Zaradickú" volt a neve. Ma má- csak a magas fák maradtak meg ... Férjemmel együtt a barikádon voltunk, mikor jelentették, hogy Kolylisi felől támadásba indultak a tankok a Trójai híd ellen. Parancsot kaptunk, hogy vonuljunk vissza. Az volt a legrosszabb érzés, mikor a Trójai hídon szemtől szembe velünk megjelent az első német tank, a hírfedt „Tigris“. Nagyon lassan és elővigyázatosan közeledett feléik... Bevallom, meghűlt bennem a vér... A lomha mozgás, a lánctalpak süketítő dübörgése elviselhetetlenül hatott. Minden másodperc órának tűnt... Közben Kolylisi felől állandó ágyútűz alatt voltak a felkelők. Fejűik felett szünet nélkül süvítettek a gránátok, nagy robbanással becsapódtak és tépték, marták körülöttünk Prágát. Csoportunk a híd fölötti töltésoldalban volt. Bennünket nem láthattak, de mi eiről a helyről kitűnően figyelhettük és védhettük a hidat. Megszólalt a golyószóró és tűz alá vette azt az egyedüli utat, amslyen visszahúzódhattunk. Lassan, mászva igyekeztünk visszajitni a legközelebbi házhoz, de tt már láthatók voltunk és ezen a néhány méteres útszakaszon a németek a visszavonulók legtöbbjét lelőtték. Itt sebesült meg a férjem és én is itt kaptam három lövést. Férjem összeesett és én tovább tántorogtam, vissza a barikádhoz, ahol a bajtársak bekötöztek. Elaludtam és elvesztettem az emlékezetem ... Talán ci fáradságtól, de még inkább a vérveszteségtől, mert a kezemen, ci hátgerincemen és az arcomon megsebesültem. Amire újra emlékezem: megyek haza és keresem a férjem. Feltételeztem, hogy otthon lesz, de nem találtam a lakásban. Már kedd reggel van. Mngyek a Trójai hídhoz, keresem a férjem és a németeket találom ott ... Megtudtam, hogy az összes halottat egy rakásra hordták a németek. Az egyik katona elküldött, menjek nézzem meg, ott van-e közöttük a férjem. Mentem, de a férjemet nem találtam. Később, a nyilvános óvóhelyen leltem rá. Halva feküdt... Megsebesülés után a németek itt agyonlőtték ... Visszamentem a felkelők parancsnokságára. Megmondtam, hogy férjem, Honza — halotti Nem én voltam az egyedüli nő, aki részt vett a felkelésben. Emlékezem egy villamoskalauznőre, aki már szombaton tüdőlövést kapott. Sok nő a barikádok mögött teljesített szolgálatot. Talán az egyedüli voltam, aki a közvetlen harcban, a barikádon, fegyverrel a kézben harcoltam, szemtől szembe a németekkel. Természetesen ki kellett vívnom, hogy együtt lehessek a férjemmel a barikádon. Meg kellett győznöm a parancsnokot, hogy valóban nem félek. Vasárnap történt: hírt kellett adni a mellettünk levő barikádnak. Olyan valakit kerestek, aki kis termetű és ezért könnyebben elrejtőzhet... A közvetlen parancsnokom még nem tudta, hogy nő vagyok, mert a hajam rövid volt és férfiruhát viseltem ... Jelentkeztem, hogy én majd továbbítom az üzenetet, kiléptem, de nem szóltam egy szót sem. Mikor futásnak eredtem, csak akkor árultam el mozgásommal, hogy nő vagyok... A parancsnok utánam kiabált: „Viszsza, azonnal vissza, hisz ez nő...“ Erre a férjem megnyugtatta: hagyja csak, ő biztosan elviszi az üzenetet és visszatér... Valóban rendben visszatértem és bebizonyítottam a férfiaknak, hogy van bennem bátorság. Maguk közé fogadtak! Minden elismerésem azoké о nőké, akik a férfiak oldalán harcoltak. Tudom, hogy mit jelent az, ha valaki katonai felkészültség nélkül részt vesz a heves harcokban. Sok veszteség elkerülhető lett volna, ha ... igen, ha a lányokat is kiképeznék legalább a legalapvetőbb katonai gyakorlatban. Mikor először láttam a golyószóró lövedékeinek a becsapódását, azt hittem, hogy esik az eső ... Csak a süvítő hang a fejünk felett és a véres sebek józanítottak ki nagyon hamar) Múltak az évek, a májusok egymást váltották. Most itt vagyok őszülő hajjal, kérges kezekkel, amilyenné a daru és a hegesztőpisztoly fogantyúja tett. Igen, hegesztő és darus voltam a prágai Fényképezte: Kovács Antal Dukla CKD üzemben. Nem vártam többet és nem is csalódtam. Most nevelőnő vagyok egy tanonciskolában, mert nagyon szeretem a gyerekeket és sajnos, nekem egy sem született... így sok van belőlük és mindet egyformán szeretem. Csak néha rosszak. Vagy talán mi vagyunk mások? Túl igényesek I Én még ma is állójegyet veszek a színházba, már csak a romantika kedvéért is — pedig jól keresek és férjem egyetemi tanár, sok mindent megengedhetnék magamnak. — Az első sorban, a legdrágább helyen a tanítványomat látom. Nekik minden jobb és könnyebb, mint nekem az ő korukban. Csíkot festettem a meztelen lábszáramra, mert szégyelltem úgy színházba menni, hogy nem volt harisnyám ... Mozaik, amely néhány nap és emlék keresztmetszetét adja, amelyet egy napsütéses májusi délutánon mesélt el egy asszony. Egy a sok közül, Jarka Doubková, aki 1945 májusában ott harcolt a prágai barikádokon ... VÉGH IRÉN
