Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1967-04-28 / 17. szám

EUROPA A vonal másik végén Lídia, Veronika húga válaszol: Veronika most a fő­iskolán van, de holnap délelőtt tizen­egykor itthon találja. Nem kellett sokáig keresnem sem az utcát, sem a számot. A ház előtt már tudtam, hogy jó helyen járok, mert a bejárat fölött vastag betűkkel ez állt: „A ház lakói szeretettel köszöntik Euró'­­pa legszebb ökonómusát." Micsoda kedves figyelmesség!... Úgy látszik, a ház összes lakója örül Veronka sike­rének. A mama nyit ajtót. Sajnálkozva adja tudtomra, hogy várnom kell, mert Vero­nikát a televízióba vitték és még nem tért vissza. S hogy az idő jobban teljen, együtt megyünk Miklósiknéval a szom­bati bevásárlásra. — Nem is akartam a versenyre en­gedni. Az utóbbi időben gyengélkedett, állandóan a torkát fájlalta. Aztán mégis úgy határozott, hogy elmegy. Pedig az új ruhára valót sem tudtam neki meg­varrni. Nem volt rá időm. Három mű­szakban dolgozom s a húsvéti ünnepek is közbe jöttek. Engem ez nagyon bosz­­szantott, de ő vigasztalt: „Hadd anyu, én szegény diáklány vagyok, jó lesz ne­kem a régi ruha is," — mondja Mikló­­sikné bevásárlás közben. Szavai kedve­sen, őszintén hangzanak. A virágokkal teli, Ízlésesen berende­zett szobában fényképeket rak elém. Emlékek a tavalyi bratislavai és prágai versenyről, ahol szintén Veronika vitte el a pálmát. — Csalódni fog, ha meglátja. Még egészen gyerek, igazán kislány. Az édesanya szemében még kislány, hiszen úgy tűnik, mintha csak tegnap ringatta volna a böcsőjét. Ám a való­ságban, a kívülállók szemében igazi hölgy, aki felnőttes komolysággal vála­szol az újságírók néha furcsa kérdései­re, s magabiztos mosollyal az ajkán áll a fényképezőgép lencséje elé. S mégis olyan természetes, közvetlen, mint ami­lyen csak egy húszéves, törékeny, csi­nos lány lehet. — Farkaséhes vagyok, kérek valami harapnivalót! — ez az első szava, ami­kor benyit az ajtón. Mintha csak az udvaron hagyott játszótársaitól ugrana be egy darab vajas kenyérért. Saját maga varrta mini-szoknyájában valóban kislányosan hat. Otthonosan elhelyezkedik a fotelban s szinte egy­­szuszra meséli az élményeit, a benyo­másokat, melyek alól még most sem tud szabadulni. — Teljesen váratlan meglepetésként ért ez engem. Nem is gondoltam arra, hiszen a francia, finn, dán lányok na­gyon szépek voltak. A bíráló bizottság mégis engem értékelt a legmagasabb, az 5,96 ponttal. S a prágai közönség is nekem drukkolt, tele torokkal kiabál­ták a nevemet. Pedig nekem a ruhám is, frizurám is nagyon egyszerű volt. Fodrászt sem tudtam szerezni, magam­nak kellett megfésülködnöm. Lehet, hogy éppen ez a természetesség ragad­ta meg a bíráló bizottság figyelmét. Az előkészítő bizottság sem számolt azzal, hogy hazai lány nyeri el a titu­lust. Ezért készítettek elő csehszlovákiai jutalomutazást is, mert azt gondolták, külföldi lesz a nyertes. S báccl... Az első három hely hazaiaké lett. A iuta­­lomutat ezért áttették Olaszországba. Nyáron három hetet tölt majd Veronika Olaszország napsütötte tengerpartján. Már tanulja is az olasz nyelvet, hogy mire az utazásra kerül sor, tolmács nélkül beszélhessen az olaszokkal. Prá­gában angol és német nyelven beszél­gettek. Veronikának egyik sem okozott nehézséget, mert az egyiket az iskolá­ban, a másikat önszorgalomból már alaposan elsajátította. próbáján mök és a díszletek sokba kerülnek majd.. De már megkapták a 25 000 ko­ronás anyagi támogatást. Talán Krausz Zoltánná játssza majd az anya szerepét, akiről megtudtuk, hogy hivatásos színésznő. Négy évig volt tagja a komáromi Magyar Területi Színháznak. De mivel szerinte a gyere­keket nem lehet az autóbuszban nevel-Krausz Zoltánná elége­detten figyeli a próbát Veronika méltó tulajdonosa a „Miss Economic Európa" titulusnak Fr. Spáőil felvételei — S a szülők, tanárok, barátnők mit szóltak a sikerhez? — A szülők hétfőn délután egy ün­nepséggel akartak fogadni. Azt hitték, délután érkezem, de én már reggel be­futottam, Így a meglepetés elmaradt. Anyu boldog volt. Apu egészen megha­tódva fogadott, s a húgom örömében elsírta magát. A tanáraim is „nagyok" voltak. Másnap az iskolában mindjárt gratuláltak. De az osztálytársaim, ba­rátnőim . .. erről jobb nem is beszélni — szomorodik el Veronka. Na persze, az irigység!... Dehát a természet nem lehet olyan bőkezű, hogy mindenkit ilyen gazdagon ajándékoz­zon meg, mint ahogyan azt Veronikával tette. S Veronika nem is az, aki a szép­ségével akarna sikert aratni. Szerény, csendes kislány. Szereti a zenét, a ver­seket és a jó könyveket. A tanulás ter'ón is az elsők között van. Hallgat a mama szavára, s fontosabb dolgokban mindig a család egyetértésével dönt. Jövőre már csak vendégként szeretne részt venni a fiatal ökonómusok verse­nyén. Elég volt kétszer egymás után megszerezni a „Miss Economie Európa" titulust. — A szalagokat, okleveleket azért el­­rakom, s majd nagymama koromban újból előveszem, megmutatom az uno­káimnak. Ok bizonyíték nélkül már úgy sem hinnék el, hogy egyszer engem találtak Európa legszebb ökonómusá­­nak — mondja nagyot kacagva Vero­nika. H. Zsebik Sarolta ni, meg kellett válnia pályájától. Jelen­leg rendezéssel kárpótolja magát, de minden alkalmat megragad, hogy sze­repelhessen. Két színjátszó csoport működik Rozs­nyón, 23 taggal. Az alapítókon kívül — mint Erlich Gyula, a csoport veteránja, Filicky Jánosné és férje — sok fiatal is műkedvelősködik. Sajnos név szerint nem sorolhatjuk föl mindnyájukat, így csak arra szorítkozhatunk, hogy kiemel­jük rendkívüli, sem időt, sem fáradsá­got nem sajnáló lelkesedésüket, amely­­lyel szívükön viselik a társulat életét. Habár a rozsnyói színjátszásnak nagy tradíciója van, Rozsnyó talán az egyet­len város, ahol még nincs kultúrház. Csak a város tanácsterme szolgál erre a célra. Emiatt sokszor nincs hol rend­szeresen megtartani a próbákat. Egy időben egy pincehelyiségbe szorultak. Az egyik jelenetnél azt kellett felbőszül­ve kiáltani: „Te piszok, te hülye!" Csak arra lettek figyelmesek, hogyan cső­dültek össze a pinceablaknál a rémült lakók. Az anyagiak is nagy gondot okoznak. Sokat járnak emiatt vidékre, és ebből fedezik a kiadásokat. Például az „Egér­­út" című darab játszásakor egy magán-A Kakukk Marci egyik jelenete. Képünkön Stiglitz Arpádné, Erlich Gyula, Katrenics Paulina és Misovsky Dezső, a darab főszereplője H. Zsebik Sarolta felvételei ember adott kölcsön 500 koronát, míg megtérültek a kiadások. Még szerencse, hogy ilyen segítő barátok akadnak. De semmi sem tudja elkedvetleníteni a lelkes műkedvelőket. A gondokat és a fárasztó próbákat is kellemes szóra­kozásnak tekintik. Sok kacagtató élményük van. Egyszer például egyikük megbotlott és bezuhant a vörös drapériával a színpadra. Ter­mészetesen a többiek utána estek. — A nézők azt hitték, hogy ennek így kell lenni, — mesélte a rendező. — Ez semmi — mondják a többiek. — Az egyik darabnál a nagymamának aludnia kellett az ágyban. Valóban el­aludt. Hiába szurkáltuk seprűvel, nem segített. Amikor végre felébredt, nem tudta hol van. A jelenet eredetisége nagy sikert aratott. — Krasznahorkán például nem volt elég díszletünk. Szükségünk volt egy kapura. Egy leleményes tagunk talált is egyet. Az előadás drámai jelenete kellős közepén egy néni elkiáltotta ma­gát: „Nini az én kerítésem". — Én már huligán is voltam, — pa­naszkodik a rendező. Az „Erzsi tekinte­tes asszony" bemutatója előtt Pánik Ilona megbetegedett. De a plakátok már ki voltak ragasztva. Elhatároztam a barátommal, hogy megsemmisítjük őket, A nagy munka közepette észre­vettük, hogy figyelnek bennünket. — Nézd ezt a két vén huligánt, tépik a plakátokat, — csóválták bosszúsan a fejüket a járókelők. — No de mit nem tesz meg az ember a művészetért! Kincel Emília

Next

/
Thumbnails
Contents