Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1967-06-23 / 25. szám
Múltkor, a budapesti utcán siettemben, megtorpantam egy kirakat előtt. Kisebb-nagyobb töltőtollak, golyóstollak, filc-tollak kínálgatták magukat az üveg mögül . . . Azazahogy . .. egy ismert, fiatal, mosolygós arc hívogatta a vásárlókat, s széttárt karjával mintha mondta volna: tessék befáradni! A kirakat a Töltőtolljavító KTSZ-é volt, a fényképről pedig Aradszky László, a népszerű táncdalénekes mosolygott a járókelőkre. Bevallom: nem vagyok híve annak, hogy népszerű művészek reklám céljára odaadják nevüket, s így aprópénzre váltsák a közönség szeretetét. Ennek a fent említett kirakati dekorációnak kedves hátterét azonban jól ismerem, s létjogosultságát percig sem vitatom. Sőt! Aradszky László — azaz Aradszky öcsi — éveken át a Töltőtolljavító KTSZ dolgozója volt. A brigádtagok hallották először munka közben énekelni, s ők buzdították. Ha teheti, ma is gyakran felkeresi régi munkatársait. . . Csak természetes, hogy népszerűségét — ha szükség van rá — a régi és kedves munkahely szolgálatába állítja! Л kíváncsiak klubja vendége: Most pedig átadom a szót a kíváncsi klubtagok kérdéseinek! — Eredetileg is vágya volt, hogy táncdalénekes legyen? Távol állt tőlem ez a szándék! Sport-riporter akartam lenni ... Amikor rájöttem, hogy ez nem is olyan könnyű mesterség, szórakozásból énekelni kezdtem az akkor divatos slágereket. így kezdődött... Mióta énekel? öt évvel ezelőtt kezdődött, az Erkel Színházban megrendezett „ Tessék választani I“ műsorban. Számom címe ez volt: „Még ide-oda húz a szív"... — Hogyan lehet megszerezni a teenagerek szeretetét? — Ezt nem tőlem, hanem a teenagerektől kérdezzék meg!... Egyébként is: mindenki addig lehet teenager, amíg elhiszik neki. — Melyik volt pályájának legsikeresebb esztendeje? Az elmúlt év, az 1966-os. Gondolt arra, hogy abbahagyja az éneklést? Könnyen letöri, ha a pálya hullámvölgyébe kerül? — Türelmes vagyok, s tudom, hogy minden hullámvölgyet egy hullámhegy követ! A „Még ide-oda húz a szív" siker után több éves hullámvölgy következett, bár 1962 és 1964 között is énekeltem, de az igazi siker váratott magára . .. Ekkor volt a „Forgószél", a „Magdaléna", a „Ki figyel oda?". . . 1965- ben volt a „Hippidié" és az „Én és a gitár", de ez az év a beat-zenekarok népszerűségének csúcsa volt, s rám ki figyelt oda?... 1966-ban, a televízió első (Jelinek György felvétele) IciöUaU íWaÓVICÜU f ^Длгп1л>и£ l/C>4ÍCt« ARADSZKY LÁSZIÓ táncdalfesztiváljón ismét felfelé kezdett ívelni a pályám: „Ismeretlen lány", „Csipkeharisnyás, édes lány"... S azóta született meg a két „bomba": az „Isten véled édes Piroskám Г és a „Pókháló az ablakon". .. — Melyik számát szereti a legjobban? — Természetesen a Piroska nőtt a legjobban a szívemhez!. .. A régi, nagy sláger, a „Pancsoló kislány” óta ebből adták el a legtöbb hanglemezt! Születésének érdekes története van ... A zeneszerzővel, Dobos Attilával, a „Még ide-oda húz a szív" óta jó barátságban vagyunk, s jó kabalaként tartjuk számon egymást. Egyik este felmentem hozzá, hogy meghallgassam új számait, s válasszunk egyet a „Made in Hungary" műsorába. Attila pezsgőt bontott, s arra ittunk, hogy megint sikert hozzunk egymásnak! Aztán a zongorához ült. Először két kész számot mutatott, aztán több próbálkozást, de én csak hümmögtem: jó, jó, de nem az igazi!. . . Ekkor azt mondta, hogy van itt még valami, de csak néhány taktus az egész, s lejátszotta az „Isten véled, édes Piroskám" első refrénsorának dallamát. Felugrottam, s felüvöltöttem: más már nem is kell!... — Külföldi útjai közül a legkedvesebb élménye? — 1966. augusztusában Bolognában, az Unita nemzetközi slágerfesztiválon képviseltem Magyarországot, s többek között elénekeltem a régi számomat is: „Még ide-oda húz a szív" ... Egyik nap felszóltak a szobámba a Hotel Alexandre portájáról-, hogy egy fiatal hölgy keres! Kiderült, hogy a Bolognában élő magyar fiatalasszony, aki Budapesten egy textilgyárban dolgozott, az Ifjúsági Parkban ismerkedett össze férjével. A Világifjúsági Találkozóról hazatérő olasz delegáció egyik tagja, a fiatal történelem — olasz szakos tanár odaült az asztalához, s amikor én énekelni kezdtem: táncra kérte! Első táncukat a „Még ide-oda húz a szív" dallamára járták . . . Azóta én, tudtomon kívül, családtagnak számítok náluk! . . . — Kering-e már valamilyen Aradszky-anekdóta a kollégák körében és melyik az? — Egy klubban léptem fel, több kollégámmal együtt.. . Külön-külön érkeztünk, s a kapuban egy fiatal, megszeppent kamasz állt, hogy kellő „fogadtatásban" részesítsen bennünket, s az öltözőbe kísérjen .. . Amikor beléptem, vörösre gyúlt fülekkel elém állt, s teljes tisztelettel megkérdezte: „Bocsánat, ugyebár ön a Tárkányi Tamara? .. .“ — Mivel töltené legszívesebben a szabad idejét ha volna? — De nincs!... Ha volna, akkor felsétálnék a hegyekbe, s friss levegőt szívnék, vagy meccsre mennék, mert ez a legnagyobb hobby, ami fogva tart! Akkor is boldog vagyok, ha öt-tíz percre beugorhatok a Népstadion lelátójára, s úgy várom évről évre a hagyományos színész-újságíró mérkőzést, mint a gyerekek a Télapót! Ezen a meccsen ugyanis én is rúghatom a bőrt. . . Tavaly Svédországban jártam, s legnagyobb „svéd élményem" a Fradi—Göteborg meccs volt! A göteborgi szállodában néhányon összegyűltünk Albert Flóri szobájában, s én nekik énekeltem el először két vadonatúj számomat. Albert Flóri és Novák Dezső a „Pókháló az ablakon" című számra szavazott, míg Rákosi Gyuszinak és Szűcs Lajosnak az „Isten véled, édes Piroskám!" tetszett inkább . . . Gondoltam: a fiúk olyan edzettek, hogy ők biztosan kibírják! Úgy látszik: a közönség is jól bírja SOMOS AGNES V 1 s I 1 \ j Amióta a föníciaiak kitalálták az érték megjelenési formáját, a pénzt, azóta ez a találmány igen sok bonyodalmat okozott mind az egyén, mind a közösség életében. A közösségi bonyodalmakat „közgazdasági problémák“ gyűjtőnév alatt szoktuk emlegetni, az egyéni bonyodalmak viszont családi belvillongás előidézői és sok esetben — sajnos — házasságok széthullásához vezethetnek. A mai napig sem sikerült egységesen eldönteni, hogy ki legyen a család „pénzügyminisztere", de általában minden családban kialakult egy jogszokás, amelynek alapján a jövedelem felhasználásáról vagy a feleség, vagy a férj dönt, vagy pedig közösen készítik el a terveket. A magam részéről soha nem avatkoztam bele, hogy feleségem mire költi a pénzt, mivel ifjú férj koromban tettem egy javaslatot, ám feleségem radikálisan visszautasította. A javaslat lényege az volt, hogy szerény jövedelmünk egyik feléért vegyünk csokoládét és játékot a kislányunknak, a másik feléért pedig vegyünk könyveket. Feleségem ezzel szemben azt mondta, hogy a pénz nagyobb részét élelemre, lakbérre, ruházkodásra költjük és csak elenyésző töredékét fordítjuk az általam ajánlott javak beszerzésére. Nos kérem én akkor megsértődtem és a pénzügyekkel azóta sem törődöm. , Nagyon helyesnek, nagyon szépnek tartom, ha az emberek takarékoskodnak, gépkocsit, szövetkezeti lakást akarnak venni, külföldi utakra gyűjtik a föníciai találmányt, helyesnek tartom, ha betétkönyvet ői íznek a fehérneműs szekrényben, csak azt tartom helytelennek, amikor a takarékoskodást túlzásba viszik. A gyűjtés fonákja akkor kezdődik, amikor sajnálják maguktól és gyermekeiktől a rendes ételt, a tíz deka cukorkát, amikor nem engedélyeznek sem a maguk, sem gyermekeik számára egy mozilátogatást, egy kis önfeledt szórakozást. Az a fonák és ízléstelen, amikor a családfő szombaton felháborodottan megjegyzi, hogy „száz koronával mentél a piacra és még tíz koronát sem hoztál vissza belőle!" Valljuk be őszintén kedves olvasóim, hogy ma egy négytagú családról gondoskodó asszony 100 koronát olyan könnyen elkölthet a szombati bevásárlások alkalmával, hogy még csak nem is piheg a megerőltetéstől. Azt tartom furcsának, fonáknak, amikor a „kocsi" fontosabb, mint a „kicsi" tápláléka, rendes ruhája, színes labdája, amikor a „családfő" kapzsi mohósággal őriz minden fillért, amikor a rendes ruha a „kereső" szerint „flanc" és „nem fontos mit eszünk, az a fontos, hogy tele legyen a gyomor" és: „csak a gyomron lehet takarékoskodni”. Persze tudom, hogy nemcsak zsugorgató férfiak vannak, hanem szép számmal akadnak kapzsi nők is. De a tapasztalat sajnos azt igazolja, hogy inkább a férfiak, a családapák szeretnek garasoskodni, hogy a családapák azok, akik legszívesebben köménymagos levesen tartanák az egész családot csupán azért, hogy mielőbb együtt legyen a „kocsi" ára. Ismerek családokat, ahol — a nagy jövedelem ellenére is — egyetlen probléma van: a pénz. Erről beszélnek, vitáznak, emiatt csapnak össze az indulatok. Ismerek művelt férfiakat, akik zárt helyen tartják a pénzt és feleségüknek könyörögnie kell minden fillérért. Az ilyen családok élete szomorú, sivár, kietlen. Az asszonyok boldogtalanok, a gyermekek irigykedve nézik barátaikat, akik — bár édesapjuk kevesebbet keres — mégis több apró örömben részesülnek, mint ők, a kocsira takarékoskodó apa gyermekei. Mindenkor rossz frázisnak tartottam azt a közismert elvet, hogy „a pénz nem boldogít", mert az élethez igenis pénz kell. De csak azt tegyük félre, ami felesleges, soha ne tagadjuk meg magunktól, sem hozzátartozóinktól a pénzen megvásárolható örömöket. Mert a zsugoriság nem takarékosság, hanem csupán annak fonákja!
