Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1967-06-23 / 25. szám
Helena KruZiková és Larisa Luílna, a Doktor Schlütter című TV-film főszerepleje Tjr? iatal öreg hölgy 1 **"|jgy kis smink, egy kis púder és a fiatal I színésznő szemünk láttára öregasszonnyá I változik. Amíg az öltöztető elvégezte az вдЯюС! utolsó simításokat, addig Helena Kruziková még gyorsan belepillantott a szövegkönyvbe és Klára Zachanasian méltóságához illően, színpadra lépett. A brnoi színház közönsége figyelemmel kísérte a művésznő kitűnő játékát, Fridrich Dürrenmatt „Az öreg hölgy látogatása" című drámájában. Helena Kruziková 1951-től tagja a brnoi színháznak. Számtalan kitűnő alakítás fűződik nevéhez. Ebben az évben is három nagy címszereppel bízták meg. Pedig sosem gondolt arra, hogy színésznő legyen. A gyerekek vonzották — tanítani akart. Édesapja szenvedélyes műkedvelő volt, általa kedvelte meg a színházat. Gyerekkora óta nagyon szeretett szavalni és még ma is azt csinálja a legszívesebben. A brnoi Színművészeti Főiskola első növendékeihez tartozott. Az iskola elvégzése után az egész évfolyam Cesky Tésinben kezdte pályafutását. Szeretettel gondol vissza erre az időre, mert számára ezek voltak tehetsége kibontakozásának évei. Szerepeinek betanulására nagy gondot fordít. Legszigorúbb bírálója a magnetofon. Ha csak egy kis hibát fedez fel a szöveg elmondásában, újból ér újból megismétli. Minden előadás előtt gondosat, végigolvassa szerepét, még akkor is, ha már egy éve játssza. S ennek a következetes munkának köszönheti sikerét. Dürrenmatt drámájában idős asszonyt alakit. Amikor civilben láttuk, nehéz volt elképzelni öregasszonyként. Meglepődtünk, járása, gesztusai is hősnője korához igazodtak. — A darabot először Prágában tűzték műsorra és fiatal színésznőt bíztak meg Klára Zachanasian szerepével. Azóta törvény lett nálunk fiatalokkal eljátszatni, — magyarázza a művésznő. Vlasta Fialovával felváltva játsszuk a szerepet s arra törekszünk, hogy ne külsőleg, hanem belülről sugározzon belőlünk az öregség. Habár Klára öregasszony, mégis óriási belső energiával rendelkezik. Ezért tartom helyesnek, hogy fiatalok játsszák. A Makrancos hölgy Katarinája és Rembrandt Saskiája — Tizenhárom évvel ezelőtt játszottam először Shakespeare Makrancos hölgyének Katarináját. Számomra nagyon izgalmas volt újból betanulni, mert annak idején klasszikus formában adtuk elő a darabot, ma viszont korszerűsítettük. Katarina kevésbé klasszikus alak, inkább a mai lányokhoz hasonlít. Úgy is móndhatjuk, hogy kis huligán, bár nem rossz értelemben. S Petruccio nem Katarínát szelídíti, hanem mindketten egymást. Mert ugye, Petruccio sem volt angyal. Kollégámmal olyan komolyan vesszük szerepünket, hogy minden előadás után еду-két folt tanúskodik erről kezeimen, — mutatja nevetve Helenka. R. Brandstaetter „Rembrandt" című drámájában gyengélkedő, beteges asszonyt alakít. Habár a dráma a nagy festő alakjáról íródott, Saskia fontos szerepet tölt be. Mert ez a külsőleg gyenge, de belsőleg erős asszony csinált belőle nagy festőt. Kruzikovának mesterien sikerült visszaadni Saskia alakját. De nemcsak szerepére kell ügyelnie. — Négy kép alatt nyolcszor kell kosztümöt váltania, sőt egy képben hatszor. De nemcsak ruhát, hanem az összes kellékeket. Kész öltözködési maratón. Amilyen különböző jellegű szerepeket vállal, olyan sokoldalú egyéb elfoglaltsága is. A film, a TV, a szavalóestek és a szinkron-stúdió is hozzátartoznak állandó tevékenységi területéhez. Négy filmben játszott. Utolsó filmjét, melynek cime „A fiam első napja" még nem is látta, habár már régen vetítik. Kedvencével, kislányéval, séta közben A Makrancos hölgy Katarinája Most Charles Vildrac „Zarándok" cínfű TV-játékának egyik szerepére készül. Szerelmét — a költészetet sem hanyagolja el. Ez idén részt vesz Aragon Elsa Triolethez írott verseivel a podebradyi Neuman versenyen. Utoljára a „Dr. Schlütter" című TV-filmet szinkronizálta, mégpedig Éva és Irén szerepét. Kedves Éva és Irén — Ezért a szerepért sok köszönő levelet és ajándékot kaptam a nemzetközi nőnap alkalmából. A film hőseinek nevével szólítottak az asszonyok. Mondanom sem kell, mennyire jólesett, mert nem hittem volna, hogy a szinkron-szerepet is figyelembe veszik a nézők. Kérdésemre, mi a hobbyja, azt válaszolta, hogy arra nincs ideje. De aztán elgondolkozott és mosolyogva helyesbített. — Természetesen van. Egyéves kislányom és tízéves fiam. Leggyorsabban kislányom kocsikáztatása közben tanulom a szerepeimet. A művésznő szerepeinek helyes megértését is az anyasággal köti össze. Szerinte az asszony, akinek nincsenek gyermekei, csak az élet egyik oldalát ismerheti és ezért a másikat nem tudja helyesen kifejezni. Mert aki egyedül van, csak önmagával törődik és ez mindig egoizmushoz vezet. A gyerek puszta létével önfeláldozást követel és elvon önmagunktól. Úgy véli, ezt a színpadon is nagyon meg lehet érezni. KINCEL EMILIA NÁLUNK is van Nemrég fél füllel végighallgattam két barátnő beszélgetését. Arról társalogtak, hogy kulturális életről csupán Prágában és Pozsonyban lehet szó, semmi esetre sem falun. Nem akarok vitatkozni az ismeretlen hölgyekkel, csupán egy-két dolgot szeretnék megemlíteni. A mi falunk kicsi, alig nyolcszáz lakosú. A 157 ház közül alig akad néhány, amelyben már ne lenne televízió. Tehát a kultúrát nálunk is „házhoz szállítják“. És azért mégis . . . Sárosfán pár évvel ezelőtt nagyon jól működött a tánccsoport. Különböző versenyeken léptek fel, szerepeltek Gombaszögön, és a bratislavai Nová Scéna színpadán is. Később a lányok férjhez mentek, a fiúk bevonultak katonának — a tánccsoport szétesett. Maradtak az emlékek, egy-egy fénykép, mely a sikert örökítette meg. Az évek múlásával egyre jobban hiányzott a tánccsoport. Fiatalok, idősek mindinkább sürgették a felújítását. Fejes Juliska, a tánccsoport egykori híres táncosnője vállalta, hogy betanítja a táncokat a fiatalokkal. Az elhatározást tett követte — megalakult a csoport. Igen ám, de a faluban nincsenek zenészek, nótaszóra pedig nehéz táncolni. Ebben a járási CSISZ-szervezet sietett a fiatalok segítségére. Magnetofont ajándékozott a csoportnak, melyre feljátszottak több zeneszámot. Most már lelkesen készülnek a járási versenyre, ahol bizonyára nagy sikert aratnak. A tánccsoportban nem vehet minden fiatal részt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a többiek tétlenül ülnek otthon. Falunknak 1400 kötetet meghaladó könyvtára van. Az olvasók száma 140. A könyvtárterem nagyon kellemes, szép, tiszta, a szekrényekben katonás rend, így az • olvasó könnyen kiválaszthatja a számára legmegfelelőbb könyvet. Méry Andorne könyvtárosnő igazán szívügyének tekinti a könyvtárat, s mindent megtesz annak érdekében, hogy az olvasók jól érezzék itt magukat. A HNB évente 1600 — 2000 koronát folyósít könyvek vásárlására. Az olvasók között találni idős néniket, bácsikat, fiatalokat. Mindenkinek tud a könyvtárosnő jó könyvet ajánlani. Az olvasók száma egyre szaporodik. Évente kétszer író-olvasó találkozót rendezünk. A múlt év novemberében Egri Viktor járt nálunk, akinek a „Megmondom mindenkinek“ című könyvéről beszélgettünk. Hasonló találkozót rendeztünk már Gyurcsó Istvánnal, Ordódy Katalinnal, Mács Józseffel, Lehoczky Terézzel, Dobos Lászlóval és Simkó Margittal. Simkó Margit „Szeretlek Élet“ című kötetéből a helyi fiatalok néhány verset meg is tanultak, és ha nem is művészi színvonalon, de mégis szépen, kedvesen adták elő. A közönségnek is nagyon tetszett a műsorral tarkított est. Az írónő is csodálkozott, hogy a falusiakat is így érdekli a költészet. Ezeknek az író-olvasó találkozóknak az is az elényük, hogy az emberek ezután személyes ismerősüknek tekintik az írókat, keresik, hol találnak tőlük valami új olvasnivalót, várják a következő könyv megjelenését — egyszóval többet olvasnak, művelődnek. Ma már a nőszövetség tagjai nem csupán a mezőgazdasági munkák szervezésével foglalkoznak. Egyre inkább súlyt fektetnek a kulturális élet fellendítésére. A mi nőszövetségünk több sikeres kulturális akciót szervezett már. így például megnéztük a Bratislavában vendégszereplő Komáromi Területi Színházat. Közös kirándulások alkalmával megismerkedtünk Szlovákia legszebb tájaival. Ilyen nálunk, Sárosfán a kulturális élet. Ha netán soraimat az említett hölgy is olvasná, ne mosolyogjon rajta. Az igaz, hogy nagyvárosokban más a kulturális élet — és nem is kívánok párhuzamot vonni a kettő között — de mindig az adott helyzetből kell kiindulni és azt csinálni, amit éppen lehet. Semmi esetre sem lehet egy kézlegyintéssel elintézni: Ugyan miféle kultúra lehetne falun? Mert valami azért van ... T. Adrejkovics Teréz N0» > UH X 0) >U vas-3 03 СЛ СЛ
