Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1967-01-20 / 3. szám

Nagy volt a szenzáció, amikor 1884. június 18-án Pozsonyban bevezették a telefont. Az akkori részvényesek „népes“ gárdája — összesen ttzenketten — valamint rokonaik, ismerőseik órákig csodálták, próbálgatták a bűvös készüléket. A telefonálás, persze, akkor még szinte élvezet volt. Elég volt felemelni a kagylót, meg­kérni a kellemes hangú kisasszonyt a központban, hogy: Angyalkám, csókolom azt a kis kacsóját, ké­rem kapcsolja nekem a főjegyző uratI — s márts beszélhetett. Nem kellett ehhez sem telefonjegy­zék, sem idegcstllapító. Bezzeg ma... I Az ember lakásában, mondjuk, megreped a vízvezeték csöve. Rohan a legközelebbi telefonfülkéhez, hogy felhívja a szerelőket. Az első fülkében hiányzik a jegyzék. A másodikban rossz a készülék. A harmadikban végre keresheti a szá­mot, tárcsázhat is, csakhogy a hívott szám helyett a temetkezési vállalat vagy egy szülészet hallőz vissza. Persze, hiszen a szerelők száma közben megváltozott!... Mit tesz ilyenkor az ember? Bevesz két ideg­­csillapítót és felhívja a tizenkettest, a tudakozót. dául Kachová elvtársnő, aki már tizenkét éve dol­gozik a központban, maga az élő lexikon. — Azt azért nem... bár sok minden megmarad az ember fejében annyi év utáni — szabadkozik a nevezett. — Meg hát sok mindent nem is talá­lunk már meg a lexikonokban vagy az útikalau­zokban. Az utcanevek gyakori változásával van a legtöbb baj. — Na meg a kvízekkel — szól közbe Milka, a szomszédnője. — Ha valamelyik újság rejtvény­pályázatot indít, nekünk kell elsőként megfejte­nünk, mert sokan kérik tőlünk a helyes válaszokat. — De hiszen ez nem egyezik a játékszabályok­kal Mi azért vagyunk itt, hogy válaszoljunk. S el­végre, a rejtvény célja, hogy valamire megtanítsa a megfejtőket. Az eszközökön nem múlik Minden kérdésre válaszolnak? Ha tudunk. Egyes információkat, mint a pon­tos Időjelzést, az tdőjárásjelentést és a napi étlapot gramofonlemezről, illetve magnószalagról hallhat­ja az érdeklődő... De vannak nagyon cifra kérdé­sek is... — pirul el az egyik kislány. MINDENTUDÓ SZÁMOK Ha szerencséje van, hamarosan megtudja az új számot. Más esetben ts a tudakozóhoz fordul az ember. Például, ha a pontos Időre kíváncsi, feltárcsázza á 161-est. Ha viszont azt akarja megtudni, milyen időjárás várható aznap, akkor felhívja a 162-est. Ha a háziasszonyok kifogynak az ötletből s nem tudják mit főzzenek ebédre, a 163-astól várnak tanácsot. A Sportka és a Sazka eredményeit a 164, illetve a 165-ös számokon közlik. S végül ha kis­korú gyermekünket foglalkoztatni akarjuk, oda ültethetjük a telefon mellé, kezébe adjuk a kagy­lót, a 166-ost tárcsázzuk s máris hallatszik a mese: — Egyszer volt, hol nem volt... 12, 161, 162, ... 1681 Bűvös számok. Ezekre senki sem haragszik. De azt kevesen tudják, hogy ki van a számok mögött. Kié az a kedves hang, amely tanácsot ad. Kukkantsunk hát be a brattslavat távbeszélő tájékoztató központ ajtaján. xxx Az ajtónyitást észre sem veszik. Nyakig merül­nek a munkába. Kezükben a kagylóval, sebesen lapoznak a vastag telefonjegyzékekben s keresik a kért számokat. — Mondja kérem lassabban a nevet... értem, doktor Drgofí. Ja, a gyermekorvos... nem kérem, annak nincs a lakásán telefoni... Kérem. — Vtllanyművek a Culen utcán? — 512 91, vagy 509 75. Ezek sor ozat számok. A három következőt is hívhatja ... kéremI — A Teslova utca? ... szélsebesen forognak a kézi térkép lapjai... — A ttzenötös trolibusszal kell utaznia Trnávka felé. A télt stadiontól a má­sodik megállónál szálljon le. A kalauz majd meg­adja a további útbaigazítást. Egymás után gyúlnák a kis égők a pulton. Mindegyik egy-egy kérdés. A nyolc nőnek alig marad szusszanásnyl szabad ideje. Vannak viszont nyugodtabb percek is. Egy ilyen percben végre a riporter is kérdezősködhet. — Vajon hány kérdésre kell naponta válaszol­niuk, s mi iránt érdeklődnek a leggyakrabban? — Nem számoljuk a kérdéseket, de becslésünk szerint, eltekintve a telefonszámok iránt érdeklő­dőktől, naponta mintegy 3000 kérdésre kell felel­nünk. Leggyakrabban utcák és címek után érdek­lődnek. De vannak más kérdések is... — válaszol Tunkoviöová elvtársnő, a központ vezetőnője. — Bizony, akadnak elég különös kérdések ts. Például, hogy milyen magas a brattslavat dóm tornya, mennyi ideig ül a galamb a tojásokon, milyen nagy az Etffel torony kilengése, vagy hogy miben halt meg Mária Terézia ... — S maguk ezt mind tudják? — nézek csodálat­tal a lányokra, akiknek előírt iskolai végzettsége az érettségi. — Amtt nem tudunk, kikeressük a lexikonokban, vagy érdeklődünk az illetékes Intézeteknél. De pél-IfO' Hol is keressem míg axt az Élttel tornyot kutat a lexikonokban Martuika Miiét-Halló, itt a tudakozó! — Jelentkezik ki tud­ja hányzzor naponta jarmllka Bendíelová Rla Stetanólkové magnószalagra rOg­­zlti az ótlapot Fülig munkában « '03 > "3 tw £ > g JS A távbeszélő tulajdonsága, hogy nem árulja el a beszélőt. Ezt sokan egész sajátosan használják ki. Mérgüket a tudakozó központ szolgálatosain töltik ki. S nekik mindig készségesnek és udva­riasnak kell maradniuk. Még akkor ts, ha szemé­lyes gondjaik vannak, vagy ha durván bántalmaz­zák őket. Azért akadnak kivételesen kedves telefontulaj­donosok is. Ojév napján például rengeteg munkánk volt. Az égők állandóan világítottak. De többnyire csak boldog új évet kívántak azok, akiket egész évben át szolgálunk. S ez jólesett, — mesélik örvendezve. — Szeretik ezt a munkát? — kérdezem Jaklová elvtársnőtől, akt már 7 éve dolgozik ezen a munka­helyen. — Hogyne. Hiszen nagyon érdekes munka. Néha olyan, mint egy detektivregény. Egyszer pl. valaki az iránt érdeklődött, hol lesz az Agrokémiai Tech­nológia Kutatóintézetnek az értekezlete. Semmit sem tudtunk az értekezletről, sőt még az intézet­ről sem. De feltételeztük, hogy a Dimitrov vegyi üzemről lehet szó. Érdeklődtünk ott, s feltevésünk beigazolódott. Csak hogy a kérdezőt nem elégítette kt az üzem neve. Olomoucból érkezett, nem ismer­te városunkat, még azt sem tudta megmondani, me­lyik utcáról telefonál. Azt ajánlottuk neki, kérdez­zen meg egy arra menőt, s mikor már tudtuk az utca nevét, könnyű volt tovább kalauzolnunk öt. A fiatal Mártuskával meg az történt meg, hogy január első napján valaki a Sportka nyerőszámai tránt érdeklődött. Dtktálás közben kiderült, hogy az illető több szelvényen is nyert. — Kisasszony, hogyan fejezzem kt örömömet? Tudja mit? Ez az első nyereségem. Engedje meg, hogy megosztozzam önnel — ajánlotta. ■ S elhozta az összeg felét? — Még nem tudom, holnaputánra ígérte. Sok minden előfordul a központban. Nem hiá­nyoznak a randevú — sőt a házassági ajánlatok sem. — Már az én kezemet is többször megkérték — nevet Kachóné, — pedig már nem vagyok éppen serdülő korban. — Két óra van. A váltás ideje. Három műszak­ban dolgoznak. Az éjjelt műszak a legnyugodtabb. Ilyenkor többnyire csak a magányos telefontulaj­donosok Jelentkeznek. Gyakran nem kérdeznek semmit. — Csak egy kicsit beszélgessen velem... olyan magányos vagyok, — kérlelik a szolgálatost. S ha van ideje, elbeszélget. Nem egy élettörténetet hall­gattak már meg ezek a lányok; lehet, hogy kedves hangjuk sok sötét gondolatot riaszott el, tán vigaszt, vagy csak egyszerűen kis felfrissülést jelentett. Mert a tudakozó központ egy kissé a bizalom vonalát is helyettesíti ilyenkor. VINCZE- ILONA

Next

/
Thumbnails
Contents