Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1967-06-30 / 26. szám
Fr. Spáöll felvételei A bratlslaval Tesla gyárban csinos fiatal asszony kalauzolt, Anna Palkóvá. — Itt gyártjuk a rádiókészülékeket — vezetett be egy hatalmas csarnokba, melynek tágas ablakain kétoldalról áradt be a fény. — Jelenleg a „Teslaton 536“ sorozatgyártása van programon. A fémvázakat Is ml gyártjuk. Amint látja, futószalagon megy a munka, minden munkásnőnek egy meghatározott műveletet kell elvégeznie meghatározott Idő alatt. Ez természetesen a rádiókészülékek típusa szerint változik. A legkisebb és legnagyobb: a Teslaton és a tranzisztoros Irts — Futószalag-rendszerrel gyártjuk a tranzisztoros készülékeket is: a tenyérnyi „Irisz“-t (bizonyára érdekli, hogy az „Irls“ összeállításához összesen 33 műveletre van szükség), a nagyobb „Mónikát“ és a levelezőlap nagyságú „slágert“, a „Mambót“. Ennek az utóbbinak nemcsak Itthon van nagy sikere, de külföldön is. Még a kényes osztrákok Is rendeltek belőle. A gyár egyik nagyon érdekes műhelye a tekercselő. Szemnek Jóleső, vidám látványt nyújt a sok színfolt az asztalokon (tudvalevő, hogy a tekercsek színesek, Л vagy legalábbis részben azok). De a munka bizony nem könnyű. Ügyes, könnyed ujjakat, begyakorlott, nyugodt mozdulatokat, Jó szemet kíván. Hiszen a tekercsek minőségétől nagyon sok függ! Az ÜB elnök, Farkas elvtárs szobájában Valóvá mérnöknő tájékoztatott a nők helyzetéről ebben az üzemben. Az alkalmazottak 80 százaléka, tehát valóban túlnyomó többsége képviseli a „szépnemet“. Ahogy értesültem, a Tesla azok közé a ritka üzemek közé tartozik, ahol több nő tölt be vezető állást. — Ügy van — bólintott a mérnök. — öt osztályvezetőnk van az adminisztrációban. Ezzel szemben egyetlen mesternővel sem dicsekedhetünk. Nem azért, mintha a termelésben nem lenne elég szakképzett munkaerőnk, de az asszonyok nem szívesen fogadják el a mesteri beosztást. Egyébként 83 női munkaerőnk kitanult rádiómechanikus, ezenkívül 2 esztergályo-Márla Madunlckí, aki már 4 éve dolgozik a tekercselőben. Most az Irts tekercseit gyártja, 500-at naponta sunk és egy géplakatosnőnk van. Tehát amint látja, szakképzett erők tekintetében nem állunk éppen a legrosszabbul. — Ezzel szemben más bajunk akad elég — kapcsolódik a beszélgetésbe az üzemi bizottság elnöke, aki úgy látszik, valóban szívén viseli az asszonyok gondjait. — Például, a helyszűke és a melegvízhlány a legnagyobb probléma. Ha szorítanánk is pénzt az építkezésre, hiába lenne, mert az Illetékes nemzeti bízott-Hétköznapok ASSZONYAI A kocsma előtt kellett eltérni. Csakhogy az út kétfelé vezetett, s mi nem tudtuk, melyik irányban lehet a kultúrház. Tanácstalanul álltunk az út közepén. Egy negyven év körüli férfi álldogált a kocsma előtt. Észrevette határozatlanságunkat, s mindjárt felénk kiáltott: — Erre menjenek, ni! A kultúrház vagy kétszáz méternyire van — mutatott jobb felé, majd magyarázatképpen még hozzátette: — Az asszonyoknak ott ma nagy ünnepük van. Ha oda igyekeznek, siessenek, hogy le ne késsék a megnyitót! ... • Nem kérdeztük meg, így titok maradt, honnan tudta ez a férfi, hogy a kultúrházban az asszonyok ünnepelnek. Lehet, a felesége is köztük van. Vagy a faluban ilyen hamar elterjedt volna a hír, hogy most adják át a szövetkezet legjobb nődolgozóinak a Szlovák Nemzeti Tanács és a Csehszlovák Nőszövetség Szlovákiai Bizottságának ajándékát? Lehet. A kisteremben az asszonyok már körülülték a hosszú elnöki asztalt. Kicsit még feszélyezve érezték magukat, halkan beszélgettek a szomszédjukkal és illedelmesen húzták odébb a széküket, hogy helyet csináljanak egy későn érkező kolléganőjüknek. Az asztal végén a dunaszerdahelyi Járási Nemzeti Bizottság küldöttei, Erdélyi Zsuzsa és Ferencei Anna, valamint a hazaiak, ifj. Nagy Péter, a nemzeti bizottság elnöke és Vass Ferenc, az Arany Kalász szövetkezet elnöke foglalt helyet. Feszült várakozás van a teremben. Nem mindennapi esemény szokott előidézni ilyen hangulatot. S ez most annak számít. Nagy eseménynek. Bizony kevésszer fordul elő, hogy a munka jutalmául érmet tűzzenek az ember mellére. Ezt ki kell érdemelni — s nem is akárhogyan! Mert napi 8 literes fejési átlagot elérni, vagy évi 160 tojást egy tyúktól, esetleg 350 q cukorrépát egy hektárról — ezt egy átlagosnál jobb szövetkezetben feladatul kapják a dolgozók. Teljesíteni kötelesség — de túlteljesíteni, méghozzá kötelezettségvállaláson felül, ez már említésre méltó cselekedet. S ha az eredmények kimagaslóak, mint amilyet ezek az asszonyok elértek, akkor igazán megérdemelt a kitüntetés. Magam elé húzom a papirt, melyre a kötelezettségvállalást írták. Félinger Lajosné 18 tehéntől átlagosan 10,58 litert naponta. Both Jánosné 8,29 litert. Csenkey Lajosné sertésgondozó 0,62 kg napi súlygyarapodást, Kvarda Rudolfné évi 196 tojáshozamot, Horváth Lajosné fél hektáron 226 q cukorrépát ért el. A kertészeti csoport tagjai: Kemény Mária, Both Gabriella, Lengyel Ilona, Méry Júlia vállalták, hogy a tervezett 400 ezer korona bevétel helyett 420 ezer korona értékű árut termelnek, de vállalásukat 500 ezerre teljesítették. Sivár számok ezek, melyek a laikusnak alig mondanak valamit, de a számok mögött emberek, tervek, elképzelések, mindennapi harc, verejtékes arcok és kérges kezek vannak. Tizenhatan kezdték a versenyt. Tizennégyen győztesen kerültek ki belőle. Amíg feltűzik mellükre az érmet, mosoly, büszkeség ül arcukon, Bizonyára arra gondolnak, hogy mégis csak érdemes volt jobban dolgozni, s hogy ebben az évben sem adják majd alább. A szövetkezet többi élenjáró nődolgozója, akiket szintén meghívtak erre az ünnepségre, kicsit irigykedve néz asszonytársaira. Vajon jövőre sikerül nekik is megkapni ezt a kitüntetést? — Bizony, már 11 éve fejünk a férjemmel együtt. Egyedül Both Gabriella, a legfiatalabb kitüntetett Félinger Lajosné ai szövetkezet legjobb A HNB elnök kiértékeli az asszonyok munkáját Zd. KruZinsky felv.
