Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1967-06-30 / 26. szám
г f ellenes gitár Joan Baez amerikai folklór-énekesnőről joggal állítják, hogy a népek megbékéléséről, az erőszak elleni gyűlöletiőI, a békéről szóló dalaival hódította meg az ifjúságot. Háborúellenes, a fajgyűlöletet elítélő magatartása miatt egyszerűen „Johnson-elTenes gitár"-nak hívják. „Úgyis mi győzünk egyszeri“ „Szívem mélyén érzem, hogy eljön az idő, amikor békében, kéz a kézben fogunk sétálni, fehérek és feketék." Dalrészletek ezek, melyeket Joan Baez énekel és amelyek megmutatják beállítottságát. Ilyen nézeteket vall, ezeket énekli sok százezer fiatalnak, és ezekről ad elő a kaliforniai Montmerey városkában fenntartott „békeiskolában“, melyben háromhónapos kurzusok vannak: egy-egy tanfolyamon 25 „hallgató" vesz részt. A főtontárgy a béketan. Az előadásoknak olykor vallási szekta, máskor pártgyűlós jellegük van. Néhány óvatos montmerey-l polgár nem meri átlépni a „beatnik-Madonna szentélyét" és csak távolról figyeli az ott folyó előadásokat, különösen Baezét és a békeapostol Sandperl filozófusét. Ezek a távolról figyelők is megállapítják, hogy a félhangosan, hosszabbrövidebb elmélkedés! szünetekkel folyó előadások különös vonzóerővel hatnak. Ha Baez a középkorban élt volna, feltétlenül boszorkánypert indítottak volna ellene és máglyán égették volna el. Az óvatos montmerey-ek nem tehetnek mást, csak egyszerűen megtűrik ezt a szervezetet, mely gyermekeiket is az erőszak alkalmazásának gyűlöletére neveli. A békeharcosok a legnagyobb csapás az országra, — panaszkodnak a „derék" montmerey-l polgárok. Panaszkodnak Baezre, aki a nyári hónapokban üzemelteti békeiskdláját. Baez azonban nem törődik az aggályoskodók siralmaival. Ismeri és tudatában van a fiatalságra gyakorolt óriási befolyásának és annak,ЪодУ ma a fiatalok 65 százaléka már háborúellenes magatartású, és ez a szám a jövőben rohamosan nőni fog. Különösen Johnson vietnami politikája növeli a békepártiak számát. Amikor az újságírók azt kérdezték tőle, hogy európai útja egy újabb háborúellenes hitvallás kldomborítása-e, Joan Baez azt válaszolta, hogy amit az USA Vietnamban véghezvisz, azt, sokak szerint — a történelem ítéli majd meg, — De ml, fiatalok, mi magunk vagyunk már a történelem, és mi ítélkezünk. A békét hangoztató jelszavaknak a világ legtávolabbi szögletébe is el kell jutniuk — mondotta. — De hiszen ön amerikai állampolgár — jegyezte meg egy újságíró. — Nem tartja összeegyeztethetetlennek az állam hivatalos politikája ellen szót emelni? — Nekünk idegen marad az erőszakot alkalmazó társadalom, — hangzott a válasz. Joan tiszta, nyílt szavakkal beszélt elveiről. A fiatalokhoz Is Ilyen őszinte szóval fordul és a világ bármely táján meghallgatják és szeretik. Akár Párizsban, vagy New-portban, akár Rómában jelenik meg, hosszú, vállra omló fekete hajával, meleg tekintetű szemével, olajbarna színű bőrével, egyformán megnyeri hallgatóinak rokonszenvét. Amikor pedig tiszta csengésű szopránhangján énekelni kezd és gitárján játszik, a néző teljesen átadja magát lágy zenéjének. „Vallásom az élet maga" — hangoztatja, amikor arról van szó, hogy gondolkodásmódja vajon családi nevelésének eredménye. A valóság az, hogy sem az apja, aki mexikói származású, sem az anyja, akinek ereiben angolszász vér csörgedez, nem nevelték belé ezeket a nézeteket. Joan azt állítja, hogy életszemlélete akkor alakult ki, amikor édesapjával, aki az Unesco beosztottja, Amerika és Európa különböző országait járta be. Akkor nyílt alkalma arra, hogy számos ország és vidék különböző életformáival megismerkedhessen. Szomorúan emlékszik arra, hogy volt eset, amikor szomszédai megvetéssel néztek rá, mert a bőre egy fokkal barnább az övékénél. Nemrég csaknem a kimerültségig dolgozott a bostoni Vakok Intézetében. — Azért tettem — mondta, mert olyan emberekkel álltam szemben, akik nem csodálkoztak bőröm színén. Egy újságíró elég gúnyosan megje-Syezte, hogy könnyű dolog a békéért arcolni akkor, amikor az ember esténként jó pár ezer dollárt vág zsebre. Joan Baez szellemesen megjegyezte, hogy a háború viseléséhez Is sok pénz kell. (Az ellene való harchoz is pénzre van szükség.) Ha sikerült hatni a fiatalokra, akiknek egy része már belátta a háború értelmetlenségét, akkor Joan Baez és társai: Bob Dylan, Barry McGuire és mások, nagy munkát végeztek. Gitárral a kezükben támadnak egy olyan tézist, mely szerint a háborúskodás, a támadó szellem az ember veleszületett tulajdonsága. - Nol Donne — A műgyűjtő királynő A svédek királynője, Krisztina, szívesen hordott magas szárú csizmát, mesterien kezelte a kardot és kanócos puskával vadászott nyulakra. A rossz nyelvek szerint férfi, vagy hermafrodita volt. „Észak Pallas Athéné"-jének is nevezték. René Descartes, francia filozófus balettet irt a tiszteletére, de a filozófialeckéknél, amelyeket hajnali öt órakor kellett adnia Krisztinának, halálos kimenetelű tüdőgyulladást kapott. Blaise Pascal számológépet szerkesztett számára, Alessandro Scarlatti, olasz zeneszerző neki ajánlotta „L'Onesta negli amori" című operáját, Gian Lorenzo Bernini tükröt készített részére és Greta Garbo, halála után 245 évvel filmre vitte alakját. Krisztina 1644-ben lett svéd királynő. Elvitathatatlan érdemei mellett a legnagyobb tekintélyt mint műgyűjtő és a barokk kor művészeinek pártfogója szerezte. Gyűjteménye — 1500-nál több festmény, szobor, kézirat és könyvritkaság — a stockholmi Nemzeti Szépművészeti Múzeumban látható. 35 termet töltenek meg Rafael, Tizian, Veronese képei, Bernini itáliai szobrász csodálatos alkotásai, a renaissance észak-európai művészeinek remekel. A királynő Ízlése erotikus beállítottságú volt, gyűjteményében gazdag választéka található a görög és római érzéki szobroknak. A művészi alkotások többsége természetesen Krisztina korát mutatja be, sok arckép és mellszobor magát a királynőt ábrázolja. A kiállítás megrendezését Carl Nordenfalk, a stockholmi Nemzeti Múzeum igazgatója kezdeményezte. Már hosszú évekkel ezelőtt megkezdte az egész világon szétszóródott művészeti alkotások összegyűjtését. Többek között egy indiai maharadzsától Caracci olajfestményét, a madridi Pradóból Nagy Sándor mellszobrát és a New York-/ Morgan Library-ból Krisztina néhány könyvét kérte kölcsön. Sok művet nem tudott megszerezni, mert a tulajdonosok féltették kincseiket a hajóúttól. Ezenkívül a királynő jegyzékében szereplő képek közül sok el Is veszett, a német és flamand gyűjtemény kétharmada lángok martalékává vált. Azonban о gyűjtemény megmaradt része is csodálatra méltó, minden hiányossága ellenére is bizonyltja a svéd királynő kivételes Ízlését és energiáját. Gyűjtő szenvedélye már ötéves korában megnyilatkozott, amikor apjának, — aki egy hadjáratot vezetett — azt irta: „Hozz valami szépet nekem Г Amikor a tizennyolc éves Krisztina királynő lett, megparancsolta tábornokainak és diplomatáinak, hogy gazdagítsák gyűjteményét. Azonban csak a harmincéves háború, a westfáliai béke aláírása után lett Krisztina a világ legnagyobb művészi kincseinek birtokosa. Amikor a svédek 1648-ban elfoglalták Prágát, a királynő a Hradzsin kincseit követelte. „Küldjék a könyvtárat és a ritkaságokat... hiszen tudják, hogy ez az egyetlen, amit becsben tartok." A győztes hadvezérek szót fogadtak őfelségének és ezernél Is több festményt, szobrot és kéziratot indítottak útnak az Elbán. Ezzel a prágai zsákmánnyal kiegészítve vált gyűjteménye a legnagyobbé Európában. Krisztina az itáliai művészek alkotásait szerette a legjobban. A német és flamand mesterek műveitől hamarosan búcsút vett, Stockholmban hagyta őket, amikor 1654-ben áttért a katolikus vallásra, lemondott trónjáról és lovagnak öltözve, Rómába ment. A legkedvesebb műalkotásaival megtöltött 700 ládát már előzőleg Rómába küldte. VII. Sándor pápa arany hintáján vonult be diadalmasan Rómába őrség, apródok, prelátusok és diszlövések kíséretében. Bár trónját többé nem nyerte viszsza, nagyon előkelő, kissé kicsapongó életet élt. Teljes 34 évet töltött Rómában, öt nyelven beszélt és a korabeli Európa előkelő, művelt személyiségeivel barátkozott. Halála után gyűjteménye az itáliai nemesek birtokába jutott. Krisztina mindmáig a svédek büszkesége. „Nem volt példás uralkodó, sem hű keresztény — mondja Nordenfalk, de ő volt az újkori svéd kultúra megalapozója. Ha megtartotta volna a királyi koronát és gyűjteményét tovább bővítette volna múzeumunk, ma a Pradóval vagy a Louvre-ral vetekedne." (NEWSWEEK, Washington)
